Kilenc óra sincs, a Ma Belle Evangeline mégis dugig van emberekkel. A banda még csak most csapott a húrok közé, de a hangulat már most olyan, mintha egy New Orleans-i karnevál zajlana a falak között. A levegő forró és vibrál, jazz tölti meg, az a fajta, ami átveszi az irányítást a tested felett; nem bírod ki, hogy csak mozdulatlanul állj és nézd, a része akarsz lenni, táncra perdülni, hangszert ragadni és eggyé válni az érzéssel. Később majd váltunk, az est második fele lágyabb és dallamosabb, mélyebb, de nem kevésbé intenzív; hatással lesz rád az is, sírni akarsz, sms-t írni az exednek, anyádnak vagy csak megölelni valakit. Mindegy, mi szól, a jazz bekúszik a bőröd alá és örökre megváltoztat.

Ez volt az álmunk, pont ilyennek képzeltük, de hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem voltak akadályok, hogy minden olajozottan működött és az ölünkbe hullott. Tulajdonképpen néhány hónappal ezelőttig a dolgok egyáltalán nem festettek ilyen mesésen. Adósságba vertük magunkat, hogy felépítsük az otthonunkat. Nem egy házat, hanem ezt a klubot, ahol sokkal inkább otthon érzem magam, mint a lakásomon, vagy bárhol máshol ezen a világon.
Bloomcrown nem a legpuccossabb negyede a városnak, de bíztunk az újdonság varázsában, abban, hogy az emberek egy fáradt napot jazzel hevernének ki. Meg akartuk ismertetni azokkal, akik sosem ismerték, és megszerettetni azokkal, akik sosem értették, de hiába igyekeztünk.
Nem volt bevételünk, így fizetni sem tudtuk a részleteket, a bank embere, az a Lawrence pedig folyton a nyakunkra járt.

– Lawrence, kérem, csak két hetet adjon! Készülünk valamivel, ami biztos siker lesz és... – nem hagyta, hogy befejezzem, a gúnyos kacaj, ami kitört belőle belém fojtotta a szót.
– Siker, mi? Akkor is ezt mondta, mikor felvették a hitelt. Meg akkor is, mikor az első részlettel elúsztak. Aztán a másodikkal... és múlt hónapban is pontosan ezt mondta, Naveen. Én megmondtam magának, hogy ebben a városban nem lesz szerencséje a maguk... álmával. A bank nem ad több haladékot, fizetniük kell, vagy árverés alá helyezzük az épületet és folytathatják az utcán a zajongást!


Akkor úgy tűnt, mindennek vége. Kezdtük feladni, de egy magát jóakarónak mondó fickó jó kis üzletet ajánlott. Azt mondta, nincs más dolgunk, mint ajánlani neki egy-két éttermet, volt valami fétise azzal kapcsolatban, hogy bezárathatott helyeket. Fura alak jó kapcsolatokkal. Talán kérdezősködnünk kellett volna, hallgatni a vészjelzőre a fejünkben, de kétségbe voltunk esve, így igent mondtunk. A fickó betartotta a szavát, Lawrence leszállt rólunk, így mi is megtettük, amit kellett, nem is annyira ódzkodva, mint elsőre hittük.
Sosem voltam irigy ember, de az álmom összedőlni látszott, minden, amiért keményen dolgoztunk a süllyesztőben készült odaveszni, és azt látni, hogy Tianának eközben milyen jól megy... fájt. Tudtam, hogy a jótevőnket mennyire felcsigázza, ha egy helyet az egekig magasztalnak. Ugyanaz a rosszindulat szólt belőlem, ami a fickó arcára kiült, mikor azt ecseteltem, hogy úgy sem találna semmit Tianánál, ami kifogásolható volna. Tudtam, hogy fog.

– Ez megalázó – panaszkodom Louis zsebéből, aki kedvesen rám ver egyet, hogy elhallgattasson.
Mit keresek már megint itt? Mármint nem Louis zsebében – ez új –, hanem béka alakban, kiszolgáltatottan és tök idiótán. Még sajog a fejem az emlékáradattól, de egyre tisztább a kép. Naveen vagyok, herceg mellesleg és házas. Az a nő a feleségem, az én Evangeline-em, akit.... nos, akit odadobtam Dr Faciliernek, mert hogy már az is világos, hogy a jóakarónk egy sunyi woodoo... akármi, aki a "másvilággal cimborál". Azt mondják az őrület egyik jele, ha pontosan ugyanazt cselekedjük, de más eredményre számítunk. Ezek alapján én őrült vagyok.
Persze, hogy az vagyok!
Mit műveltem?
Meg kell találnom Tiát és... először is nem lenne rossz visszaváltozni a szexi önmagammá, hogy ha a vallomásom után mondjuk hozzám vág egy könyvet – volt rá példa –, akkor kevésbé fájjon és csábítóbb legyen a kiengesztelés gondolata.  Aztán mindent, de mindent jóvá kell tennem.
Még szerencse, hogy itt van Louis és ő nem konvertálódott vissza krokodillá, mert bajban lennék. Csak siessünk már.
– Na jó, vegyél ki, mert megfulladok idebent. Tele ment a szám porcicával meg szösszel. De találtam egy húszast, azt megtartom. – Kidugom a fejem legjobb barátom zsebéből, a következő pillanatban viszont éles sikoly harsan. Ha Louis nem a szűkebb gatyáját húzta volna fel, most kiugranék a zsebéből, meg a bőrömből is, de még mindig jobban jártam, mint ő, aki egy vázát vagy mit kapott az arcába.
Nem nevet, nem nevet, együttérez – mantrázom, de nehéz megállni.



✦ Amint visszatér az összes emléked, békává fogsz változni. Ebből az állapotból pedig csak Tiana lesz képes visszahozni.