Two Worlds

Jó hallani, hogy ő is szereti a munkáját. Manapság szerintem ritkaság számba megy az, ha valaki azt dolgozza, ami amúgy is a hobbija lehetne. Vagy mondhatnám azt is, hogy szinte nincs is ilyen.
- Ennek örülök. Nem sok embertől hallani ilyesmit – Oké, felesleges szócséplés, de tényleg örülök neki. Egyébként még apám az, akiről el tudom mondani, hogy azt csinálja, amit szeret. A kutatások, amit végez, leköti és imádja. El sem tudna képzelni mást helyette.
Felnevetek röviden és kissé zavartan. A fejemet is megrázom gyengén.
- Nem vagyok mindig ilyen. Úgy értem, nem mindenkivel találom meg a közös hangot – Biztos érti, mire gondolok, vagy mit akarok sugallni vele. Egy beszélgetés két emberes művelet és ha nem vagyunk valakivel egy hullámhosszon, lehetünk mi bármilyen nyitottak, úgysem fog működni a kommunikáció. Legalábbis én így gondolom.
Nem tudom megállni, hogy ne kezdjem el sorolni a kedvenc édességeimet – csak remélhetem, hogy nem felesleges információnak könyveli el vagy hogy nem untatom. Nem akarom untatni egy kicsit sem.
- Kóstoltad már az epres muffint? – Kérdezem meg hirtelen, ahogy eszembe jut és már szinte a számban érzem. – Csokis-epres, így helyesebb. Ahw, most megkívántam, ahogy így beszélgetünk az édességekről – Nevetek.
Felvonom a szemöldököm a szavaira, majd kissé kikerekednek a szemeim, de leesik, hogy csak viccel.
- Azt hiszem, akkor sok nő szomorú lenne… - Ha tudná, hol vannak azok a bokrok és ott keresgélne. Nem mintha kinézném belőle, de manapság már nem is lehet az ember biztos semmiben.
- Nem vitatkozok – Felemelem védekezőn a kezeim néhány pillanatra. Nem tagadom, hogy a lányok közt is vannak nagyon… érdekes személyiségek. Letagadnám őket.
Csak visszafogottan mosolygok. Eszembe jut anya, aki már nincs velünk és ez picit lelomboz, de hamar visszatérek az életbe, a jókedvemhez, a mosolyomhoz.
- Ó, tényleg lenne kedved megnézni a rajzaimat? – Megdöbbentő. A férfiak általában nem értékelik a művészetet, így Marco határozottan meglep és igencsak jó értelemben. – A legközelebb találkozónkra elhozom a mappám – Majdnem felvetem, hogy akár át is jöhetne hozzánk, de talán az még korai lenne. – Te… te szoktál furcsa dolgokról álmodni? – Puhatolózok, mikor közli, hogy az álmoknak mindig van jelentőségük. Kíváncsi vagyok, vele is vannak-e furcsa dolgok, vagy nem.
- Az bizony. Ritka – Vajon ő hűséges típus lehet? Ha a külső alapján ítélném meg, akkor közel sem mondanám, hogy igen, biztosan az. Nagy eséllyel mind a tíz ujjára jutna egy nő és talán jut is.
- Nem feltétlenül. Lehet, hogy az első béka, akit megcsókolsz, máris a te hercegnőd lesz – Vállat vonok és eltöprengek, miért ismerős ez a történet. Nem olvastam sehol, mégis érdekes érzést kelt bennem.
Viszont a téma eltereli a gondolataim és érdeklődve kezdem hallgatni. Picit talán le is lomboz, mert úgy tűnik, egyáltalán nem keres komoly kapcsolatot. Persze, én sem azért jöttem, hogy feleségül vegyen, de szimpatikus és én még találkoznék vele többször is. Aztán ki tudja, mi lenne belőle. Nem is reagálok, csak töprengek. A kérdésre eszmélek fel és a poharamra nézek, ami már üres.
- Részemről rendben, még egy nem árthat – Pislogok rá a férfira egy mosollyal. Tényleg nem tervezek lerészegedni, hiszen elég csúnya lenne így első találkozó alkalmával.

