Sokaig abban a tudatban eltem, hogy a mienk is egy normalis csalad. Ugyan akadtak problemak, az elet sosem zokkenomentes, ez igy van rendjen. Ezekben az idokben meg csak egy naiv kislany voltam, aki imadta a kulonbozo meseket es tele volt elettel. Arrol almodoztam, hogy majd egyszer ertem is eljon az a bizonyos szoke herceg feher lovon. Hat mit is mondjak, majnem igy lett..
Apamnak egykor jol meno, sikeres cege volt, ami kesobb megbukott, ezt pedig meglehetosen nehezen viselte. Otthon nem meglepo, hogy egyre tobb lett a feszultseg es a vita, en pedig inkabb az osztalytarsaimnal toltottem a szabadidomet, mar ha tehettem. Ekkortajt tunt fel, hogy a barataim szulei teljesen masak: gondoskodoak, kedvesek, ordit roluk, hogy barmit megtennenek a gyermekeikert, es meg sorolhatnam. Amikor este hazaertem hianyoltam azt a melegseget, amit a tobbieknel ereztem, hianyoltam a figyelmet, a torodest es meg oly sok mindent, am egy arva szot sem szoltam, elfogadtam, hogy nekem ez jutott.
En szep lassan felnottem, az anyagi helyzetunk viszont nem javult, sot..
Egy este epp szorakoztunk a kollegakkal, amikor megcsorrent a telefonom. Elnezest kertem, majd kisetalva az epuletbol fogadtam a hivast. Apam volt az, aki azt szerette volna, ha azonnal hazamegyek. A hangja komoly volt, ugyhogy elbucsuztam a tobbiektol, majd hazasiettem. Ekkor meg fogalmam sem volt arrol, mi var, nehany perccel kesobb azonban apam vazolta a tervet: hozza kell mennem egykori gazdag, jo baratja fiahoz, akinek koszonhetoen majd minden jora fordul. Bar vacilaltam nehany percig, mert kisse abszurdnak ereztem az egeszet, vegul - mivel a csalad a legfontosabb -, rabolintottam. Fel evvel kesobb mar egy meregdraga gyemant gyuru csucsult az egyik ujjamon, en pedig megprobaltam beleelni magam a szerepbe. Vegulis annak ellenere, hogy Jack neha kicsit fura, nincs vele gond. Egesz helyes es kedves ficko, aki immar a volegenyem es aki igyekszik a kedvemben jarni. Igaz, nem szoke es feher lova sincs, de azert megteszi.
Sosem vagytam draga holmikra, ugyhogy inkabb a szuleim voltak azok, akik elveztek a luxust. En az a tipus vagyok, aki ahelyett, hogy egy otcsillagos etteremben enne, inkabb otthon fozocskezne es vacsizna valami altala elkeszitett finomsagot. Akinek nem hianyzik sem a Gucci, sem a Prada, de meg az a franya gyemant sem, amit kaptam.
Minden baratom azt hitte - mar majdnem en is -, hogy sinen van az eletem es boldogabb mar nem is lehetnek. Az eskuvo napja egyre csak kozeledett, en azonban bele sem szolhattam a szervezesbe, mert hat azt a profikra bizzuk.
Jack egyre gyakrabban lepett le otthonrol, majd ingerulten allitott haza. Hiaba kerdeztem, mi baja, sosem osztotta meg velem a problemait. Ekkor esett le, hogy igazabol semmi szemelyeset nem osztunk meg egymassal. Alig tudok rola valamit, nincsenek mely beszelgeteseink. Az agyunk bizonyos helyzetekben erdekes dolgokra kepes. A rozsaszin felho nem csak egy mendemonda, valoban letezik, de egyszer csak elmulik es az ember felebred, magahoz ter es mar nem tudja altatni magat. Ekkor merult fel a kerdes: valoban erre van e szuksegem?! Nekem biztosan nem egy ilyen ferfi mellett a helyem, azonban ott vannak a szuleim. Hogyan hagyhatnam oket cserben? Okozhatok e nekik ekkora csalodast? Muszaj lesz.
