Mi történt velem?
You can't stop me,
you know that.
A zsúfolt kis pince egy fullasztó gödörhöz hasonlít, zűrzavar és mocsok lengi be a helyiséget; lopott holmik járnak kézről kézre, piszkos pénz csörög a zsebekben és titkok cserélnek gazdát; az emberek bizalmatlanul méregetik az újakat, a barátaikat és a saját tükörképüket is, a bizalom itt nem játszik. Az én ízlésemnek egy kissé túl klausztrofób, de az ember lánya ne válogasson, nem igaz? Érzem magamon a kutató, éhes, sóvárgó, megvető tekinteteket, hallom az elmotyogott megjegyzéseket és a ki nem mondott gusztustalan gondolatokat is, de nem törődöm egyikkel sem miközben átvágok a helyiségen. Egy díszes társaság közepén ül, akit keresek, valami nagyon fontos diskurzust szakít meg az érkezésem, mert elhal a beszélgetés.
– Hagyjatok magunkra – hangzik el az utasítás, ami egy ilyen helyen elég viccesen hangzik, de nem kommentálom, csak megvárom, míg mindenki mással foglalja el magát – vagy legalább úgy tesz. Leülök, bár nem kínálnak hellyel, és az asztalra támaszkodom.
– Azt csiripelik a madarak, hogy benne vagy valami nagyszabású dologban – térek azonnal a lényegre.
– Ugye nem akartál kihagyni a buliból, Holló? A férfi ajkai szólásra nyílnak, mondani akar valamit, de végül csendben marad, csak a fejét ingatja. Az arcára van írva a válasz.
– Szóval de.– Csak a te érdekedben, Demóna. – Az érdekemben – bólogatok szórakozottan
– ez megható, komolyan. De nem rémlik, hogy arra kértelek volna, hogy játszd a... mit is? Kinek is képzeled magad, Holló? – A barátodnak – vágja rá hevesen, mire szemek szegeződnek ránk. Hollót ez nem zavarja, bár némiképp halkabban folytatja:
– Veszélyes. Az egész veszélyes. – Azt hadd döntsem el én. Meg kellene hatnia, hogy valaki gondoskodni próbál rólam, mert ha valakiről, Hollóról elhiszem, hogy érdeklem, de nem érzek semmit. Legfeljebb némi dühöt, amiért egy újabb férfi hiszi okosabbnak magát.
Holló vívódik, hogy pontosan min, azt nem tudom, de kerüli a pillantásom és szinte hallom a fogaskerek kattogását. Végül felsóhajt, és kisfiús daccal hátradől a széken.
És mesélni kezd. I'm coming for my
crown
Az elegáns D-t rajzolgatom körbe a cégérrel ellátott lapon, mikor a kis csengő megszólal. Előbb az órára pillantok, csak azután nézem meg, ki érkezett. A jövevény kifürkészhetetlen mosollyal indul meg a pult felé, ami mögött ácsorgom. Összehúzott szemöldökkel figyelem, egyáltalán nem tetszik ez a kifejezés a képén, de mikor odaér, én is megeresztek egy hasonló mosolyt.
– Lám, lám. – Demóna – biccent Holló.
– Jól nézel ki.Most illene azt mondanom, hogy "köszönöm, te is", mert a barátok ilyesmiket mondanak egymásnak, de én nem vagyok ilyen. Az üres locsogás untat – bosszant.
– Hádész itt van? Beszélnem kell vele.– Nem, Hádész most nincs itt. De bármiről legyen is szó, velem is megbeszélheted. Holló tekintete megakad a firkámon és már nem kiismerhetetlen a mosolya. Most már gúnyos.
– Igen. Hallottam, hogy ti ketten nagyon... megtaláltátok a közös hangot – bólogat, és mindenféle szuperképesség nélkül is tudom, hogy mire gondol ebben a pillanatban, mert úgy ismerem, mint a tenyeremet.
