Ahogy az én számom véget ért, a levegőt megtöltötte az a fajta megdöbbent csend, amit már jól ismerek. A kezdetekben a feszült várakozás és a kételkedés a jellemző, ami olyan mixet alkot, hogy besűrűsíti a levegőt, addig a pontig, ameddig már szinte vágni lehetne. Aztán megtörténik a varázslat, és amit látnak, olyannyira magukkal ragadja őket, hogy észre sem veszik az alkalmanként visszatartott levegőt vagy az arcukra kiülő csodálkozást, ebből a transzból zökkennek ki, mikor minden elcsendesül. A csendben ugyanis rádöbbennek saját némaságukra, arra, hogy mekkorát tévedtek, mikor kételkedve pillantottak rám, csakhogy aztán magaménak tudhassam figyelmüket arra a kis időre, amíg kint vagyok. Ezután következik a feloldás, a kétségeik és a bent tartott feszültség, mintha csak savnak engedne, maródik szét a bensőjükben, hogy a pillanatnyi némaság terét kitölthessék a tapsukkal. Mosoly költözik az arcomra, miközben az egyik artista lányt emelem a fejem fölé, aki ezután fekvő poziíciót vesz fel, olyan könnyedséggel, hogy azt az illúziót keltheti a nézősorról nézve, hogy a teste szinte semmit nem nyom. Ironikus módon, amiben tévednek, az épp az illúzió rész, mert valóban észre sem veszem a kezeimre nehezedő súlyt. A tapsvihar közepette mosoly költözik az arcomra, ez azonban már része a szemfényvesztésnek. Ugyan hagyom, hogy a lelkes fogadtatás és méltatás eljusson lényem mélyéig, úgy szörfözök rajta, mint egy profi hullámlovas a trópusokon, mégis, a mosolyom legalább annyira begyakorolt, mint a számok, amelyeket újra és újra előadok.

- Tuuuuudod, hogy a kikapcsolódós estének az a lényege, hogy kikapcsolódj, és ne a gondolataidba mélyedve meredj magad elé, ugye? - J. hangja rángat vissza a valóságba, noha a fülemben még ottvisszhangzik a taps, mintha még mindig a sátor fülledt melegében állnék. Mielőtt még bármit is válaszolhatnék, vagy legalább megfoghatnám az előttem lévő sörösüveget, egy kéz kerül a vállamra és lelkes szorításban részesít.
- Ugyan, máskor ilyen esetben már azon töröd a fejed, hogy milyen történettel szédítsd a hölgyeket! Mi nyomja a lelked? Tudod, hogy Dr. J. cimbid mindig áll rendelkezésedre! - egy mosollyal nyugtázom a szavait, ami ezúttal több annál az üres, jelentéktelen gesztusnál, mint amit a nézők szoktak kapni tőlem mostanában.
- Semmi nem nyomja a lelkem... inkább csak hosszú volt ez a nap. - számhoz emelem az üveget, ezzel is fémjelezve, hogy részemről legszívesebben ennyivel letudnám a témát, azonban az a baljóslatúan, és bosszantóan elnyújtott hümmögés, amit a mellettem ülő férfi hallat, elárulja, hogy nem fogok én ilyen könnyedén szabadulni. Nem minthogyha ez ellene szólna. Dzsinni határozottan a legjobb arc, akivel az ember összefoghat és azt is kijelenthetem, hogy az ő barátsága az egyetlen indok, ami miatt nem bánom, hogy elfogadtam azt az ajánlatot. Bár, még mindig nem tudom levetkőzni azt a furcsa bizalmatlanságot, amit az a pasas ébreszt bennem.
- Leszúrt a góré egy improv miatt? Nem jött össze az artista csajszi?
Vetettem felé egy rosszalló pillantást, annak reményében, hogy elég nyomatékos üzenetet kap arról, mennyire volna jó témát váltani. Ehelyett annyit értem el vele, mintha a sörömmel próbáltam volna tábortüzet oltani.
- Nem mondod, hogy mindkétszer betaláltam? - először kikerekedtek a szemei, de az egyre nehezebben visszafogott mosolya már elég jel ahhoz, hogy szemeimet forgassam és megadóan intsek felé egyet, mintegy megerősítve a zöld lámpát, amit adok neki.
- Essünk túl rajta!
Ez elég neki ahhoz, hogy végre felnevethessen. Amennyire bosszantó, még én se tudom megállni fejcsóválás közben, hogy ne vigyorodjak el.
- Mégis hol csúzott el a dolog? Az a lány totálisan rád volt kattanva.
Megvonom a vállam, és inkább hagyom a levegőben lógni a témát. Nem vaatom be abba, hogy én ráztam le finoman az artistát.
- Ne bánkódj, az ilyesmi mindenkivel megesik! - hátba vereget, majd felcsillannak a szemei. Előre félek, miféle ötlet rakott fészket a fejében.
- Erről eszembe jut egy dal... - már ahogy dúdolni kezd, a fejemet rázom, és inkább félbeszakítom, mielőtt még belelendülne:
- Ha elkezdesz énekelni, elhányom magam! - figyelmeztetem, mire előveszi csalódott képét.
- Miért ellenzed ennyire az énekes performanciámat? - bár igyekszik lekonyuló ajkait úgy tartani, egyértelmű, hogy jókedve töretlen maradt.
- Azért, mert ez nem egy rajzfilm, ahol úgy találjuk meg az utunkat, hogy közben indokolatlanul dalra fakadunk és táncolni kezdünk. Te bűvészmutatványokat adsz elő, én meg valami freak vagyok, aki jóval erősebb annál, mint aminek nézik.
Épp megfordulnék, hogy a pult bámulása helyett végigpillanthassak az embereken, amikor is ugyanezzel a mozdulattal, rendkívül ügyesen beleütközök valakibe, aki épp akkor akarhatott odalépni rendelni valamit és kishíján ledöntöm a lábáról. Még szerencse, hogy a számokban gyakorolt mozdulatok miatt egy szempillantás alatt karolom át a lány derekát, hogy visszahúzhassam.

