A három legrosszabb tulajdonságom: hogy makacs vagyok, bizalmatlan és haragtartó.

Az elsőre szeretem azt mondani, hogy az apámtól örököltem, és hogy egyben ez a legjobb tulajdonságom is. Nem szeretem feladni - talán nem is tudom, mikor kell - és ez az, ami talpon tart, ami miatt akkor is kitartok, mikor mások már rég feladnák. Elég nehezen ismerem be, hogy valami nem sikerült, azt meg pláne, hogy esetleg lehetetlen. Valószínűleg én leszek az a reménytelen eset, aki még akkor is megpróbálja. Ez a konokság persze nem is mindig válik hasznomra és a lobbanékonyságommal párosulva nem egyszer kevert már bajba, de legalább hamar meg kellett tanulnom azt is, hogyan vállaljak felelősséget az önfejűségem következményeiért.

Az apám mindig is próbált úgy nevelni, hogy bízzak másokban, de talán ez volt az egyetlen dolog, amivel nem tudott célt érni nálam. Szerintem attól félt, hogy az örök óvatosságomban majd egymagam maradok, miután mindenkit elkergettem magam mellől. De én szeretem megválogatni, hogy kik azok, akiket közel engedek magamhoz. És bár ilyen vagyok, amióta az eszemet tudom, való igaz, hogy a feltételeim elég sokat szigorodtak azután, hogy Namaari elárult. Talán ott rontottam el, hogy azt hittem, ő lesz a kivétel, akire akár az életemet is rá merném bízni. Nos, a titkaimat nem kellett volna.

Nehezen bocsátok meg. Borzasztóan sokáig vagyok képes haragudni, de azt hiszem, ez az előbbi két jellemvonásom csinos kis hozománya. A megbocsátás beismerést igényel - be kéne ismernem hogy tévedtem. És míg arra képes vagyok, hogy bevalljam: tévesen ítéltem meg valamit, arra már nem, hogy beletörődjek, hogy ezzel együtt le is kéne mondjak róla, mint egy veszett ügyről, amin már nem lehet segíteni. Inkább dédelgetem örökre a haragomat, minthogy úgy tegyek, mintha az árulása semmit sem jelentett volna.


"- Jade, tessék, idd ezt meg... - lép be a szobámba apám, kezében egy bögrét tart, gőzölög, már azelőtt tudom, hogy tea, mielőtt a gyógynövényes aroma betöltené a helyiséget. Felé fordulok a székemen, de nem veszem el tőle, csak hagyom hogy az asztalom sarkára tegye és várjon. Nem megy ki. Tudom, hogy a tea csak egy ürügy és igazából arra kíváncsi, hogy vagyok.
- Köszönöm - mondom kurtán, és érzem, hogy a szavak szinte ki akarnak törni belőlem. Előtte sosem tudtam megjátszani az erőst és a törhetetlent. Pláne akkor, ha emésztett a bűntudat.  
- Sajnálom Ba... Én szúrtam el. - Nem mond semmit, csak odahúz mellém egy üres széket és leül. Tudtam, hogy arra várt, hogy beszéljek, és ne csak magamban dühöngjek a "tudtam, hogy nem bízhatok meg senkiben" és a "nem hiszem el, hogy képes volt ezt tenni velünk" fázisai között vergődve.
- Azt hittem bízhatok benne. Igazából még most sem igazán tudom elhinni, hogy ez nincs így, pedig hova akarok ennél beszédesebb bizonyítékot?! - sodornak el az érzéseim, apám pedig néma megértéssel hallgat és nem szakít közbe. Hagyja hogy megválaszoljam a saját kérdéseimet. Egyszerre szeretem és utálom, amikor ezt csinálja. - Tudod, azt hittem, hogy ha valamiben, akkor ebben az egyben nem tévedhetek. Ha azt mondaná, hogy ez az egész csak egy félreértés, talán még hajlanék is arra, hogy elhiggyem, ami egyenesen nevetséges...
- Magadra haragszol ennyire, vagy a barátodra? - csak ennyit kérdez, szelíden félbeszakítva a korábbiakhoz képest visszafogott kiborulásomat. Veszek egy nagy levegőt, de nem válaszolok egyből. A teámért nyúlok és inkább keserűen kijavítom.
- Namaari nem a barátom...
Ba sokat mondón néz rám, de nem fűz hozzá semmit.
- Mindkettőnkre haragszom. Arra haragszom, hogy úgy érzem ezzel egyoldalúan pontot tett a dolgok végére, én meg egyáltalán nem vagyok elégedett ezzel a lezárással...
(...)"

"The world is broken... You can't trust anyone."

Sisu úgy toppant be az életünk be, mintha a karma egy szépen becsomagolt ajándékkal akarna minket kiengesztelni a csalódásainkért. És bár minden tőlem telhetőt megtettem annak érdekében, hogy ne hagyjam, hogy ez a szerencse megtévesszen, volt benne valami, ami lehetetlenné tette, hogy sokáig ellenálljak az őszinteségének.
Az apám egyértelműen imádta őt és engem is lenyűgözött a tehetsége, de különösen az a furcsa adottsága, ahogy elvarázsolta maga körül az embereket. És ehhez nem volt szüksége semmilyen manipulációra, egyszerűen csak megnyíltak mellette. Eleinte ez rettenetesen frusztrált, mert úgy éreztem rajtam is könnyűszerrel átlát - de sosem feszegette azokat a dolgokat, amikről nem akartam beszélni, és végül ez a csendes megértése lett a bizalmatlanságom legegyszerűbb és egyben leghatékonyabb ellenszere.



✦ Képes vagy megidézni Tuktuk-ot, a nagyra nőtt bogarat. Vele eljuthatsz bárhová, ahová csak akarod: szinte fénysebességgel, szemmel követhetetlen módon.
✦ Ha nálad van az ostorszerű kardod, az képes megmutatni számodra, kiben bízhatsz meg és kiben nem. Elég rámutatnod az illetőre és ha fehéren izzik fel, akkor megbízható, ha sötéten, akkor viszont megbízhatatlan.