Melyik az az élőlény?
Amelyik reggel négy lábon jár…
Beborult az ég, ilyet még nem tapasztaltam… de baljós jel volt az szent igaz. – Merre lehetsz… Balto! – Magam alatt dünnyögtem és csak néztem előre a távolba. Nem hagyott nyugodni a tudat, hogy valami nincs rendben. Mondanám, hogy a szőr is felállt a hátamon, de egy szárnyas révén ez lehetetlen. A tollaimon éreztem… veszélyes a helyzet. – Boris, amíg együtt vagyunk… nem esik bajunk! – Stella nyugtatott mindkettőnket. Legalábbis éreztem rajta, hogy próbálta elhinni azt, amit mondott, de nem igazán sikerült neki. Nem hibáztattam. Sőt, hálás voltam neki… ha ő nem lett volna itt velem… biztosan megőrültem volna. Vagy ami még rosszabb, hogy eluralkodott volna rajtam a pánik. Balto híján nem lett volna senki, aki le tudott volna nyugtatni. – Kedvesem! Most már késő lenne elrepülni, ugye? – Tettem fel egy költői kérdést mosolyogva. Nem is vártam rá választ, így szavak nélkül rázta meg a fejét. Átölelt, majd a hátamon simította végig a szárnyait. Viszonoztam a kedvességét.
Hagytam volna, hogy az érzelmek elragadjanak, mellyel a pillanatban maradhattam volna örökre, de sajnos… nem jött össze. Kinyitottam a szememet és a távolból megpillantottam először egy alakot. Kezdtem azt hinni, hogy Balto az, így kibújtam Stella öleléséből. Az alak felé indultam lassan, majd ahogy közelebb és közelebb ért, már csak annyit vettem észre, hogy nem egy, hanem két alakká osztódott. – Balto és Jenna? –  Hátra fordultam és nevetve közöltem Stellával. Visszanéztem és ebben a pár másodpercben végül megláttam, hogy kik is futottak felénk. – Ilyen nincs! – Muk és Luk volt az. Hátráltam, ahogy csak tudtam… de túl gyorsak voltak. – Boris Bácsi! – Muk kiabált rám, így még akár elbújni sem tudtam. – Boris Bácsi! De jó, hogy megtaláltunk. – Még, hogy megtaláltak! Hiszen el sem vesztem… Gondolatban mondtam ki a szavakat. Luk akkora hévvel közeledett, hogy szabályosan fellökött mindannyiunkat. Csúsztunk a hóban egy-két métert, utána amint magunkhoz tértünk egy szó nélkül átkarolt mindenkit. – Jól van, jól van! Megvagyok! – Paskoltam meg a mellkasát, ráadásul elég unott fejet is vághattam közben. Bárki bármit mondhat, de nagyon a szívemhez nőtt ez a két kópé. Még annak ellenére is, ha ez kívülről nem látszott volna.
Luk szorító ölelése nem hagyott alább, amit persze értettem, mivel egy lila füst… vagy ködszerű dolog terjengett… beterített mindent és mindenkit. Senki nem menekülhetett előle… Ránéztem Stellára majd a két jegesmedvére. Elmosolyodtam. – Fiúk, én annyira… – Nem volt alkalmam befejezni a mondatot. A köd elért minket is.  

Délben két lábon jár…
Mindig is a munkámnak éltem, egyfajta rutin volt minden egyes napom. Monoton, amelyre rányomta a bélyegét maga a város is. Igen, itt Stormreachben az évszak állandó volt. Az ősz dominált és olyan hatást keltett, mintha megállt volna az idő. Ebbe konkrétan nem is gondoltam bele, hogy miért van ez… esetleg valami varázslat okozhatta? Fogalmam sincs… de volt más, amivel foglalkoztam. Mint például, hogy hány cukorral is igyam a kávémat. Általában kettő és felet rakok bele, de ma úgy gondoltam, hogy kibővítem négyre. Elvégre kell az energia, főleg, ha megint belém fog kötni az a barom Cézár.
Fújtunk egymásra és tudom oké, egy helyen dolgozunk… mindketten beszállítók vagyunk és remek kollégák… lehetnénk. De persze nem vagyunk azok. Nem, mert elég régóta megy ez az ellenségeskedés közöttünk. Ha őszinte akarok lenni, akkor mondhatnám, hogy ez az én… vagyis az ő hibája. Teljes mértékben az övé. Nincs itt mit mondani. Még emlékszem is arra a napra, hogy mi indította el ezt az egészet kettőnk között. Bökte a csőrét… akarom mondani szúrta a szemét, hogy nekem jobban megy a meló, mint neki. Nem tehetek róla, hogy a sármom annyira lehengerlő, hogy nem tud ellenállni a sok vevő.
Persze a fő ok az volt, amikor külön váltunk egymástól, mert igen megpróbáltuk együtt, de az nem vezetett sikerre. Az ő habitusa sokat rontott a cégünk hírnevén. Ezért volt jó döntés, ha külön utakon járok. És meg is lett az eredménye… persze nem volt egyszerű, sőt sok nehézségeken kellett keresztül mennem, de összességében már azt tudom mondani, hogy sikerült. Sokat köszönhetek Stellának. Ha ő nem lett volna, akkor nem tudtam volna beindítani egyedül ezt az egészet. A megrendeléseim nagy részét ő képviseli, illetve a kávézója. Mindennap kétszer látom, délben, amikor viszek neki csomagot, és persze este, amikor a napom végén beülök hozzá és átbeszéljük, hogy kivel mi történt az adott napon. A legtöbbször meghív egy italra, ha nem tudnám, hogy miért azt hinném, hogy ki akar kezdeni velem. Többször mondtam neki, hogy ez csak természetes, hiszen ez a munkám. Szállítok. De rengetegszer szinte erősködött, hogy igyak meg vele valamit. Úgyhogy ez mindig a nap fénypontja, amikor leülök vele szembe és beszélgethetünk. – Oh, Stella! – Sóhajtva ittam meg a bögre kávét. – Na, induljon el a mai nap is. – Bólintottam egyet, majd kiléptem az ajtón.

