I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
Elképesztően izgatott voltam a mai nap miatt. Ma estére hívott ide az a szép szőke lány, akivel hetek óta szemezek. Értitek, randira hívott a csaj! Engem! Mikor megtettem volna, ő megtette, hát mi ez, ha nem tökéletesen közös hullámhossz. Na szóval tökre be voltam sózva, egész nap úgy viselkedtem, mint egy öt éves kiskölyök a cukorkaboltban. El voltam varázsolva, azt sem tudtam, merre áll a fejem igazából, mert csak arra voltam képes gondolni, hogy mi fog történni ma este. Több tíz, ha nem több száz különbözőbbnél különbözőbb forgatókönyv játszódott le a fejemben, de az, ami végül megtörtént, eszembe sem jutott volna. Nem jött el. Szimplán felültetett, átvágott és ott hagyott egyedül. Másfél óráig vártam rá. Másfél kínkeserves óráig csak ültem, és vártam, hogy majd jön, csak késik, valami közbejött. Vagy ha nem jön legalább egy üzenetet hagyott, de nem, rákérdeztem többször is. Nem is kell mondanom, hogy nagyon el vagyok keseredve. Mármint komolyan, életem lehetőségének indult ez az egész, és így végződött, hogy most, mint valami szomorú kiskutya ülök itt tök egyedül és nagyon magányosan. Ekont nem hívhatom fel, nyilván nem, nem akarom, hogy most a kedvemért ide rohanjon és leigyuk magunkat a sárgaföldig – mármint a program második része tetszik, de biztosan van ettől jobb dolga is. Majd holnap kiöntöm neki a szívem. Most viszont jó lenne találni valakit, aki esetleg szintén egyedül van. Körbe kémlelek, és nem messze tőlem ücsörög egy nő. Feltűnő jelenség, mármint feltűnően csinos. Egy ideig csak tekintetemmel próbálom bevonzani, majd ha esetleg sikerült elkapnom a pillantását, akkor ülök mellé, ha úgy látom, hogy nem akar szívrohamot kapni tőlem.
Mióta felvettek a Passionishoz, sosem fordult elő velem, hogy késtem volna. Egészen a mai napig. Bal lábbal, kissé nyűgösen kecmeregtem ki a kényelmes ágyamból, miután az egyik kedves kollégám felhívott. Még jó, hogy eszébe jutottam, különben még mindig békésen húznám a lóbőrt. Végül késve, kómás arccal, de beérek a munkahelyemre, ahol szokás szerint igyekszem alkotni valami különlegeset. Ha élvezed a munkádat, hamar eltelik az idő. Épp végzek a rajzommal, amikor az órámra pillantok, és feltűnik, hogy mostantól szabad vagyok. Kedves ébresztőm széles mosollyal az arcán sétál el az irodám előtt. Mosolyogva intek neki, majd összepakolok és én is útnak indulok. Hazaérve gyorsan lezuhanyzok, aztán azon kezdek el morfondírozni, mihez kéne kezdeni a nap hátralevő részében. A parthoz és napozáshoz most kivételesen nincs semmi kedvem. Ekkor ugrik be az a hangulatos kis hely Stormreachen. Már jó ideje nem jártam még csak a közelében sem, ami nem meglepő, tekintve, hogy sosem voltam odáig az őszi időjárásért. Végül sikeresen eldöntöm, hogy a ma estét bizony ott fogom tölteni. Talán kiveszek egy szobát és majd csak reggel indulok vissza Suncrestbe. Nagyjából egy óra alatt útra készen álltam és már pattantam is be az autómba, ahol egész úton a kedvenc zenéim bömböltek. Nem kellett sok idő, míg eltaláltam az Argentumhoz. Leparkoltam az én kicsikémet, véres búcsút vettem tőle, majd egy őszi kabáttal, illetve egy táskával a kezemben besétáltam az épületbe. A hely semmit sem változott, azonban Suncresttel ellentétben itt egy ismerős arc sincs. Sebaj, a pulthoz sétálok, helyet foglalok az egyik széken, majd rendelek egy mojitot. Közben a cuccaimat a mellettem lévő székre helyezem, mivel egyelőre nincs túl nagy tömeg. - Köszönöm! - mosolygok barátságosan a fickóra, aki elém tolja a hideg italt, amibe aztán bele is kortyolok. Közben feltűnik, hogy nem én vagyok itt az egyetlen, akinek ne akadna társasága. Nos ez igazán megnyugtató. Vannak még rajtam kívül magányos farkasok. Aztán észreveszem, hogy elég gyakran pillant az órájára, szóval gondolom vár valakit. Hát ennyit arról, hogy lennének még hozzám hasonlók.