Sokkal korábban kellett volna, hogy ez eszembe jusson. De mennyivel! Ehelyett megvártam, hogy lemenjen a tegnapi gyűjtés, máskülönben a plafonról is a bűntudatom lógott volna. Most persze amiatt lóg, hogy nem előbb kerítettünk sort erre, hiszen mindkettőnkre ráfér a lazítás. Astra többször vetett rám Mi van Woo-Jinnel? pillantást, mint hogy észben bírnám tartani, én pedig annyiszor néztem rá Oké, kitalálok valamit tekintettel, hogy csúcsra járattuk a szemmel veréses metakomunikációt. Mert a Központban zajló élet az egyik dolog, egy másik dolog, hogy a barátunkat olyannyira megviseli Kyung-Mi hiánya, hogy akkor is feltűnne, ha nem lenne szemem és semmit sem hallanék, minden munkáját elvégzi, de ordít róla, hogy nem egész.
Csengetnek. Woo-Jin lesz az. Kivéve, ha Sveta néni talált meg egy újabb hordónyi adag ehetetlen káposztalevessel - ha csak rágondolok összerándul a gyomrom és fájdalmasan elfintorodom, mert a sok benne a vitamin nem elég jó indok arra, hogy egy hétig azt kelljen ennem. Mintha jakpuncsot kellene vedelnem vödörszám a csontjaim védelmében. Ez most hogy jutott eszembe?
A kanapénak támasztott lábamra sandítok, elvégre mindig leveszem legalább egy rövid időre, amikor hazaesek.
- Egy pillanat! - kiabálok ki az érkezőnek, aki vélhetően a lakás előtt toporog. A heverőn végignyúlva próbálom elérni az említett póttestrészt, hogy visszavegyem legalább amíg ajtót nyitok. - Ó, ne már! - Természetesen a láb a padlóra dől, így a karfában megtámaszkodva felállok, és az ajtóhoz ugrálok, útközben azért összeszedem az egyik útbaeső mankót, mielőtt az egyensúlyérzékem az ajtóban tréfálna meg, és Woo-Jin karjai közt kötnék ki vagy mindketten a földön.
- Pajtiiii - tárom szélesre a karjaim, hogy meglapogathassam a barátom hátát üdvözlésül, már amennyiben belemegy és ezen a ponton nem teljesen kínos neki az érzelemnyilvánítás ezen formája, emellett a folyosón tartózkodók sem dobálnak meg paradicsommal homofób  indíttatásból. Kicsit arrébb helyezkedem, hogy ne takarjam el a bejáratot, majd bereteszelem a barátom után az ajtót.
- A szokásos: érezd otthon magad, foglalj helyet, ahol tetszik- instruálom a vendégemet, miközben felhalászom az utángyártott, legújabb szériás végtagomata bot helyett. - Bocs a lábatlankodásért, nem akartalak megváratni! - pattintom fel magamra a vákuumos szerkezetet, hogy egyenesen a hűtő felé vegyem az irányt.
- Mit kérsz? - érdeklődöm a fridzsider ajtaját kinyitva, és az ottani opciókat szemügyre véve, amiket nem sorakoztattam fel a konyhapulton, mert a behűtés csak előnyére válik. - Van sör, whisky, ez a szirupos izé, amit Nyxtől kaptunk, némi vodka, gin, meg ez a bizonytalan eredetű és rendeltetésű üveg, amit Astra sózott a nyakamba, amikor beavattam a pasis ferde estét tartunk tervembe, de ha azt szerinted azért adta, mert megsértődött, hogy nem vele, akkor inkább ne nyissuk ki, talán a Halszálkában kifacsart konyharuhákból van - sorolom a lehetőségeket a hűtő előtt állva, egyik-másik üveget kivéve, esetleg kicsit meg is lögybölve bennük a folyadékot, hogy megbizonyosodjak arról, hogy egyrészt nem mentek-e tönkre, másrészt a mennyiségüket vizslatva, hogy vajon elég lesz-e. - Ja, tényleg, majdnem elfelejtettem, van bor is - emelem fel az egyik palackot - száraz, vörös - fűzöm hozzá, hogy tudja, mire vállalkozna. - Tehát mit töltsek, mennyire akarunk bekarmolni? - De hülyén hangzik ez az én számból! Megvárom a válaszát, és ugyanabból felmarkolok én is, vagy öntök magamnak is, mielőtt lehuppannék mellé az italokkal, illetve odanyújtanám az övét, a magamét meg kortyolgatni kezdeném. - Ha ennél, van még tegnapi maradék pizza és Sveta néni káposztásleveséből is akad még, van hozzá pisztrángkonzervem, ha falnál belőle, rendkívüli gasztronómiai élmény - utóbbi ajánlatomat igyekszem megfűszerezni egy őszinte és biztató arckifejezéssel, persze elég gyatrán sikerül. És ha már kihánytad a lelkedet, előkaphatjuk a konzolt, és közben mesélhetnél... - ajánlom fel a lehetőséget, hátha csak az ajánlatra van szüksége ahhoz, hogy önszántából dőljön belőle a szó, szinte esélytelen, hogy ez így legyen.