Vernon & Cheryl

When a woman recognizes her own weapon you can spread the chosen man

Eszem ágába sincs se lenézni sem pedig alábecsülni Vernont. Ezt meghagyom a bátyámnak mert láthatóan ő ehhez… jobban „értett”. Nem bántom őt, hisz mégis csak a bátyámról beszélek, de olykor elgondolkodtat az a tudat, hogy vajon pontosan miért is viselkedi úgy Vernonnal ahogyan.
Leginkább jelenleg a hatalmas egoja az, amely az őrületbe kerget, így valahol küzdök a zavarom és felpiszkálódó harcivágyam között. Hiszen nem azért rángattam bele ebbe Celestet, hogy veszítsek majd az előttem álló ellen.
Már-már egy negédes mosolyt varázsolok ajkaimra ahogy őt mustrálom.
- Abban egészen biztos vagyok. – válaszolok az összekötést illető szavaira majd ténylegesen végig mérem őt amikor körkörös mozdulatot tesz. - Hányszor volt az, hogy megkérdőjeleztem egy döntésedet? Attól, hogy elmondom a saját meglátásomat nem azt jelenti, hogy alá akarlak rendelni főnök-beosztott titulusba. Összekeversz a drága bátyámmal. Szeretem őt, de hajlamos túlzásokba esni. – ezt még én is látom annak ellenére mennyire szeretném a kapcsolatunkat rendbe hozni.
Egyáltalán nem könnyű, sőt. Igaz jelenleg most nála lakom, de feltett szándékom a saját lábamra állni újra.
- Légy vadász vagy pedig te magad leszel a préda. - egyszerűsítem le az egészet, hisz lényegében ezt akarja mondani. Lehet ostoba és naiv vagyok mert próbálok mindenkinek adni egy esélyt, de jelenleg ezt a gondolatmenetet végül nem kötöm az orrára. Olykor talán most a kevesebb néha több főleg, ha azt akarom szépen lassan a tudatába vésni, hogy nem biztos, hogy olyan gyámoltalan kislány leszek továbbra is mint hinné.
Kicsit összébb szűkülnek szemeim, ahogy azt mondja remek pszichológiai esettanulmány lehetnék. Egy igen hetyke mégis valahol veszélyt is sugalló mosollyal ajándékozom meg míg próbálkozom arra törekedni semmim ne áruljon el. Nem játszhatok vele nyílt kártyákkal. Az a kőr nem jött be.
- Milyen figyelmes vagy, de lehet ketten egyben kellene mennünk. Nem csak én vagyok érdekes esettanulmány anyag. - pislogok ártatlanul. A pulzusom pedig az egekben van valahol, ahova én nem is látok fel. Egyértelműen olyan játékot kezdeményezek, ami tőlem szokatlan.
Mikor is szájalgattam vissza neki vagy a bátyámnak? Soha.
Csak egy mosollyal tudom le miszerint mekkora kincs is a hely, azt meghiszem főleg, hogy esténként micsoda forgalom van minden nap. Tény és való, hogy nem tudnám úgy vezetni az üzlet eme részét, ahogy Vernon teszi. Ezzel soha nem is próbálkoznék.
Viszont az egy kis pillanatra igencsak kizökkent, ahogy közel kerül hozzám, fülembe suttog. Remegő gyomromnak és térdeimnek nem tesz jót sem pedig a hevesen verő szívemnek. Érzem miként vörösödik el a fülcimpám, valószínűleg arcom is kissé, de nem hátrálok meg. Inkább erre halkan felnevetek. Valami isteni csoda lehet, hogy nem remeg a hangom.
- Még a végén megsajnállak amiért annyi teendőd van olykor. Pedig azt hittem szereted pesztrálni a helyet. – mondom csipkelődve - Igaz nem tekintem úgy, hogy problémába ütköznél eme téren. Egyszerűen nem mersz időt szentelni arra vajon mi is várna, ha időt is szánnál rám. – mondom megforgatva a szemeimet. Talán kissé szemtelen hangnemet ütök meg, de már belementem ebbe, nincs vissza út.
Szinte már úgy érzem, hogy tényleg a vérnyomásommal túrázik, ahogy a hajtincsemmel szórakozik.
- Annak érződött vagy annak akartad érezni? Eléggé… sok a különbség. – hiszen minden éremnek két oldala van.
Kissé szúrós pillantással ajándékozom meg, ahogy azt mondja kirúgnék bárkit. Már rég megtehettem volna, ha akarnám. Azzal még én is tisztában vagyok, hogy az emberi természet ellen mit sem tehetünk bármennyire is legyen bosszantó. A vérem pezseg és nem csak közelségétől, hanem a harci vágytól is amit ő ébreszt benne.
- Csak nem szereted mikor leszidnak? Azt hinné az ember a kezesbárányokat kedveled. – ártatlan pillantására csak szemtelenül elmosolyodom. - Öreg hiba azt hinni, hogy bárkit kipenderítenék innen, Vernon. Akkor nem ismersz eléggé. – valahogy pedig pont erre vágyom, ne ismerjen teljesen, ne tudja kiszámítani pontosan milyen lépést is várhat tőlem. Talán tovább szájalnék, ha nem tenne olyat amire még inkább nem számítok, ajkai az enyémet érintik.