– Ugyan, nem kell féltékenykedni – ciccegve rázom a fejem, és mikor a férfi szemöldöke felszalad kissé, a káröröm csal mosolyt az arcomra.
– A trón nem való neked, Holló. Te katonának vagy tökéletes.Bár a szavaim bántóak, mintha megnyugodna, amiért nem másra gondoltam a megjegyzésemmel.
– Ismerlek, Demóna, tudom, hogy nem elégszel meg ennyivel – morogja, én pedig nem reagálok. Ezt úgy értelmezi, hogy kíváncsi vagyok a mondandójára, így folytatja:
– De bármit is forgatsz a fejedben, verd ki onnan. Hádésszal nem érdemes játszadozni. Csúnyán ráfázhatsz. – Ezt megint a baráti féltés mondatja veled? Mert nekem úgy tűnik, hogy alábecsülsz, Holló. Azt hiszed olyan ostoba vagyok, hogy megpróbálom kitúrni Hádészt a birodalmából? Megfogtam. Látom rajta, hogy erre nem tudja, mit mondjon. Nem tudja, hogyan álljon hozzám. Szeretne mellettem lenni, de közben fogalma sincs, mit kezdjen velem. Ez szórakoztat.
– Azt csinálsz, amit akarsz. Csak... ne halj meg.Megenyhűlök.
– Eszemben sincs.Fire cannot kill a
dragon
Azt hiszem, megint álmodom.A természetellenes zöld lángokat figyelem, amik kecses kígyó módjára tekeregnek az ujjaim körül. Különös fénybe vonják a szobát és sápadt árnyékot vetnek az arcomra. Egyszer azt hallottam, hogy a tűz a legelevenebb, legélőbb dolog a világon. Az élet definíciója meglehetősen egyszerű: ha valami eszik, lélegzik, szaporodik és növekszik, élőlénynek nevezzük. A madarak élnek, a kövek nem. A fák élnek, a vas nem. Ha így nézzük a dolgokat, a tűz valóban él: mindent felfal, ami az útjába kerül, levegőt lélegzik, növekszik, terjeszkedik és harcol a fennmaradásért. De ami ennél is élőbbé teszi, hogy a tűz képes szeretni és gyűlölni.
A tűz a részem.
– A tűz én vagyok – suttogom bele a semmibe, és mintha csak ez lett volna a varázsige, a szelíden ringatózó lángok úgy csapnak fel, mintha benzint locsoltam volna rájuk. Végigkúsznak a karomon, körülölelik a testem és abban a pillanatban tudom, hogy nem egy újabb zavaros, se füle se farka álomban vagyok, hanem a valóságban, ami ha lehet még hajmeresztőbb.
– Demóna – károgja egy hang, én pedig némán kántálom utána, miközben újra és újra belém hasít a felismerés, az a sok elveszett emlék, ami egyszerre ostromol meg.
Olyan gyorsan ér véget, ahogy elkezdődött. A lángok kihunynak, a szoba ismét sötét és néma, de a tükörben meglátok valamit, ami arra ösztönöz, hogy felvegyem az asztalról. Egy smaragd színű csillanás volt az, és ahogy az arcomhoz emelem a tükröt, hirtelen nevethetnékem támad.
Az én gyönyörű, kidolgozott, emberi arcom néz vissza rám, de a szemeimben az előbb tomboló zöld lángok még ott égnek.
– Lám, lám – sóhajtom elégedetten. Eddig is feltaláltam magam, de azt hiszem, a
Sötétség Úrnőjeként sokkal egyszerűbb lesz elérni a céljaimat. Azt is tudom, hogy hol és kivel kezdem.
Képességem
✦ Fekete mágiával rendelkezel, amit főként átkok szórására használsz. Különösképp szereted az álomátkokat.
✦ Van egy sárkány alakod is, amit bármikor magadra ölthetsz.
✦ S végül: képes vagy tövisbokrokat felhúzni bárhol, bármikor. Ez pedig távol tartja a nem kívánt személyeket tőled, vagy attól, akit védeni akarsz, netán büntetni.