Autopsy of the soul

Csak azért kísértem el anyámékat, mert ez volt a kötelességem. Nem különösebben érdekelt mit tesznek a bátyám testével. Felőlem, akár már most is felgyújthatták volna, de anyámnak fontos volt, így vele tartottam.
A közeg nyomasztóan hatott rám és a hangokat is felerősítette: Ugyan ki akarna önszántából a halál sarkában járni? Azt hiszik, hogy attól majd elkerüli őket a végzetük? Engem nem került el. Éreztem magamon a gyengeséget, amely sok évig nem volt jellemző rám. Mégis manapság csillagtalan éjszakákon át virrasztottam és bámultam a remegő kezeimet abban a tudatban, hogy én vagyok a következő.
A szemeim előtt felsejlett Ulrik rosszindulattól vigyorgó arca, aki továbbra is jó ötletnek tartotta azt, hogy inzultáljon.
Na, mi az öcskös? Ha már úgyis itt vagy, nézhetnél magadnak koporsót. – Vidoran támaszkodott a falnak, és folytatta a szekálásomat. Fintorogva bámultam őt, és nem értettem, hogy annyi halott közül miért őt láttam a legélénkebben. Apám és nagyapám ritkán öltöttek testet előttem, csupán hangok voltak, de Ulrik olyan valóságosnak hatott, mintha még mindig élt volna.
Amikor egy szőke lány jött fel az alagsorból, úgy éreztem, talán mégis csak látogatást kellene tennem a testvéremnél. Hideg ujjak kulcsolódtak a csuklóm köré. Ismertem őt. Ugyan nem volt neve, de pontosan úgy nézett ki, mint én gyerekkoromban.
Ugye kicsinosíthatom? – kérdezte halkan a gyerek. Másnak talán hátborzongatóan hatott volna az a hűvös nyugalom, amely áradt belőle, de én szórakoztatott a jelenléte. Elindultam vele lefelé, ügyet sem vetettem a bátyám értetlenkedésére.
Hová mentek? Nils, ha hozzá mersz érni egy ujjal is a testemhez, akkor…! – Pánikolt. A hangja remegésén érződött, hogy zavarta a jelenlétem, vagy frusztrálta a gondolat, hogy tehetetlen volt. A gyerek az oldalamon halkan dúdolgatott egy svéd gyerekdalt, amit anyám énekelt még fiatal korában, miközben a lépteimre ügyelve lejutottam a helyiségbe.
A lenti szagok alapján arra gondoltam, hogy most közelebb kerültem a Pokolhoz, és átértékeltem azt a furcsa impulzust, ami ide vezetett engem. A gyerek elengedte a kezemet, és az asztalon heverő testhez szaladt. Felmászott az asztalra Ulrik mellé, és oldalra billentett fejjel figyelte. A bátyám vélhetően nem mert csatlakozni hozzánk, én viszont közelebb sétáltam a testéhez.
Élettelen volt. Túlságosan is nyugodt. Ez nem Ulrik volt, csupán egy porhüvely, amelyben ez az idióta élt. Vajon hamarosan én is így nézek majd ki? Mennyi időm maradhatott még, mielőtt anyám és a testvéreim engem elbúcsúztatnának?
Rengeteg kérdés fogalmazódott meg bennem, az elmém zakatolt, a mellkasomra pedig súly telepedett. Nem akartam meghalni. Nem akartam, hogy utánam bárki is meghaljon a sorban.
Kíváncsi vagyok milyen belülről – jegyezte meg halkan a fiú, ahogy apró ujjaival Ulrik arcát érintette. Halkan felhorkantottam, és az elöl hagyott eszközök közül elcsesztem egy szikét. Nézzük hát meg, hogy a bátyám belseje mennyire rothadt el az évek során, amelyeket még életben töltött.
Léptek ütötték meg a fülemet, így a zakóm ujjához csúsztattam fel a szikét. A gyerek leugrott az asztalról, hogy búvóhelyet keressen magának, én pedig a hátam mögött összekulcsoltam a kezeimet, hogy elrejtsem valós szándékaimat.
A korábban látott lány visszatért. Furcsálltam a korát, de nem ez volt az első különös dolog ebben a városban.
- Szia. Persze, jól vagyok – válaszoltam neki higgadtan. Szemrebbenés nélkül hazudtam az arcába, hiszen idegeneknek még azt se szívesen árultam el, amiket anyám harapófogóval szedett ki belőlem.
- Csak kíváncsi voltam, hogy mi van vele – pillantottam le a bátyám testére. Nem mintha annyira aggódtam volna érte, szimplán a kíváncsiság és az ismeretlen gyermek felbújtása hajtott előre.
- Te gondoskodsz róla? – kérdeztem vissza, hogy eltereljem magamról a figyelmét. Különben is, arra számítottam, hogy valami vénember, vagy öregasszony fog gondoskodni Ulrik testéről, nem pedig egy fiatal lány. Ki tudja, talán ezek voltak az utolsó boldog pillanatai, amiket át se élhetett, pedig végre valahára egy nő hozzáért.

❀ 603 words ; youtube ; note:      ❀