I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
Egy viszonylag hosszúra nyúlt munkanap után lassú léptekkel sétálok hazafelé az edzőteremből. Persze már jóval hamarabb végezhettem volna, ha nem akarok még egy kicsit edzeni, csak úgy levezetésképp, de... valljuk be, az nem is én lennék. Így aztán egyáltalán nem csodálkozom rajta, hogy már szinte mindenki is hazament. Mert hát péntek este az embernek valószínűleg rengeteg más, jobb dolga lehet, mint edzeni meg dolgozni. Nem hibáztatom őket, a helyükben valószínűleg én is azt tenném, amit ők is, ha... nem én lennék én. Azt hiszem, ezzel mindent megmagyaráztam. És ha mindez nem lenne elég, akkor még mindig a fejemben van a múltkori lány az edzőteremből. A fenébe is, pedig általában egészen jól kezelem az ilyesmit, de most mintha... mintha nem lennék egészen önmagam. Igyekszem nem mutatni, hogy valami változott volna, de azt hiszem, sokkal nagyobb erőfeszítésembe, koncentrációmba kerül, mint gondoltam volna. Csak remélem, hogy a vendégeim nem vették észre, mert a végén még magyarázkodhatok, azt pedig nem igazán szeretnék, ha nem muszáj. Nagy bambulásomból és gondolkodásomból a telefonom egyre erőszakosabb csörgése szakít ki. Tényleg nagyon elgondolkozhattam, mert csak akkor mondja a magáét ilyen erőszakosan, ha már egy ideje nem veszem észre, hogy valaki keres. Csak tudnám, mi lehet olyan fontos! Ráadásul pénteken este, amikor mindenki vagy szórakozik, vagy otthon van a családjával. Egy sóhajtás kíséretében megrázom a fejem, hogy kicsit kitisztuljon, majd benyúlok a zsebembe, hogy előhalásszam a perlekedő készüléket. Egy mozdulattal benyomom rajta a hívás fogadását és a fülemhez emelem. - Halló? Itt Caleb Hale! Ki keres? Nem szólnak bele rögtön, így megfordul a fejemben, hogy mi van, ha csak szórakoznak velem. Viszont ahhoz meg túl sokáig csörgött, így tényleg valami fontos dologról lehet szó... vagy valaki nagyon nem tud mit kezdeni az idejével. Mindenesetre úgy döntök, hogy nem bontom a hívást, hanem várok egy kicsit, hátha addig kitalálja a vonal végén levő másik, hogy mit is szeretne. Mert persze elfelejtettem megnézni, hogy ki hívott... mindegy, úgyis ki fog derülni. Ha máshogy nem, hangról felismerem az illetőt.