A szerelemben életben mindig van egy ketyegõ óra,
mindig van visszaszámlálás.

Miért kellett volna félnem? Fogalma sem volt róla, miken mentem már keresztül az elmúlt években. Az életem közel sem volt tündérmese és jól tudtam, hogy hirtelen nem is fog azzá változni. Mindent mindig magamnak kellett végigcsinálnom… senki sem volt ott, hogy segítsen. Pedig néha jól volt volna egy valódi barát. De nem volt.
- Igen, az érdekelne – Tettem hozzá, mikor is köhintett és a szobára terelte újra a szót. Ideje volt látnom, hol fogok megszállni ebben a pár napban, vagy hétben. Netán hónapban. – Ezt örömmel hallom. Tudod, megszálltam már több szállodában is, és nem mindig volt alap a saját fürdőszoba. A legtöbb helyen luxusnak számít és felárért kapható a drágább szobával együtt… - Sosem voltam az a nyafogós fajta, de ezt el kellett mondanom.
Láttam rajta a meglepettséget és figyeltem minden arcrezdülését. Próbáltam olvasni az arcáról, a gesztusaiból, a hangszínéből is, amit végül megütött.
- Hmm, érdekes – Pókeren? Most ostobának néz? Nem hittem neki egy pillanatig sem. Sokkal jobban el tudtam képzelni, hogy vérre menő küzdelem volt vagy egy egyszerű lopás, csalás… de nem póker. Mégis ki az az őrült, aki felrakná ezt az ingatlan pókerre? Ez tényleg mindent vagy semmit szituáció. – Azóta sem akarta visszanyerni pókeren az illető? Nem küldte rád a rendőrséget csalásért? Vagy hasonlók? – Kérdezgettem, szemrebbenés nélkül. Aztán odaértünk, így elhallgattam, hogy szemügyre vehessem a helyet, miután be is nyitottam. Talán azt sem vártam meg, hogy ő jelezzen, vagy engedélyt adjon. Mindent alaposan megnéztem és nem csak az ízléses berendezésen futtattam végig a tekintetem, hanem minden egyes apróságon is. Mintha csak azon gondolkodtam volna, megfelel-e az igényeimnek a hely… hiszen valljuk be, az én életvitelemmel aludtam én már a szabad ég alatt. Itt meg volt ágy, meleg takaró, párna és saját fürdőszoba is. Ó, és minibár! Annak mondjuk kimondottan örültem. Oda is léptem, hogy kinyissam és lássam, fel van-e töltve rendesen.
- Nagyszerű! Minden tetszik, tökéletes lesz, öhm… a te neved még nem tudom – Fordultam felé, bezárva a minibár ajtaját. Kérdőn néztem őt, hátha végre be is mutatkozik nekem.

★ 332 words ★ 99 problems ★ gyanús vagy te nekem  ★

Haley & Jonathan

Feelings change, but memories don't!

A pult felületén támaszkodtam meg mind a két kezemmel és a kijelentésére elismerően bólogattam. – Hmmm… – Még hangot is adtam az egésznek. – Tehát nem fél… – Ez érdekes… tettem volna még hozzá a mondandómhoz, de az már inkább csak magamban hangzott el. Nem tudtam hova tenni ezt a nőt. Valóban egy vagány csajszinak gondoltam, de mindemellett láttam valami mást is benne. Talán hasonlóan olyan, mint mi. Csak erre tudok gondolni. Ha viszont ezt nézem, akkor annyira ostoba csak nem lehet, hogy nem mérte fel a helyzetet… hogy hol is van… legalábbis a kis morzsáimból. Viszont, ha az ellenkezőjéről van szó és megérezte… a sötét dolgokat a lepel mögött, akkor konkrétan egy profiról van szó… és jobb, ha vigyázok vele.
A megszólításomra bemutatkozott, még a női báját is bevetette… ráadásul kutya szemekkel nézett rám. Ezen meg is lepődtem, szinte majdnem le is fagytam… azonban valahogy próbáltam elterelni a gondolataimat és a szobájára koncentrálni. – Khm… nos, igen a szoba! – Néhány pislogás után indultam el a lépcsők irányába. Ő követett és mivel tudtam a nevét így könnyebb volt a megnevezés is. – Ne aggódj, Haley! Itt az Argentum kínálatában szerepel a saját fürdőszoba. – Felmentünk a lépcsőn majd jobbra fordultam és pár lépés után vártam kicsit, hogy tudjon követni… csak azután indultam tovább. – Nincs messze a szobád… szerintem tetszeni fog. – Kacsintottam rá, majd előre figyeltem és úgy haladtam tovább.
Fogalmam sincs honnan jött a kérdés, de egészen meglepett, ahogyan rákérdezett a helyre, hogy az én tulajdonomban van-e. Ilyenkor mit kellene mondania az embernek, hogy igen az enyém? Vagy dehogy csak… loptam?  Talán még ki is lehet nézni belőlem. – Az igazat megvallva… úgy nyertem pókeren. – A mondatom másik felét suttogva mondtam csak neki, hogy senki még véletlenül se hallja meg. Ha egy valamiben jó vagyok az a füllentés… és nem ártok senkinek sem azzal, ha ezt a verziót mondom, mint hogy az én tulajdonom volt mindvégig. – Meg is érkeztünk! – Pár perc „bóklászás” után értünk a célunkhoz. Kinyitottam az ajtót… majd félreálltam és mutattam a bejárat irányába jelezve, hogy bemehet.