Egy másodpercre teljesen kiürül minden a fejemből, mintha törlés gombot nyomtak volna meg. Ám nem vagyok rest a csókot viszonozni bármennyire nincs ebben tapasztalatom. Egyszerű csók, próbálom magamba plántálni míg egész bensőm úgy felbolydul akár egy méhkas.
- Szép dolog, de egyszer te magad is veszíteni fogsz. – hunyom le egy pillanatra szemeimet míg a fülembe susog. Összeszedem magamat sebtében. Nem mutathatok gyengeséget, ebben a játékban hamar elvéreznék akkor. Míg én a kezdő kisegér vagyok ő egy olyan ragadozó, aki szemrebbenés nélkül levadászhat.
Tudnám vajon ebből az egészből mi fog kisülni, de még inkább felbátorodom, esélyt adva annak, hogy megmerjem azt tenni, amit helyes döntésnek vélek.
- Mintha most beleütném. – egy angyali mosollyal ajándékozom meg.
Bosszantó tud lenni, egyben pedig úgy vonz, mint lepkét a fény. Tudom jól mit mondott Calista, hisz pont ezért vesztünk össze. A bennem lévő lány, aki iszonyatosan félénk szinte megborzong azoktól a gondolatoktól, amik átfutnak a fejemen. Alap esetben ilyesmit meg sem lépnék, már a csók után egyszerűen eliszkoltam volna, ha azt nézem honnan indulok.
Nem is értem, akiknek eleve ennyi… önbizalmuk? Tapasztalatuk? Akármilyük van miként lépik meg olyan egyszerűen a dolgokat, ahogy lennie kellene. Lenyelem a remegő érzéseimet, hogy talán már ezt a határvonalat ma nem kellene átlépni. Felpillantok rá, mosolyra húzódnak ajkaim és közelebb lépve hozzá végig simítok mellkasán, felfelé a nyaka irányába, hogy ujjaim és tenyerem végig cirógassák nyaka oldalát majd tarkójánál állapodjanak meg kissé tincsei közé tévedve.
- Derítsd ki magad. – nemes egyszerűséggel húzom le magamhoz őt és csókolom meg most én. Nem futólag, nem tétovázóan, pedig belül szinte harcol bennem az énem félős része és az, aki szinte új fajta szabadságot kezd megélni annak hála, hogy próbálok merész lenni.
Talán most először zavar az, hogy nem volt még sohasem párkapcsolatom. Lehetséges több mindent tudnék kezdeni a helyzettel magával. Igaz most azt sem zavar igazán, hogy ki láthatja meg ezt a kis jelenetet. Én magam már oda dobtam elé a kesztyűt az már teljesen más kérdés ő hajlandó-e felvenni.
Testem magától mozdul finoman simul az övéhez, nem nyomulósan, de éppen elég sejtetően mintha hívogatni szeretném, piszkálni az idegrendszerét. Nem mintha tudnám pontosan mire is moccan meg igazán.
Így ezt magamnak kell majd kipuhatolnom.
Szóval nem lehetek rest meglépni eme lépést így nyújtom el csókunkat és talán először bátortalanul, de mélyíteni is hajlandó vagyok. Az már rajta múlik ettől inkább meghátrál vagy pedig jobban belesiklik abba a helyzetbe, ami teremtetett.
Egy halk meglepődött nyikkanást lehet hallani a hátunk mögül nem is tudom mennyi idő után, de azzal valamelyest tisztában vagyok, hogy nem túl hamar. Még érzem is, hogy cipőmnek ütközik valami.
Nem húzódom el pánikszerűen Vernontól, csak felnézek a szemeibe, ahogy elválok ajkaitól majd a meglepődött lány felé pillantok. Nos igen, nem megszokott látvány, hogy Cheryl Montgomery éppenséggel a bátyja legjobb barátjával… csókolózik.
Megejtek felé egy kedves mosolyt. Kissé ellépek tőle, magamban konkrétan infarktus közeli állapotban vagyok annyira zavarban érzem magamat. Kívülre viszont ennék jelét sem mutatom, arcomon pihenő pírt pedig betudhatjuk a csóknak is. Felveszem a lábamnak ütközött vizes palackot és oda nyújtom neki.
Sebtében megköszöni majd hol egyikünkre, hol másikunkra nézve elmegy.
Visszafordulok Vernon irányába.
- Megfelelő választ adtam a kérdésedre? – ezúttal én döntöm kissé oldalra a fejemet, visszalépve hozzá pedig megsimogatom álla vonalát és nyakát szórakozottan. - Az emberek változnak… Vernon. – súgom neki egy kissé szempilláim árnyékából felnézve rá, elhúzva kezemet magabiztos mosoly játszik ajkaimon. Pedig belül nagyon is kapkodom a levegőt, amiért hagytam magamat a fejem után szaladni.