◉ 507 words ● two worlds ● note: Vadember ◉

Two Worlds

- Szerencsére igen, én is a mázlisták táborát erősítem, már ami a munkát illeti. Már azelőtt a hobbim volt, hogy a szakmámmá vált volna. - tehát nem hiába választottam ezt a hivatást. Ha az emlékezetem nem csal, akkor körülbelül tizennégy éves lehettem, amikor először sétáltam le egy konditerembe. Mivel akadt tapasztalt ismerős, így nem kellett a nép előtt szerencsétlenkednem a gépekkel, hisz volt ki megmutassa, mi hogyan működik. Azt is megtanultam, hogy ez nem az a sport, amitől gyors eredményt kell várni. Nem napokba telik, míg az emberen meglátszik a rendszeres edzés. Illetve hát az is fontos része volt, hogy sosem toljam túl, mert abból akár bajok is lehetnek. Már első nap megszerettem a gyúrást, úgyhogy számomra sosem volt kérdés, hogy mivel szeretnék foglalkozni a jövőben.
- Nekem úgy tűnik, elég könnyen barátkozol. - és nem csak a kollégákkal, hanem azokkal is, akik bármikor segítenek a bajba jutottakon, pontosabban rajta. Mellesleg úgy gondolom, ez egy jó tulajdonság. Főleg, ha az ember nem csak felületes barátságokat alakít. Bizalmasokra mindig szükség lehet, sosem árt, ha akad néhány az ember életében.
Egy széles mosollyal hallgatom, ahogy a kedvenc édességeiről beszél.
- Egész jó választás. - amit meg is jegyzek, ha szükség lenne erre az apró infóra a jövőben. Sosem lehet tudni.
A kérdését hallva vigyorra húzódik a szám.
- Azt hiszem rossz embert kérdezel. Ezt inkább a barátnőid kéne tudják. Ha én lennék tisztában vele, akkor esélyes, hogy nem a női nemre fájna a fogam. - viszont én inkább azt tudom, melyik bokorban találni könnyen kapható nőcskéket. Azonban ezt jobb, ha nem kötöm Jacqueline orrára, még rossz fényt vetne rám.
- Látod ezzel egyet kell értenem. - mosolyodok el, miközben továbbra is a szemeit fürkészem.
- De jobb ha tudod, hogy a rendes lányok is kezdenek kihalni. - húzom el a számat, mintha akkora tragédia lenne, és ne ülne épp velem szemben az egyik.
- Ó, ne nekem köszönd, inkább a szüleidnek - és a jó géneknek, amik nagyon is fontosak. Én nem tettem hozzá semmit, szóval tényleg nincs mit köszönnie. Gondolom Ő is tökéletesen tisztában van az adottságaival. Már csak azért is, mert az ember lányát nem választják csak úgy modellnek. Ahhoz lennie kell valami plusznak, amivel Ő bizony rendelkezik.
- Egyszer szívesen megnézném őket - gondolok itt a rajzokra. Én inkább fiatalabb koromban rajzolgattam. A tehetségem meg lenne hozzá, na persze főleg gyakorlás nélkül nem vagyok egy Picasso, de azért olyan szörnyű sem. Legalábbis, ha rajzoltam egy gorillát, azt sosem nézték kutyának. Ez is valami. Annak ellenére, hogy mostanság félretettem a rajzolást, szívesen megnézek pár szép alkotást.
- Hát én nem vagyok szakértő, de azt mondják, hogy a visszatérő álmoknak mindig van jelentőségük - már csak meg kell fejteni őket.
A férfi hallatán azonnal beugrik az a mesefigura akit mostanában elég sűrűn látok, és akitől az Istenért sem tudok szabadulni. Hát biztosan ennek is van valami jelentése. Mondjuk az, hogy kezdek bekattanni, de ezt nem kell reklámozni. Nem hiányzik, hogy az emberek is ketyósnak nézzenek.
- A hűség szép dolog - vagy inkább döntés ugye. - És sajnos egyre ritkább. - mondhatjuk, hogy ez is kihalóban van, ahogyan a rendes srácok és nők, ami igazán sajnálatos.
- Na de az igazi előtt sok békát meg kéne csókolni, nem? - kérdezem egy mosollyal a képemen. Én őszintén szólva már el is engedtem az Igazit. Kétlem, hogy létezne valaki, akit csakis nekünk szánt a sors. Úgy gondolom, mi magunk alakítjuk az életünket, nem pedig valami felsőbb erő, de persze tévedhetek is.
- Részben azért, mert mostanában jobbnak láttam, ha nem ugrok fejest egy komoly kapcsolatba, részben pedig azért, mert mint már mondtam, rendes lányokat sem olyan könnyű találni - válaszolom meg a kérdését mosolyogva, majd lehúzom a poharam tartalmát.
- Még egy kört? - biccentek a poharára.

