I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
Hisz annyi minden történt... De hogyan kezdjem én? Mert elkísér a múlt, oly makacsul... hogy alig van remény.
Egy szót se szól, s nem értem... Hogy meddig és mit vár? Hogy miért nem lép a trónra õ, aki a törvényes király?
Zordon nem maradhatott. Amióta átvette az uralmat, nem volt élelmünk, sem pedig vizünk. A kipusztulás szélére sodort mindent. S közben úgy tett, mintha mindez természetes, ráadásul jó lenne. De nekem nem kerülte el a figyelmemet, hogy a hiénák is elkezdték realizálni magukban a helyzetet. Éhesek voltak, csakúgy, mint mi, oroszlánok. Megszöktem. Nem maradhattam tovább ott, nem várhattam tétlenül, hogy lassan mindannyian éhen pusztulunk. Talán álmaimban sem hittem el, mikor besétáltam egy fényűző oázisba, hogy létezhet ilyesmi. Az első, amit megpillantottam, egy varacskosdisznó volt. Természetesen az első gondolatom az volt, hogy levadászom és jóllakok – utána pedig továbbállok és megpróbálok felkutatni néhány oroszlánt, hogy segítsenek nekem. Azt álmaimban sem hittem, hogy Simbára lelek rá. Eleinte nem ismertük fel egymást, egészen addig nem, amíg a földön nem gurultunk, mint kiskorunkban és végül én nyomtam őt vissza a földre. Pont úgy, mint régen. - Nala? – A nevemet hallva értetlenség futott át rajtam, majd lassan lemásztam róla. – Tényleg te vagy az? – Hogy miért nem esett le elsőre, hogy ő az? Azért, mert halottnak hittem. Zordon részletesen beszámolt arról, hogy mi történt a kis Simbával. - És te ki vagy? – Talán csak nem hittem el, hogy pont itt találok rá. - Hát én! Simba. – A szemeit figyeltem, miközben mindezt kimondta. Aztán hirtelen realizáltam magamban, hogy él. - Simba! – Talán éles váltás volt, ahogyan örülni kezdtünk egymásnak, de rettenetesen hiányzott. Azt hittem, meghalt és végül ott állt előttem életnagyságban. Ennél nagyobb boldogságot el sem lehetett volna képzelni. Habár Simba új barátai közül a kis szurikáta elég ellenséges volt, mégsem törte le a lelkesedésemet. Visszakaptam valakit, aki fontos volt nekem. Simba a halálból tért vissza.
Aki volt már szerelmes, pontosan tudja, hogy az milyen érzés. Főleg a rózsaszín ködös időszak, amikor a másikat talán sokkal jobb színben látjuk, mint amilyen valójában. De az igazi kapcsolat akkor kezdődik, mikor a rózsaszín köd felszáll és az emberek meglátják a másik valódi arcát. Simba viszont pontosan olyan volt, mint azelőtt – számomra nem változott semmit. Ugyanaz a kedves, törődő srác volt, akibe annak idején beleszerettem. Idejét sem tudnám megmondani, mikor szerettem pontosan bele. Mintha az még gyerekkorunkban lett volna. Viszont a kapcsolatunk valamiért nem teljesedett ki igazán. Mintha kerülhettük volna egymást egy időben, míg végre egymás mellett kötöttünk ki. Nem is reménykedtem gyűrűben, sem abban, hogy tényleg komoly lesz ez a dolog kettőnk között – úgy éreztem, a hatalmas családja elsőbbséget élvez egy románcnál. Főleg, hogy meggyűlt a baja a nagybátyjával, Zordonnal. Mufasa pedig nagy elvárásokat állított fel elé. Mégis meglepett egy este. Nem számítottam rá, hogy eljön elém a munkahelyemre. Aznap késő estig dolgoztunk Elsával az egyik dekoráción, amit nyilván ő talált ki, de egyedül nem tudta volna megcsinálni. Ahogy kiléptem az épületből, akkor pillantottam meg Simbát. Meglepődtem, de egyből elmosolyodtam és odasiettem hozzá. - Simba! Hát te? Itt? – Érdeklődtem, ő viszont válasz helyett odahúzott magához és csókkal üdvözölt. Fogalmam sem volt, mi jár a fejében. - Szia, Nala. Nem lephetem