- Milyen válogatós vagy… - jegyzem meg. Az a része annyira nem érdekel, hogy a rokonaival miként bánik. Más közösségekben illene viselkednie és nem az idegeimen pattogni. Szívesen visszatekerném az időt, hogy el tudjam kerülni a kellemetlen társaságát, mert sajnos én értem ide előbb és az italomtól alapból nem válok el túl szívesen. Amúgy sem volt egyszerű menet átverekednem magam a hóviharban -még ha túlzok is-, ezért biztosan nem én leszek az, akinek lépnie kell.
- Persze… - talán elmúlt, talán nem. Valamiért nem tudom elhinni akármennyire is erőlködik, hogy igazat mondjon majd. Bár jobban megfigyelve látom, hogy azért mégsem gyerek alkata van, amit elsőként a magassága miatt hittem. Az arcáról sem lehet különösebben megmondani, hogy mégis hány éves, tekintve, hogy szinte ránctalan. Egész jól tartja magát, csak kár, hogy a külső még így se kompenzálja a belsőt.
- Jelenleg a dolgaim közé tartozol. - oldalra billentett fejjel koccintom hűs poharamat az arcomhoz, majd szabadon lévő kezemmel megragadom a székének támláját, s egy könnyed mozdulattal rántom közelebb magamhoz. - Akkor senki sem lép le. - vigyorgok rá álszenten. Akármennyire is tartom idegesítőnek, úgy vettem észre, hogy nekem is sikerült a bőre alá férkőznöm. A terveim között ugyan nem szerepelt a kölyökkel való szórakozás, de legalább ezzel is sikerül elütnöm majd az időm egy kicsit. Az ivópartner pedig sosem volt rossz ötlet.
- Ameddig be tudod fogni, jól kijövünk majd. - teszem hozzá utószóként, majd intek a pultosnak is, hogy öntsön még egy adaggal neki, nekem pedig hozzon még egyet a legkiválóbb sakejukból. Kezdem túlzásba vinni az ivást, ez egyértelműsödik abból is, hogy kénytelen vagyok felkönyökölni a pultra az egyensúlyom megtartásának érdekében. Ha Park így látna, a legrosszabb reakciót váltanám ki belőle. Még szerencse, hogy nincs itt, de ha ki is tudódik, ez mint az ő hibája!

Tenyeremmel csapok egyet a pultra és hajolok a kis srác arcába az újabb “öreg” titulus hallása után. Nem hiszem el, hogy egy magafajta kölyöknek ilyen nagy szája van, s ahelyett hogy végre befogná, csak tovább pampog itt előttem. Nagyon is emlékeztet Parkra. Ő se tudja soha mikor kell befogni.
- Neked pedig úgy látom nem tanítottak jó modort. Mellesleg az idősebbet tisztelni kellene nem? - szúrósan méregetem arcát, keresve a félelem jeleit rajta, de nagy bánatomra nem lelem nyomukat. A sikertelen nyomozásomat csupán egy frusztrált fújtatással nyugtázom, majd felegyenesedve előtte hátrálok el a babaarcától.  - Amúgy is csodálkozom, hogy egy gyereket beengedtek ide. Hány éves is vagy? Tizennégy? Ugye tudod, hogy a koron aluli alkoholfogyasztást nem csak a báros szívja meg, hanem a kiskorú is. - sziszegem neki tovább. Valóban fiatalnak néz ki, így az se lepne meg, ha tényleg illegálisan nyúl a tequilás pohárjához. De az már nem az én problémám, nem igaz? Egyedül az zavar, hogy az idegesítő arcához még a modora is társul. Még párszor átgondolom, hogy maradjak-e vagy lépjek, de elsősorban azért jöttem ide, mert a hotelt se tudtam már elviselni. A kinti fagyba nem fogok kilépni csak azért, mert egy kölyök a véremet akarja szívni.
További figyelemre nem méltatom, legalábbis addig, amíg meg nem próbálom elérni Parkot. Ám ő megint fittyet hány rám pedig tudom jól, hogy ott van a vonal túlsó felében és épp a nyomoromon élvezkedik. Még hogy ez lesz nekem is a legjobb…? Mégis mit gondolt? Majd ez a béka segge alatti város fog engem felkészíteni McDonald ellen? Kész röhej az egész… Csak az időmet vesztegetem itt és még csak konditerem sincs, hogy némileg edzésben maradjak.
- Hmpf… - fújtatom nemtetszően, majd újabb pohárral töltök magamnak. A sake-s üveg tartalma lassan ki is fog fogyni. - Csak utánad. - villantok felé egy cinikus vigyort, megspékelve a kedvenc gúnyos nevetésemmel, amit rövidre fogok, mielőtt újra lehajtanám az italomat. Most már valóban kezd forrósodni a helyzet, de kegyetlenül jól esik, hogy az agyamat kezdi eltompítani, így egyre kevesebbet rágódok Park miatt. Legalább ma este tudjak lazítani az alkohol ölelésében, ha már nem az a vékony cafka borult a karjaimba a hotelben.