Az egyik honapfordulonkon - melyeket sosem unnepeltuk - bepakoltam egy borondbe az osszes holmimat. Termeszetesen csak azokat, amiket a sajat penzembol vasaroltam. A gyurut az asztalra helyeztem, majd vartam, hogy a ferfi hazaerjen. Amikor ez bekovetkezett, komoly arccal vartam a reakciojat. Nyugodtnak tunt, mosolyra huzodott a szaja, en pedig maris kevesbe voltam feszult, hisz ez annak a jele, hogy gond nelkul elfogadja a dontesemet. Kozeledni kezdett felem, en pedig epp szora nyitottam a szamat, amikor lekevert egy akkora pofont, hogy az ajkam is felhasadt. Kellett egy kis ido, mig felfogtam, mi is tortent. Hogy ez tenyleg  megtortenik velem es hogy eddig fel sem tunt, milyen emberrel elek egyutt. De hogy is tunhetett volna fel, ha nem engedett magahoz igazan kozel.. Nem mertem megszolalni, bar nem is tudom, mit mondhattam volna. Ekkor torte meg o a csendet:
- Ha azt hiszed, hogy csak ugy elhagyhatsz, nagyon tevedsz! Engem senki sem hagyhat el, Merry. - ez volt a nev, amin mindig szolitott: Merry. Azota gyulolom.
- Ez.. csak.. egy kis szunet lenne. Nem szakitas! - probaltam menteni a helyzetet remego hangon.
- Szunet, mi? - biccentett ekkor a gyemantra. Epp annyi idom maradt, hogy en is oda lessek, mar meg is ragadott a torkomtol, szoritasa pedig egyre erosebb volt. Kezeim automatikusan az ovei utan nyultak, de mozditani sem birtam. Megszolalnek, de arra is keptelen vagyok, csak levego utan kapkodhatok es remenykedhetek abban, hogy nem ezek az utolso perceim.
- Megmondom mi lesz Merry, es ha nem engedelmeskedsz, legkozelebb nem uszod meg ilyen konnyen. - hajolt ekkor kozelebb hozzam.
- Hamarosan a felesegem leszel, mindig kedvesen mosolyogsz majd es sosem panaszkodsz, ahogyan a kis fejed sem faj soha. - suttogta a szavakat, aztan mikor vegzett, elengedett, en pedig a foldre zuhantam.
Ez volt az elso, de nem az utolso alkalom, amikor ilyesmire vetemedett. Ezt kovetoen ha ideges volt, rajtam vezette le a duhet kulonbozo modokon.
Leighton.. O volt az, aki eszrevette, hogy valami nagyon nem stimmel es aki annyira szeretett volna segiteni.. Aki mindig mellettem volt, ha szuksegem volt ra, en viszont meg mindig nem tudtam elhagyni a ketrecemet. Ugy ereztem, keptelen vagyok megtenni. Nem tehetem meg, talan eleg erom sincs hozza.
Vegul az eskuvo elotti napon erot vettem magamon es beallitottam Leight-hez egy boronddel. Nem kellett tobb, miutan o is fogta a legfontosabb holmijait, megszoktunk. Eletem egyik legjobb dontesei koze tartozik ez, es rendkivul halas vagyok Leightonnak azert, amit ertem tett. Tisztaban vagyok vele, hogy ilyen barat nem terem am minden bokorban.
Udvozoljuk Fata Morganaban! ez volt a tabla, amit mindketten ertetlen fejjel meregettunk. Sosem hallottunk a varosrol, raadasul a terkepen sem szerepelt, igy tokeletes helynek bizonyult.  Itt nyugodtan meghuzhatjuk magunkat egy idore, vagy talan tovabb is....