A szerelemben életben mindig van egy ketyegő óra,
mindig van visszaszámlálás.

Jól van, talán nem kellett volna ennyire nyíltan előrántanom azt a pénzköteget, de úgy voltam vele, hogy képes vagyok megvédeni magamat, ha a helyzet úgy hozná. Nem véletlen voltam tolvaj és egyben sajnos vagy sem: gyilkos is. Néha a túlélésért ölnünk kell, főleg a magunkfajtáknak. Amúgy is úgy tűnt, hogy a közeg hasonló lehet, mint amiből érkeztem. De ez talán csak egy erős megérzés volt, vagy a franc tudja. Felnevettem röviden, miközben eleget tettem az intelmének és elraktam vissza a pénzt oda, ahová nem engednék senkit nyúlkálni.
- Nem félek, elhiheti – Ezt vehette, aminek csak akarta. Az sem zavart volna, ha lejön neki, mi vagyok vagy épp ki. Annál jobb is lett volna bizonyos értelemben. – Kedves Haley. A nevem Haley Bailey Desrosiers, de… hívjon csak Haleynek. És tegeződjünk, ha lehet, kéreeeem – Aranyos kiskutya szemeket meresztettem rá, hátha beválik, bár nem tudhattam, hiszen nem ismertem őt.
A folytatást hallva viszont elmosolyodtam és bólogattam néhányat.
- Ez nagyon jól hangzik. És nyugtass meg, hogy van fürdőszoba is, mert azonnal le kell zuhanyoznom, át akarok melegedni – Magyaráztam, ahogy elindultam mellette, amennyiben ő is elindult. A férfit figyeltem a szemem sarkából. – A tiéd a hely, ugye? Valahogy megéreztem, amint beléptem az épületbe és rád néztem – Talán szakmai ártalom, hogy kiszúrtam, nem is tudnám megmondani. Ahogy haladtunk, nézelődtem és rá kellett jönnöm, hogy ízlése is van ennek a férfinak. Mondhatni, nagyon is jó ízlése. Tetszett ez a hely.

★ 233 words ★ 99 problems ★ itt is volnék ★

Haley & Jonathan

Feelings change, but memories don't!

