Mi történt velem?
Első bejegyzés
Adjátok vissza a Nintendómat!
20xx. 10. 23.
„Miként is kezdjek egy ilyen izét? Legalább ezt normálisan megtaníthatnák nekünk a suliban… akkor nem kötné le az a figyelmemet mennyire idegesít Justin menőzése a játékaival vagy éppen Olivia sikkantgatása ahányszor meglát. Mit ijedezik? Mumust látott? Pfa… idegesítő! Pont ezért verekedtem össze például Justinnal is. Viszont, amire büszke vagyok, hogy nyertem! A kis úrfinak esélye sem volt… ami annyira nem király, hogy anyáék megbüntettek. Elvették a Nintendomat! 8 évesen nem is értik miként keveredhetek bele ilyenbe. Mennyire odáig voltak mert Olivia milyen kedves, hogy próbált engem védeni annak ellenére, hogy én kezdtem. Na és az én teljesítményem? Megleckéztettem egy elkényeztetett srácot, hahó! Erre bezzeg az én szórakozásomat elveszik… szépen vagyunk… Itt még mit sem sejtettem arról, hogy anyáék miben is mesterkednek.”
Második bejegyzés
A sorsdöntő változás
20xx. 12. 31.
„Talán második nagy fejezetnek ezt tudom kiemelni a blogomon. Két év telt el mióta elkezdtem ide írni, sok bajba keveredtem, rengeteget kekeckedtem mondjuk a nálam idősebbekkel. Maradjunk annyiban… nem voltam egy jó gyerek eddig. Hiszen a két évvel ezelőtt posztomban a nintendom volt a legnagyobb gondom, mára pedig báty lettem. 10 éves vagyok és sokszor poénkodtam anyuékkal, hogy ha lenne kisebb tesóm talán megfoghatnának… meg is fogtak. 2 évvel fiatalabb tőlem a neve
Jane. Valljuk be most már nem marhulhatok vagy keveredhetek bajba felelőtlenül! Hisz akkor bajba keverném a húgomat is. Mint gondolom összeraktátok nem vérszerinti kötelékünk van, de hé az kit érdekel? A bátyók marha menők! Szóval bárki rá mer csak csúnyán nézni velem gyűlik meg a baja! Oh, igen. Apám boltjába is elkezdtem ezzel-azzal besegíteni, újfajta hobbimmá vált figyelni miként szerei a számítógépeket, laptopokat és egyebeket. Tudom… tudom azt mondhatjátok a kutyából nem lesz szalonna, de én leszek az erős kivétel! Én biza! Szóval hugi, ha te is olvasod a blogomat tudd én mindig veled leszek! Ja még annyi, már fél éve velünk él. Szóval nem két nap alatt lettem super hero!”
Harmadik bejegyzés
Csapás kit nem tudok sehogy sem levakarni
20xx. 08. 17.
„Nem mondok nagy újdonságot, 16. életévemben kezdek talán elsőnek olyan problémákkal szembesülni mennyire, de mennyire idegesítőek tudnak lenni az emberek. Főleg az olyanok kiket nem bírsz levakarni magadról akkor sem, ha megfeszülsz. Ne értsetek félre nem vagyok senki ellen, de nem nézen jó szemmel, hogy a húgomat folyton a rossz útra tereli
Zarina. Pontosan ezért alakulnak ki parázs viták, amik vagy hatalmas vihart vernek, vagy amilyen hamar jöttek úgy tűnnek tova. Ti is jól tudjátok már pár éve nagy dilemmába vagyok emiatt, nem szeretnék rosszat
Jane-nek sem. Mégsem érzem azt, hogy tétlenül nézzem miként robognak drága kis barátosnéjával az ismeretlen ostobaságba. Természetesen csak, hogy nehezítsük az egyenletet… a szüleink magunkhoz költöztették a hölgyet. Itthon is folyton látnom kell és ami a legrosszabb a szembeni szoba az övé! Nem… nem fogadták örökbe csak nem akarták, hogy még több kellemetlenséggel kelljen szembenéznie. Ez tök szép és jó, de ki foglalkozik azzal a problémával miszerint a két lány összeeresztése nekem okoz még nagyobb fejfájást?! Nincsenek itthon a szülők ki más vigyáz rájuk… ha nem a báty? Visszagondolva arr az időszakra amikor
Jane hozzánk került elér érdekes dolgokat kezdett el mesélni repülésről… Sohaországról illetve egy
Pán Péter nevű fiúval való találkozásról. Mai napig azt mondom humbuk az egész és olyan erőse fantáziája volt a kisasszonynak, amin megáll bárki esze. Ezzel simán írhatna könyvet, kitalálhatna filmeket. Bármi lehetne belőle, hiszen a tehetség mellé hatalmas fantázia is dukál, nem?”