Annyira nem érdekelt a környezetem, legalábbis addig, ameddig nem irritáltak bizonyos tényezők. S lehet, hogy ő maga nem lélegzett olyan brutálisan nagy hangzavarral, most mégis a falra tudtam mászni tőle. A csípős megjegyzései és az “öreg” szónál azért fent akadok és egy nemtetsző pillantással fordulok is felé. Egy szó nélkül lököm ki az új italát kezéből és állok fel a székből elég fenyegető magasságot felvéve mellette.
- Hogy mondtad? - mérem fel, s alá a kisebb termetűt. Pontosan jól hallottam minek hívott, de egyelőre megadom neki a lehetőséget arra, hogy kijavítsa magát. Ha ezt nem teszi, akkor szívesen rángatom ki magammal a kastély elé, hogy aztán megszégyenítő módszerekkel rúgjam szét a seggét.
- Inkább tartsd meg a véleményed magadnak. - szívom fogaim közt épphogy nem fogcsikorgatva. Aztán egy sóhajjal próbálom rendezni a soraimat. Nem szabadna, hogy elszaladjon velem a ló, még a végén még nagyobb balhéba keverem magam ebben a kicseszett városban. Visszaülök inkább a helyemre és markomba fogom a sakes poharamat, hogy aztán hátra hajtsam, mint akinek meg se kottyan az ilyen. Holott az alkohol toleranciám valóban alacsony a diétámnak köszönhetően. Fejembe is száll elég hamar a sake melegsége és végre elködösíti elmémet annyira, hogy ne aggodalmaskodjak tovább olyan sokat a mellettem ülő légzésén. Ehelyett előveszem a mobilomat és újra próbálom hívni Parkot. A kijelzőn egy elég kellemetlen kép ugrik fel a neve felett, amit direkt úgy választottam ki, hogy a managerem legjobb profilját helyezhessem előnybe. Valóban jól áll neki a dupla-toka.
Fülemhez emelem aztán, mialatt eljátszadozok a kezemben lévő pohárral. Ide-oda lötyögtetem a folyadékot, majd menetközben le is hajtom ismét, ezzel csak fokozva az amúgy is lejtőbe száguldó állapotomat.
- Ki foglak nyírni… - adom fel végül a tárcsázást, s telefonomat is a pultra hajítom. Még ha nem is néz rám a korábbi problémaforrás, akkor is elhitetem magammal, hogy bizony a szemei rajtam vannak. - Mit nézel? - morgom neki kelletlen grimasszal.

Parknak hatalmas nagy mázlija van, amiért ő Japán legmenőbb kis bárjaiban ihatja magát a sárgaföldig és fektethet meg tucatnyi nőt, ameddig én ebben a hihetetlenül ócska “kastélyban” szívok. Az első pár napot még képes voltam elviselni úgy-ahogy, de amikor a folyosó másik oldalából jövő párocska örjöngése és robaja megzavarta az éjszakámat, az volt az utolsó csepp a pohárban. Fogalmam sincs miféle afférok miatt kezdtek el balhézni, de azt biztosra vettem, hogy a szoba berendezése bánta a dolgokat. Egy pillanatra még el is képzeltem, hogy nekem ilyesféle lehetőségek adódnak, de azzal csak magammal csesznék ki. Mély levegő Shohei. Ez mind csak ideiglenes.
S mivel a ma este sem végződött úgy, ahogy szerettem volna -értsd, nem sikerült becsábítanom a szobalányt az éjszakára-, így inkább jobbnak láttam, ha a fagyos város részlegeit fedezem fel most először és utoljára. A havas berkeken belül egy kastély igazán kiemelkedik a többi mögül. Még azt is mondhatnám, hogy sokkalta jobb hotelt nyújtana számomra, mint a jelenlegi lakhelyem, ha éppenséggel nem lenne átalakítva egy vendéglővé.
- Dracul… Milyen frappáns. Bekaphatod, Park. - sziszegem csak a küzsöbnél, amikor sikerül elolvasnom a kastély tábláját. Ez mind Park hibája. S még csak fel sem veszi a telefont. Ilyenkor azért jogom van managert váltani, nem? Idegesen rúgok egyet az ajtóba, miután azt kirántottam a helyéről majdnem. Nem érdekelt különösebben, ha kárt teszek a berendezésben, ám úgy tűnt ezt a helyet semmi sem tudná szétszedni. Még én sem. Az ajtó erőteljesen csapódik be mögöttem, s ha nem léptem volna el, valószínűleg hátba is vágott volna. Csupán egy cinikus pillantással nyugtázom az ajtó próbálkozását, majd mélyen felsóhajtva vágódok le a bárpult mellé, miután sikerült útbaigazítaniuk a második szintre. Néhányan pusmogtak valamit a harmadik emelet klubjáról, ám annak bejárata számomra titoknak bizonyult. De nem is azért voltam most itt. Az első tervem, miszerint szexelni fogok és kiadom magamból minden dühömet Park iránt, füstbe ment a szobalánynak köszönhetően. A második tervem egy pohár alkohol elfogyasztása volt. Akármennyire is akartam volna többet, az edzéstervem és diétám nem engedhette ezt meg. A bárosnak intek, hogy adjon valami sake-t, ha már ilyen puccos felszerelés terült el mögötte. Üvegek mindenhol, minden színben és formában. Biztosan akadt itt sake is.
- Megtennéd, hogy nem lélegzel ilyen hangosan? - rá sem pillantok a mellettem ülőre, aki már pár perce helyet foglalhatott a széken előttem. Az itala még viszonylag érintetlen volt. A lélegzetvételei viszont kezdtek az agyamra menni ilyen rövid idő alatt is.