Először nem veregettem meg Justin vállát, azonban amikor a lány besétált az ajtón… utána igen. Kénytelen lesz feltakarítania a vizes lábnyomokat, főleg, hogy olyan szépen néztem rá. Szegény kölyök, azért néha elgondolkodok rajta, hogy mi mindent aggatok a nyakába. Túl sok feladatot. És ha még nem is lenne elég, akkor ott van a megfigyelős meló is. – Áhh, fiam! – Dünnyögtem inkább magamban. Nem hallotta meg senki, még ő sem. A nő közelebb jött a pulthoz, végül meglepetésemre felém intézte a kérdéseit. Meggyőződésem volt afelől, hogy a fiúnak intézi a szavakat, de nem így volt. Tetszett a stílusa. Nagyon vagány egy csajszi és számomra az első benyomása, mintha nem félne semmitől. Van benne valami plusz, de nem tudom megmondani, hogy micsoda…
Közelebb mentem hozzá, végül felsoroltam a lehetőségeket, amiket kínálhatok. A telefonos megjegyzésére nem is reagáltam, csak egy papírt vettem elő és leírtam egy fontos dolgot. Amint végeztem zsebre is vágtam. Ezek után az anyagiakra tértem ki és reméltem, hogy valóban tud fizetni, ha sokáig szeretne maradni. Figyelni kezdtem és amint elég érdekes mozdulatot vett, egy pillanatra megállt bennem az ütő. Elég furán a kabátja zsebébe nyúlt. Túl sokszor láttam már ezt a mozdulatot. Nyeltem egy nagyot… nem nézném ki belőle, de ha előránt egy fegyvert, akkor gyorsan az egyik üveggel lecsapom. Fogalmam sincs, hogy mennyire állná meg a helyét ez a művelet, de nem akarom a föld alatt végezni. Már éppen készültem… lényegében akármire, amikor néhány köteg bankót rakott az asztalra. – Oh, szóval így állunk! – Megnyugodtam és elismerően bólogattam. Közelebb hajoltam ismét a nőhöz, majd a szememet rá illetve a zöldhasúra szegeztem felváltva. – Ez mind szép és jó, de jobban teszi, ha elrakja, mielőtt még valaki ráteszi a mancsát! – Ez inkább volt egy figyelmeztetés, mint fenyegetés vagy bármi hasonló. – Viszont, így már tudom, hogy nem füllentett... Nos, kedves… – A mondatot is félbeszakítottam, de jogosan. Fogalmam sincs, hogy hívják. Bár ha úgy vesszük, nem is fontos, ez a megszólítás pont jó. – Ha szeretné, akkor megmutathatom a szobáját. – Mutattam az emelet felé és végig azon agyaltam, hogy a lehető legjobb szobánkat kellene adnom neki. Mindenesetre figyeltem, hogy mi is lesz a reakciója.

A szerelemben életben mindig van egy ketyegő óra,
mindig van visszaszámlálás.

Némileg értetlenkedve néztem rá a visszakérdezését hallva. Mégis ki máshoz szólnék, ha nem hozzá? Egy sóhaj után bólintottam, hogy igen, vegye csak magára a kérdésáradatomat és segítsen. Szükségem volt rá, az útmutatásra és mindenre, amit mondtam. Kértem. Kellett szállás és egy mobiltelefon. Ezek nélkül nem lett volna sok esélyem az „életben maradásra”. Ahogy kiejtette a száján, hogy a műszaki bolt nagyon messze van, azaz egy órányira, a számat kezdtem húzni.
- Mesés. Akkor ezek szerint ma már nem szerzek új telefont… - Nyugtáztam félhangosan, inkább magamnak, mintsem a férfinak címezve. Azért az is eljutott a tudatomig, hogy van pénzérmével működő telefon, így arra biccentettem egyet. De tudtam, hogy nem feltétlen fogom igénybe venni. A mobil inkább az internet miatt kellett és hogy rá tudjak pillantani néhány oldalra, amit követek. Többek közt a körözési listára a városomban. Reméltem, hogy előbb-utóbb lekerülök róla.
Ahogy közelebb hajolt, érdekesen néztem rá. Egy pillanatra elgondolkodtam rajta, hogy ha közelebb hajolna (még ennél is közelebb), akkor behúzok neki egyet, de végül nem kellett ilyesmihez folyamodnom. Rájöttem, hogy miért jött ennyire közel, így nem is éreztem magam fenyegetve.
- Elég sokáig, amennyiben meg tudunk egyezni – Kihívóvá vált a tekintetem, amivel az övét fürkésztem. Volt pénzem. A legutóbbi rablás jól sikerült, mielőtt úgy döntöttem volna, hogy lelépek és máshol próbálok szerencsét.
A biztonság kedvéért előszedtem egy kisebb összeget a pulcsim ujjából és a pultra csúsztattam, majd a férfi elé. Aztán leemeltem róla a kezem.
- Kezdésnek megfelel? – Nem voltam tisztában az áraikkal, de reméltem, hogy ez néhány napot fedez és hogy meg is kapom azt a szobát. Az sem zavart volna, ha nem egy igazán jól felszerelt hely; nekem alváson kívül többre úgysem kellett. Legalábbis nem volt semmi más tervben.

