Alistair & Xavier

I don't know how we became friends, but what happened to you now?

A srác már a sokadik körét járja nálunk így szinte nem is tudom, hogy úgy üdvözöljem-e esetleg, mint egy régi kebelbarátot, akit nemrég rágott meg újra az élet. Aztán itt kötött ki, hogy jól leigya magát, mint ahogy a nagy könyvben meg van írva.
Előre látom, hogy szépen kimegyünk a levegőre én magam pedig megpróbálom kijózanítani barátunkat, hogy lehetőleg egyben térjen haza.
Magamban egy jó nagy sóhajt lenyomok.
Igaz az én gondolataimban a kishölgy szintén megfordul, akit keresek, de hát… nem kívánságműsör az élet. Így enyhítek a szemöldökeim között keletkező barázdákon megpaskolva a srác vállát.
Látom örömteli vigyorát majd felhúzom a szemöldökömet újra nemsokára a válaszára.
- Martin, szerintem most ezt te sem hiszed el és igazából a pia dumál belőled. A lányok ezt nem szeretik, gyere… levegő kell. – mondom neki így kitessékelve a zene, táncoló emberek és a fények kavalkádjából.
Ahogyan kiérünk és lerázza magamról a kezét én zsebre vágom azokat ám még mindig kétkedve nézem mennyire bír megállni a falnak támaszkodva. Nehogy a végén itt törje össze magát az orrom előtt.
Szíves lenne dokit vagy mentőt hívni hozzá mert többet csókolt a piából, mint kellett volna.
Majdnem felnevetek arra az eshetőségre, hogy szerelmet valljon nekem. Ám a vigyoromat nem tudom palástolni legyen bármennyire kegyetlen első szemlátomásra a dolog.
- Szerintem a szerelmi vallomásokat meghagyom a lánynak, haver. – mondom neki, talán lehet most kellene erre egy cigi mert érzem komoly történetet fogunk itt hallani. Nem is kell sokat várnom mire felsóhajtok. Elő is veszem az említett rudat és figyelem Martint.
- Nem köptem eddig sem neki, de ne vedd ennyire drámaian, oké? Néha a nők nehezen adják magukat, ami esetleg az agyunkra megy, de pont ezért kellenek az életünkbe. – gyújtom meg a cigarettát majd teszem el az öngyújtót és bele is szívok. A magam komor szarságával az ő szerelmi mizériája kész városnézős vidámpark. Hisz az emlékek és a rémálmaim elég brutál mód tudnak ölni.
- Mi lenne, ha akár máshogyan próbálnád meg megközelíteni? Mármint nem ismerem a lányt, meg úgy a részleteket sem, de lehet valami más bejönne nála. Próbálkozz, ötletelj, nem feltétlen mondom azonnal hívd el randira, de akár puhatolózhatsz is mi lágyítja meg. Beszélgetésekből rengeteg dolog kibukik. – próbálok tippet adni, de a piaködös agyának mennyi emléke marad erről a diskurzusról. - Nem kérsz egy kis vizet? Nehogy ide ájulj nekem vagy ilyesmi. – figyelem őt miközben a cigim egyre csak fogy, ahogy pedig újfent beleszívok felparázslik a vége. Mint, ahogy egy sárkány torkából óhajt előtörni a tűz.

