Meredith & Samantha

✦  i can help you

Nem számítottam arra, hogy belefutok valakibe, aki ilyen sajnálatos állapotba került most, de ugyanakkor nem kifejezetten lepett meg. Eléggé csúszósak az utak-járdák nem számít, hogy mennyire igyekeznek rendben tartani. A gyakori hóeséssel és a hűvös levegővel együtt egyáltalán nem olyan hihetetlen, hogy valaki balesetet szenved inkább az lenne a meglepő, hogy nem gyakrabban történik.
- Igen az vagyok. - Habár az utóbbi időben nem mondhatnám, hogy praktizálok, mert a városba érkezésem óta inkább csak a saját lelki dolgaimmal foglalkoztam, de talán most már itt lenne az ideje, hogy újra visszatérjek a szürke hétköznapokba és újra elkezdjek dolgozni. Azt hiszem, hogy lassan már kijelenthetem, hogy készen állok rá.
- Remélhetőleg megértik a munkahelyén, hogy nem szándékosan esett el és sértette meg a lábát, de ha erre most ráerőltet, akkor annak csak rosszabb vége lehet. - Jobb pihenni hagyni a lábunkat egy ilyen baleset után, mint megerőltetni, mert akkor a végén sokkal tovább kellene pihentetnie és abba már koránt sem lenne beleszólása, mert igen csak fájdalmas tud lenni, ha egy beteg lábat valaki megerőlteti.
- Jobb egy pár napig jegelni, mintha a megerőltetés miatt hetekre esne ki. - A fájdalomérzet egyfajta figyelmeztető is egyben. Az enyém azt hiszem egy darabig elromlott, mert csak egy bizonyos faktor után jelzett, hogy talán ezt nem kellene elviselnem. De az is lehet, hogy szükségem volt arra az utolsó ütésre, hogy tisztán láthassak.
- Ugyan! Nem fogok elsétálni valaki mellett, akinek segítségre van szüksége. - Tudom jól, hogy milyen, mikor segítségre van szüksége az embernek így soha nem tudnék elsétálni valaki mellett, akinek szüksége lenne rám.
- Örülök, hogy megismerhetlek Samantha. Én Meredith vagyok. Meredith Ellarious. - Finoman kezet rázok vele, majd segítek neki többé-kevésbé feltápászkodni a karját pedig áthúzom a vállam felett, hogy segítsek neki talpra állni. A sérült lábának oldalán vagyok, hogy így könnyebben tudjon rám támaszkodni, mintsem a sérült lábára. Remélhetőleg kegyesek lesznek hozzánk a járdák és nem fogunk közösen is egy hatalmasat esni.  

✦ remélem tetszik c:

