Fejben kicsit azért megpofoztam magam, lehet hogy óvatosabbnak kéne lennem ezekkel a dolgokkal… Ki kéne derítenem az igazságot, a valóságot, de nem tudhatom mi trükk, és mi nem az.
Legnagyobb szerencsémre nem csinál további ügyet a reakciómból, és úgy tűnik a napot is elfogadható válasznak tartotta. Miért pont… Suncrest? Baszki, körül kéne néznem végre, hova is jöttem. “Lányos” zavaromban felnevettem.
- Őszintén? Nem voltam a helyzet magaslatán, és nem igazán figyeltem hogy van választási opcióm, kellett egy lakás mihamarabb… De… Suncrest? Frostcall? Ah, tudom, egy turista is jobban felkészült lenne, mint én, de gőzöm sem volt hova jövök. Pár napja… umm… Költöztem ide. Szóval az eddigi tudásom kimerül abban, hogy hol lakok, és hol a legközelebbi kisbolt. - Hát igen. Új helyre költözésnél érdemes szomszédolni, megismerkedni a környékkel, ugyebár. Mentségemre szóljon, nem voltam rá felkészülve hogy a szomszédom EGY SÉTÁLÓ EMOJI. Szerencsére legalább pizzaszelet. Lehetne éppenséggel kaki is.
Egyáltalán miért kell hogy ez eszembe jusson?
Az ingem mostanra egybegyógyult a bőrömmel a fagyis folton. Sebaj, ha nem is jön ki, akad másik. Az ő ruhájáért jobban aggódtam, elvégre a női ruhákat szokták érzékenyebb anyagokból készíteni… Bár úgy láttam annyira nem zavartatta magát a ragacs miatt.
- Szökevénynek? - néztem rá kissé értetlenül, majd megcsapott a megvilágosodás szele, és legyintettem egyet - Oh, nem. Illetve bizonyos értelemben igen, mert férfihoz méltón megszöktem a saját életemből, de egyelőre nem vagyok sem börtön, sem intézetlakó. Bár épelméjűnek sem nevezném magam teljesen. - ráztam meg a fejem vigyorogva. Szókimondó, ez tetszik.
- Strand? Vezessen hát, kisasszony. Elolvadok. - intettem előre. Ugyan nem a strand volt az elsődleges célom, de… Oké, hazudnék ha azt mondanám, hogy egyáltalán volt bármi célom. Csak kijöttem, mert utálok otthon ülni, egyedül, összezárva a gondolataimmal… Nem, semmiképp sem célom tényleg kényszerzubbonyban végezni, köszönöm.
- Idaho. Kisváros. - adtam meg a tömör, lényegretörő választ. Városnevet nem mondok, porszem csupán a térképen. Lett volna esélyem Boiseba költözni, de… Ez van.
Felsóhajtottam. Részletezzem? Ah, ahhoz most nekem sincs gyomrom.
- Csúnya válás, munkahelyi konkurencia, mentális összeomlás, burkolt kirúgás… Jobbnak láttam ha inkább elhúzok a francba minél messzebb mindentől és próbálok újraindulni. - a csúnyább részletektől megkíméltem, mint a drog, az alkohol, az utcákon töltött éjjelek, detox… Így is szükségem lesz arra a fagyira mert megint kezdenek remegni az ujjaim. Legalább amíg a hölgyemény nagyjából elvonja a figyelmem, nem éget annyira.
A strandra kiérve le is pakol, majd levetkőzik. Sajnos férfiból vagyok, így természetes, hogy megnéztem magamnak, de ex-férjként van bennem annyi tartás hogy nem repülök rá pár szó után.