★ 282words ★ 99 problems ★ itt is volnék ★

Haley & Jonathan

Feelings change, but memories don't!

Egy rövid időre pihentettem a munkát és meglátogattam Justint… rendben a meglátogatás nem éppen a legjobb szó rá. Konkrétan megfigyeltem őt munka közben. Beálltam a pult mögé és onnan figyeltem mégis, hogyan végzi a dolgát. A vendégek csak jöttek, ő pedig remekül bánt velük. Már majdnem megveregettem volna a vállát, amikor hirtelen csapódott az Argentum ajtaja. Minden szempár a bejárat felé szegeződött… egy nő lépett a helyiségbe. Csurom víz volt és a megjegyzésén magamban mosolyogtam halványan. Azonban gyorsan elillant az az érzés, amint megláttam, hogy a pult felé halad... maga után vizes lábnyomot hagyva. Ráncoltam a homlokomat, végül Justinra néztem és oldalra fordított fejjel jeleztem felé, hogy azt neki kell majd feltakarítania.
Pont emiatt nem is foglalkoztam a hölgyeménnyel… hagytam, hogy Justin szolgálja ki, de nem így történt. A lány nekem szegezte a mondandóját. – Ki? Hogy én? – Időm sem volt normálisan válaszolnom, meglepett, hogy tőlem kérdezett. – Először is, a műszaki bolt egy jó órányira van innen gyalog. De ha szeretné, akkor igénybe veheti a vonalas telefonunkat. Apróval működik. – Biccentettem a falon lévő szerkezet felé. – Másodszor pedig… – Ráhajoltam a pultra, így közelebb kerültem hozzá. Az egyik szemöldökömet felhúztam és úgy folytattam. – …sok mindentől függ, de leginkább, hogy… meddig szeretne itt maradni? – A mondandóm közben a hüvelyk és a mutatóujjamat dörzsöltem össze a szeme láttára. Ezzel az anyagiakat szimbolizálva. Nem adhattam ki bármilyen jöttmentnek szobát… anélkül, hogy fizetni tudjon. Az én „házam” az én szabályaim. Szó nélkül nem hagyhattam a dolgot…

A szerelemben életben mindig van egy ketyegő óra,
mindig van visszaszámlálás.

Mielőtt elértem volna az épület bejáratát, esni kezdett az eső – mintha csak dézsából öntötték volna, egy pillanat alatt bőrig áztam. Feltéptem a kilincset és így léptem be, csurom vizesen. Nem ilyen belépőt akartam, bevallom, de nem volt választásom. A rám szegeződő tekintetek láttán köhintettem egy aprót.
- Esik. – Közöltem a nyilvánvalót, majd átszeltem az emberek között a területet, a pultig meg sem állva. Egy srác törölgetett valami poharat, így ránéztem kérdőn, de mielőtt szóra nyithattam volna a számat, megláttam valaki mást. Lerítt róla, hogy itt dolgozik ő is, viszont úgy tűnt, nem egy sima pultos, hanem több annál. Közelebb léptem a férfihoz és őt szólítottam végül le.  – Elnézést! Segítségre lenne szükségem. Először is, hol van errefelé műszaki bolt? A mobilom tönkrement és pótolnám. A másik pedig, hogy szállás van-e itt? – Érdeklődve figyeltem, bár nem tudtam, jó ötlet volt-e őt leszólítani. Ám valljuk be, megéreztem, ha hasonszőrűvel találkoztam és ő az volt. Nem volt átlagos kisugárzása, sokkal inkább kissé sötétebb, rejtélyesebb. Szinte fogadni mertem volna rá, hogy nem egy mintapolgár.
A szemem sarkából végül megpillantottam, ahogy egy kétes alak átad valami nem túl bizalomgerjesztő csomagot valaki másnak. Ekkor igazolódott be a gyanúm, hogy már-már a legjobb helyre kerültem. Hiszen… én sem voltam egy mintapolgár.

★ 203 words ★ 99 problems ★ itt is volnék ★