I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
Fata Morgana
határa
Számos és számtalan
karakter állás
Csillámport szórunk
a hőseinkre
Jelenleg 12 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég :: 1 Bot
- Mind a hatvanszor? - ironikus, kicsit poénkodós a kérdés, de nem nevetem el magam, csak fújok egy kisebb lufit a rágómmal, amire végül ráharapok és kipukkasztom. - Nem vagy őrült, Josy. Hiszek neked. - komolyabbra veszem a szót, tekintve, hogy az ő különös kis jelensége roppant közel áll az enyémhez. Mégsem ömlesztem a nyakába az én felfedezésemet, inkább próbálok az ő támasza lenni és elhitetni vele, hogy nem bolondult meg. Sosem fordítanék neki hátat. Sem senki, sem a többieknek. Túl sok mindenen mentünk át együtt ahhoz, hogy csak úgy magukra hagyjak őket a szorult helyzetben. Ezért sem traktálom őket az én pocsék életemmel. Van elég az asztalukon, nem hiányzik hogy miattam is aggódni kezdjenek. - Vannak furcsa álmaid róla? Vagy eddig csak a tükörben láttad? Lehet többet meg tudnál róla tudni, ha vele álmodsz. Szerintem ne félj tőle. Ha akarod melletted leszek közben. - már ha rá is fogja venni magát arra, hogy önszántából álmodjon a figurával. Nekem manapság könnyű a dolgom, nem is kell erőltetnem, hogy a lila melíros csaj megjelenjen a legszürkébb álmaim között. Viszont nagy bánatomra még mindig nem értem mi miért történik és hogy kicsoda is ő valójában. Csupán annyit érzek, hogy közel állok hozzá. Közelebb, mint gondolnám… - Lehetetlenség kimozdítani. Még a közös projektünk alatt is alig beszél. Teljesen el van veszve a gondolatai között. Piknik nem rossz, legalább levegőzhet, de…étterem? Nem hiszem hogy még több ember közé kellene őt rángatni. - Josy mindig is értett mások felvidításához, így mindig remek ötletei támadtak. Most is szütelenül sorolja a lehetőségeket, melyek között a tökéletes is megbújik Hiro számára. - Meglepetés buli? Egy olyan helyen, ahol szeret lenni. - toldom Josy szavaihoz a saját ötletemet is. Hiszen ha Hiroért teszünk valamit, annak tökéletesnek kell lennie. S mindenekelőtt a fontossági sorrend elejére kell tennünk azt, hogy ő boldog legyen és ne nyomjunk be nála egy olyan gombot, amitől robbanhat. Hiába tűnik csendesnek és nemtörődömnek, úgy vélem egy rossz lépésnél könnyen kifakadhat. Óvatos félmosolyt küldök Josy felé, amikor megsimogatja a karomat. Jól esik, hogy így törődik nem csak Hiroval, de velem is. Talán ő volt az egyetlen a csapatunkban, aki ténylegesen le tudta olvasni rólam mire volt szükségem az adott pillanatban. Persze Fred is megtalált a maga aggodalmával. Ragadhatott rá egy kevés Josy észrevételeiből. - Majd mesélek később. Most te vagy az első. Fejtsük meg a tükörképed mizériáját. - bököm oldalba játékosan, s fel is állok, hogy indulhassunk. Legalábbis ez lett volna a terv, ameddig ő meg nem makacsolta magát. - Josy… - sóhajtok fel, s már védekezve fel is emelem két kezemet. - Maradjunk annyiban, hogy kicsit stresszesebbek a napjaim. Nosza, induljunk, most csak ennyi infót kapsz csajszi.
