Hirtelenjében nem tudnám megmondani, hogy melyik a rosszabb: ha a családod szét akar esni, és te úgy érzed, bárhogy is próbálkozol összetartani, semmit nem tehetsz ellene – egyszerűen kevés vagy? Az, ha a testvéred láthatóan ki akar zárni az életéből, pedig segítenél neki? Az, hogy az apád, bár érzésed szerint viszonylag ritkán viselkedik ténylegesen apaként, viszont úgy érzed elvárja, hogy átvedd helyét a vállalat vezetői székében? Esetleg az, hogy láthatóan foggal – körömmel tiltanak, hogy találkozz a lánnyal, akit kedvelsz? Vagy mindez együtt? Igen, azt hiszem, határozottan az utóbbi a legrosszabb eshetőség az összes közül. És ha mindez nem lenne elég, akkor azt hiszem, kezdek bedilizni. De vegyük szépen sorba a történteket!
Nagybátyám, Mufasa halála óta a családunk a szokásosnál is kaotikusabbnak mondható. Ami azért nagy szó, legalábbis szerintem. Néha úgy érzem, hogy összesúgnak a hátunk mögött. Mondjuk azt hiszem, nem lenne olyan nagyon meglepő, ha mégis így állna a helyzet. Majdhogynem mindenki veszekszik mindenkivel – anyáék egymással, anya Vitanival, Vitani velem, anyával, sőt, gyakorlatilag az egész világgal, mert hát éljen a kamaszkor, apával meg csak azért nem, mert nem figyel rá, vagy nem annyira, amennyire Vitani szeretné… és akkor még én is „háborúban” állok, csak éppen saját magammal küzdök. Nem akarok részt venni ebben az egészben, ami jelenleg folyik a családunkban. Ugyanakkor nagyon is tisztában vagyok vele, hogy nem tudom kikerülni. Egy család vagyunk, legfeljebb annyit tudok csinálni, hogy villámhárítóként funkcionálok és próbálok legalább egy látszólagos békeféleséget generálni. Vagy csak enyhíteni a levegőben uralkodó feszültséget… már az is nagy teljesítmény lenne. Mondjuk annak is örülnék, ha apa végre nemcsak velem foglalkozna, hanem Vitanival is – neki ugyanis szüksége lenne rá. Nekem annyira nem. Vagy nem arra, hogy ennyire nagyon odafigyeljen rám… nem csinálok én semmit rosszat sem. Legalábbis én nem gondolom. Határozottan igyekszem nem bajba keveredni és jó gyereke lenni a szüleimnek. Jó, egyelőre eszem ágában sincs úgy gondolni, hogy bármikor is átveszem apám cégének vezetését, bármennyire is szeretné. Szeretném a saját utamat járni, a saját életemet élni. Egy szavuk sem lehet, a testvéremhez, Vitanihoz képest azt hiszem, egy igazi földre szállt angyal vagyok, nem nagyon lehet rám panasz – maximum az utóbbi időben, amikor a határozott tiltásuk ellenére igenis megtalálom a módját, hogy találkozzam Kiarával.
Mert ahol érzelmek vannak, ott észérveknek és parancsnak semmi haszna, értelme nincs. Én magam sem értem az egészet. Sem azt, hogy hogyan lehetséges az, hogy máris ennyire kedvelem a lányt, mintha mindigis közünk lett volna egymáshoz, csak nem tudtunk, tudunk róla. Sem azt, hogy miért tiltanak ennyire tőle. Mégis mi rossz van a szerelemben? Komolyan, úgy csinálnak, mintha ők sosem lettek volna szerelmesek, pedig hát… hazudnának, ha ezt mondanák. Elegem van belőle, hogy nem hagyják, hogy éljem az életemet, ráadásul még csak véletlenül sem mondják el, hogy miért nem lehet. De legyek jó fiú és értsem meg, fogadjam el: a nem az nem. Mert ők azt mondták. Hát, most én mondom, hogy nem, akkor is, ha nem tetszik nekik. Jelenleg az egyetlen, ami jó dolognak mondható az életemben az Kiara, és a vele való találkozások. A többit majdhogynem csak kötelességszerűen, muszájból csinálom.
Aztán ott van az a bizonyos „azt hiszem, megőrültem” pillanat, néhány nappal ezelőttről. Oké, oké, lehet, hogy az előző napok állandó veszekedése és az azáltal keltett feszültség gyűlt össze bennem, és tette meg a hatását, illetve az is lehet, hogy félig még mindig aludtam, mikor ez történt, azért is gondoltam rögtön, hogy megőrültem… mondjuk ezt most sem nagyon gondolom máshogy. Persze valószínűleg nem ez a helyzet, viszont nem igazán tudom mással magyarázni a történteket, úgyhogy egyelőre maradok a „megőrültem” forgatókönyvnél. Azt hiszem, mindenki számára az lenne a leghihetőbb… illetve a részeg vagyok és a beszívtam variációk közül is simán elfogadható lenne valamelyik. Csakhogy ezek közül egyik sem történt meg. Igazából mindegy is, mivel akarnám magyarázni a megmagyarázhatatlant… egyébként sincs szándékomban bárki elé is odaállni és közölni vele, hogy Figyelj már! Egy nagy, barna bundás, fekete sörényű oroszlán néz velem farkasszemet a tükörben! Na nem, azt még én is tudom, hogy ebből semmi jó nem származna… ráadásul az illető vérmérsékletétől függően simán lehet, hogy még le is akarna csapni – azon kívül, hogy hülyének néz. Nem hibáztatnám érte, én a tükröt akartam beverni, mikor először megláttam benne az oroszlánt. A tükör megmenekült, az én idegrendszerem azonban egyáltalán nem, mert azóta ezen járatom az agyam. Nem tudom, miért láttam azt az oroszlánt a tükörben, azt sem tudom, hogy láthattam egyáltalán, de azt hiszem, még rengeteg kérdés marad megválaszolatlan ezzel kapcsolatban. Leginkább azért, mert senkinek nem teszem fel őket, csak magamban őrlődök rajtuk és próbálom megválaszolni őket. Azt viszont nem szeretném, hogy esetleg furcsának tartsanak, vagy valami hasonló, így aztán élem az életem tovább, ahogy eddig is, és próbálok szerves része maradni a családnak… abból nem lehet baj, legalábbis remélem. Azért azt nem bánnám, ha végre nem a szüleim akaratával és tiltásával szembemenve kellene találkozni Kiarával. Így is megoldható, csak nagyobb a lebukás veszélye – és nem szeretném bajba sodorni szegényt. Jól szeretném érezni magam vele, és azt szeretném, ha ő is jól érezné magát. A többi már mellékes, szervezés, na meg persze idő kérdése.



✦Fel tudod venni a mesebeli oroszlán alakod.
✦Hangoddal, helyesbítve az üvöltéseddel képes vagy üveget repeszteni/robbantani.

A képesség 1 lezárt játék után aktiválódik, tehát a 2. játékban.
A képesség aktív: 2021.06.24-től.