Egész korán felébredek, mert a szemem már az ablakomon beszűrődő első reggeli fényre kinyílik. Este behúztam ugyan a függönyt, de mindig hagyok egy kis rést, nehogy túl sokáig aludjak. Az ágyból rögtön az ablakom elé ugrok, ahol megragadom a függönyt. Egy hatalmas vigyor keretében arrébb rántom, hogy még több éltető fény jusson a nem túl tágas szobámba és hogy megmelengesse az aranyos pizsamában feszülő testem. Még egy pár másodpercig bámulom a második emeletről a házak között elterülő utcát, amin nem járnak sokan, szóval elég csendes. Pont akkor jön egy biciklis, akinek vadul kezdek el integet, természetesen egy hatalmas vigyor kíséretében.
- Jó reggelt biciklis úr! Legyen csodálatos napja! El ne késsen a munkából! - Valószínűleg meghalotta, mert felém néz, ahogy kimondom, de a további reakcióit nem várom meg, hanem megfordulok a szobám felé. Közben a kerékpáros férfi elég nagyot zakózik a kis figyelemelterelésem miatt.
- Ismét csodálatos napunk lesz! - nyugtázom magamban boldogan és már száguldok is a szekrényem elé, hogy magamra vehessek valami utcai ruhát. A szekrényemet kinyitva rengeteg színes ruha tárul elém, de én valamiért mindig a fehér pólóimat hordom. A boltban mindig megtetszenek a vidám felsők, de magamon a fehéret szeretem. A hosszas készülődés után már suhanok is az utca végén lévő kis étterem felé. Tényleg nem nagy hely és nincs is sok vendég általában, de nagyon barátságos hangulata van. Kattan a kassza, beindul a sütő és már főzöm is le az első kávét. Valaki belép az ajtón és megszólal a csengő. Van egy törzsvendég, aki minden reggel már rögtön nyitáskor betér hozzánk. Mindig kávéval indítja a napot, szóval igyekszem minél előbb elkészíteni neki, hogy ne várakozzon sokáig. Tejszínhab, csokidrazsé, egy narancssárga cukorrúd és már kész is a kávé hóemberrel a tején.
- Gyönyörűséges szép reggelt Annie! Nagyon elbűvölő vagy ma is! - ezen mondatok hagyják el a számít, miközben lerakom elé a kávét, amit papírpohárban szolgálunk fel a környezetvédelem miatt. Szép dolog a környezetvédelem, de az is egy pozitív tényező, hogy így minden vendég kávéjára tudok egy hatalmas szívet rajzolni a nevükkel ellátva és természetesen alá, hogy készítette Leo.


A munkaidő lejártakor elégedetten akasztom fel az étterem logójával ellátott kötényem a nevemmel jelzett fogasra. Általában még bent szoktam maradni beszélgetni a többiekkel, de mostanában más dolgom van meló után. Az erdő felé szaladok. Majd kicsattanok a boldogságtól, hogy újra látom őt. ŐT. Az én drága barátomat, Kodát. Nagyon szeretek a városban mászkálni és bejárni minden részét, így bukkantam rá a falra. Egy olyan valami van ott, amin nem tudok átmenni, de tudom, hogy azon túl is van élet. Amikor rátaláltam erre a képződményre, akkor a másik oldalon megpillantottam egy srácot. Egy srácot, akibe rögtön sze... aki rögtön szimpatikus lett nekem. Ugyan beszélni nem tudunk egymással a fal miatt, de már rengeteg módszert kitaláltunk arra, hogy hogyan kommunikáljunk szavak nélkül. Az első pillanattól kezdve kedvelem és úgy érzem, hogy megtaláltam a másik felem. Alapból boldog fiúnak tartom magam, de mióta vele találkozgatok, azóta a fellegekben járok. Sötétedésig elszórakozunk, majd hazagyaloglok. Természetesen vigyorogva, mert a falnál eltöltött percek újra és újra megjelennek előttem. Hazaérve veszek egy jó hideg fürdőt, de a fürdőkádból kilépve nagyon furcsa dologra leszek figyelmes. A mosdókagyló felett elhelyezkedő tükrömből nem a szokásos arc néz vissza rám, hanem egy hóember. Elég ijedős vagyok, szóval szinte rögtön felkiáltok és fenékre esek. A szívem nagyon hevesen ver és nem tudom mit tegyek. Nagyon megrémültem. Kell egy pár perc mire felállok a földről és ismét a tükörbe nézek. Megint magamat látom, de akkor mi lehetett ez az előbb?

✦Képes vagyok felvenni a mesebeli alakom, tehát hóemberré változok.
✦Bárkit jó kedvre tudok deríteni, már csak a jelenlétem is elég hozzá.