Negyedik bejegyzés
Új hely, új élet, régi gond
20xx. 04. 16.
„Elköltöztünk! Meglepiiii! Apám valahonnan rátalált egy
Fata Morgana nevű helyre. Első látásra iszonyatosan fura, főleg az időjárás és a különböző részei. Másodszorra megnézve érdekes. A régi problémám még mindig nem oldódott meg, 22 éves fejjel is még mindig kordába kell tartanom a szélvész
Zarina-t, drága kishúgom életvidámságáról már nem is beszélve. Amondó vagyok imádnak táncolni idegeimen, ez egy újfajta élvezet. Pedig kezdhetnének kinőni, én még többet kezdtem el besegíteni apámnak. Kitanultam mindent, amit a számítástechnikáról tudni érdemes egy szerelőnek és gamernek. Sőt, olykor kódolni is szoktam vagy éppen futárkodok, ha külsős megbízást kell kivinni esetleg behozni. Mindemellett nem vagyok hajlandó tudomást venni egy fura gondolatmenetről, amit mostanában vettem észre saját magamon. Lehet erre mondják azt, hogy valaki tagadásban él és nem hajlandó meglátni a fától az erdőt? Gondolom igen. Ám én azzal bőven beérem, hogy próbálom rendben tartani a két fiatal hölgyet és lehetőleg távol is tartom őket a bajtól. Sokszor próbálom őket is befogni segíteni, kis pakolás, takarítás, esetleg rendelés felvétel, olykor eljönni velem egy-egy rendelésért. Kell a levegőváltozás, munka is és ez szorgalomra sarkalja őket… remélem.”
Ötödik bejegyzés
Jelenleg nem csak az idegeim táncolnak
20xx. 05. 25.
„Megbolondultam, nincs erre jobb szó. Elértem 23 évesen azt a pontot mikor az idegszálaim feladták szolgálataikat és valahogy még inkább elkezdtek tombolni hormonjaim, mint valami serdülő tinédzsernek. Ez pedig pont amiatt a kis őrült némber miatt alakult így akinek még mindig velem szemben van a szobája. Mikor kezdtem én másképp nézni rá mint egy potenciális veszélyforrásra? Jobb bele sem gondolni! Olyan mélységeket nyitnék meg amiket nem akarok ebben teljes egészében biztos voltam. Nyugtathatom magamat olyannal, hogy mindenki változik? Mindenki más lesz és pont ezért bolydul meg az ember elmélye mintha méhkasba nyúlt volna? Erre mennyi lehetőség adódik?
Zarinaval való vitáink egyre erőteljesebbek lettek, sokszor más fordulat felé kezdtek kibontakozni mint amit eddig megtapasztaltunk, de ez nem volt újkeletű.
Jane pedig mit sem sejtve ebből az egészből úgy gondolta még mindig egymás torkát nyiszáljuk folyamatosan mert, hogy nem bírunk megegyezni. Megtudnánk csak éppen nem úgy, ahogy a kedves húgom ezt képzeli…”