Freddie & Narah

Mindig is szerettem a péntek estéket a bárban tölteni. Nem mintha a többi munkanapomon kevesebb lelkesedéssel énekeltem volna a vendégek számára, de a hétvége előtti utolsó napban mindig volt valami különleges. Ilyenkor az emberek egy hosszú, munkával teli hét lezárásaként ültek be néhány ital mellett kipihenni az elmúlt napok fáradalmait és várták, hogy hangulatos élő zene mellett lazíthassanak. Én pedig a színpadon állva, előadás közben szerettem nézni az ismerős arcokat, ahogy lassacskán felengednek és átadják magukat a dallamoknak. Arról nem is beszélve, hogy engem is feltöltött energiával, amikor magamon tudhattam a figyelmüket, vagy épp pozitív visszajelzéseket kaptam a kis közönségemtől.
Ez a mai este már csak azért is különlegesnek bizonyult, mert egyike volt azoknak a napoknak, amikor Ralph épp nem dolgozott, így nem tarthatta rajtam a szemét munka közben. Ilyenkor mindig egy kicsit többet megengedtem magamnak, mint egyébként szoktam; például szégyentelenül hajtottam fel néhány pohár alkoholos italt, két szám között, vagy a szünetemben, amikor azt sem utasítottam el, ha a vendégek közül szeretett volna bárki is meghívni egy italra.
Így a műszakom végéhez közeledve, már két pohár alkoholos lötty dolgozott bennem, ugyan közel sem elég ahhoz, hogy könnyűnek érezzem tőle a fejem, de a hangulatomra biztosan pozitív hatást gyakorolt, mivel folyamatosan úgy vigyorogtam, mint a vadkörte. Persze, egy előadóművésznek az is a dolga, hogy szépen molyogjon odafent a színpadon, akkor is, ha semmi kedve, s mivel én állandóan ezt csinálom, ezért nem tartom valószínűnek, hogy bárkinek is feltűnne a különbség. Had javítsam ki magam, egy valakinek tuti feltűnne és biztosan szentbeszédet tartana nekem miatta, de ő most nincs itt, nem kell ettől tartanom.
- Remélem minden vendégünknek kellemesen telik az estéje! Az utolsó szám következik, aztán további jó éjszakát mindenkinek! - szólok bele a mikrofonba, szókásos módon felhívva a figyelmet arra, hogy néhány perc múlva hajnali egy óra lesz. Ez közel sem jelent zárórát, csak az én visszavonulásomat, úgyhogy aki csak addig kíván maradni, amíg tart az élő zene, az most tudhatja, hogy nemsokára indulhat haza. Én viszont még maradni tervezek, egy kis iszogatás belefér még az estébe, nem sietek sehova, ráadásul látok is baráti arcokat, akikhez szívesen oda csapódnék, amíg bírom ébren.
Fredrick alakját is kiszúrom a jelenlévők között, keresem is vele a szemkontaktust, hogy amikor rám néz, elmosolyodjak és egy laza kézmozdulattal ivászatot imitálva "rákérdezzek", hogy marad-e még ő is meginni valamit. Nem mondanám közeli ismerettségnek a miénket, csak láttam itt párszor, dumáltunk is néha, összességében pedig szimpatikus figura.

|          |   399   |