1207 szó

Vernon & Cheryl

When a woman recognizes her own weapon you can spread the chosen man

- Talán csak nem sértő számodra? - kérdezem meg könnyedén, de a szívem is veszettül kalapál gyomrom pedig remeg megállíthatatlanul. Nagyon másabb ezt így gyakorlatba ültetni, amit elhatároztam, mint csak úgy beszélni róla Celestevel. Bárcsak annyi önbizalmam lenne, mint neki! Most mégis hajtott a düh és a féltékenység is. Kérdésére csak mosoly húzódik ajkaimra, de az szinte semmit nem árul el kivételesen a bennem dúló vihar és pánik egyvelegéből.
- Ugyan kérlek, féltékeny? Végén kiderül, hogy igencsak kedvedre való lenne, ha ilyet váltanál ki belőlem. - ahogy fürtjeim közé mélyesztem jelenleg ujjaimat megmasszírozom kissé elzsibbadt fejbőrömet. Hiszen egészen nemsokkal ezelőttig fel volt fogva. - A beszélgetsz és flörtölsz két külön kategória, nem? Azért még én is különbséget tudok tenni közötte. Sima csevejhez én nem szoktam megtapogatni semmilyüket sem. Persze, ha ennyire vágysz még feladatokra adhatok csak szólnod kell. Esetleg pendítsem meg Wesleynek? - lehető legártatlanabb arcot vágtam, mint aki nem pont most tör borsot az orra alá. Szerencse, hogy nem lát belém, látná mennyire pánikban is vagyok a saját viselkedésemtől. Hiszen ez teljesen kívül esik a komfortzónámon. Nem vagyok megszokva vele közelről sem. Lassan eresztem le kezemet és végig mérem őt most ahogy hallgatom vétóját miszerint ő nem néz kislánynak. Idegességemben akaratlanul felnevettem ezen, nem nézne annak akkor nem kéne konkrétan harcolnom a figyelméért.
- Kérdeznék is vajon teljes választ kapnék? Gondold ki és szerezd meg törvények uralkodnak. Talán tévednék? Végén még unatkozni támad újfent kedved mert nem bosszantalak a… riasztó pillanataimmal. - könnyen mondja ő, aki össze van gyógyulva szinte a bátyámmal. Így kérdezhetek én akármit úgy sem kapnék egyenes választ és ezzel tisztában voltam. Bezzeg a személyzetet tudja mind a kettő. Még Wesleytől nem is érdekel, de Vernon más tészta, hiszen az ember nem tudja irányítani az érzelmeit bármennyire is szeretné. Pont ez önt most belém bátorságot is, hogy ne hagyjam magamat csak úgy.
- Néha pont ott találsz kincset, ahol azt hitted csak sima élményt találhatsz. - feleltem és lepillantottam. Burkolt megjegyzés volt inkább az én irányomba. Nem feltétlenül a felszínt kell kapargatnia csak. Kedvem támadt volna az orra alá nyomni, hogy azért nálam se nagyon erőlteti meg magát. Szinte már a vérem is fellázad ettől az egésztől. Nem teljesen vagyok tisztába a színfalak