Este pedig három lábon jár.
– Boris bácsi! Boris bácsi! – Muk hangja visszhangzott a fejemben, miközben a teherautó csomagtartó részében állt és kérdőn nézett le rám. – Azokat is fel kell pakolni, Boris bácsi? – Mutatott a földön fekvő dobozokra. Odapillantottam, majd kigúvadt szemekkel néztem a feliratra: „Cézár csomagjai, Ne vidd el, ha kedves az életed!” Ebből látszott, hogy milyen természete van… fejrázással jeleztem Muknak, hogy meg ne próbálja. – Azokhoz remélem nem nyúltatok, fiúk… – A hangommal is éreztettem, hogy nem kellene, ha összetűzésbe keverednénk azzal a jómadárral. – Ne aggódj, Boris bácsi. Figyeltünk, hogy csak a te csomagodat pakoljuk fel az autóra. – Egy hatalmas kő esett le a szívemről. Persze megbíztam a két srácban, de sosem lehetett tudni… elvégre néha olyan szeleburdik tudnak lenni. – Luk? Rád is vonatkozik. – Az egyik szemöldökömet felemeltem és úgy néztem a másik fiúra, aki beszéd híján csak bólogatott. – Helyes. Ha készen vagytok, akkor indulhatunk is. – Előre bicegtem és beültem középre, majd a srácok is megérkeztek és elfoglalták a két oldalamon a helyüket. Luk vezetett, Muk pedig bekapcsolat a rádiót és táncolt a zenére. – Brr… hosszú napunk lesz. – Dörmögtem magamnak, a hangos zene miatt nem is hallották a többiek. – Majd keltsetek fel, ha ott vagyunk. – Azzal a lendülettel tettem keresztbe a karomat és dőltem hátra.
Megváltozott az életem, a szó szoros értelmében. Lerokkantam. Már anélkül nem tudok elmenni sehová sem, hogy ne vinnék magammal egy botot. A tartozékom lett… a harmadik lábam. Szomorú. Megnehezíti magát a munkámat is. Nem tudok emiatt egyensúlyban maradni. Képtelen vagyok kétlábon állni. Pont ezért kénytelen voltam felvenni magam mellé segítőket. Szerencsémre ezek a srácok jólelkűek és tényleg azon vannak, hogy mindenben segítsenek. Hálás is vagyok nekik. Most már így végzem a munkám, csapatban. Nem olyan rossz, mint gondoltam, csak ugye tudjuk, hogy mi volt régen. Akkor is csapatban dolgoztam aztán mi lett a vége… na, mindegy. Változnak az idők…
Változnak bizony… főleg, hogy egy bizonyos mesebeli lény okozta mindezt. Egy kutya… igen, egy kutya volt, aki miatt balesetet szenvedtem. Apropó, ha már az eb… mindig is éreztem, hogy valami hiányzik az életemből, először azt hittem, hogy a szerelem az, persze az sem lenne rossz, de sokkal fontosabb, grandiózusabb dologról volt mindig is szó. A baleset után értettem meg, hogy mi volt az. Ő… Balto, a farkas. Azóta látom a libát is a tükörben és tudom, hogy az a szárnyas én vagyok. Többször elsétáltam már a baleset helyszínére, de azóta sem láttam őt. Meglehet, hogy csak az agyam képzelgett velem, de túlságosan hasonlított az a farkas Balto-ra, hogy többnek kellett lennie szimpla képzelgésnél.
Egy hatalmas fékezésre riadtam fel az álomból. – M…mi történt? – Luk idegesen förmedt egy macskára az úton, még vadul a dudát is püfölte a nagy kezeivel. – Nyugalom, Luk! Nézd milyen aranyos kiscica, ezzel így elijeszted! – Muk még nyugtatta a társát, nem sok sikerrel. – Fiúk, befejeznétek? Amúgy is, itt vagyunk. – Kapcsoltam ki az övemet és néztem előre. Stella kávézója elevenedett meg előttünk. Ha csak a nőre gondoltam, elszállt minden gondom. Még ezt a kis cicás bakit is kiverte a fejemből a tudat, hogy láthatom őt. – Pakoljatok ki, fiúk. Én addig bemegyek és üdvözlöm a megrendelőnket. – Hatalmas hévvel indultam el a bejárati ajtó felé… mintha nem is lenne semmi gond a lábammal.

A találós kérdés megfejtése:

✦ A mesebeli alakodat vagy képes magadra ölteni, ezáltal pedig repülni is tudsz, de nem sokáig és nem túl magasra.