◉ 609 words ● youtube ● note:
Miss Porter    ◉

Two Worlds

Visszafogottan mosolygok a visszakérdezését hallva. Tényleg különleges és örülök, hogy bóknak veszi. Legalábbis minden jel arra mutat, hogy annak veszi és ez jó. Aprót bólintok.
- Valahogy úgy. De te sem panaszkodhatsz, nem? Úgy nézel ki te is, mint aki szereti azt, amit csinál. – De lehet rosszul látom és nem annyira élvezi a munkáját, mint láttatja? Kizártnak tartom, ugyanakkor sosem lehetek semmiben sem biztos. – Szerencsére! Mondjuk ez annak is köszönhető, hogy tényleg jó társaság verődött össze. Még az új lány, Camille is nagyon jó fej, így nem volt nehéz összebarátkozni vele – Oké, ez például tuti, hogy felesleges infó, de mindegy. Most majd kiderül, mennyire figyel apró, „jelentéktelen” dolgokra.
A zenével kapcsolatos életérzésen osztozik velem, látom rajta, és végül ezt ki is mondja. Ezen pedig csak mosolygok. Nem sok olyan ember van, aki hasonlóan vélekedik a zenéről és az edzésről, így együtt, mint én. Az egyik barátnőm például kifejezetten utál zenét hallgatni edzés, vagy futás közben, mert szerinte csak eltereli a figyelmet a konkrét tevékenységről. Hát, ő tudja. Kinek a pap, kinek a papné – szokták mondani.
- Óó, mindent értek – Nevetek. Egyre többször tud megnevettetni és ez jó. – Örülök, ha ízlett, tényleg – Fürkészem. Nem tudom, miért, de roppant mód szimpatikus és talán nem is csak azért akartam felkeresni őt, mert hálálkodni akartam. Az csak egy ürügy volt és kész.
- Én? Mondhatom, hogy nagyon. De kiváltképp a gyümölcsös édességekért vagyok oda. Eperből és mangóból bármilyen süti, csoki, akármi jöhet! – Vagy más egzotikus gyümölcsökből. Nem tudom, miért szeretem őket annyira.
- És melyik bokorban kell őket keresni? – Ha mellettem ülne, most megbökném játékosan, de így csak huncut mosollyal nézek rá. – Igaz, az egyik itt ül velem szemben, tehát egy szavam se lehet – Teszem hozzá, továbbra is őt nézve.
A fejemet csóválom és próbálom elképzelni őt részegen, de nem megy. Egyelőre legalábbis nem. A bókra elpirulok, elég látható módon, bár ezt csak ő láthatja, én nem, maximum abból tudom, hogy szinte lángol az arcom.
- Köszönöm – Válaszolom, majd a kérdésre megköszörülöm a torkomat. – Alakokat, állatokat, mikor épp mit. Bár az utóbbi hetekben egy férfi alakot többször lerajzoltam – Nem is tudom, beszéljek-e ilyesmiről. De már belekezdtem, szóval folytatom. – Van egy visszatérő álmom, vagyis foszlányokra emlékszek csak és egy férfi jelenik meg az álmomban. Őt rajzoltam le többször, mert próbálok rájönni, van-e jelentősége vagy csak túl sok filmet néztem mostanában – Vállat vonok. Az álmoknak olykor mélyebb jelentésük van és kíváncsi vagyok, ennek van-e bármi. Azonban a kijelentésére és kérdésére kérdőn nézek rá.
- Ha lenne barátom, akkor nem ülnék itt veled – Jelentőségteljes pillantás következik a részemről, majd elmosolyodok. De tényleg, ha lenne barátom, valószínűleg kiakadna, hogy egy másik fiúval iszogatok valahol. Ennek a találkozónak amúgy is kicsit randi –jellege van. Egy külső szemlélő számára mindenképp. – Az okát nem tudom. Nem találtam még meg az igazit, tudod, nem találtam még meg azt a bokrot, ahol a rendes fiúkat rejtegetik – Utalok vissza az előbbi beszélgetésünkre, majd némiképp elgondolkozok. – Na és te miért vagy egyedül? – Gyanítom, ő sem lenne itt, ha otthon várná a barátnője. Vagy számíthatok arra, hogy mindjárt beront valaki az ajtón és nekem akar esni, mint egy vadmacska? Á, csak nem.