mögött megbúvó dolgokkal, de azt még magamnak is megfogadtam, hogy feladom a leckét Vernonnak. Akaratlanul bizsergés vibrált át testemen, ahogy közelebb hajolt hozzám. Pulzusom, ha lehetséges és még egészséges tartományban mérhetően… de megugrott. Tekintetemet visszavezettem rá, csak azon imádkoztam ne tudja kiolvasni tekintetemből mennyire képes lennék szívrohamot kapni a saját merészségemtől. Ajkaimra mosoly húzódott, némiképp szemtelen és sejtelmes. Nem adom olyan könnyen a bőrömet, ezzel pedig jobb lesz, ha hamar ő is tisztában lesz.
- Állok a figyelmed elébe, vajon mit tudnál elérni, ha magadtól ajándékoznál figyelmet nekem? - kimondatlan csipkelődés ott volt. Általában én mentem a nyakára, nem jött ő hozzám, ha mégis az nagyon ritka volt. Viszont a kérdés nyíltan és ténylegesen adott volt. Ő maga sem tudja mit varázsolhatna elő belőlem, ha nem csak a maga kis világával foglalkozva felém is pillantana.
- Kérlek, mikor láttál engem egy alkalmazottal is flörtölni? Vagy csak nem azt mondod ők kezdik folyton a flörtöt nálad? Képes vagy megállni a kis flörtölő játékaid nélkül? - szinte dorombolom szavaimat, gyomrom reszketett és kissé térdem is, de tartottam magamat. Nem fogok meghátrálni és fülemet-farkamat behúzva menekülni. Lehet igen veszélyes játszmába kezdtem bele, de valamit fel kell áldoznunk valamiért. A fejem zsongott, felpillantva szemeibe közelebb hajoltam hozzá ajkainkat csak pár centi választotta el egymástól. Érintése nyomán olyan volt mintha a bőröm égne, szinte minden kis idegszálam felbolydult. Reménykedtem nem mutatkozott pír orcáimon, most ez elég nagy luxus lenne, na meg talán túl nagy fegyver Vernon kezében. - Lehetnek olyan dolgok és játszmák, amiket elveszthetsz. - még mindig tekintetébe mélyesztettem a sajátomat finoman végig cirógatva ujjaimmal nyakának ívén egészen álkapocscsontjáig. A fülem zúgott heves szívverésem miatt. Finoman mosolyodom el és ahogy hátrébb húzódom tőle orrom súrolja az övét. Tekintetemben különös fény csillant, bármennyire féltem új erőt vélek felfedezni magamban. Muszáj átlépnem saját határaimat ennél tisztábban nem is jöhettem volna erre rá.
- Már csak az a kérdés velem mennyire vagy hajlandó belebonyolódni? - úgy éreztem magamat, mint aki jelenleg üzletet köt az ördöggel. Celeste már nagyon sokat segített nekem, hogy legalább eddig elmerjek jutni, de hála a Vernon által kreált haragnak még nagyobbat léptem, mint amit eredetileg akartam volna. Az már más kérdés vajon ezzel mibe és milyen mélyen keverem magamat jelenleg.

