Szobám csendességébe menekülve hajtom be magam mögött az ajtót. Ahogy a zár lassan kattan, homlokom nekitámasztom a fa szerkezetnek. Holló szín hajam finoman kúszik ki fülem mögül, omlik vállamra, majd ahogy a vége mellkasomhoz ér egy könnycsepp is a padlóra cseppen. Sírok... megint... mint valami óvodás aki sosem örül semminek. Ahogy kezem végigsimítom a fán felemelem fejem és az ajtó keret felső deszkájára tekintek. Egy kis denevért véstem bele, még mikor ide költöztünk.
Füst szag...
Félek tőle és nem tudom miért. Mindig ugrik egyet a gyomrom, ha az orromba kúszik ez a kellemetlen, fojtó hatású sötetség. Mintha csak sajátommal találkozna. Pedig most csak odakozmált valami a konyhában, nem csatlakoztak hozzá éles lángnyelvek, legalábbis nem a szemem láttára. Hátrálva az ajtótól ágyamhoz bicegek, a riadalomtól zsibbadnak lábaim. Úgy érzem ez a nap is hosszúra nyúlt, úgy érzem... sosem lesz vége az ördögi körnek. S hogy hol is kezdődött ez az egész? Lerúgva cipőm puha takaróm alá menekülök. Lehajtom fejem a párnámra és oldalamra fordulok. Erősen összeszorítom szemem.
Újra fülemben cseng apám érces hangja, ahogy monoton beszél maga elé. Talán egy alkoholos üvegnek címzi talán. Lábujjhegyen járok, mint mindig, hangtalanul, mint a macska. Nem tudom mit tegyek, mit mondhatnék. Hezitálok, ujjaim kinyújtom majd újra ökölbe zárom és újra kinyújtom. Végül nagy levegőt véve sétálok mellé. A hotel csendes, és kihalt. Elvesztette ezt a küzdelmet, de van remény még. Mindig van. Leülök hozzá, majd látom, hogy ír valamit.
-Apa... - szólítom meg halkan, hogy rám figyeljen, s ez meg is történik. Mit mondjak? Hogy folytathatnám? Gombóc keletkezik a torkomban és félek. Végül mosolyra húzom ajkam.
-Rendben leszünk. - nyújtom kezem, hogy megfogjam erős alkarját. A papírra vetek egy pillantást, amire felcsillannak szemeim.
-Ha nem is hotel lesz belőle, csupán egy vendéglő... azzal is rengeteget segíthetünk utazóknak és helyieknek. Ugyan úgy tudjuk növelni a turizmust. - mosolygom rá erőteljesen. S talán látom az ő szája szélét is fentebb görbülni.
Már homályos minden. Mintha csak könnyeim függönyén kellene néznem a felgyorsult eseményeket.
A következő pillanatban, már a vendégek körül sürgöm-forgom. Mindegyikre kedvesen pillantok, mosolygom és továbbítom a rendeléseket. Az órára vetem tekintetem, s nyugodt mosollyal nyugtázom, már nincs sok és csatlakozhatom a többiekhez fent. Nyakamat masszírozom meg, mikor megakad mozdulatom, bent akad levegőm, majd hatalmas szemekkel tekintek újra az órára. Nagyot nyelek és macska módjára felosonva kukucskálok körbe. Már nincs itt. Remélem minden rendben megy a gyógyszertárban kettejükkel. Örülök neki, hogy őszintén, tiszta szívből segít legjobb barátnőmnek. Egy pillanatra megremeg a lábam, megvetem hátam a falnak. Nem tudom mit tehetnék, ha nálunk történne hasonló, bár jól tudom, apám mindent elintéz, hogy rendben legyünk. A széltől is óv, bár néha kalitkába zár.
-Már nincs sok... - sóhajtok, majd újra lesétálva a konyha felé veszem az utat. Új illat terjeng a levegőben, mely kellemes, mégis, hideg borzongás szalad végig gerincemen. Belépve az ajtón a jól ismert arc sürög forog.
-Ma is újítasz valamin? - kuncogóm, s csupán ekkor jut eszembe, hogy halk voltam, megint. A másik rémült arckifejezése hamar rendeződik, s magam is mosolygom. Kihasználva megilletődését mellé lépek és lopok egy falatot a kezében tartott süteményből.
Édes. Eper. Tejszín hab.
Újabb kép szakadás, újra a sötétség, mi megóv mindentől.
Emlékszem a napra, mikor belépett ő. Mikor bővült kis csapatunk egy új taggal. Olykor szerencsétlen, két balkezes és azt se tudja merre van arccal, de próbálkozik. Ezt pedig apuval mindig nagyra értékeljük, még ha a fiúk húzzák is a szájukat a plusz munka miatt. Egy szavuk sem lehet, hiszen, én is jövök és igyekszem megoldani a problémát, amit az új fiú okozott jó szandékból. Biztosra veszem, hogy nem rossz vezérli, csupán... nem úgy állnak a csillagok, hogy neki kedvezzenek. Szimpatikusnak tűnik és nem egyszer hordtam végig rajta kék szemeim, valami magával ragadt, mi egyszerre kellemes és egyszerre félelmet keltő. Talan majd, Jenna fel tudja nyitni vak szemeim, vagy kotyvaszt valamit számomra, hogy jeges szívem továbbra is fel tudja tartani, kedves, mégis elhatárolódó személyiségem.
Léptek mik tudatlan tudatomig eljutnak, megfordulva atyám alakját pillantom meg.
Felriadva nézek körbe szobámban, ő nincs sehol, viszont egy puffanást hallok. Mélyeket lélegezve emelkedik mellkasom, tenyereimbe zárom anyám örökségét, mit nyakamban viselek. Puhán érnek talpaim a szőnyegre, majd tükrömhöz lépve egyik tenyerem az üvegre helyezem.
-Bárcsak itt lennél, vagy olyan stabil lehetnék mint te... anyám... - újabb könnycsepp gördül végig arcomon, majd azonnal letörölve smink készletem után kutatok. Arcomra újra kedves mosoly ül, szemeimben pedig a kedvenc és egyetlen gyermek büszkesége csillog.


✦ Fel tudja venni a denevéralakját és ilyenkor tud repülni is.
✦ Képes befolyásolni a legtöbb személyt, leghatásosabb gyengébb akaraterejükkel szemben.
A képesség 5 lezárt játék után aktiválódik, tehát a 6. játékban.