◉ 516 words ● two worlds ● note: Vadember ◉

Two Worlds

Tetszik, ahogy zavarba jön, el is kell vigyorodnom rajta. Valamiért mindig szerettem zavarba hozni a nőket, ez szinte már az egyik hobbim lett.
- Tehát különleges eset lennék? Ennek igazán örülök. - és nem, nem ironizáltam, mert valóban így van. Már elég hosszú ideje nem volt semmilyen dolgom olyan nővel, aki ne lenne könnyen kapható tömegcikk. Ami az illeti eléggé unom is őket, viszont ha az ember nem akar fejest ugrani egy komoly kapcsolatba, nincs más választás, meg kell elégednie a könnyűvérű nőcskékkel, akik egyáltalán nem jelentenek kihívást. A mondás pedig igaz, miszerint a férfiak szeretnek küzdeni a kiszemelt nőért. Na persze nem kell hónapokig húzni az agyunkat, mert abba bele lehet unni, de nem is kéne egyből a wcn, felhúzott ruhával, csinos kis csipkés fehérnemű nélkül végezni az első találkán. Még akkor sem, ha a pasi irtó vonzó. Szerintem nagyon is fontos, hogy egy nőnek legyen tartása.
- Nos, akkor te is a mázlisták közé tartozol. Azzal foglalkozhatsz, amit valóban szeretsz és élvezel. - nem pedig zombiként sétál be reggelente a munkába, akinek az arcáról ordít, hogy rühelli a szakmát, amit valami oknál fogva választott. Szerencsére én is szeretem, amit csinálok. Sosem fordult meg a fejemben, hogy váltanom kéne. Még akkor sem, amikor Caleb az agyamra megy. Ilyen könnyen azért nem lehet elvenni a kedvem a munkámtól, ami egyben a hobbim is.
- És még a kollégákkal is jó kapcsolatot ápolsz.. - mosolyodom el. Szinte már irigylésre méltó.
- Pontosan. Ahogy mondod. -  bevallom, kicsit meglepnek a szavai, bár ennek nyoma sem látszik az arcomon. Furcsa, hogy körülbelül én is ugyanígy fogalmaztam volna meg, milyen is a zene melletti edzés. Olyankor egyszerűen mindenről megfeledkezem. Csak én vagyok és az edzés. Nincs más, ami jobban kikapcsolna. Ilyenkor minden gondomat elfelejtem és csak a helyes mozdulatokra koncentrálok, semmi másra.
- Minden nap jársz futni? - teszek fel egy újabb kérdést, majd ismét az italomba kortyolok.
- Megmondom őszintén, ilyen téren nem vagyok túl válogatós, úgyhogy nehezen tudtál volna melléfogni - jelenik meg egy széles mosoly a képemen.
- Hát mivel egy nap alatt elpusztítottam, így kijelenthetem, hogy igen.. szeretem. - ha az emlékezetem nem csal, akkor eddig ez a fajta kimaradt, de majd lesz időm bepótolni.
- Te mennyire vagy édesszájú? - ezt már csak azért sem árt tudni, mert ha esetleg nem ez lenne az utolsó találkánk és egyszer nekem kéne meglepnem valamivel, nehogy mellé lőjek az édességgel, már ha épp arra esne a választásom.
- Á, azért akadnak még rendes srácok. Igaz, nincsenek túl sokan, de nem élne mindegyik vissza a helyzettel. - legalábbis remélem, hogy sokan nem süllyedtek ilyen mélyre. Nem vetne túl jó fényt a férfi nemre.
- Háát akadtak olyan esték is szép számmal. - a nevetését látva, nekem is követnem kell a példáját.
- De olyan is volt. amikor önként mentem fejjel a falnak.. - persze ezek jó pár éve történtek, mostmár jól tudom hol a határ, és nem szeretem túllépni. Egyrészt mert tisztában vagyok a következményeivel, másrészt pedig sejtem mennyire vonzó egy full kiütött fickó látványa.
-Modell.. sejthettem volna, hisz csinos, gyönyörű nő vagy. - mégis ki ne látná szívesen egy plakáton, magazinban vagy akár a kifutón?!
- Miket szoktál rajzolni? - szereti a munkáját, sportol, gyönyörű, és még művészlélek is. Kell ennél több?
- Nos.. ha tippelnem kéne, azt mondanám, szingli vagy. Tévedek? - fürkészem közben az ismerős szemeit.
- Amennyiben nem tévedek.. Mi az oka annak, hogy nincs az oldaladon egy rendes fickó? - iszom egy újabb kortyot a whiskymből, miközben a válaszára várok.