To: Meredith

Most már egészen biztos, hogy jobb ötlet lett volna otthon ülni a fenekemen és mondjuk Netflixezni egy doboz fagyi társaságában vagy tudom is én. Ennél igazából bármi jobb. Kétlem, hogy bárki arra vágyna, hogy a jeges földön dekkoljon, míg valaki fel nem segíti. Én személy szerint alapból rühellek segítséget kérni, de azt hiszem most kénytelen leszek, hisz mégsem tölthetem itt az estét.. Már csak egy jó kis felfázás hiányzik az amúgy is zökkenőmentes életemből. Félreértés ne essék, nem várnám én, hogy minden tökéletes legyen, de azért nagy ritkán, csak néha nekem is összejöhetne valami.
A nő kérdésére megvonom az egyik vállam.
- Csak nyugodtan.. Azonban, ha kérhetem, kicsit óvatosan.. - ha vetni akar rá egy pillantást, azt merem feltételezni, hogy ért is hozzá, nem pedig puszta kíváncsiságból nézné meg.
- Ön esetleg orvos? - teszem fel végül a kérdést, hogy biztosra menjek. Még a végén kiderül, hogy olykor mázlim is lehet, elvégre elég nagy szerencse kell ahhoz, hogy ebben a helyzetben pont egy dokiba botlodjak.
A legtöbb ember megpróbálná rám tukmálni a korházat, az ismeretlen mégsem próbálkozik meg vele, ami kissé meglepő, egyben pedig kellemes csalódás, hogy vannak még olyan emberek, akik nem erőszakoskodnak feleslegesen egy ilyen, vagy ehhez hasonló helyzetben.
- Egy darabig? - kérdezem enyhén kétségbeesett hangon, miközben újra felpillantok rá. Egészen addig reménykedem benne, hogy ez maximum két napot jelenthet, míg újra meg nem szólal. Csalódottságom azt hiszem simán látszik az arcomon, de hát ki örülne a helyemben?
- Ez a pár nap elég rosszul hangzik, már csak a munkám miatt is.. - gondolkozok hangosan.
- De ha tényleg nincs más megoldás, kénytelen leszek a motelben dekkolni. - fogadom el a nyomorult helyzetemet, vagy legalábbis azon vagyok.
- Rendkívül hálás vagyok a segítségéért. Biztosan lenne ennél jobb programja is. - ami azt illeti, ennél csak jobb programja lehet az embernek.
- Mellesleg Samantha vagyok. Samantha Brown. - mutatkozom be egy kéznyújtás kíséretében.

Meredith & Samantha

✦  i can help you

Ebben az időjárásban nagyon könnyű balesetet szenvedni és ezt most a saját szemeim előtt is láthatom. Mindig odafigyelek, hogy merre lépek, de még így is megvan a lehetősége annak, hogy rosszul lépek és onnantól kezdve vége.
Nem fogok csak úgy elsétálni valaki mellett, akinek szüksége van a segítségre így természetesen odasétálok mellé és felajánlom neki a segítségemet. - Megnézhetem? - Habár általában gyerekkel foglalkozom a felnőtteknél sem másabb a legtöbb baleset okozta sérülés így, ha csettintésre nem is tudok senkit sem meggyógyítani jó tanácsokkal még mindig elláthatom, ha éppen arról van szó.
Szeretném azt mondani, hogy egy kórházban van a legjobb esélye arra, hogy biztos diagnózist kaphasson meg mihamarabb felépülhessen, de nem kérdőjelezem meg, amikor azt mondja, hogy nem mehet kórházba. Biztos, hogy megvan a maga oka rá és én is úgymond menekülve érkeztem ebbe a városba mindent magam mögött hagyva így igazán nem fogok senkinek az életébe beleférkőzni a szükségesnél jobban.
- Holnapra azért nem mondanám, hogy helyre jön egy darabig mindenképpen jegelni és pihentetni kellene. - Sajnos ez nem olyan dolog, ami egyik napról a másikra mindenféle gond nélkül eltűnik. Pedig jó lenne, ha ilyen könnyen fel tudnánk épülni minden egyes sérülésből.
- Nagyon szívesen segítek. De mindenképpen pihentetni kellene a lábad utána egy pár napig minimum. - Bár így ketten talán még nagyobb esélyt hozunk össze arra, hogy elessünk és összetörjük magunkat, de lassan haladva remélhetőleg nem lesz majd gond.  

✦ remélem tetszik c:

