Az ember megérzi ha mennie kell valahonnan. Akkor is, ha a körülötte lévők akarják valamiért kitenni a szűrét az adott környezetből, és akkor is, ha a szíve vezérli egy bizonyos útra. Egy útra, ami teljesen más, mint amin eddig járt. Ez történt velem is. Szokták mondani, hogy járt utat járatlanért el ne hagyj. Én megtettem. Mert ha menni kell akkor menni kell. Márpedig ha szólít a szív, akkor nincs visszaút, nincs kérdés, nincs alkudozás, hogy naaa, hadd maradjak csak még egy kicsit a jó meleg, ismerős közegben!, nincs kibúvó, hogy megyek, ha.... Semmi ilyesmi, csak hogy  nincs más hátra, mint előre módon fejest ugorjon az ismeretlen óceánjába, és megpróbálja túlélni a viharos hullámok okozta hányattatást. Nekem sikerült, legalábbis eddig. Az, hogy ezután mi lesz, azt viszont még én magam sem tudom.
Persze egyedül valószínűleg nekem sem sikerült volna megkapaszkodnom azokon a bizonyos hullámokon és fennmaradni rajtuk. Ha nem találtam volna rá Tongra és Noira, akkor talán még ma is elveszetten kóborolnék valahol és keresném a helyemet. Oké, a helyemet még most is keresem, hazudnék, ha mást mondanék. Ugyanakkor tudom, érzem, Tongnál jó helyen vagyok, és egy időre megnyugodhatok. Remélhetőleg egy jó hosszú időre, ugyanis nem szeretnék egyhamar vitorlát bontani. Bár ha megint szólít az út és a szívem, akkor nincs más választásom - tetszik vagy sem, menni kell. Egyelőre azonban semmi ilyesmit nem  érzek. Sőt, azt kell mondjam, hogy talán még azt is súgja a szívem, hogy maradjak, és végre kössek ki, mert nem lehet állandóan csak vándorolni. Pihenésre is szükség van időnként. Én pedig ismét hallgatok a szívemre, és maradok Tong és Noi mellett. Ettől kezdve úgy élünk együtt, mint egy kis család. A férfi olyan nekem, mintha a saját apám lenne, és a lánnyal is egész jól kijövünk. Illetve... ha szabad ezt mondanom, akkor úgy érzem jobban, mint egész jól. Csakhogy kicsit olyan nekem, mintha a testvérem lenne, így aztán igyekszem elnyomni magamban bizonyos érzéseket. Azt hiszem senkinek nem lenne túl jó, ha felszínre törnének. Bőven elég, ha én tudom hogyan is érzek Noi iránt. Legalábbis egyelőre. Aztán hogy később veszem -e a bátorságot és elmondom -e neki? Őszintén szólva fogalmam sincs. Tudom, hogy joga van tudni, de nem akarok ezzel esetlegesen belerondítani a köztünk lévő kapcsolatba. Na persze ha mégis sikeresnek bizonyulna a próbálkozásom, annak nagyon is örülnék, de mégis bennem a félsz, hogy mi van, ha mégsem jön össze.
Tényleg úgy élünk mint egy kis család. Noi mosogat - van, hogy velem karöltve. Bár abból nem sok jó származik, mert közben összevissza fröcskölünk mindent - sokszor egymást is. De legalább jól szórakozunk közben. Ez is számít, ugye? Én vállaltam a főzést, és egyáltalán nem kényszerűségből, muszájból csinálom. Szeretek főzni, sőt mi több azt mondják jó is vagyok benne. Őszintén szólva mióta tudok főzni azóta fejlődni szeretnék benne. Egyre jobb és jobb szeretnék lenni benne, hogy örömet okozhassak a főztömmel azoknak, akik megkóstolják azt. Remélhetőleg egy nap elérem ezt a célomat. Viszont hiába tudok jól főzni, papírom sajnos nincs róla, így egyelőre meg sem próbálok ezen a vonalon munkát keresni, hiszen valószínűleg rögtön vissza is pattannék a szűrőn. Jobb nem kockáztatni. Illetve... valamilyen szinten mégis közöm van a főzéshez, mert az Outcast's Clubban dolgozom kisegítőként, ezáltal pedig a konyhára is rálátok. Talán egyszer majd én magam fogok irányítani egy éttermet, vagy legalább ténylegesen dolgozhatok egyben, ne csak kisegítőként.
Alapvetően azt tudnám mondani, hogy szinte a helyemen vagyok. Szinte. Persze dolgozni kell érte, de ez velejár. Azonban az én szekrényemben is megvannak azok a bizonyos csontvázak. Dolgok, amikről nem szoktam, és nem is szeretnék beszélni senkinek sem. Persze van, amibe nincs beleszólásom, és ha ki akar bújni a szög a zsákból, akkor kilyukasztja a zsákot és kibújik belőle. Képzavar? Totális, tisztában vagyok vele. Hogy nekem mi a zsák, a lyuk és a szög? Az, hogy Fogatlan addig - meddig nyaggatott, amíg kihúzta belőlem, hogy bizony két kapura játszom. Ez persze egyáltalán nem tetszik, mert miért is kellene mindenkinek tudnia, hogy a saját nememhez is vonzódom? Ugyanmár! Ismeri a magánügy és a privát szféra fogalmát? Nem vagyok biztos benne... és akkor még csodálkozik, hogy szúrós szemmel méregetem, ha találkozunk. Kell még ezen csodálkozni? Nem hiszem, ő viszont mégis ezt teszi. Nem értem... A másik meg, amit egyelőre tényleg csak én tudok, hogy már egy ideje látok egy kisfiút a tükörben. Először nem igazán tudtam hová tenni ezt az egészet, de mostanában már olyan, mintha valami régi ismerősömet köszönteném a fiú képében. Persze ettől még nem lesz kevésbé furcsább a helyzet, de a furcsa is megszokottá válhat, nincs ezzel semmi gond.

✦ Amint visszatérnek az emlékeid és aktiválódik a képességed, az ételeid íze, vagyis inkább utóhatása a fűszereidtől megváltozik attól függően, hogy mit akarsz elérni. A legtöbb ételed a boldogság érzetét adja annak, aki megeszi, míg mások, ha úgy akarod, méregként élik meg a lenyelt falatot.

A képesség 1 lezárt játék után aktiválódik, tehát a 2. játékban.