Az öltözőben voltam és épp készülődtem a nagy fellépésemre. Készülődtem, mivel nem tudtam eldönteni, hogy melyik nyakkendőt vegyem fel... és nagy? Hát jó, annyira nem is beszélhetünk nagy fellépésről. Igazából csak számomra lenne nagydolog. Beszélni az alkotásomról rengeteg ember előtt, nos... megtiszteltetés. Csak ne paráznék ennyire. Kimondottan félek... fogalmam sincs, hogyan fog lezajlani ez az egész... bemutató. Először veszek részt ilyen eseményen. Ideges vagyok... ráadásul a nyakkendő kérdese sem segít a helyzetemen. - Fekete, zöld négyzetekkel... vagy... kék, vörös csíkokkal? - Na, ilyen gondom sosem akadt... legalábbis, ha a munkáról volt szó. Ott mindig el tudtam dönteni, hogy mit is akarok a papírra vetni. Egyszer csak kopogásra leszek figyelmes. - Igen, tessék? - A tekintetemet az ajtó irányába fordítottam. - Serizawa Úr! Öt perc és kezdünk! - Bólogattam és remegő hangon válaszoltam a férfinak. - R-rendben. Mindjárt megyek. - Becsukta az ajtót... így visszatérhettem a legnagyobb "problémámhoz"... a nyakkendőhöz. A tükör előtt állva nézegettem magamat és azt, hogy melyik is passzol az ingemhez. - Kész, döntöttem. - A kéket választottam... ebben az egy dologban igaza volt Shi-Shi-nek, jól ment a szememhez. Megkötöttem gyorsan és indultam is a színpad felé. Amint eljutottam oda, a függöny mögött álltam és vártam arra, hogy a közönség elé léphessek. - A várva várt pillanat is elérkezett, Hölgyeim és Uraim! Nagy örömömre szolgál, hogy bemutathatom Önöknek eme tehetséges férfit! Hatalmas tapssal fogadják, Serizawa Izaya-t! - A taps hallatán megindultam a férfihez, aki kimondta a nevemet. Amint közelebb értem hozzá, meghajoltunk egymás előtt, majd kézfogással is üdvözöltúk egymást. Leültem a nekem kijelölt székre, ő viszont mellettem foglalt helyet. - Köszönöm szépen ezt a meleg fogadtatást! - Egy fél mosoly ült az arcomra... idegességemben többet nem is tudtam mondani. - Nekünk öröm, hogy elfogadta a meghívást. Ha nem zavarja, akkor tegeződhetünk? Úgy talán egyszerűbb lesz mindkettőnknek. - Értette a dolgát műsorvezető révén... ezzel viszont az én dolgomat is megkönnyítette. - Rendben. Legyen úgy, George. - Gondolom, látta rajtam, hogy valamilyen szinten lámpalázam van és oldani akarta a feszültséget. - Kedves Izaya, akkor vágjunk is bele! Ez már a második alkotásod, amit elkészítettél. Bevallom őszintén, hogy engem nagyon megfogott a története. Mindkettő könyvedet olvastam, de ez volt az igazán fordulatokkal teli. Egy kicsit mesélj róla! - Figyeltem minden egyes szavára és ahogy átadta a szót, teljesen meglepett. Nagyot nyeltem és úgy kezdtem bele. - Ezt öröm hallani, nos... hol is kezdjem. Az első könyvhöz képest, a Shinjiro no Kokoro-ban, azért ugrottunk egy picit az időben. A főhős már felnőtt és ugye gondoljunk bele, hogy az mivel is jár. A tanulásnak vége és jöhet a munkás élet. Persze, ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ilyenkor jöhet szóba még a családalapítás kérdése is. Tehát alapvető témát feszeget a történet. Az egésznek a különlegességét a főhős szerelme jelentheti... aki egy démon. Talán ez lehetett az első fordulat. A nő szemszöge is megjelenik, hogy próbálkozik az ellen tenni, hogy mi is ő valójában, de a saját természetét nem tudja senki sem megváltoztatni. Mint ahogyan a hősünk sem képes megváltoztatni a nőt. A férfi