◉ 568 words ● youtube ● note:
Miss Porter    ◉

Two Worlds

Letaglóz a visszakérdezése. Nem tartom magamat tapadósnak, sőt, mondhatnám, hogy elég nehezen kezdeményezek a férfiaknál, szóval még magamat is megleptem azzal, hogy ajándékcsomagot küldtem neki és találkát szerveztem. Megrázom a fejem egy zavart mosollyal.
- Nem, nem feltétlen. Úgy értem, egy kicsit sem vagyok olyan, az, hogy téged elhívtalak, az különleges eset – Nem tudom, mennyire veszi magyarázkodásnak, de őszinte vagyok vele, ami hátrány is lehet.
Vetek egy pillantást a lábam felé, a bokámra, mikor arról beszélgetünk, majd aprót bólintok.
- Lehetett volna rosszabb. Nem is tudom, mit csináltam volna, ha hetekre kiesek a munkából. Félreértés ne essék, nem vagyok munkamániás, de szeretem azt, amit csinálok és szívesen töltöm az időmet a kollégákkal is – Na meg a modellkedés, meg eladóskodás nem olyan nehéu munka. Van időm mellette rajzolni is, meg esetlegesen tervezgetni is. Ruhákat, vagy ilyesmi.
Elmosolyodok. Újra és újra elmosolyodok, ahogy beszélgetünk és ez azt hiszem, hogy klassz dolog.
- A zene elrepít egy másik világba közben, nem? Számomra ilyen. Megszűnik a külvilág és csak én vagyok, meg az, amit éppen csinálok. A futás – Újabb mosoly terül szét az arcomon, ahogy a csokiról kezdünk beszélni.
- Na és melyik a kedvenced? Amit tőlem kaptál, azt szereted? – Azt hiszem, tejcsokoládét raktam neki a csomagba, de már nem vagyok biztos benne.
Úgy tűnik, az őszinteségem ezúttal a legkevésbé sem hátrány. Ennek tényleg örülök és egyben zavarba is hoz kicsit a viselkedése, vagyis a hozzám állása.
- Ez rendes tőled. Más férfi biztos, hogy kihasználná a helyzetet – Tekintve, hogy egy kissé illuminált állapotban levő lány talán több dologra is rávehető, mint józan állapotában.
Az pedig, hogy ő jól bírja az alkoholt, egyáltalán nem meglepő. A férfiak általában jobban bírják, vagy azért, mert sokszor isznak, vagy egyszerűen talán csak ilyen a szervezetük. Ki tudja.
- Fogadok, hogy a haverjaid itattak le – Felnevetek röviden, majd ahogy felteszi a kérdést, egyből elgondolkozok. Mit mesélhetnék magamról? Mi az, ami érdekelheti őt? Nem akarom untatni felesleges dolgokkal. De alapvetően nem vagyok egy érdekes személyiség, sem pedig az életem.
- Hm, a House of DeVilben dolgozom, mint modell és néha a pénztárba is beugrok, amikor másnak nincs ideje rá. Emellett rajzolgatok, így kicsit művészléleknek is tartom magam, meg persze sportolok is a magam módján – Mesélem. Őszintén szólva nem tudom, mire lehet igazán kíváncsi. – Nem is tudom, mit szeretnél tudni? Könnyebb kérdésekre válaszolni, mint kitalálni, mi érdekelhet igazán. – Ingatom a fejem, kíváncsian vizslatva őt. Remélem, ezzel nem rettentem el vagy ilyesmi.

