Kwang-Sun & Bakis

Mindegy milyen örömmel iszogatom az italom, ahogy megtudom, hogy Kwang-Sunt kizsebelték, az arcomra felháborodás és aggodalom kevert jelei telepszenek. Még a poharam is félre rakom, majd úgy könyöklök fel a pultra, hogy egy kicsit közelebb húzódjak hozzá és finoman a vállára simíthassam a kezem, ezzel kifejezve a támogatásom.
- Basszus, ez szívás! Nagyon sajnálom... - nem vagyok jó a vígasztalásban, de őszintén együtt érzek vele. Tudom mennyit jelentett neki az a bross, legalább annyit, de talán még többet, mint amennyire nekem és Ralphnak volt fontos a saját hős medál.
- Mit akarsz tenni? Hogy akarod megtalálni? - kérdezem enyhén aggodalmasan. Ugyan nem gondolnám, hogy valami nagy hülyeséget forgatna a fejében, de érzem az elhatározottságát és a frusztrációját, nem lenne jó, ha valami meggondolatlanságot csinálna. Vagy legalábbis nem egyedül. - Tudok esetleg segíteni valahogy? - ajánlkozok fel rögtön. Tényleg szívesen megtennék bármit, ha azzal javíthatnék a helyzeten. Ha kell magam állítok meg minden szőke, ázsiai srácot az utcán és rázom ki belőle azt a brosst.
Sun hamar bedönti az itala maradékát, aztán kéri az újabb kört a lányoktól, akik gyorsan el is készítik neki, én pedig nemlegesen rázva a fejemet jelzem, hogy nincs szükségem többre, hisz még az elsőt se ittam meg. Lehet amúgy egyikünknek sem kéne egy-két körnél többet innia, főleg, hogy vigyáznunk kell a jóhírünkre, nem hiányzik, hogy az alkohol most a fejünkbe szálljon.
- Hogy velem? - Hű, nem is tudom hirtelen mivel kezdjem, így tanakodva meglötyögtetem a poharamban lévő italt, majd iszok is belőle egy keveset. időhúzás gyanánt. Nem tudom, hogy ez-e a jó hely és alkalom, hogy meséljek neki a versenyzésről, így is úgy érzem egy kicsit, hogy már eladtam a lelkem Ursulának, nem kellene kísértenem az ördögöt, hiszen ez az ő bárja. - Tudsz titkot tartani? - kérdem cinkos kifejezéssel az arcomon. Kétségem sem fér hozzá, hogy tud, a környezetünkben viszont már annyira nem bízom, itt még a falnak is füle van.
Mielőtt azonban bármit mondhatnék neki a titkomról, a szabadkozásával megelőz és mindehhez olyan édes fejet vág, hogy kedvem lenne megnyunyurgatni, mint egy kis plüsskutyát.
- Jajj, ne nézz rám így! - figyelmeztetem játékosan és eltakarom az arcát a tenyeremmel. - Dehogy haragszom. Nem is késtél szinte semmit amúgy se, de ha késtél volna, akkor sem lennék mérges - rámosolygok, közben leeresztem a kezem is előle, hogy láthassa, tényleg nincs gond.
- Ami a titkom illeti... Igyuk meg ezt a piát és lépjünk le innen. Út közben majd mesélek. - Ezzel fel is hajtom a magam adagját, majd lepattanok a székről és finoman megütögetem a pultot, hogy felhívjam magunkra a lányok figyelmét és elmondhassam nekik, hogy irják az italokat az én számlámra. Ha itt végeztünk, akkor elindulok előre, kifelé a bárból, hogy mutassam az utat.  Ugyan gőzöm nincs róla, hogy innen hova tovább, csak minél távolabb. Majd kilyukadunk valahol, nem igaz?

|      imádás        |   451   |

Kwang-Sun & Bakis

Tündérmesék márpedig vannak! Na nem azért, mert én magam is valami fura mesefigura volnék - vagy mi a fene, de talán az egyik leghihetetlenebb és csodálatosabb dolog történt meg velem, amikor barátságot kötöttem Sunnal. Tulajdonképpen nem nagyon emlékszem rá ez, hogyan is volt pontosan, mert olyan sokkban voltam az első találkozásunknál, hogy kék halált kapott az agyam, és igazából azt se tudom, hogy maradtam életben, de őszintén őrülök neki, hogy így alakult. Egy hihetetlenül jó lelkű srácot ismerhettem meg benne, aki két lábbal jár a földön annak ellenére, hogy hányan ismerik a nevét világszerte, így rettentő szerencsésnek érzem magam, amiért a barátja lehetek egy olyan személynek, akire nem csak előadóként, művészként, de emberként is felnézhetek.
Bár az időérzékén lehet kéne még csiszolni... Hol van már? Alig néhány perc maradt a megbeszélt időpontig és eddig még nem írt, vagy jelzett bárhogyan, hogy merre jár, esetleg késik-e, vagy valami. Én se vagyok a pontosság mintapéldánya, szóval nem zavar, ha várnom kell, de már nagyon unom a víz ízét, amikor rengeteg jó minőségű alkoholból lehet itt a bárban válogatni, ráadásul Csepp és a többiek isteni koktélokat tudnak összedobni, de addig nem akarok semmi ütősebbet inni, amíg Sun meg nem érkezik.
Már éppen venném elő a telómat, hogy írjak neki én, amikor meghallom a nevemet, amitől megszakítom a megkezdett mozdulatot és helyette azonnal egy nagy mosollyal fordulok az érkező fiú felé.
- Na szia! - Figyelem ahogy kényelmesen elhelykedik mellettem a bárszékek egyikén. - Pont időben, már épp azt fontolgattam, hogy rád írok, megkérdezni, hogy merre vagy - jegyzem meg jókedvűen, de közben nem tudom nem észrevenni, hogy valami nem okés vele. Feldúltnak tűnik. Még mielőtt rákérdezhetnék, hogy jól van-e, gyakorlatilag már mondja is magától.
- Hűűűha... Merjek kérdezni? - kíváncsiskodom, és automatikusan közelebb húzódom hozzá, minden figyelmem neki szentelve. - Várj!
Hirtelen gondolok egyet és megállítom, még mielőtt belefogna a mesélésbe, hiszen ahogy ezt kifejezte az előbb, ehhez inni kell.
Integetek a lányoknak a pultban, az egyikük pedig jön is, hogy kiszolgáljon minket. Gyorsan elismétlem neki Sun kérését az alkohol mennyiségét illetően, közben kérdőn oldalra nézek a fiúra, hátha szeretne még valami konkrétumot hozzá tenni. - Egyéb kívánság? - kérdezem tőle, aztán ha válaszolt, azzal fejezem be a rendelésünk, hogy én a szokásosat kérem. Elég ideje rontom már itt a levegőt ahhoz, hogy pontosan tudják, mivel mérgezem magam.
Nem is telik bele sok időbe, szinte azonnal meg is kapjuk a kért italokat, amit hálás mosollyal meg is köszönök, majd végre újra Sunra koncentrálok. Csak nézem, ahogy bátran beleiszik a pohárba és kicsit elnevetem magam, ahogy fintorogni kezd. Hát igen, itt nem higítjuk vízzel a piát.
- Szóval? Mi történt? - kérdezősködöm, s míg a válaszára várok, boldogan szürcsölgetem szívószállal a koktélomat.

|      imádás        |   436   |