To: Meredith

Bár amint csak tudtam nevet változtattam, ez még nem jelenti azt, hogy teljesen biztonságban vagyok. És igen, újra itt van kedves barátom, a paranoia. Persze előfordulhat, hogy rohadt nagy mázlista vagyok és itt sosem bukkannak már rám, de azt hiszem még hosszú ideig ott motoszkál majd a fejemben, hogy mi van, ha mégis?!
Még Samanthaként sem tartom a legjobb döntésnek korházba menni, ahol aztán adatokat kérnek majd, viszont itt ücsörögve sem tölthetem az éjszakát, a bokám állapotáról már nem is beszélve. Azt hiszem a jégkorizást egyenesen el is felejthetem, elvégre ilyen állapotban az is elég lenne ha a szállóig el tudnék bicegni valahogy, nem hogy egy jeges pályán ügyeskedjek. Bár lehet ha belekezdtem volna, ott ficamítom ki a bokámat, szóval végülis mindegy. Csak tudnám miért vagyok ilyen peches. Nem tudom van e még egy ilyen szerencsétlen személy rajtam kívül. Én csak egy nyugodt, békés és szórakoztató napot szerettem volna. Tényleg olyan nagy kérés ez? Úgy látszik igen.
Gondolatmenetemből egy nő hangja zökkent ki. Azonnal felpillantok rá. Nem tűnik bűnözőnek, de hát egykori szerelmemből sem néztem volna ki. Nos igen, azt hiszem nem bízom meg túl könnyen az emberekben.
Jelen helyzetben egész pontosan két választásom van: ismét füllentek és kitudja meddig ücsörgök itt, vagy pedig elfogadom a segítségét. Néhány másodpercnyi gondolkodás után végül szóra nyitottam a számat.
-Üdv.. Nem igazán, azt hiszem kificamodott a bokám, de csak tippelni tudok. Az biztos, hogy eléggé fáj - magyarázom az idegen nőnek, majd hozzáteszem a lényeget.
-Azonban korházba nem mehetek... - szóval, ha csak nem orvos, maximum abban segíthet, hogy felálljak a hideg földről.
Azt már jobbnak láttam, ha nem közlöm vele, mi az oka annak, hogy nem szeretnék egy korházban kikötni, ahol valószínűleg hamar helyrehoznának.
-Talán holnapra rendbe jön majd magától is.. - nyugtatom magamat, miközben megrántom az egyik vállam. Legalább ismernék egy dokit, akit most felhívhatnék, de sajnos nincs ilyen ismerősöm.. Kezdem megbánni ezt a kellemes kis kirándulást.
-Esetleg ha nincs semmi fontos dolga, megkérhetném, hogy segítsen eljutni a közeli szállóig? - a világért sem szeretném zavarni, úgyhogy ez is bőven elég segítség lenne. Aztán tényleg megvárnám, hátha megszűnik magától a fájdalom. Jobb ötletem sajnos nincs.

Meredith & Samantha

✦  i can help you

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd teljes egészében hátat fordítok az életemnek. Néha elgondolkozom azon, hogy a szüleim vajon hiányolnak-e vagy csak szidni tudnak, amiért a tökéletes "fiúkat" elhagytam. Azon sem csodálkoznék, ha idővel örökbefogadnák. Az mondjuk eddig is teljesen biztos volt, hogy mindent rá fognak íratni. Nekem annyi jogom volt a családban, hogy hozzá mehessek aztán úgy legalább hasznomat vehették. Ha előbb születtem volna egy másik korban, akkor az is lehet, hogy eladtak volna egy kecskéért cserébe. Aztán azt a kecskét jobban nevelték volna, mint engem. Még csak nem is használták volna ki annyira, mint engem.
Igyekszem inkább nem a múlton rágódni, de sokszor akaratlanul is kísérteni kezd. Bár legalább már azt elmondhatom magamról, hogy képes voltam fizikailag elszakadni tőle. Még, ha mentálisan azt hiszem egy darabig sajnálatosan kattogni fog rajta az agyam.
Szerettem kiszellőztetni a fejemet egy sétával, de nem tartott általában sokáig, mert a hideg egy idő után hatással volt rám nem számít, hogy mégis hány réteg ruhát öltöttem magamra.
Lassú léptekkel haladtam és figyeltem, hogy hova lépek mert az időjárásnak köszönhetően nagyon könnyedén eleshet az ember. De legalább határozottan érzem, hogy a lábaim izmosabbak lesznek az egésznek köszönhetően.
Hamar a látókörömbe kerül egy fiatal hölgy, aki láthatóan a földön kuporog, ami több okból kifolyólag sem a legjobb. Egyrészt valószínűleg nem jó kedvéből ücsörög ott másrészről pedig nagyon könnyen felfázhat ebben az időben. Így szinte ösztönösen odasiettem már amennyire tudtam, mert azért nem akartam eltaknyolni az oda tartó úton, mert akkor nem tudom, hogy melyikünk lenne nagyobb bajban.
- Elnézést.. Minden rendben van? Segíthetek? - Ha valamit soha nemfogok tudni levakarni magamról az a segítőkészségem. Az is lehet, hogy az egész már egyfajta szakmai ártalom. Bár általában gyerekkel van dolgom, de ettől függetlenül még, ha azt vesszük felnőttekkel is foglalkozom. Igen nagy korosztályt lefedtem a munkám alatt, hiszen vagy a szülők hozták a gyerekeket, akikkel kapcsolatot kellett tartanom, vagy pedig a nagyszülökhöz volt szerencsém. Úgyhogy mondhatjuk, hogy mindenkivel jól boldogulok.