414 szó

Alistair & Xavier

Just a little love sick

Bevallom, nem volt túl remek ötlet letérnem a jó útról és magam mögött hagyni a drága, ízletes, alkoholmentes Shirley Templemet. Eddig nagyon is jól bírtam, csak hát a női ügyek megint közbevágtak a nyugalmamnak, én pedig nem tudok máshogy cooperálni, mint alkoholba fullasztani a bánatomat. Devane Seaver, -aki mellesleg az életem meghatározó személye-, még mindig levegőnek néz. Vagyis engem nem, de az érte táplált fullasztóan gyötrelmes érzéseket igen.
Pechemre az alkohol amúgy is gyengepontomnak számít -ezért sem iszok-, így amikor már ötödjére ecsetelem egy random nőszemélynek az érzéseimet, lehet túlléptem egy határt. Nem tehetek róla, ha az alkohol összemossa őket Devivel. Csak épp ők sem veszik a lapot. Úgy, mint Devi. Ez a női nem valóban kiszámíthatatlanul bonyolult.
- Huh? - pillantok fel poharamról egy egész ismerős arcra, akire végül csak egy széles, örömteli vigyort küldök. - Tudod, X, rájöttem, hogy a lányok azt szeretik bennem, ha feladom. - kezdek bele, miközben ő tovább tessékel ki az ajtón. Valóban nem lehetek túl szép látvány jelenleg -legalábbis nekem így tűnik-, ugyanis a havi egyszeri iszogatást, mindig a szerelmi bánat hozza ki belőlem. A friss levegőre érve lerázom magamról Xavier kezét, s a fal mellett támaszkodok meg.
- A szokásos, vagy azt szeretnéd, ha neked is szerelmet vallanék? - szkeptikus vigyorral pillantok fel rá, aztán csak legyintek egyet, hogy felejtse el amit mondtam. - Ezt Devinek ne említsd meg jó? Csak úgy, mint mindig, felejtsd el, hogy ma itt voltam. Mint ahogy nekem is el kell felejtenem őt. - dramatizálom tovább a történetet. Még arcom is színpadias fájdalommal rándul össze, ahogy kézfejemet homlokomhoz érintve játszom el mennyire tragikus is ez az egész.  

262 szó

Alistair & Xavier

I don't know how we became friends, but what happened to you now?

Még egy zajos éjszaka a bárban, ahol jelenleg dolgozok. Annyi ember csap ricsajt, hogy az már bántja az ember fülét egy ponton túl. Persze a zene és a nyüzsgés elkerülhetetlen, de mikor a balhésabb brigádok úgy érzik felvehetik a bátornadrágot az kicseszettül képes felmérgelni. Amúgy is megtartják tőlem már a pár lépés távolságot azok, akik szerencsésen a karmaim közé szaladtak. Eleinte mindig csak figyelmeztetést kap mindenki, utána pedig repülhetnek ki, mint a győzelmi zászló.
Nem akarom, hogy az én bérem menjen kárba azért, mert pár suhanc, aki még nálam is fiatalabb azt hiszi ő szarta a spanyolviaszt.
Most kint cigiztem éppen az egyik sikátorban, bentről kihallatszódott a zene én pedig az ég felé pöfékeltem amolyan alakzatokat. Legalábbis a kör alak meg azon belül egy kör meg ilyesmi. Nemsokára majd lesz a műszak vége, szinte alig várom, hogy hazamehessek. Így is egyetlen jó dolog volt az egész napban, hogy elkezdődött a keresés a lány után, akit magamtól nem sikerült előkeríteni. Lehet elég fura udvarlási módszer miszerint megkérek valakit, hogy segítsen ebben. Az a valaki pedig nevezetesen egy riporter, de mire nem jók az ismeretségek és barátok?
Éppen elnyomom a cigimet mikor nyílik az ajtó és megkér az egyik felszolgáló lány segítsek már kitessékelni valakit. Remek.
- Megyek… mindjárt megoldjuk. - nyomok el egy sóhajt. Így felvéve szokásos fapofámat indulok meg befelé, rengetegen táncolnak, sokan asztaloknál ülnek én pedig keresem azt a szerencsés tombolanyertest, akit nemsokára kipenderítek nagy segítségek közepette. Ahogy közeledek az említett helyhez mély barázdák rajzolódnak ki összeráncolt szemöldökeim között. Szinte már rutinos mozdulattal teszem a srác vállára kezemet.
- Már megint te? Nem unod ezt még? Hányszor tegyelek ki öcsi? Végén kitiltatod magadat, na gyere megyünk levegőzni. - határozott mozdulattal indítom meg Alistairt a kijárat irányába mindenféle ellenkezés elfogadása nélkül. Nem tudom mitől csúszott meg ma a srác, de van egy olyan rettegett érzésem, hogy hamarosan beavat. Valahol komikus, hogy szinte már összehaverkodok vele annyiszor segítettem neki kicsit levegőzni mikor elszálltak vele a dolgok. - Mitől zuhantál meg így? Csúnyán nézett rád a főnök? - amolyan költői kérdésnek szánom ezt az egészet, ki is érünk biztonságosan. Talán kicsit kitisztítja gondolatait a csípős levegő, megpaskolom vállát és egyelőre mellette maradok. Társamnak fejemmel bólintok, hogy vegye át a maradék időmet, nem akarom baja essen a srácnak.

375 szó

Alistair

Xavier