Riley volt mindig is a legfontosabb az életemben. Nem is tudom, talán azért, mert tudtam, hogy Sullivannek mennyit jelent ez a lány. Boo, ahogyan ő hívta. Mindig is megmosolyogtam ezt a becenevet, de őszintén? Illett rá! Piciként mindenképp.
Az élete részévé váltunk. Én, azaz Derű, Undor, Bánat, Harag, Majré és végezetül: Bing Bong. Sok dolgon mentünk át együtt mi heten. Kimondani is sok! De így volt. Ott voltunk, mikor Rileynak költöznie kellett. Akkoriban a háttérből segítettük őt, csendesen, mígnem a barátaivá váltunk és ezáltal az élete részévé. Ott voltunk, mikor meg akart szökni a családjától, hogy visszamenjen oda, ahová úgy érezte: tartozik. Utat kellett neki mutatnunk… de nem én voltam az, aki a leginkább megértette őt. Tulajdonképpen Bánat volt az, akire igazán szüksége volt. Az együttérzésére és arra, hogy Riley végre engedje magát sírni. Ki kellett adnia magából a… hát, a bánatot.
Addig a pillanatig én úgy gondoltam, hogy mindig mindent a vidámsággal, humorral, és efféle dolgokkal lehet megoldani. Tévednem kellett… és nehéz volt beismerni. De sikerült! És változtam. Muszáj volt változnom, és az emberek világa sokmindenre megtanított. Soha, semmi sem tisztán fekete vagy fehér.
Beleszerettem Haragba. Én. El tudjátok ezt képzelni? Én, mint Derű és ő, mint Harag. Egek! Álmaimban nem gondoltam volna, hogy ez megtörténhet. Megismertem a szerelem érzését és igazán, teljesen el is merültem benne. Piszok jó érzés! És a legjobb az egészben: boldoggá tesz!
Jó, már amikor Harag nem megy át ténylegesen Dulifuliba, mert akkor nehéz vele bármit is kezdeni. Nem… nem felhőtlen a kapcsolatunk, de szeretem őt.
Mai napig rémlik, hogy Undor miféle fejet vágott, mikor bejelentettük azt, miszerint egy pár lettünk. Minden az arcára volt írva – de szerintem azóta elfogadta.
Majré csak… aggódott, hogy jót tesz-e a csapatnak, ha mi együtt vagyunk. Még most is fél, hogy mi lesz, ha szétmegyünk. Megbomlasztjuk a közösséget vele? Ő megy Haraghoz, Undor meg hozzám, Bánat pedig semleges marad, vagy ahhoz megy, akinek a lelke jobban sérült és segít neki talpraállni?
Bing Bong pedig… oké, ő kissé kívülálló a csapatunk kapcsán. Rileynak egy gyerekkori barátja volt, de egy ideje már nem klappol köztük a dolog. Mintha Riley kezdene felnőtté válni, míg Bing Bong megragadt volna kisebb szinten és ez Rileynak nem jönne be. De nagyon szeretném őket újra összeboronálni! Szükségük van egymásra!
Apropó, tudjátok, mire van még szüksége Rileynak? Arra, hogy felébresszem benne a mélyen eltemetett múltját. Az emberek világában élt, de tudnia kell, hogy Sullivan és Mike valóban léteznek. Igenis járt annak idején a Szörny RT-ben… és igen, olyasmit is át kellett élnie, ami nem feltétlenül boldog emlék. Randall…
De a legfontosabb, hogy azt is tudnia kell: ő közénk tartozik. Nem ember… legalábbis nem egészen. Félig a mi világunkhoz tartozik és talán, ha szembesülne a két mesével, amiben ő maga is benne van, emlékezne.
Vagy… ha elvisszük őt Fata Morgana-ba. Fogalmam sincs, hogy hogyan kerültek át ide, ebbe a világba olyan sokan, de ha meglátja őket, emlékezni fog rájuk, ebben biztos vagyok!
A koppanás csak akkor lenne, ha Sullivan nem lenne itt…
De erre gondolni sem akarok!
Hogy jó ötlet volt-e a csomagtartóba tuszkolni Rileyt a pizsamájában…? Mentségemre szóljon, először annak tűnt, de így utólag belegondolva, hááát, nem igazán. Viszont már elindultunk.
Nincs visszaút.


✦ Azon szerencsések közé tartozok, hogy Fata Morgana belső határai számomra nem jelentenek akadályt. Ugyanolyan átjárásom van, akár a kívülállóknak, azaz az embereknek.
✦ Képes vagyok bárki arcára mosolyt csalni és körülöttem mindig mindenki vidám. Legalábbis, ha erősen koncentrálok erre, akkor ez a képességem ativálódik és valóban boldogság fogja körülvenni azt, aki velem van. Ugyanakkor vigyáznom kell, hisz nem mindig vidámságra van szüksége az embernek...