✦ remélem tetszik c:

To: Meredith

Világ életemben imádtam a nyarat, nem hiába telepedtem le éppen Suncrestben. Jól bírom a meleget, ráadásul minden velejáróját szeretem. A kevés ruha, a strand, a napozás, és minden egyéb - kis költői túlzással - szinte lételemem. Azonban a jót is meg lehet unni, ilyenkor pedig az ember változásra vágyik. Így jött az ötlet, hogy megengedjek magamnak egy kis szabadságot, és ellátogassak  Frostcallba.
Még este bepakoltam néhány szükséges holmit az egyik bőröndömbe, amit reggel egy gyors készülődést követően már csak be kellett dobni a kocsim csomagtartójába. Beizzítottam a motort és már úton is voltam. Beraktam valami kellemes zenét, közben izgatottam vártam, hogy végre megérkezzek. Már azon agyaltam, milyen programjaim lesznek majd. Miután kivettem egy szobát, talán egyenesen a jégkori pályához látogatok majd el, aztán egy barátságos kis étteremben megvacsorázom. Már csak azt remélem, hogy lesz szabad szoba és nem kell az utcán töltenem az éjszakát a csodás, hirtelen hozott döntéseim miatt.
A terv tökéletes volt, ráadásul miután leparkoltam a szálló előtt, szabad szobájuk is akadt. Hamar kipakoltam a holmijaimat és berendezkedtem, majd téli szettbe bújtam, ami meglehetősen furcsa volt.
El is indultam volna a jégkori pálya felé, de a gyomrom közbeszólt, így irányt váltottam. Ma még csak reggeliztem és már késő délután van, úgyhogy talán jégkorcsolyázás előtt nem ártana enni valamit. Egy kedves pártól útbaigazítást kértem az egyik közeli étterem felé, mikor pedig végre megpillantottam az épületet, besétáltam, rendeltem magamnak valami finomat, amit aztán gyorsan el is fogyasztottam. Fizetés után már tényleg elég sietős volt az utam, hisz mióta várok már arra, hogy jégkorizhassak egyet. Amit mellesleg eddigi életem során csak egyszer próbáltam, de sebaj. Sem jéggel, sem pedig hóval nem találkoztam egy jó ideje. A hó gyönyörű, kivéve, amikor jeget rejt maga alatt. Én pedig részben egy rossz lépésnek köszönhetően hanyatt is estem. Egy idegen fickó rohant oda hozzám, hogy ne hívjon e segítséget, mire azt füllentettem, hogy minden a legnagyobb rendben, úgyhogy erre semmi szükség, azonban tudtam, hogy a jobb bokám nem így gondolja.. A férfi szerencsére folytatta útját, én viszont még mindig ott ücsörögtem a földön és átkoztam magam, amiért ilyen szerencsétlen vagyok. Két dolog egészen biztos.. az egyik, hogy korházba biztosan nem megyek, a másik pedig az, hogy nem vagyok sem orvos, sem ápoló. Pech..