◉ 401 words ● two worlds ● note: Vadember ◉

Two Worlds

- És te nem vagy az? - kérdezem egy széles vigyorral a képemen. Mondanám, hogy a tapadós nők is hát hogy is fogalmazzak.. "hasznosak", de túl csúnyán hangzana. Egy ilyen nő jelenlétében sosem mondanék ilyet.
- A lényeg, hogy szerencsére viszonylag hamar elmúlt - elég nagy mázlija van, az már biztos. A munkámnak köszönhetően volt alkalmam olyan sérüléseket látni, melyek után az ember már sosem lesz a régi. Igaz, ezek nagyjához nem kis súly szükséges. Ez van akkor, ha nem melegítenek be eléggé, esetleg csak simán túlzásokba esnek. Voltam már néhány testépítő versenyen és bár sokan szépnek látják, szerintem aberráció az egész. A fitness modellek valóban irtó csinosak, és nagyjából ennyi pozitívumot látok az egészben.
– Ebben hasonlítunk – kortyolok az italomba.
– Ha tehetem, én is mindig zene mellett edzek – teszem hozzá. Úgy mintha könnyebben menne. Persze amikor másokat edzek, ezt a luxust nem engedhetem meg magamnak, de az más kategória.
- Nincs olyan nap, hogy ne ennék csokit - vallom be egy mosollyal a szám sarkában. Nem vagyok az a szigorúan diétázós típus, hisz én nem készülök semmilyen versenyre. Szeretek bűnözni, de azért tudom hol a határ, hogy ne legyen idő előtt "apu testem". Igaz, hogy edző létemre nem nézhetek ki szarul, de számomra ehhez elég az edzés és az, hogy nem zabálok össze mindent a nap 24 órájában, ami amúgy sem lenne normális.
- Ne aggódj, ha most mégis megéreznéd a hatását, nem élnék vissza a helyzettel, sőt.. - valószínűleg segítenék neki hazajutni. Valamiért úgy éreztem, jobb ha ezt közlöm vele. Nem akarom, hogy olyan alaknak gondoljon, aki gond nélkül kihasználná az alkalmat.
- Igen, eléggé. De azért én is jártam már meg, igaz, nem mostanság - még "pályafutásom" elején. Egy időben el is ment a kedvem az alkoholtól.
-Na és Jacqueline.. mit szabad rólad tudni? - kérdezem egyenesen a szemeibe nézve, majd újabb korty whisky következik.

◉ xxx words ● youtube ● note: komment ◉

Two Worlds

Nem is tudom, legutóbb miért nem mutatkoztunk be egymásnak normálisan. Az rendben van, hogy az ijedtségem és a fájdalmam nagyobb volt, minthogy bármi másra is gondolhassak, de elég nagy hanyagságra vall, hogy képtelenek voltunk eljutni oda, hogy bemutatkozzunk egymásnak. Nem baj, így legalább megvolt eddig az a rejtély, amiért talán érdeklődött is irántam Marco. De lehet, tévedek. Úgyis kiderül! Bár ha nem érdekelném, nem jött volna el. Vagy csak túl udvarias ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyja egy lány kérését.
- Köszönöm! – Mosolygok. Örülök a bóknak, habár nem nekem köszönhető, hanem apáéknak, hiszen ők adták a nevem.
Érzékelem, hogy néz, de nem nézek rá, csak próbálom eldönteni, mit rendeljek. Hamar rájövök, hogy hagyom a lányos koktélokat és inkább azt iszom, amit ő. Leginkább azért esik erre a választásom, mert nem akarom, hogy túl… nem is tudom, minek gondoljon.
- Ó, pedig biztos lehetsz benne, hogy nem mindenki jött volna el a helyedben. Általában azokat a lányokat, akik el mernek hívni egy srácot, túl tapadósnak találják. – Vagy valami ilyesmi. Nem is ez a legjobb szó rá, de hirtelen nem jut eszembe jobb megfogalmazás. A vigyora láttán nem tudom elfojtani a mosolyom, majd a kérdése ki is zökkent kicsit. A bokám, persze.
- Szerencsére néhány nap pihentetés elég volt és vizes ruházás. De elég csúnya volt, belilult – Nem tudom, minek megyek bele a részletekbe vagy minek fárasztom vele, de már kimondtam. – Azóta pedig igyekszem sokkal jobban figyelni és nem elmerülni a zenében, futás közben – A zene volt a figyelemelterelőm. Az okozta a vesztem. De nem tehetek róla, hogy élek-halok azért, hogy zenét hallgathassak és úgy futhassak. Kikapcsol és ellazít.
- Nagyon szívesen, bár utólag átgondolva nem tudom, a csokoládénak mennyire örültél – Utalok itt arra, hogy sportember és nem tudhatom, mennyire zárja ki ez azt, hogy édességet, cukrot és ilyeneket egyen vagy igyon. Ahogy megérkezik a rendelésünk, felnézek a pincérre.
- Köszönjük! – Mondom szinte egyszerre Marcoval, így egy mosollyal újból ránézek. A kérdésre felnevetek, a fejemet rázom.
- Nem tudom, őszintén szólva sosem iszok sokat. Két, maximum három pohár után meg szoktam állni, de nem mondanám, hogy annyira megérzem magamon – Remélem, ezzel nem érem el azt, hogy le akarjon itatni. De ha mégis, akkor önként állítottam ezt a csapdát magamnak az őszinteségemmel. – Te gondolom jól bírod. – Magamhoz húzom a poharamat és megfogom, majd belekortyolok. Nem sokat, épp, hogy egy korty lecsúszik a torkomon.

