Mit keresek itt? - teszem fel magamnak a kérdést némán ezredszerre, úgy ahogy Shang tette fel, már legalább ugyanennyiszer, hangosan, nem épp kedvesen.
Igazság szerint, talán pont itt van a helyem, csak ezt még sem ő sem más nem tudja. Kicsi korom óta pontosan erre tanított az apám, mert tudta, hogy teljesen reménytelen vagyok a lányos dolgokat illetően. Persze anya megpróbált megtanítani, hogy hogyan készíti a gőzgombócot, meg hogyan készítette a szebbnél szebb ruhákat, de őszintén szólva, semmi tehetségem a dologhoz, és ez már egészen kicsi koromban is így volt.
Ahelyett, hogy a lányokkal játszottam volna, a fiúkkal kergetőztem, békákat fogdostam, botokkal harcoltunk, és körbe rohangáltuk a közeli mezőt. Később azt mondták már nem lehetek köztük, túl lányos vagyok, csak mert a szüleim igyekeztek csinos ruhákban járatni. Az egyik kedvenc játékomat meg némi uzsonnámat elcseréltem egy fiúval, aki ugyanabba az oviba járt, ő odaadta nekem a napközis, koszos ruháját, így már kész is volt a terv: ha nem látszok lánynak, talán engednek játszani. Mushu már akkor is mellettem állt, és mint mindig, jelezte, hogy ebből még baj lesz, de azért nem buktatott le. Ő a legjobb barátom, a mai napig!
Nem ismeretlen tehát számomra az a fajta álarc, amit magamra öltöttem a vadász egyesületben. A kérdésre a válasz, hogy mit keresek itt? Nagyon is egyszerű: ehhez értek. Ezt akarom csinálni, soha nem is akartam mást. Az iskolában mindig is a biológia érdekelt, és a természettudományok, apám megtanított kiismerni magam az erdőben, követni az állatok nyomát, megtanított lőni íjjal és puskával is. Persze nem voltam valami hű-de-profi, de azért nem kellett szégyenkeznem miatta. Apa nem dolgozott a vadász egyesületnek, ő önálló volt mindig is, de sajnos a betegsége előbb jött, mint hogy nekem átadjon annyi tudást, hogy ebből én is megélhessek. Amikor a betegsége miatt munkát kellett keresnem, nem volt kérdés, hogy hová mennék, egész addig amíg Shang olyan rondán el nem küldött. Pedig szó szerint, a ballagásról rohantam a vadász egyesülethez, csinos ruhában, szépen megfésülve, úgymond megadva a módját… hát, el is küldött. Szokása szerint, nem túl kedvesen. Szóval, Mushuval karöltve, és tőle kölcsönkérve néhány ruhát a kezdetekhez, levágtam a hajam, morcos arcot öltöttem magamra, még a szemöldököm is összeborzoltam, és úgy mentem vissza. Felvettek, de persze Shang se hülye, szerintem viszonylag hamar összerakhatta, hogy nem vagyok fiú, mindenesetre, ennél jobban már csak szándékosan tudna szivatni, úgyhogy nem aggódom. Miért is aggódnék?
Hát pont azért. Mert amikor már nem figyelsz, amikor biztonságban érzed magad, akkor történnek katasztrofális dolgok. Épp egy vadászaton voltunk, szépen halkan, csendben, amikor megtorpantam, mert furcsa neszt hallottam valahonnan. Kérdőn pillantottam Mushura, pedig nem ő volt a hang forrása, de azt hittem, reméletem, hogy ő lát valamit, de ekkor megcsúsztam, mert bár ezerszer elmondta Shang, hogy figyeljünk a lyukakra, én nem vettem észre, és olyan szerencsétlenül ragadtam meg a puskám, hogy az elsült, és megsebesített valakit. Szerencsére nem halálosan, de ahhoz épp eléggé, hogy teljesen megmerevedjek. Ha egy kicsit is kevésbé lettem volna sokkos állapotban, akkor azonnal elmondom Shangnak, hogy mi történt, de egy hang sem jött ki a torkomon, így Mushu vitte el a balhét. Nem értem miért, nem értem mi vezérelte ebben, hiszen én hibáztam, a büntetés is nekem járna. Nem telik el úgy nap, hogy ne lenne emiatt az egész eset miatt bűntudatom. Tényleg, nem is kívánhatnék nála jobb barátot, még ha rossz érzéssel is tölt el, hogy miattam és helyettem lett most ő a fekete bárány.
Ahogy bűntudatom van amiatt is, hogy titkolózok a beteg apám előtt, hiszen hogyan is mondhatnám el neki, hogy “szia apa, Mulan vagyok, ugye emlékszel rám?”. Nem is tehetném, hogy ilyesmivel felzaklassam, annál jobban szeretem, és az állapota sem valami fényes. Minden nap elmegyek a gyógyfüvekért a teájához, és minden nap amikor hazaérek, akkor én magam készítem el neki, és ülök az ágya mellett amíg csak kedve van beszélgetni. Hiányzik a régi életem, amire még csak nemrég kezdtem egyáltalán emlékezni. Hiányzik Mushu, az én kis nagyszájú gyík-sárkány barátom, a bajtársaim és persze Shang is. Ő a leginkább, de nem aggódom érte, hiszen tudom, hogy remek katona, bárhol legyen is, ő biztosan jobban aggódik értem, mint amennyire saját magával foglalkozik. Tudom, hogy jól van, érzem a csontjaimban, csak ez az egy gondolat az, ami visszatart, hogy éjjelente ne sírjam tele a párnámat. Ha nincs ez az egész, ha nem kerülök ide, távol az otthonomtól és tőle, akkor már valószínűleg réges rég a közös családunkat terveznénk. Ehelyett most azt sem tudom, egyáltalán merre keressem?
Mindezek előtt azonban van egy sokkal fontosabb dolgom. Meg akarom én is látogatni John-t, és elmondani neki az igazat. Hogy miattam van ott, én tehetek az egészről, nem figyeltem, és csaknem megöltem őt. Borzasztóan bánt ez az eset, azóta mintha nem is lennék igazán önmagam a vadászatokon sem. Szinte már túlságosan óvatossá váltam. Shangnak is el kell mondanom, hogy én voltam, nem hagyhatom, hogy Mushu elvigye a balhét, egyszerűen a becsületem és a lelkiismeretem nem bírná el, még akkor sem, ha emiatt kirúgnak. Vajon akkor is kirúgnának, ha elmondom ki vagyok igazán? Na hiszen! Ha nekiállnék magyarázni, hogy én vagyok Fa Mulan, szerintem a főnököm azonnal a diliházba csukatna. De talán ő sem olyan szőrösszívű, mint amilyennek tűnik.


✦ Az emlékeid visszatértével a katonai kiképzésen szerzett tudásod teljesen a tiéd lesz. Az egyik legkiválóbb lehetsz a Vadászegyesületben. Képes leszel a kardoddal bánni, a lövészismereted páratlan lesz, valamint lovagolni is fogsz tudni (habár erre egyelőre nem lesz lehetőséged a városban).