Az elhangzott kérdésénél miszerint baj van e… nos én is elgondolkodtam már nem egyszer. Baj lenne? Lehet. Tudok ellene tenni? Biztosan, csak meg kellene találnom a megfelelőlehetőséget rá, nem igaz? Na ugye! - A baj van e az jó kérdés, de… tényleg nem képzeltem be Yu-Na! Láttam, nem is egyszer. Belenéztem ma vagy hatvanszor a tükörbe és láttam. - magyarázom neki nagy sebbel-lobbal csak remélve, hogy hinni fog nekem és nem néz teljesen elmeroggyantnak. Kérdésénél akaratlanul elmosolyodom és felnevetek. - Jó, mindenki őrültnek hisz minket, de ez valódi, ha lehetne esküszöm megmutatnám neked. Próbáltam lefényképezni is, de esélyem sem volt. - lemondó szemekkel nézek az ő szemeibe. Csak azt akartam, hogy higgyen nekem. Legjobb barátnőm mióta az eszemet tudom, ha pont ő fordítana nekem most hátat… végem lenne biztosan. Felvetésére, hogy ne dolgozzunk felsóhajtok majd beharapom az alsó ajkamat is. Lehetséges igaza van, de attól a tény, hogy mit is láttam sajnos nem fog megszűnni és csak nyomasztani fog ebben egészen biztos voltam. - Nem rossz ötlet, igaz haladni kellene a kutatásokkal is meg miegyéb… viszont nem tudom. Meg kell ezt emészteni, ki tudja mi fog még jönni ezután? - tettem fel talán a jogos kérdést. Minden csak egy apró mozzanattal indul meg utána pedig dől az egész kártyavár, ahogy csak lehetséges. Meg ami éppenséggel a csövön kifér. Nekem is elég életidegen volt, hogy a szokásos mosoly helyett kivételesen én pánikolok ostoba csitriként. Így is ott volt a kis esti ügy is, amikor rangsoroltuk a srácokat. Az is elég rendesen piszkálta a mindenemet, arról nem is beszélve félek még mindig, hogy lebuktam Logan-l kapcsolatban. Ám az annyira jól esett a lelkemnek, hogy Yu-Na segíteni akar. Legszívesebben most minden szeretetet nekiadnék a világon. Nincs is nála jobb legjobb barátnő! Magamhoz ölelem őt hirtelen felindulásból, ami nálam talán annyira nem is fura. Kérdésére sűrűn pislogok, igaza van Oki most eléggé le van eresztve. Nem is csoda, mégis csak a testvérét veszítette el, ki ne lenne levert? Én magam is az lennék. Az lenne a fura, ha nem viselné meg. Elgondolkodva hümmögök fel még mindig ölelgetve szegény lányt. - Lehet jót tenne neki egy csoportos kirándulás vagy ilyesmi. Tudom elég közhelyes, de ilyenkor mindig jót tesz az, ha a mások közelében vagyunk. Esetleg elmehetnénk valahova piknikezni vagy étterem? Házi összejövetel és szórakoznánk? Vagy mármint bedobhatnánk a kalapba. Akár olyan helyre elmenni, amit ő szeretne látni vagy tudjuk, hogy örülne neki. - próbáltam valami okosságot kitalálni, így kicsit háttérbe szorult a magam dolga ez igaz. Megértem, hogy miért is aggódik ennyire érte. Én magam is félek, hogy talán jobban magába fordul, mint kellene. Megsimogatom Yu-Na karját bátorítóan és rá mosolygok mintha semmi baj nem lehetne. - Megoldjuk közösen, valamit kitalálunk neki! - ígérem meg ezt teljesen komolyra véve a szót. Nem óhajtom tehát azt, hogy esetleg azt higgye elakarom ezt tenni a „kispadra”. - Mielőtt meglépnénk, mesélj, hogy mi van veled? Ne csak az én dolgaim legyenek elől vagy Oki dolgai. Persze minden probléma vagy érzés fontos így a tieid is. - nézek rá teljesen komolyan. Most viszont elengedem és csak kezeit fogom meg bátorítóan, hogy megszólaljon. Nem nagyon tervezek addig megmozdulni míg valamit nem mond el, látom rajta, hogy nyomasztja valami legbelül. Csak arra kellene rájönnöm, hogy mi lehet az. Nem szeretem mikor aggodalmas és esetleg magába folytja azt, ami nyomja a lelkét. Ezzel árt önmagának, szeretném végre vidámnak, felszabadultnak is látni. - Akarod meg is csikizhetlek, hogy megvallassalak. Ezután indulhatunk el bárhova. - mosolyogva mutattam is, hogy ideje a csikinek, olykor gyermeteg tudtam lenni, de nem lehetünk örökre befásultak.
Okival szerencsére csak később lesz időpontom, addig pedig a saját irodámban elemezhetem a falakra akasztott fekete-fehér festményeket, melyekről néha tényleg azt gondolom, hogy terápiás hasznot képeznek a mindennapokban. Legalábbis ez lett volna a terv… Egy pohár kávéval a kezemben érkezek meg az irodák emeletére, ám amint belépek saját birodalmamba, meg is pillantom a közkedvelt szőke ciklonunkat. - Josy? - billentem oldalra a fejemet hangyányit meglepődve, s kissé aggódva is, mert hát nem mindennap látom én őt ennyire…kiakadva? - Mi a baj? - tartom meg a nyugalmamat legalább én, miközben ő beterel az irodámba és le is ültet az egyik forgószékre. A kávém is majdnem kilöttyen a lendülettől, de még időben korrigálom a mozdulatot és megmentem a drága folyadék minden cseppjét. A végére inkább úgy döntök jobban teszem, ha az asztalom tetejére helyezem, ott legalább jóval csekélyebb a sansz a szerencsétlenségekre. Kivárom a pillanatot, amikor ő felvéve minden bátorságát közli velem a problémákat. Egyelőre ezzel nem is volna akkora nagy mizéria, ha ez a gubanc éppenséggel nem írná körbe teljesen azt a kis részletet, amellyel már én is hetek óta barátkozok. Most mégsem vagyok képes megosztani hasonló dilemmáimat vele, inkább épp az ellenkezőjét igyekszem megkísérelni. - Ugyan, Josy, biztosan csak képzelegtél. - nyugtatóan két kezembe veszem a jobbját, hogy gyengéden rászoríthassak. - Dehogy nézlek őrültnek. Bár az őrült tudós még elfér, igaz? - mosolyodok el szélesen, aztán kicsit feljebb is ülök a széken, hogy közelebb tudjak gurulni hozzá. - Mit szólnál hozzá, ha ma nem dolgoznánk? Elmehetnénk kikapcsolódni, akár elviszlek valahova a motorral. - ajánlom fel neki ezt a csekély kis lehetőséget, abban reménykedve, hogy talán el tudom vele feledtetni ezeket tükrös képeket. Sosem mutattam ki mik kavarognak bennem, s ezzel az információval, amit ő most megosztott velem csak még inkább úgy érzem, hogy a saját gondjaimat még inkább háttérbe kell szorítanom. Meg aztán én sem vagyok biztos abban, hogy amit láttam, az valós. Lehet Josy is csak képzeleg, hiszen…semmi logikai annotációja nincs ennek az egésznek. Ha lenne, akkor már sikerült volna megoldanom a rejtélyét. Meg aztán eléggé sok mindennek a tanúja voltam manapság, kezdve az Oki-Na-Bi párossal. Azóta sem nézem jó szemmel kettejüket, s csak még inkább remélni tudom, hogy Oki tudja is mit csinál. A fiú gyászol, ilyenkor pedig a legsebezhetőbb. - Akartam kérdezni valamit tőled én is… Gondolod tudnánk valamit tenni Oki érdekében? Tudom már sok idő eltelt a temetés óta, de még mindig nem kaptuk vissza a társunkat. - kissé levertebben szólalok meg újra, bizakodva Josefine támogatásában. Hisz’ ő volt mindig is a mi napsugarunk, talán Oki életét is be tudná ragyogni az ötleteivel.