◉ 389 words ● two worlds ● note: Vadember ◉

Two Worlds

Ha az emlékezetem nem csal, ez az első eset, hogy egy nő hív találkára, ami több mint furcsa számomra. Mármint nem mintha baj lenne ezzel, egyszerűen csak nem vagyok hozzászokva ehhez. Ettől függetlenül természetesen örülök a kártyának.
-Jacqueline.. - ízlelgetem a nevét, miután hozzám hasonlóan Ő is bemutatkozik.
-Gyönyörű név. Nagyon örvendek! - teszem hozzá végül. És hát azon kívül, hogy szép, ráadásul még ritka is. Én legalábbis biztosan nem ismerek még egy Jacqueline nevű nőt, pedig volt már néhánnyal dolgom.
Míg Ő a menüt tanulmányozza, nekem van alkalmam az arcát csodálni. A szemei.. a szemeiben van valami egészen különleges. Emellett olyan ártatlannak tűnik, ám ez lehet nincs így, könnyen tévedhetek.
Akaratlanul is elmosolyodom azon, hogy Ő is inkább whiskyt kér mojito helyett.
-Hülye lettem volna nem eljönni. Kétlem, hogy van az a férfi, amelyik ne élne a lehetőséggel.-  mondom egy mosollyal a szám sarkában. Na persze ha nem a nőkre bukik az illető, akkor esetleg, de csak esetleg, nem jött volna el.
-Ugyan miért ne jöttem volna el? - valóban érdekel, miért gondolta azt, hogy cserben hagynám.
-Nincs mit megköszönnöd, ez csak természetes. - jelenik meg egy vigyor az arcomon.
-Amúgy jobban vagy már? - mivel könnyen és gyorsan átszelte magát az asztalok között, így szinte biztos vagyok benne, hogy ha nem is tökéletes, de már sokkal jobb a helyzet.
-Mellesleg.. én is köszönöm a csomagot. - hozzátenném a szokásos "igazán nem kellett volna" szöveget, de a kártya nagyon is kellett, szóval most inkább mellőzöm.
-Tetszett a tartalma.. - nem, nem csak a kártya. És ez az a pillanat, amikor a pincér megérkezik az italokkal.
-Köszönjük! - pillantok fel a férfire, majd azt italomba kortyolok.
-Jól bírod az alkoholt? - biccentek a poharára, melyben szintén whisky van, ami könnyen kiütheti azokat, akik nincsenek hozzászokva.

◉ xxx words ● youtube ● note: komment ◉

Two Worlds

Utólag belegondolva hülyeségnek tartom, hogy csokit adtam egy olyan embernek, akinek lételeme a testedzés és valószínűleg ezzel egybekötve az egészséges étkezés is. Noha nem ismerem őt, akinek a neve most be sem ugrik, pedig biztos vagyok benne, hogy akinek odaadtam a kis csomagomat, elmondta. A lényeg, hogy talán hülyeség volt.
Ez a gondolat még akkor sem akar semmivé foszlani a fejemben, mikor már közeledik az este. Fogalmam sincs, eljön-e egyáltalán vagy túl rámenősnek, talán tapadósnak tart a kártya miatt. A helyében biztos, hogy nem jönnék el. Oké, nem biztos, de belegondolva, lehetnek benne kételyek, nem? Egyáltalán azt sem tudom, miért az Argentumot jelöltem meg találkozói helyszínnek. Jártam már ott párszor, de mindig voltak fura, kétes alakok, akik miatt megfogadtam, hogy kerülöm a helyet. Oh, erről eszembe jut, hogy az a srác viszont itt dolgozik, aki pár napja a House of DeVil-ben járt. Örülök, hogy időben összerakom a dolgokat.
Az épületbe érve rögtön nézelődni kezdek, hátha megpillantom a hősömet, aki nélkül lehet még órákat szenvedtem volna a kiment bokám miatt, magatehetetlenül. Mármint a mai világban nem sokan nyújtanak segítő kezet, úgy vettem észre, ezért is lepett meg, hogy ő viszont nem sétált el mellettem becsukott szemmel, mintha nem látna engem, a bajbajutottat.
Az integető kezet szúrom ki, így visszaintegetek először meglepve, majd nagyot nyelek és elmosolyodok. Eljött. Egyelőre felfogni is nehéz, de mindenesetre örülök neki, mert ezek szerint nem nézett totál idiótának. Átszelem a köztünk levő távolságot pillanatok alatt, majd mellé érve rámosolygok.
- Szép estét neked is! – Tényleg, Marco! Nem tudom, hogyan felejthettem el egy ilyen különleges nevet. – Én Jacqueline Wilde, bár ezt már tudod a kártya miatt. – Teszem hozzá a fejemet ingatva, majd leülök vele szemben és először gondolatterelésként elkezdem nézegetni az itallapot. – Uuuh, ezer éve nem ittam Mojito-t. – Le is teszem a voksom mellette, de amint Marco kimondja, ő mit kér, módosítom a rendelésem. – Nem, inkább én is azt kérek, amit az úr. – Nézek a pincérre, majd Marcora. Amint magunkra maradunk, újra megszólalok.
- Nem hittem, hogy eljössz. Szóval köszönöm. Mármint nem csak azt, hogy eljöttél, hanem azt is, hogy múltkor segítettél rajtam. – Magyarázom már-már zavartabb mosollyal a kelleténél.