Aznap este a lakókocsimban ismétlődő koppanások szolgáltatják az egyetlen társaságot, ahogy a kis labda először a padlóról a falra, onnan pedig visszapattan a kezemben. J.-nek azt mondtam, inkább kidőlök mára, de a fürkésző pillantás miatt tudom, hogy nem hitte el. Valójában gondolataim minduntalan visszatértek egy bizonyos csokoládébarna szempárhoz, még azután is, hogy a rövid interakciót követően útjaink elváltak. Miért ragadt meg ennyire? És miért ajánlotta fel, hogy találkozzunk a munkahelyén? Nincs problémám az uszodákkal, de nem épp az első, ami randevúhelyszínként bárki eszébe jutna. Egyáltalán miért ajánlaná ezt egy kvázi vadidegennek?
A kérdésláncolatot, ami elindul a fejemben, vidám dallamot imitáló, gyors ütemű kopogás szakítja el, majd mikor kiszólok, hogy bejöhet, tekintve, nem kell két sacc arra, hogy kitaláljam, ki lehet, Dzsinni a nyitott ajtón bedugja a fejét. Szemével követi egy darabig az általam dobált labda mozgását, mielőtt megszólalna.
- Akarsz beszélni róla? - mikor érzékeli, hogy erre nem igazán fog választ kapni, belép és úgy teszi fel a következő kérdést, miközben egy üveg sört tesz le mellém.
- Fogsz még vele találkozni? - vállrándításomra olyan fürgén mozdul, hogy hirtelen fel sem fogom, mi történt. A labdát várom, de a játékom nem pattan vissza a kezembe, ugyanis egy sunyi mosolyú Dzsinn épp a belső zsebébe rejti.
- Hékás... - felpattanva a kabátja felé nyúlok, de ahogy kezem odaér, ahol a lasztit kellene kitapintanom, érzem, hogy a zsebe üres.
- Visszakapod, egy feltétellel! - mutatja fel szigorúan mutatóujját, hogy vizuálisan is jelezhesse kikötését.
Egy ingerült nyögést hallatok, de pár pillanattal később legyőzötten bólintok, hogy rukkoljon elő a feltételével.
- Ha megígéred, hogy hajlandó vagy újra látni azt a lányt ma a bárból, nem csak visszaadom a labdádat, de békén is hagylak, semmi faggatás! Alku?
Bánatomra, J. van olyan makacs, mint én. Épp arra készülve, hogy valahogy kevésbé bunkó módon küldjem el valahová, valamiért, az ég tudja miért, bólintok.
- Mondd ki! - vigyorára szemeim villámokat kezdenek szórni, lelkes bólogatása pedig szinte válaszol a kérdésre, amit épp csak formálni készülök, miszerint, tényleg szükség van-e erre.
- Jó, alku! Elmegyek találkozni vele, most örülsz? - ha őszinte akarok lenni magamhoz, a kíváncsiságom így is-úgy is győzött volna.
- Na ugye, nem volt ez nehéz! - a vállamba bokszol, majd kifelé indul, de még az ajtóban visszafordul.
- Ó! Majdnem elfelejtettem... - leveszi a kalapját, majd meglendíti, mire kirepül belőle a labdám, lepattan a padlóra, onnan rá a falra, majd felém. Annyi időt hagy, hogy az elkapás után ránézzek, épp kérdőre vonva trükkjének fortélyait, de ő csak kacsint egyet, majd becsukja az ajtót maga mögött.