meg a barátnőmet a jelenlétemmel? – Mosolygott, aztán ahogy elengedett, a kezemet fogta meg. Összekulcsoltuk az ujjainkat. - Dehogynem. Csak azt hittem, késő estig a kórházban leszel, apád mellett – Aprót rándítottam a vállamon. Nem tudtam, beadta-e már a derekát az apjának, vagy még mindig ágált a kórház igazgatói poszt ellen, de rákérdezni annyira nem mertem. - Most ne beszéljünk erről. Van egy meglepetésem – Fél kézzel igazította meg a sálat rajtam. - Hova megyünk? – Nem bírtam nem faggatózni, de ő meg sem szólalt. Nem akarta elrontani a meglepetés erejét, így végül csendben maradtam, így sétáltam vele. Ahogy megpillantottam a családi házat, volt bennem egy kis csalódás. Arra gondoltam, mégsem valami nagy meglepetésről van szó. De végül a hátsó kertbe vitt, ahol habár hóval volt borítva minden, a díszek és a fények káprázatossá tették az egész helyet. - Ez gyönyörű! – Elengedtem Simba kezét és így léptem az egyik fényszóróhoz, majd odafordultam a férfihoz. Kérdezni akartam valamit, de ekkor már a kezében volt egy szál rózsa és még valami. Összehúztam a szemeimet, kíváncsi voltam, meg nem is. – Mire készülsz? – Mosolyt küldött felém, aztán közelebb lépett, hogy a dobozkát kinyitva feltegye a nagy kérdést. - Csak meg akartam kérdezni, összekötnéd-e velem az életed, Nala… tudod, amíg a halál el nem választ – A mosolya ellenére érezhető volt, hogy tart a választól. Én viszont csak a kérdésre tudtam gondolni, arra, hogy mennyire szerettem volna mindig is hallani ezt. - Igen! – Ennyit tudtam végül kipréselni magamból, miközben az örömkönnyek eláztatták máris a szememet. Amint felhúzta a gyűrűt az ujjamra, megöleltem, a rózsával mit sem törődve és megcsókoltam. Életem legszebb napja volt. Azóta viszont, mintha minden elkezdett volna szétcsúszni. Mufasa halála megváltoztatott mindent.
Képességem
✦ Fel tudod venni a mesebeli, oroszlán alakod. ✦ Hangoddal, helyesbítve az üvöltéseddel képes vagy üveget repeszteni/robbantani. A képesség 5 lezárt játék után aktiválódik, tehát a 6. játékban. A képesség aktív 2021.10.01-től és ezzel együtt a karakter emlékei is visszatértek a mesebeli életéről.
Baba Mirai
Eliffe
Nem szórt rá senki csillámport
Felix Wright, Evangeline Snow and Sebastian V. Dearborn csillámport hintett rá
Nem csalódtam, hogy Nala és igazából majdnem az összes Oroszlánkirály karakter ilyen hamar gazdára talált - szerintem mindenki életének meghatározó meséje, története ez. A magam részéről legalábbis imádom és rongyosra néztem a kazettákat, az első és második részt egyaránt. Simba és Nala örök kedvenc, de nem szabad elfelejteni a varacskost sem és a kis szurikátát. Viszont a lapodra térve, hogy ne húzzam túlságosan az időt: Imádtam, hogy nem csak az új életéből látthattunk egy szeletet Nalának, hanem a régiből is, a meséből, amire most nem emlékszik. Az egyik kedvenc jelenetemet emelted ki amúgy, az újratalálkozás pillantát, ami után a híres dal, az "Érzed már a szív szavát?" csendül fel. Legjobb szerelmes dal! (És őszintén, az új, élőszereplős változatban kevésbé érintett meg, mint a mese verzióban.) A lánykérős jelenet is szívetmelengető! Simba, avagy Sebastian elég romantikus alkat és a lehető leginkább passzol hozzá ez a fajta lánykérés. Alig várom, hogy nyomonkövethessem a játéktéren az életeteket és tudom, hogy a jeles eseményen még én magam is részt veszek majd! Ez számomra lesz megtiszteltetés!
Foglalózz és azt hiszem, hamarosan játékba kezdhetsz Simbával. Ha a madarak nem kamu dolgokat csiripeltek a fülembe, persze...