Anya mindig azt mondta, hogy küzdjek az álmaimért. Apa inkább azt vallotta, hogy szigorral és ököllel lehet gyereket nevelni. Mára már nem tagadom senki előtt, hogy apám egészen tizennyolc éves koromig vert engem. Mihasznának, álmodozónak tartott, aki semmire nem fogja vinni. Sokszor azt kívánta, hogy az autóbalesetben én haltam volna meg anya helyett. Mindennél jobban szerette anyámat, és ez lett a veszte: túlságosan is egy valaki köré építette fel az életét, s mikor az a személy már nem volt mellette, elveszítette önmagát. Nem akartam úgy járni, mint apa. Megfogadtam, hogy az álmaimnak fogok élni, és egy szép napon mindenki ismerni fogja a nevemet.


Apropó, álmok. Vicces gondolatnak tűnt ezt pont Rykerrel kapcsolatban említeni, hiszen a srácot idestova tíz éve ismertem már. Autót akartam lopni, amivel leléphettem volna otthonról. Ő meg persze végignézte a szerencsétlenkedéseimet, miközben jól szórakozott rajtam. Ryker egy görény, de így szeretem.  Ő mutatott be az új családom többi tagjának, tanított meg vezetni és kocsit lopni. Mellette kaptam rá a sebesség ízére, kedveltem meg az adrenalint, pedig a baleset miatt sokáig féltem száguldani. Bármennyiszer is vágtam tarkón ezt a hülye gyereket, nélküle sokkal messzebb lennék az álmaimtól. Titkon hálás voltam neki, de ha ezt valaha is meghallja tőled, és hízlalod vele az egóját, esküszöm kilógatlak az emeletről.


Menának köszönhetően tudom, hogy milyen reménytelenül szerelmesnek lenni. Mármint, imádom a csajt, a legjobb barátnőm, fogadott testvérem, de minden alkalommal, amikor látom hogyan néz Rykerre, eszembe jut, hogy egyszer én is rajongtam azért a srácért, és ettől a gondolattól... Belehánynék a kesztyűtartóba. Azonban nem szabad őt alábecsülni, hiszen okos, találékony lány. Sokkal többet érdemel ennél a fafejűnél, ezért sem akarok segíteni neki abban, hogy ez az éjszakai teremtmény (nem vámpír, csak sötét, mint az éjszaka észrevegye.
Soha nem gondoltam volna annak idején, hogy a házba betörve magammal hozom a legértékesebb dolgot onnan: az ő barátságát.


Szegény vénember sok mindent megélt már: végignézte, hogy a csapatunk elfogyott, lecserélődött, látta a gyermeteg románcomat Rykerrel azokat a dolgokat amikről nem beszélünk, miközben Mena odáig van ezért a féleszűért, átélt már árulásokat, és ha rajtam múlna, akkor ő lenne a következő tüdőrák elleni kampány reklámarca. Nem tudom mennyi cigarettát szívott már az élete során, de az biztos, hogy egyikünk sem tette stresszmentesebbé a mindennapjait. Hé, de legalább a haja még egészséges, ha már a tüdeje nem az.
Mondjuk, fogadni mernék, hogy még mindig pocsék ízlése van dohány terén, de el ne mondjátok neki, hogy valaha is kipróbáltam azt a szart.


A csapatunk széthullása és az árulás óta rá kellett ébrednem, hogy nem voltam jobb apámnál. Annyira rettegtem attól, hogy széthullik a családom, hogy mindent komolyabban kezdtem venni. Úgy éreztem, hogy Dash-nek szüksége van arra, hogy kordában tartsa a csapatot, és fel kellett nőnöm a feladathoz, hogy ideiglenesen Dash-sel átvegyük Planner helyét. Szükségünk volt egy ötödikre, így Menát ráállítottuk az ügyre. Az a csaj bármit feltört, bárkiről infót szerzett, így találtunk rá a következő célpontunkra.


Bizonytalanná váltam az új tagot illetően, de tudtam jól, hogy szükségünk volt valakire, aki bepótolja az űrt, lecsillapítja a kedélyeket, és akivel sikerre visszük az akciót. Ryker nem bízott a választásomban, én azonban egy idő után ismét rátaláltam az önbizalmamra, és egyre biztosabbá vált számomra: az a srác elég penge volt ahhoz, hogy csatlakozzon hozzánk. Már csak a nyomára kellett akadnunk, és el kell hitetnünk, hogy neki van szüksége ránk, nem pedig fordítva.