I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
Ha egy valamit mondhatok az életről, akkor az az, hogy soha ne add fel. Vagy a másik, hogy soha ne mondd, hogy soha… de ezt most hagyjuk. Tehát, ne add fel… és ez hatványozottan igaz. Mindig meg kell ragadni a lehetőségeket. Pont, mint a tegnap esti dolgot. Az öcskös felhívott és egy találkozót beszéltünk le egymással. Egy ekkora lehetőséget hülye lettem volna elutasítani. Kettesben leszünk, csak ő és én. Egymásnak tudunk feszülni. Végre valahára lezárjuk az ügyünket egyszer és mindenkorra. Egyébként meg… ő jön hozzám, tehát hazai pályán vagyok. Így nekem egyáltalán nincs semmi félni valóm… ellenben vele. Jobb, ha felköti azt a bizonyos nadrágot, ha engem le akar nyomni a saját terepemen. Másnap reggel, korábban mentem be az irodába, mint ahogy szoktam, pont ebből az apropóból, hogy előkészítsek mindent a fiú fogadására. A recepción mondtam is Joe-nak, hogy nyugodtan engedje be Mr. Dearbornt, ha megérkezne, de persze előtte szóljon. Fogalmam sincs mennyit fogott fel az egészből, de reméltem, hogy eleget tesz a kérésemnek és jelez. Az irodában minden úgy volt, ahogy megálmodtam, Rody keze volt a dologban ez fix. – Ezt már nevezem! – Két szék volt elhelyezve az iroda asztal előtt. Nekem illetve Sebnek. Az asztalon pár aprósütemény, ha esetleg megéheznénk, illetve a falon lévő szekrény is dugig volt piával. Valamivel ünnepelni is kell, ugyebár. Elvégre csak is ez a szándék vezérelhette a kisöcsit, nem igaz? Mi másért akart volna velem találkozni? Hogy megegyezzünk a pénz szétosztásán. Khm, akarom mondani… átadásán. Egyébként, ha valami balul sülne el, akkor van mindenféle eszköz, amit be tudok vetni… kezdve a meggyőző képességemmel. A várakozás már a tető fokára hágott, alig bírtam ki, már szinte percenként csörgettem meg a recepcióst, hogy hol van már a vendégem. Azonban az egyik pillanatban már jött is a jelzés. – Rendben, küldje be! – Megdörzsöltem a tenyeremet, hátra dőltem a székben és úgy vártam, hogy bejöjjön. – Üdvözlöm, Mr. Dearborn! – Túl hivatalosra vettem a figurát. – Kérem, foglaljon helyet! – Felkeltem a székemből és mutattam az irányába, hogy helyezze magát kényelembe. – Megkínálhatom egy itallal? – Udvariasságból kérdeztem rá, így vártam, hogy mit szól a fogadtatására.
The Past Can Hurt. But From The Way I See It, You Can Either Run From It Or Learn From It.
Napok óta fojtogat valami, amit csak most sikerült megértenem. Az emlékeim áradása feltépett minden sebet, amit mondhatni duplán szenvedtem el. Apa halála, a bácsikám árulása és minden, amit ezek magukkal sodortak újra és újra lepörögtek előttem, mint egy végtelenített horror film. Úgy éreztem, bele fogok őrülni. Végül átkattant bennem valami. Elnéztem Casst és Kyrát, ahogy lányosan csacsognak és akkor végre a jó dolgok is felelevenedtek, amiket a családommal és a barátaimmal éltem meg. A rossz dolgok nem halványultak el, nem lettek kevésbé jelentősek vagy kevésbé fájdalmasak, de értelmet nyertek. Még mindig volt néhány dolog, ami zavart és amit rendeznem kellett, de eszembe jutott az is, mi a fontos. Ők. Kyra, aki biztosan Nala és Cass, aki nem lehet más csak is a kislányom. Azt nem tudom, miért alakult így az itteni történetünk, de nem esek újra abba a hibába, hogy felesleges kérdéseken rágódjak. Legalábbis nem most. Beszélnem kellett Seth-tel is. Először nem tudtam, mit akarok mondani neki, csak abban voltam biztos, hogy a családom után vele is tisztáznom kell a történteket. Azt szerettem volna tudni, hogy lehet életben és arra is kíváncsi voltam, most, hogy elmúlt a varázslat még mindig ragaszkodik-e ahhoz, hogy felégessen mindent maga körül csak hogy egy kis dicsőséghez jusson. Nem hibáztathattam azért, amilyen szerepet ebben a világban kapott, mert az itteni életünket valaki más írta meg, de vége a bűvöletnek és rajtunk áll, kik akarunk lenni. Sethnek is megadom az esélyt. Sosem fogom elfelejteni, amit tett és nem is tudok megbocsátani, de hajlandó vagyok véget vetni a háborúskodásnak. Nem miatta, a családom miatt. Boldog akarok lenni, nem idegroncs és talán Sethnek is képes leszek ezt kívánni, ha hajlandó belátni, hogy sehova sem vezet, ha a múltban ragadva ugyanazokat a köröket rójuk. Elég volt. Tegnap este üzentem neki, hogy szeretnék ügyvédek nélkül leülni vele és beleegyezett, így ma reggel az irodájába megyek. Rafiki ezért az ostobaságért még biztosan eltör valamit a fejemen, de ennyit megér a dolog. Egy kicsit ideges vagyok, de ez most nem az a fajta, amit a tárgyalások előtt szoktam érezni. Ez a bennem élő kölyök, aki felnézett valamikor erre az... emberre és most már azt sem tudja, ki ő. – Si... Sebastian Dearborn vagyok – állok meg a recepciósnál, bár a kerek szemeiből arra tippelek, felesleges bemutatkoznom. – Mr Dearbornnel van találkozom. Szólna neki, hogy az unokaöccse megérkezett? És most várok, hogy fogadjon.
Legutóbbi képek