◉ 351 words ● two worlds ● note: Vadember ◉

Two Worlds

Bevallom, kissé meglepett az a bizonyos ajándékcsomag, amit Caleb tegnap adott át. Nem számítottam rá, hisz nem tettem semmi különöset.
Csak otthon bontottam ki, a tartalma pedig kifejezetten tetszett. Talán a kártya volt az, aminek a legjobban örültem. Volt valami különös abban a nőben, amiért azóta sem tudtam kiverni a fejemből, azt viszont a tegnapi napig nem tudtam, hol érhetném el. A legutóbbi kapcsolatom óta a nők csak egy dolgot mozgatnak meg bennem, ellentétben Jacqueline-al. Vele nem tudnám megtenni, hogy gerincre vágom, aztán csak simán lelépek. Nem tagadom, hogy ez szinte az egyik hobbim lett, amit szívesen űzök. Azért természetesen akkora szemétláda nem vagyok, hogy olyasmikkel hitegessem az egyéjszakás kalandjaimat, ami sosem fog bekövetkezni. Amikor belemennek a játékba, jól tudják, hogy annak nem lesz folytatása, így fair. Pusztán kielégítjük a szükségleteinket és ennyi. Jacquelinet bár nem ismerem, nem tűnik olyannak, aki hamar beadná a derekát. Inkább annak a típúsnak nézem, akiért kicsit meg kell küzdeni. Mostanság nem terveztem senkiért komolyabb erőfeszítéseket tenni, ma este mégis ellátogatok arra a helyre, ahol a kártya szerint elérhetem.
A napom átlagosan telt. A reggeli futást munka követte, aztán jöhetett egy séta Machoval, aki már türelmetlenül várt az ajtóm előtt. Mire az órámra pillantottam, már hatot mutatott, úgyhogy séta után egyből készülődni kezdtem. Jöhetett egy gyors zuhany, miután pedig nedves hajamat egyik kezemmel egyszerűen csak hátrafésültem, felkaptam magamra egy fekete farmert, fehér izompolót, majd egy fekete bőrdzsekit. Zsebrevágtam a legfontosabb holmikat, elbúcsúztam fogadott fiamtól, majd kisétáltam a házból, autóba pattantam és meg sem álltam az Argentumig. Miután leparkoltam egy szabad helyre, besétáltam az épületbe, ahol néhányszor megfordultam már. Jacquelinet egyelőre sehol sem láttam, ami nem meglepő, ugyanis tíz perccel előbb érkeztem. Helyet foglaltam egy szabad asztalnál, mikor pedig megjelent mellettem a pincér, közöltem, hogy a rendeléssel megvárnám a hölgyet. Nem sokra rá pillantottam meg a nőt. Egy mosollyal az arcomon intettem neki, hogy ne kelljen keresgélnie.
- Szép estét! - szólalok meg, amint az asztalhoz ért, közben diszkréten végigmérem.
- Még nem volt alkalmam bemutatkozni.. Marco, Marco Biagetti - nyújtom felé egyik kezem. Én az aláírt kártyának köszönhetően már tudom a keresztnevét.
Hamar intek a pincérnek, majd megvárom Jacqueline rendelését és csak azt követően kérek magamnak egy pohár whiskyt, tisztán.

◉ xxx words ● youtube ● note: komment ◉