ALLEGRO
Amikor a zene üteme ott lüktet a fejemben, a véremben, és képtelen vagyok megállni. Mozdulni kell, először csak lassan, aztán robbanni, lángolni főnixként és így elégni. Máshogy nem érdemes az életet élni, csak szenvedéllyel. Rohanás, ugrás! Az sem baj, ha majdnem fellököm a személyzetet. Kizárólag csak majdnem, azért ezt leszögezném. Elvégre nem hiányzik a baj, én csak szeretek szórakozni egy kicsit. Ami ugyebár nem bűn.
Legszívesebben megforgatnám a világot minden egyes műszak alatt, főként amikor sokan vannak a bárban. Olyankor a legjobb a hangulat, és a bőrömből is kiugranék, de a kötényből legalábbis biztos.
Kristoff is biztos sokkal lazább és boldogabb olyankor, amikor a munkakörülményeken túl a hangulat is adott. És az, hogy a személyzet boldog, tovább növeli az én boldogságomat is. Egyszerűen nincs olyan helyzet, amit egy mosollyal és kedvességgel ne lehetne orvosolni. Illetve, ha mégis, akkor táncolni kell, szaladni, mozogni minél többet. Az tuti segít a bajon.
Huh, kicsit kifulladtam, ideje kifújnom magam...

ÉLÉVATION
Engedd el magad, és érezd, ahogy a levegőbe emelkedsz. Érezd, hogy ott mindenre képes vagy, és bármit elérhetsz, amit csak szeretnél. Rugaszkodj el egy kicsit a valóságtól, és álmodozz. Segít átvészelni a nehéz pillanatokat.
Szinte hihetetlen, hogy én is nyugton tudok maradni akár több órán keresztül. Sokan mondják, hogy el sem hiszik, nem is láttak még ilyennek. Nem szoktam reklámozni ezt az oldalamat. Szerintem csak Kristoff tudja, hogy néha otthon lefekszek, és bámulom a plafont. Ő is csak azért tud erről, mert egyszer kicsúszott a számon. Pedig nem szándékoztam ebbe beavatni. Mármint... Azt hittem, hogy Hans lesz az első, akinek elmondom, elvégre mindig ő volt az álmodozásaim tárgya.
Végül azonban Hans ezt sosem tudta meg, sosem engedtem be a házamba, és talán ez volt életem egyik legjobb döntése.

BASSE-DANSE
Mindenki életében fontosnak kell lennie az eleganciának, a kellemnek. Minden lánynak lehet tiarája, és minden fiú érdemel trónt. Tudni kell a határokat, de lábunkat mindig részint a földön kell tartani, hogy ne legyen oka senkinek azt mondani, hogy elszálltunk. Igyekszem eszerint élni, de a dobokat néha akkor ütik, amikor már lépett az ember lánya...
Van az a pillanat, amikor csak nehezen tartja magát az ember, mégis úgy kell tűnnie, mintha megmaradt volna egy csúnya szakítás után a méltósága és a jókedve. Megsúgom, hogy a jókedv ilyenkor könnyen átfordul letargiába.
Az sem nagy segítség, ha mesehősként élsz egy olyan világban, ahová nem tartozol, és erre a szakítás után nem sokkal, a kihasználtság feldolgozása közepette kell rájönnöd. Igen, én így jártam, és tapasztalatból mondhatom, hogy borzalmas érzés csak egy traumán is túltenni magam. De mit tudok kezdeni azzal, hogy szinte teljesen egyedül kell mindent feldolgoznom? Minden hirtelen feltörekvő emléket, az összes egyik-pillanatról-a-másikra hiányzó barátomat és rokonomat szeretném megérteni, megérinteni, megölelni. De már csak Kristoff maradt, akiben megbízhatok. Már csak ő az, akinek elsírhatom a bánatomat, akivel talán KÖTELEZŐ lenne beszélnem a történtekről, mégsem merek.
Mi van akkor, ha sosem látom már a testvéremet? Mi van akkor, ha Kristoff nem is tud minderről, és csak az én agyam torz szüleménye mindez? Mi van akkor, ha csak a nyári napszúrás miatt keresek minden sarkon egy beszélő hóembert?
Mi van akkor, ha nem tudok kilépni a sötét veremből, amibe egy pillanat alatt zuhantam?


✦ Empata vagyok - de csak a nővérem, Elsa irányába. Az ő érzelmi világa befolyásol a leginkább, megélem az érzelmeit és gondolatait; természetesen csak akkor, ha a közelemben van (ami jelen felállás szerint sajnos nincs így).