- Csak azom van. - mosolyogtam rá, miközben én is ledobtam a felsőt. Fürdéshez nekem alkalmas lesz a rövidnadrág amit felvettem, bár boxer van rajtam, fehér, szóval azt nem rizikóznám meg magában. Egyébként mennyire lenne morbid dolog mesekarakterek között pöcsöt villantani? Mármint… Elég jól megszoktam a színfoltokat, a látványukat. Persze fura, nem értem egy cseppet se, de - többnyire - már nem kapok sokkot ha meglátok egyet. Tegnap azért az a hatalmas, neonszínben világító sárkánykígyószerű izé picit lehidalt. Mármint… Az emberi karaktereket egész jól megszoktam, a beszélő állatokkal sincs bajom, sőt már a beszélő, mászkáló tárgyak is egész okék, de az ilyen szörny-jellegű, meg sárkány, meg mi a csuda dolgoktól én világgá megyek.
Közben leesett hogy Samantha amúgy felém nyújtja a napkrémet. Már egyszer rácáfoltam hogy ketyós lennék, ne kelljen megint! Legalább nem rajta bambultam el hanem kicsit a tenger irányába, még félreértené.
- Hupsz, elnézést. Persze. - vettem el tőle a tubust, és elkezdtem bekenni a hátát, magamra is kentem a krémből, majd visszanyújtottam neki.
- Esetleg viszonozná a szívességet? - kérdeztem, majd kis szünet és gondolkodás után újra megszólaltam.
- Nem tűnik akkorának köztünk a korkülönbség, és tudom, alapesetben illetlenség ilyet nőtől kérdezni, de nem tegeződhetnénk? A magázódás annyira… Személytelen. - kissé félve kérdeztem meg, mert harapták már le emiatt a fejem, de… Hiába, egy tuskó vagyok, nem vagyok egy magázós alkat ha egy mód van rá.
A naptejes szeánsz után elgondolkoztam, hogy le is mosatom a sós vízzel a kencét, de eszembe jutott a füstbe ment desszert.
- Nos… Akkor fagyi? - kérdeztem cinkos vigyorral a képemen, mert szó mi szó, mostanra én is igencsak megkívántam. Főleg ha esetleg lesz pisztáciás. Imádom a pisztáciás fagyit. Néha csodálkozok is magamon, hogy nem vagyok elhízva, amennyi édességet képes vagyok egy üléssel megenni. Oké, kicsit karcolom az aputest határát, de lehetne rosszabb is!
Egyedül, vagy társaságban, elindulok a kis bódé irányába, ahol pár pillanat erejéig igencsak pislogtam hogy az eladó merre bújkálhat, mire rájöttem hogy egy animált méhecske az. Alig tudtam leplezni a nevetést ami engem kerülgetett, miközben a kis zümi a hatalmas fagylaltoskanalat működtette, bár számomra rejtély hogy hogy nyomta meg a megfelelő részen, de őszintén, ennyi fura dolog mellett ez a legkevesebb! Szinte kiéhezve markolom fel a jól kiérdemelt jutalmam: Pisztácia-csoki-kávé trió, édes tölcsérben, természetesen ostyarúddal megspékelve. Szavamhoz hűen Samantha is megkapja az általa választott kombinációt.
A fagylalton élvezkedve fel is teszem első, meglehetősen burkolt kérdésem. Válaszokat akarok, és ez a nő talán… Talán a segítségemre lehet.
- Ez a hely igazán mesés, nem? Bár én beszélek, mesék terén piszkosul műveletlen vagyok. A lányom volt az, aki imádta őket. Mindig arról álmodozott, hogy élőben találkozik velük… - az emléken elmosolyodtam. Hiányzik Hannah. Ő az a fajta kislány, aki felnőttként se tesz majd le az álmairól, és örökké gyerek marad lélekben. Több ilyen kéne ebbe a mocskos világba, akkor talán nem lenne ennyire… Sötét.

955 891 szó ✦ kredit ✦ (Elnézést, megszaladt   )

Egyre inkább kezdem megszokni ezt az egészet. Igaz, alig pár nap telt el mióta a városba értem, de mostanra egészen elfogadtam, hogy tényleg valószínűleg sikerült egy csúnya balesetet szenvednem, és most kómában fekszek egy kórházi ágyon. Logikus magyarázatom egyáltalán nincs. Persze lehetne a drog is, de a drog nem okoz ilyet. Különben is, majdnem 48 órája nem ittam és nem drogoztam! Na jó, inni ittam. És egyébként rettentően szarul érzem magam, és úgy is nézek ki mint valami friss zombi. Reggel még én is megijedtem attól, amit a tükörben látok.
