Íme a legújabb poszt, ami éppen a keleti szekcióról szól. Nyilvánvaló tények tudatában írom minden egyes bejegyzésem, amit a legkedvesebb olvasóim szolgáltatnak nekem, természetesen kizárólag privát üzenet formájában, hiszen senki se akar lelepleződni, nehogy megtudják milyen mocskos. A legtöbb ember undorító és kétszínű, bármikor hátba támadják egymást egy kis dráma után áhítozva. Én csak jót teszek azzal, hogy megírom mindazt a titkot, amivel megajándékoznak, hiszen így beszédtémával szolgálok. Általuk a nézettségem nő és a bevételem is, amiből nyugodtan dolgozhatok otthon és nem kell elhagynom a kényelmes otthonom. Néha lemegyek a helyi kisboltba, hogy vegyek magamnak ezt-azt, de a főnök sokszor kiborít. Mi az, hogy nincs mandula tej és rendelni kell?!? Milyen volt az ilyen? Valószínű Stan panaszkönyve az én bejegyzéseimmel van tele, nem mintha kezdett volna vele valamit. A következő posztom biztos erről fog szólni, hacsak nem kapok annál jobb tippet. Nem olyan egyszerű munka az enyém... Titokban kell tartanom a kilétem és hírt kell szolgáltatnom a város mind a négy égtájáról és szortíroznom kell a híreket is, mert túlságosan sokat kapok. Kelet megvolt, lássuk csak, most jöjjön Nyugat vagy Dél?


Mélyet sóhajtok és bele nyúlok a zabpelyhes dobozba, de legnagyobb bánatomra üres. Francba! Erőt veszek magamon és felkelek a pihe-puha székemből, magamhoz ragadom a kabátom egy mokaszinnal és a kulcsom, hogy egy hatalmas csapódással záruljon mögöttem az ajtó. Egy ideje nem vagyok hajlandó a tükörbe nézni, mert egy elviselhetetlen hiéna néz vissza rám, míg álmaimban a szavannán járok egy elefánt temető az otthonom, sebhelyes oroszlánnal üzletelek és egyfolytában nevetek két másik dögevővel. Szimba és Nala a két kölyök oroszlán neve, akiket kergetek. Tudom, hogy ezek nem csak álmok, ahogy azt is, hogy régen ez volt az életem. De nem akarok emlékezni, se tudni róla, hiszen ez a mostani sokkalta jobbnak bizonyul. Szeretek a magam ura lenni és bármit megenni, amihez csak kedvem szottyan. A farkas éhség hű társam volt, amit soha többé nem akarok érezni. De vajon hol lehet Banzai és Ed? Ők egy picikét hiányoznak, nincs kinek parancsolgatnom, vagyis...
- Hello! Csak ez lesz - teszem a szalagra az árut, majd a hátsó pultot stírölöm - Nincs véletlen mandula tejetek? A főnök mostanra ígérte - teszem hozzá, mire a kis vörös, Wendy? megrázza a fejét és egyből hátra megy az irodába, hogy szóljon az előbb említettnek. Mostanság szeret kimaradni a vitás helyzetekből és egy körrel lerövidíti a beszélgetést, amit valahol nagyon is tudok értékelni. Hallom, ahogy a férfi morogva jön ki, mintha annyira fontos dolga lett volna, pedig biztos vagyok benne, hogy a féltve őrzött pénzét számolgatja az a zsidóskót tapló.
- Stanny drágám, hol van a mai napra ígért mandula tejem? Gondolom nem akarsz egy újabb panaszkönyvet venni? Az előző már majdnem betelt - nézek rá nagy szemekkel, közben keresztbe fonom magam előtt a kezeimet. A testtartásom elutasító, míg a hanglejtésem irritáló, negédes. Imádok az idegein táncolni, mintha ez lenne a második kedvenc hobbim a munkámon kívül, természetesen.
- Tudod mindkettőnk dolgát megkönnyítenéd, ha nem lennél annyira kapzsi és végre rendelnél a boltodba egy készletet csak nekem... Nem járnék két naponta a nyakadra. Vagy ennyire kedveled a társaságom? - felnevetek és a gondolatra is elkap a röhögőgörcs, kibukik belőlem akár egy vihogó hiénából. Ezt követően megered a férfi nyelve, mintha egy igazság szérumot ivott volna... Ezt én csináltam volna?


✦ Fel tudja venni a hiéna alakját.
✦ Ha röhögőgörcsöt kap az emberek önkéntelen elmondják a titkaikat neki.