✦ I lassoed the sun
To stretch your days and bring you fun - csak az egyike azon isteni erő megnyilvánulásának, ami a birtokomban van. Nem szeretek hencegni, de ha keresnétek valakit, hogy kiemeljen egy szigetet a vízből vagy megtartsa nektek az eget, ne a ti vállatokat nyomja a súly, tudjátok, hol találtok. (Oké, lehetséges, hogy jelen pillanatban az erőm inkább igencsak emberfeletti, semmint isteni, de ami késik, nem múlik!)
✦  Also I harnessed the breeze
To fill your sails and shake your trees - az előnye annak, ha többek között a szél istenének mondhatod magad, az, hogy egy fújás is képes tájfunt okozni. Menő, mi? Felkavarhatom a port, a hullámokat, és elsodorhat a széllökés, mi Mauit szolgálja.
✦ And the tapestry here on my skin
Is a map of the victories I win - ősi tetoválások, amik a bőrömet borítják be és a múltam legfontosabb darabkáiról regélnek. Van köztük egy igazán különleges, a miniatűr énem, ami előszeretettel igyekszik tudomásomra hozni az enyémmel ellentétes véleményét, anélkül, hogy kérdeztem volna. Bosszantó kis alak, de az igazság az, hogy sok-sok rossz döntést meghoztam volna, ha mozgásával és pattogásával nem tudatja a rosszallását.
✦ It's called "wayfinding", princess, and it's not just sails and knots, it's seeing where you're going in your mind. Knowing where you are by knowing where you've been. - jól tájékozódok, tudok olvasni a csillagokban és nem egy kalandom magába foglalt hajózást. Szóval, kell egy két lábon járó, lélegző és lélegzetet elállítóan menő navigátor? Akkor hívj csak kapitánynak! Na jó, nem kell. (De igen!)

+1:

✦ With his magical fish hook he slowed down the sun, pulled islands out of the sea, battled monsters! - Az istenektől kapott kampóm birtokában teljes lesz az erőm, képessé tesz az alakváltásra, a legkisebbtől a legnagyobbig bármely állat bőrébe bele tudok bújni. Egyébként fegyvernek sem utolsó, nem csak sziklák törnek szét a sújtása nyomán, de ha nálam van, félistenekkel, és istennekkel is kész vagyok szembeszállni. (Jelenleg jól kinéző hátvakaró, ami gondosan elrejtve porosodik a lakókocsimban, az Open Sesame közelében.)

A képesség 5 lezárt játék után aktiválódik, tehát a 6. játékban.