Gondoltam teszek egy sétát, hátha most érem el a határt és végre normálissá válik a látásom, de… Természetesen nem így lett. Ugyanúgy sétálgató, beszélgető tárgyakat látok, meg mesekaraktereket, akiknek nagy részét mégcsak nem is tudom hova tenni. Tényleg több filmet kellett volna néznem a lányommal…
Mivel meglehetősen magambafordultam, rohadtul nem figyeltem az utat, emiatt belekenődtem egy nőbe.
Várj.
Nőbe?
Valahogy fel se fogtam hogy a fagyija fele rajtam landolt, és nagyjából azt se igen értettem amit beszélt, úgy néztem rá mintha egy unikornis ugrott volna ki elém. Illetve ahogy pár hete néztem volna egy unikornisra, nem most, mert már láttam néhányat. Ugyan láttam rajta hogy kissé ideges lett, és hogy jó eséllyel nekem tátog, de csak meredtem rá kigúvadt szemekkel.
Egyedül a “Jól van?” kérdés zökkentett ki kicsit, mert eszembe jutott a legelső találkozásom azzal a pocokkal…
Még mindig nem pislogtam, csak néztem rá mint aki megkövült.
- Hogy kerül maga ide? - kérdeztem teljesen értetlenkedve. Körbenéztem, de rajtam és a nőn kívül mindenhol animációs és rajzolt alakokat láttam. Összevontam a szemöldököm. Gondolkodj, Matt. Eddig azt hitted ez a te személyes poklod, erre itt áll előtted egy hús-vér ember… Ha van Pokol, ő lehet az őrangyalom. Mondjuk akkor nagyon szarul végzi a dolgát, és egyébként is, valószínűleg nem fagyizna.
Jó, rendben. Amíg ki nem derítem ő kicsoda, micsoda, jó lenne ha nem játszanám előtte a szellemi fogyatékos drogos csávót, ugye?
Gyerünk Matt, használd azt a kemény kobakod.
Megráztam a fejem.
- Elnézést, összekevertem valakivel. Sajnos történetesen nem vagyok teljesen jól, kezdek rájönni hogy nem bírom a tűző napsütést… - hunyorogtam fel az égre, ahol egy fia felhőt sem láttam, ellenben az emlegetett égitest úgy világított mintha a fejébe vette volna hogy szénné éget mindenkit aki alááll. Egy ideje nem komálom a napos időt, na.
A következő mondatán felhorkantam, aztán elnevettem magam. Az a baj, hogy tisztában voltam vele, hogy igaza van. Iszonyatosan szarul néztem ki. Csapzott fej, véreres-karikás szemek, durva borosta, szerintem a tartásom is kissé szét volt csúszva, csoda hogy normálisan felöltöztem.
- Ezek szerint maga is viszonylag új errefelé… Matthew Branagh vagyok. - elfogadtam a kezét, és próbáltam valami bátorító mosolyfélét megereszteni, de szerintem nem sikerült túl bíztatóra.
- Fogadja őszinte részvétem a fagyi miatt, meghívhatom egy pót-adagra? - kérdeztem. Ha már itt vagyok… Nekem se árt egy kis cukor, és talán ő se lesz rám túl pipa a kárba veszett desszert miatt, ami mostanra átáztatta az ingem és azt kell mondjam, hideg is és ragadok is. Legfeljebb megesznek a bogarak hazafele, mi baj lehet?
Plusz a bocsi-fagyitól talán kicsit kedve szottyan beszélgetni és esetleg tudna pár információt adni… Ő nem lepődött meg azon, hogy engem, embert lát, ezt úgy értelmezem, hogy vannak itt rajtunk kívül mások is. Mennyien?