Ami azt illeti elég rendesen körbejártam ezt az egészet. Szóval új dolgot látok a tükörben, ami lehet nem normális. Lehet az agyamra mentek a kémiai vegyületek összetevőinek az ismeretei. Nem? Gondolom, de. Egyetlen biztos pontként tudtam tekinteni arra, hogy Yu-Na-val azonnal beszélnem kell! Ki mással oszthatnám meg elsőként eme tapasztalatot, ha nem vele? Jelenleg már bent voltam a cégnél és köröztem az irodájában olyan sebességgel, hogy félő volt hamarosan elfogok szédülni. - Biztos van logikus magyarázat Josy, sokat ittál, túl sokat dolgozol, nagyon pörögsz… vagy ilyesmi. Nem? A feltalálók ilyen hamar nem égnek ki, vagy mégis? - motyogtam magamban miközben mászkáltam körbe-körbe. Azért nem tudnak olyan meghibbanni az emberek a semmiből. Ahhoz képest, hogy mennyire befogadó tudok lenni bármivel most erre iszonyatosan rá paráztam. Ami talán annyira nem túl jó, de majd minden jobb lesz, ha végre megjön az én kis megmentőm. Már éppen lyukat égettem a szőnyegbe, ahogy hallom az ajtó nyitódását, szegény alig lép be úgy kapom el két karjánál és nézek rá nagy szemekkel. - Végre megjöttél! Beszélnünk kell! - terelem is beljebb semmiféle magyarázat nélkül, hogy leüljön. Itt biza most nagyon beszélgetnünk kell. Lehet, hogy ő is látott valami furát? Az elképzelhető lenne? Ezen összevontam a szemöldökömet majd lehuppantam az egyik fotelbe. Mély levegőt veszek és még szemeimet is lehunyva próbálok kapcsolatot teremteni a belsőbékével bármennyire hangozzon ez most bugyután. Mosolyt csaltam hát az ajkaimra és úgy néztem rá barátnőmre, még bizalmasan közelebb is hajoltam hozzá mintha valami hétpecsétes titkot akarnék mondani, ami azt illeti… azt is akartam mondani neki. Vettem egy extra nagy mély levegőt lehunyva szemeimet. Majd újra a szemeibe nézve szinte kirobbant belőlem a szó. - A tükörben egy… mesehőst láttam ma reggel! -pakoltam elé az aduászomat mintha azt várnám megsimogatja a fejemet és nevetve azt mondja ez egy álom. Bár tuti nem volt az akkor nem fájt volna a csípés az arcomon. - Tudom flúgos egy ilyen mondat, de komolyan mesehőst látok. Egy…egy csajt szőke hosszú hajjal, szemüveg, vékony, zöld szemek… mond, hogy nem nézel őrültnek. - pillantok rá egy kicsit aggódva. Bár lehet ez a kérés egyenlőnek hatott a nullával. Kár, hogy nem tudom neki valahogy megmutatni. Ilyenkor lenne jó egy olyan kütyü, hogy mások a te szemeddel lássák önmagadat vagy ilyesmi, oh ez nem is rossz ötlet. Megrázom a fejemet, most nem a találmányokon kell agyalni, hanem a problémán. Fókuszálj Josy! Azért szétnéztem, hogy nincs e kint valaki vagy ilyesmi. Lehet így is hangosabban mondtam ki ezt, mint kellene, de mondjuk a srácoknak tuti nem limbóznék be egy ilyen felvetéssel. Főleg nem Logan-nek. Úristen akkor végképp azt hinné valami nincs rendben fejben nálam.
Legutóbbi képek
megjegyzés 