734 szó

Vernon & Cheryl

When a woman recognizes her own weapon you can spread the chosen man

Örültem amiért végül Celestet sikerült erre rábeszélnem, szükségem volt a segítségére. Szerintem erre ő maga is igencsak rájött ahogy realizálta… SOS vészhelyzetként kell kezelni az én gubóból való átalakulásomat. Lehet egyeseknek esztelenség amiért ennyire elakarom csavarni Vernon fejét, de elég béna lenne csak úgy tovább állni leszegett fejjel. tegye mindenki szívére kicsi kezeit és vallja be, ő maga is akart olyat, amit annyira nem szabadott volna.
Phobos mit is szól ehhez? Jelenleg úgy vagyok ezzel, hogy ideje neki is rájönnie nem vagyok már pisis gyerek. Megvannak a magam indítékai. Azokon pedig elég vaskosan szerepel a mi kis „üdvöskénk”. Követve Celeste utasításait tekergek a rúd körül, ami marhára nem egyszerű. Viszont kiderült, hogy nagy tehetségem van ehhez, ha nem lennék tulaj, hanem munkát keresnék lehet instant fel is vennének. Azért elég ironikus, hisz enyém az egész… aztán mellette még tehetséget is mutatok erre.
Párszor még szünetet is tartunk, hogy feltudjunk lélegezni, ami valljuk be nem árt. Jelenleg képes lennék szerintem kiköpni a tüdőmet is. Ami annyira nem lenne szerencsés szerény személyem szerint. Szeretem, ha… úgy minden belsőszervem bent marad. Celeste rám dobott egy bőr szerkót, legalábbis azt mondta szokjak hozzá és ez az első lépés az átalakításomhoz. Én pedig nem vontam kétségbe, ugyanis tényleg… elég keveset tudok az ilyesfajta dolgokról. Egy ideig Vernont én észre sem veszem, hogy ott lenne csak akkor figyelek fel mikor egyik munkás meg nem szólítja.
Éppen ügyesen pördítem meg magamat a rúdon és sikeres stabil érkezést hajtok végre a magassarkú csizmákban. Elégedet mosoly terül szét ajkaimon úgy néztem rá Celestére. Akaratlanul is hallok minden szót a beszélgetésből. Felpillantok az adott helyiség felé és összébb is húzom szemeimet, hah szóval majd te intézel? Azt még meglátjuk. Szó sem róla még mindig nyuszi voltam annak ellenére mennyire próbál rám hatni barátnőm, de mindent kis lépésekben kezdünk el. Maró érzést érzek szinte torkomban… féltékeny lennék? Valószínűleg, nem lenne újkeletű a férfi mellet. Olyan ez mintha savat innék önként.
Megköszönöm a mai idejét is és szeretettel, de elköszönök Celestétől, ideje kicsit talán rászólni kedves munkaerőnkre. Hajam egyelőre fel volt fogva, hogy azért ne zavarjon egyelőre a gyakorlások során. Felsétáltam az emeletre és felérve közelítek az újra korlátnak támaszkodó Vernonhoz.
- Nocsak, ennyire unatkoznál, kedves? Nagyra értékelném, ha nem folyamatosan a személyzetet piszkálnád munkára készülve… vagy munka közben. - mondom neki összébb húzott szemekkel, jelenleg nem tudtam nagy határokat szabni a haragomnak, ami felé irányult. Kibontva kontyból fürtjeimet hagytam, hogy hátamra omoljanak, már majdnem csípőmig ért szőke zuhatagom. Kicsit meg is rázom fejemet, megkönnyebbülés leengedni. Mosolya már-már igazinak hatott, de talán most veszem észre először mintha… zavarná valami? Közelebb lépkedek, úgy pillantok fel szemeibe, kissé még arcom kipirult a gyakorlásnak hála. - Tudom, hogy kislánynak nézel a bátyámmal karöltve, de ideje lenne kinyitni a szemeteket, nem gondolod? Nem olyan könnyű… csak úgy rád bízni. - kissé oldalra döntöttem a fejemet, végig mérem őt, végül tekintetem újra az ő szemein állapodnak meg. Úgy érzem menten kiugrik szívem a helyéről, zavarban is vagyok, sosem voltam még ilyen élesnyelvű vele… általában csak mosolyogva örültem, ha szánt rám egy percet. Ám most? Most haragudtam, féltékeny voltam és idejét éreztem felébreszteni.
- Túlságosan szeretsz borsot törni az orrom alá, nem igaz? - merészkedtem finoman megsimítani álla vonalát egy ujjammal továbbra is tekintetébe fúrva a sajátomat, lassan eresztem le kezemet és sejtelmes mosoly rajzolódik rájuk. Nem szabad meghátrálnom bármennyire érzem azt, hogy el kell szaladni. Olyan játékot kezdek lassan el, amit talán nem tudok én sem irányítani. Az pedig veszélyessé is válhat akár az én kontómra. Meg kell acéloznom magamat, hogy akár a tétovázás vagy zavarom kis morzsáját se láthassa rajtam vagy pillantásomban. Kevés fegyvert kell adnom neki, különben én fogok elveszni helyette és oda annak a tervnek, hogy meghódítsam.

614 szó