Mi történt velem?
denial.Amikor Shen először meglátta a tükörben a mesebeli alakját, nem volt hajlandó hinni az egésznek.
Reggel volt, nagyon korán volt még, éppen csak felkelt és fogat akart mosni. A reggeliről már letett, ha még edzeni akar az órája előtt, akkor gyorsan át kellett magát szabnia emberire. Még Kimchinek is kaját kellett volna adnia. Arra meg figyelnie kell mindig, nehogy őhercegnője kitépje a kajazsákot és onnan egyen, amíg ki nem pukkan. Pontosnak, és probléma nélkülinek kellett lennie ennek a résznek a napnak.
Felnézett a tükörbe, amikor már megmosta az arcát. Az egész teste megrezzent, amikor előtte az a lila kis cuki tücsök. Egy ideig csak pislogott rá, nem is mert jobban belegondolni. Inkább fogta a törülközőt, hogy miután száraz lett, kimehessen a fürdőszobából. Arra rótta fel az egészet, hogy biztos a kevés alvás teszi ezt.
A helyzetét azonban az rosszabította, hogy a táncóra közben oly emlékek jöttek fel, amiket nem tudott hava rakni, így többször rontott. Nemigen szokott rontani, mindig a tökeletességre ment.
anger.Egy nap rendesen várta, hogy a kis tücsök előkerüljön. Nem volt valami jó napja, a szerencséje valahogy teljesen elkerülte. Reggel útközben magára öntötte a kávéját. Sietésben volt, neki is ment valakinek. Aztán következtek a rossz sorozatok. Majdnem megbotlok, mert az óra előtt a cipőfűzője nem volt bekötve. Utána meg a pulóverre zsebe akadt fel a kilincsre, így csak egy kicsi kellett ahhoz a katasztrófához. A világ is ellene volt. Ezért, amikor este hazaesett magának, fáradtan és kissé frusztráltan ért haza. Szinte már érezte, hogy még a legrosszabb is előkerülhet. Nem akart, nem volt hajlandó azzal a fura jelenséggel foglalkozni. Szerinte értelmetlen volt.A fürdőszobában látta meg megint. Nevetett, sejtette, de hogy tényleg ezen a napon bukkanjon fel, röhejes volt. Belemarkolt a mosdóba, majd rávágott egyet, amit rögtön meg is bánt, ugyanis a kisujja igazán belefájdult. Felsóhajtott.
Nem így kéne mennie az egésznek, szép élete volt, zavartalan. A múltja meg most visszaköszön, amivel nem akar semmit.
bargaining.Napokkal később gondolt arra csak, hogy ez most már az élete részévé vált. Az ágyon feküdve a macskájával pihent csak, amikor ez eszébe jutott. Kiverte a víz. A szívébe pedig egy nyíl talált, úgy érezte. Bármit megadott volna, hogy ne érezze ezt. Egy pillantás volt ez az érzés, de annál tovább maradt a napjában. Alkudni akart volna a valósággal: ha ez a gond (általa hitt annak), nem fogja többet jelentkezni. Valahol tudta, hogy ez nem lehetséges, hisz az a kis tücsök mégis a lelke, énje egy darabja volt. Nem volt azon a szinten, hogy ezt teljesen realizálja is. Addig is ott volt az a cica, hogy valamilyen komfortot azért nyújtson neki.
Dolgoznia kéne, de most, először, mióta csak az eszét tudja, elgondolkozott azon, hogy egész héten nem fog csinálni semmit. Nem szeretett volna emberekkel találkozni, jobban, mint máískor. Úgy tervezte volna meg szíve szerint, hogy amíg le nem rendezi ezt magának, nem teszi ki a lábát. Azonban, ez nem így működik.
depression.
Drámakirály volt, vagyis a saját véleménye szerint. Nem értette, hogy miért vált ez ekkora gond számára, és mi az oka, hogy nem lép ki belőle.
acceptance.
Képességem
✦ Fel tudja venni a tücsök alakját.
✦ Mázlis. Gyakran random jó dolgok történnek vele, sok esemény vagy szituació szerencsésen tud alakulni számára.
✦ Ezt a szerencsét át tudja adni másoknak is, bár az ő szerencséje akkor csökken.