Hangosan csaptam be az ajtómat, a keret szinte beleremegett. Hallottam, hogy Nani is ugyanígy tesz, csak ő a bejárati ajtót vágta be maga mögött. Egy kis részem rosszul érezte magát, amiért így ment el otthonról, ráadásul dolgozni, de a dühöm sokkal erősebb volt, mint a bűntudat. Rávetettem magam az ágyamra, a párnába nyomtam a fejemet és sikítottam, amíg ki nem fogyott belőlem a szusz. Szerettem a nővéremet, végül is ő nevelt már évek óta, próbálta jól csinálni a dolgokat, és ezért jobb napjainkon tiszteltem is érte. Néha viszont az őrületbe tudtuk kergetni egymást - igen, nem csak ő engem, én is őt. Tudtam. Sokszor szándékosan gyilkoltam az idegeit, vagyis félig-szándékosan. Ő mindig ott volt, akkor is, ha akartam, akkor is, ha nem, és az iskolából hazaérve egyáltalán nem kívántam sem vele, sem az otthoni teendőkkel vagy a házimmal foglalkozni. Az utóbbi időben viszont kevesebbet volt otthon az új munkája miatt, én pedig néha minden percét élveztem, néha csak a sírás kerülgetett. Elvis-re legalább számíthattam, és nagyon úgy tűnt, most már Stitch-re is, akit talán már a barátomnak is mondhattam. Abból úgy se volt sok, sem a városban, sem az iskolában, a legtöbben valahogy nem tudtak velem mit kezdeni, de őszintén? Én sem velük.


Egy újabb olyan nap volt, mikor kulcsra zártam az ajtómat - őszintén nem értettem, Nani miért nem dugta még el a kulcsot -, bekapcsoltam a lemezlejátszót, ami egy családi örökség volt, és Elvist üvöltettem. Ilyenkor örültem, hogy a szomszédaink nem közvetlen közel laktak, bár valószínűleg nem érdekelt volna az sem, csak újabb vitalehetőség lett volna Nanival. Még feljebb tekertem a hangerőt, felugrottam az ágyra, és kiabáltam a szöveget.
Ilyenkor nem számított, ha rossz napom volt a suliban, mert az igazgatói irodában kötöttem ki - néha előbb ütöttem, mint kérdeztem - vagy gúnyolódott rajtam az egyik gyerek. A zene teljes en kiürítette a fejemet, pozitív érzéssel töltött el, mintha soha semmi baj nem érhetne. És amíg szólt a zene, egy bizonyos mértékben így is volt. Imádtam Elvist.
Nem hallottam, ahogy kinyílt a bejárati ajtó, már csak a hangos kopogásra lettem figyelmes, de ahelyett, hogy kinyitottam volna, inkább az ablakot nyitottam ki és kimásztam rajta. Szinte biztos voltam benne, hogy Nani még dolgozik, ezért átküldte az egyik szomszédot vagy egy ismerősét, hogy nézzen rám. Nem volt már szükségem bébiszitterre! Dühösen caplattam végig az utcán, egészen a parkig, de csak akkor jutott eszembe üzenni Stitch-nek, miután odaértem. Nagyon reméltem, hogy éppen ráér.


- Lana, ha még egyszer itt kötsz ki, fel kell hívnom a nővéredet. - sóhajtotta az igazgató, én pedig megpróbáltam elővenni a bűnbánó arcomat. Egészen addig sikerült is, amíg újra meg nem szólalt. Ekkor a fejem vörös lett, és dühösen fontam össze a karjaimat magam előtt. - Inkább meg sem kérdezem, miért ütötted meg újfent egy diáktársadat. - ingatta a fejét.
- Pedig megkérdezhetné. Tudom, hogy sok a probléma velem, de ok nélkül sosem bántok senkit! - vágtam rá szinte azonnal, a haragtól alig tudtam a székben maradni.
- Nem lehet mindenre ez a reakciód, Ayolana. - Legalább volt benne annyi, hogy nem próbált meg szigorú hangot megütni, mert tudta, hogy úgysem figyelek rá, vagy csak egyszerűen belefáradt a velem való vitatkozásba. Ezt még meg is értettem.
A beszélgetés végeztével még feszültebb voltam, mint előtte. Nem bírtam elviselni az igazságtalanságot, és ha valaki a családomat szidja, mégis miféle reakciót kellene kiváltania belőlem? Az öklöm sokkal beszédesebb volt. Ilyen esetekben nem is érdekelt, hogy emiatt a többiek még inkább megutálnak, vagy az, hogy megint egyedül kell megennem az ebédemet az udvaron. Tökéletesen elvoltam én egyedül is, vagy azzal a néhány emberrel, aki szóba állt velem. Az utolsó órára inkább már be sem mentem. Szerettem volna úszni egyet, de ha Nani meglát, újabb veszekedés robban ki, és sok mindent akartam, de azt nem, hogy miattam veszítse el a munkáját. Stitch-et is jó lett volna felhívni, ám túl rámenős sem akartam lenni, vagy túlzottan ráakaszkodni. Inkább csak járkáltam a városban, mint egy kóbor kutya, magányosan.


✦ Képes vagyok kontrollálni Stitch romboló hajlamát. A közelemben kezesbáránnyá válik.
✦ Van egy babám, ami képes elraktározni mindent, ami a környezetében zajlik és én ezt vissza tudom hallgatni. A baba elmeséli nekem lényegében, mi történt, amíg távol voltam.
A képesség 5 lezárt játék után aktiválódik, tehát a 6. játékban.