nem képes először elfogadni a jeleket, de idővel rájön, hogy hiába volt minden... hiába szerette a nőt, de a nő nem szerette viszont... csak kihasználta a férfit. Egyszerűen csak elárulta őt. - Befejeztem mielőtt még jobban felkavartak volna az érzelmek. Shi-Shi jutott az eszembe... nem csak a nyakkendőm kiválasztásánál... de még a beszédem közben is... - Hihetetlen egy történet. Mégis mi alapján jött ez az ötlet? Bár mondjuk ezt akár az első könyved kapcsán is kérdezhetném. - A beszélgetés haladt tovább, ismét felém intézett pár mondatot. - Az egyik osztálytársam volt... ha ezt így lehet mondani, a múzsám. A nagy részét róla mintáztam. - Hazudtam... mint a vízfolyás... de nem mondhattam el, hogy valójában ezek az én történeteim. A saját megélt történeteim... magamról mintázva a főhőst. - Miért pont az osztálytársadról? És egy fontos kérdés... Miért pont egy rókadémonként ábrázoltad a főszereplő szerelmét? - Ismételten kérdésekkel bombázott, ideje volt lassan hozzászoknom... - Gyerekként megsajnáltam a srácot. Mindig csendes volt és magányosnak tűnt... én meg meghallgattam, amikor tudtam. Amiket mesélt, az alapján döntöttem el, hogy megrajzolom a történeteit és kaidatom. - Az asztalon lévő pohárért nyúltam, majd kortyoltam egyet a vízből és utána folytattam. - Bocsánat... tehát... a démon. Nos, magában az alakjában nagy szerepet játszott az, hogy láttam a kettejük kapcsolatát. A férfi nem vette észre azt, ami szinte a szeme előtt történt. Ravaszul kijátszotta a lapjait az a nő... innen jött a róka ábrázolása. - Karba tettem a kezemet és úgy figyeltem George-ra. - Akkor... ezek szerint az első könyv sztoriját is az a bizonyos osztálytárs ihlette? - Egy kérdés, amit már megválaszoltam korábban... de nem zavart... inkább feleltem rá... ismét. - Ahogy említettem már, igen. Sanyarú sorsú gyerekkora volt. Bántalmazta az apja... az anyja nem állt ki mellette... ráadásul az iskolában is kipécézte egy nagyobb gyerek... Szóval mindenhonnan csak a rosszat kapta. - Megszakítottam a mondatomat. A szemem sarkából a közönségre koncentráltam. Láttam, hogy az első sorban egy szék üres volt. Tudtam, hogy kinek kellene ott ülnie, de... nem jött el... miért is jött volna el... meghallgatni az előadást. Anyám... már évekóta nem nagyon tartottuk a kapcsolatot... főleg apám halála után szakadt meg végleg ez kettőnk között. Azt gondolná az ember, hogy a sok rossz ellenére azért összetartóak maradunk... hát, a mi esetünkben ez nem így történt. - Valóban! Beszéljünk kicsit rólad is, rendben? Hogyan fedezték fel a tehetségedet? Mi vezetett odáig, hogy mangaka lett belőled? - Végre áttértünk más témára is, legalább kérdezett rólam is és nem csak a könyveimről érdeklődött. - Az egyik tanárom látta meg bennem a tehetséget. Pontosítok, a rajztanárom. Az órán kaptunk egy feladatot, hogy bármit amit látunk a teremben, azt rajzoljuk le. Én pedig az osztalytársaimat valasztottam ki. A tanár szavait idézve: "Serizawa, belőled egyszer mangaka lesz." Konkrétan képregényes stílusban kerültek a papírra a gyerekek. - Mosolyogtam. - Onnantól... persze, ha nem is egyenes út vezetett odáig, de elértem a célomat és mangaka lett belőlem. - Persze azt azért kihagytam a történetből, hogy a tanárom ki akarta használni a tehetségemet és úgy publikáltatni a rajzaimat, mintha ő csinálta volna... de ne is menjünk bele a részletekbe. Mondjuk időm sem volt ezen agyalni, mert jött az újabb kérdéssorozat. - Ez milyen szép. Egyébként, hamár szóba került a szereplő szerelmi élete. Mi a helyzet veled? Párkapcsolatban vagy? Vagy még vársz az igazira? Bocsánat, ha kicsit személyes a kérdés. - Először nem is tudtam hova tenni ezt... a könyvek, meg nagyon max a munkáról vártam kérdéseket, de ez... - Öhm, nem... nincs senkim. Szingli vagyok. Csúnyán szakítottunk az előző párommal... de túl vagyok rajta... azonban most a munkamat mondhatom a páromnak... - Elpoénkodtam a végét, még egy erőltetett nevetésbe is belekezdtem. A fenéket vagyok túl rajta... azonban vissza biztosan nem mennék hozzá... Ő volt az aki megcsalt engem... ezen nincs mit megbeszélni... ez ennyi volt... és kész. - Értem. Még egy kérdés, így zárásképp. Mik a terveid a jövőre nézve? - Megkönnyebülten sóhajtottam, hogy a végénél vagyunk. - Egyszerű a válasz, valami újat szeretnék kipróbálni. Legalabbis a hangvétele jobb lesz a következő köteteknek. Ha az eddigiek tetszettek, akkor bízok benne, hogy a folytatás is tetszeni fog. - Kacsintottam George-ra. Felállt én meg követtem a példáját. Kezet fogott velem. - Egy élmény volt veled beszélgetni. Köszönöm, hogy itt voltál. Hölgyeim és Uraim! Serizawa Izaya mangaka! - Meghajoltam, megköszöntem, hogy itt lehettem és kimentem oldalt a függönyöknél. Az öltözőbe már nem mentem vissza. Csak azon járt a fejem, hogy minél messzebb menjek ettől a helytől. Felkavaró volt az egész könyvbemutató... El akartam utazni, minél messzebb, hogy még a gondolataimban se jöjjenek elő az emlékek... bár tudjuk, hogy ezektől nem lehet elmenekülni. Kocsiba ültem és vezettem... addig meg sem áltam, míg számomra ismeretlen helyre nem tévedtem.


A koktélomat szürcsölöm. A rádió szól mellettem... pont George hangjára leszek figyelmes. - És az e heti lottó főnyereménye, négyszáz milliárd forint! - Abban a pillanatban köptem ki a folyadékot a számból. Na, persze nem azért, mert milyen sokat lehet nyerni, hanem a férfi munkája döbbentett le. Műsorvezetőből egyszerű bemondó lett? Hihetetlen. Egy hónapja volt a bemutató... mi törtenhetett vajon. Nem nagyon foglalkoztam vele. A napozó ágyra dőltem volna vissza, amikor víz érte a testemet. A medencébe ugrott valaki és úgy fröcskölt le. - Hé, azért óvatosabban is lehetne! - Ráförmedtem az idegenre, de nem hallotta amit mondtam, mivel a víz alatt volt. Kecsesen úszott... bennem meg elindított valamit. Egyből előjött az alkotói énem. Rögtön a vázlatfüzetemet kerestem meg. Még jó, hogy mindenhova vittem magammal. Elővettem és rajzolni kezdtem. Pár perc firkálás után elkészült a vázlat. Nem volt a legjobb művem, de hirtelen nem is nézett ki rosszul. Egy sárkány alakzat nézett vissza rám. Felnéztem az idegenre, akkor már a medence szélén ült. Meg akartam mutatni neki a művemet, amit ő ihletett. Ezzel az elhatarozással mentem oda hozzá... leültem mellé... és megszólítottam. - Szia! Öhm, megihlettél... ezt neked rajzoltam. - Neki rajzoltam?... miket beszélek... Ez aztán az igazi bemutatkozás. - Vagyis... Serizawa Izaya vagyok. Mangaka. Téged, hogy hívnak? - Tudni akartam ki ő. Tudni a múzsám nevét... és nem akartam elveszíteni. Ha kellett akkor rátapadtam, mint egy pióca. Persze, azért nem is akartam annyira tolakodó sem lenni... de csak nem akar elmenekülni...