You know everyone is talkin’ on the scene. I hear them whisperin’, ‘Bout the places that you’ve been. And how you don’t know how to keep your business clean

+16
Kezdett paranoiássá válni.
Vernon minden szavában az árulást sejtette, de lassan abban sem bízott, ahogy a levegőt vette, vagy csak ránézett. Nem tudta, mit forgathat a másik a fejében, vagy mire kell odafigyelnie, így mindenre odafigyelt. Csakhogy ez fárasztó és frusztráló volt. Pedig olyan jól indult az este. Már bánta, hogy nem marasztalta Bethanyt egy hármashoz, mert akkor legalább egészen más, kellemesebb módon csaptak volna össze a nyelveik.
– Ha már így szóba került… ennél színvonalasabbnak álmodtam meg ezt a helyet. Nem tudnál tenni valamit, hogy ne csak kokóért kézimunkázó csontkollekciókat kelljen bámulnom? – dőlt hátra és szándékosan árasztott magából elkényeztetett felsőbbrendűséget. – Rúgd ki azokat a ribancokat és vegyél fel a helyükre olyan lányokat, akiket nyugodt szívvel bemutatnál anyunak és apunak, de bármelyikük kész bemászni a vacsora asztal alá, ha az igényeid úgy kívánják – vázolta fel, mit is szeretne, miközben macska módjára elnyújtózott. Olyan feladatot akart adni a barátjának, ami kifogott rajta, hiszen a lányok eseteben például kenytelenek voltak a jelentkezőkből válogatni, akik általában nem azért akartak egy rúd körül vonaglani, mint Cheryl. A legtöbbjüknek már nem volt más választása. – Nem ismersz embercsempészeket? Ha másképp nem megy, nekem aztán az is jó, ha így oldod meg. Csak gondoskodj róla, az üzlet pedig továbbra is makulátlanul működjön. – Éreztetni akarta Vernonnal, hogy neki az egész ennyit számít. Mindenki, aki neki dolgozott cserélhető volt. Kivéve őt, de ezt nem kellett tudnia. Nyomást akart gyakorolni, emlékeztetni a férfit, hogy még mindig ő itt a főnök.
– Mégis miféle ismerőseid vannak keked? – szaladt össze a szemöldöke, s bár igyekezett megmaradni a közönyösség álcája mögött, a testtartása kissé merevebb lett. A szavakból egészen úgy tűnt, mintha Vernonnak lenne egy titkos élete, aminek ő, Wesley nem részese, ez pedig sehogy sem volt ínyére. – Ha tehetném, én is megszabadulnék az én haszontalan szukámtól, de egyelőre biztonságosabb, ha magam mellett tudom őt. – Grimaszolt, mert szenvedett attól, hogy annyi nő közül épp azt vitte haza, amelyiket meg sem dughatja. Ha legalább Cheryl erre jó lett volna… Lemondó sóhajjal rántotta meg a vállát és lehunyta a szemeit, mert ha csak eszébe jutott a szőkeség, düh fogta el.
– Tudod, hogy hogy értettem – morogta továbbra is lehunyt szemekkel, és szórakozottan forgatta az ujjai között az üvegpoharat. – Az itteni életünkre gondoltam. Meridian más volt. – A hangjában vágyakozás támadt az egykori birodalma iránt, ami mindig is a legkedvesebb volt számára. Kedvesebb, mint akárhány szajha, szövetséges, bármekkora hatalom, de még Cedricnél is kedvesebb. – Ha visszamehetnénk… maradnál? – Végre kinyitotta a szemét és Vernonra sandított. A férfi ebben a világban talán nagyobb hatalommal bírt, így jogos volt a kérdés, hogy ha adódna a lehetőség, Ras melyik életét akarná élni. És egyáltalán követné-e őt továbbra is, vagy uralkodóként lépne elő. Nem akarta, hogy bármelyik vilagban is az ő helyére pályázzon a barátja, maga mellett akarta tudni, ahogy mindig. Valójában már el sem tudta volna képzelni nélküle az életét.
– Hülyének nézel? – A kérdés költői volt, Rasmus jobban tette, ha nem felelt rá, ezt pedig egy pillantással jelezte is, de aztán felhorkantott. – Ugyan már. Én nem a húgom vagyok, Ras. Én ismerlek. – A hangja most szinte nyájas volt, de a szemrehányás a tekintetében azt sejtette, hogy konkrét példát is tudna említeni, ha akarna. Hányszor is fordult elő, hogy a legrandomabb helyekre benyitva a barátjába botlott, aki nem az adóbevallást írta? És vajon ami neki random helynek számított, hányszor volt szándékos, hányszor gabalyodott össze úgy valakivel Ras, hogy azzal az ő érdeklődését akarta felkelteni? A féltékenysége nem támadt fel attól, hogy a férfi mindenféle emberekkel kefélt akár az ő szeme láttára, hisz még az sem érdekelte, hogy a tulajdon húga is a felpróbálandók közé került. Miért izgatta volna? Csupán szórakozás volt mind. A barátja egyetlen egyszer vallott csak érzésekről, mikor azokat osztotta meg vele, amiket iránta érzett. Biztos volt, ha magában most annyira nem is, abban igen, hogy az ő Cedricje sosem lenne képes ilyen módon kifordulni magából. Akkor feleslegessé válna számára.
Nem értette a célzást. Bizonyos emlékei nem voltak többek puszta benyomásoknál, amik heves reakciót váltottak ki belőle, de nem tudta őket megmagyarázni. Talán az elméje utasította el azt az árulást, amit az egyetlen bizalmasa, a barátja lépett meg, de az is lehet, hogy bárki is űzött játékot az ő elméjével, okkal nem engedte felszínre ezt, mert azt akarta, hogy a herceg bízzon Cedricben.
– Én talán nem vagyok hűséges? – Ezzel még sosem vádolták, de ha valamihez ragaszkodott, nem végzett félmunkát azügyben, hogy megtartsa magának. Megtehette volna, hogy belenyugszik a sorsába, elfogadja, hogy a húga trónigénye erősebb Meridian törvényei szerint, beérhette volna azzal a szereppel, amit kárpótlásul neki szántak Elyon lábánál, ehelyett cselekvésre szánta el magát és mindent felégetett, hogy úgy formálja újra a világot, ahogy neki tetszett. Cedriccel is ezt tette. Ha nem hajlott úgy, hogy neki kedvezett, kész volt megtörni. Mert az övé volt. – Nem vagyok konkurencia. Sosem voltam. – A hangja figyelmeztetőnek hatott, még a vonásai is megkeményedtek. A szavak furcsán nyugtalanná tették, de ebből semmit sem mutatott, és igyekezett mielőbb elhessegetni a kellemetlen érzést.
– Bájos, hogy mennyire kedvedre vannak ennek a világnak a szabályai, amik azt az illúziót keltik, mintha egyenrangú lennél velem. – Darálta unottan, de minden gesztusa arról árulkodott, hogy valójában semmi bájosat nem talált a dologban. – De ha elfelejtetted volna, hadd emlékeztesselek: onnan, ahonnan származunk ennél kevesebbért is végeztettem már ki árulókat. – Fata Morganaban persze másképp intézték a dolgokat, de Wesleynek hirtelen hiányozni kezdtek a középkori módszerek. Megvolt a maga szépsége annak a brutalitásnak, habár az uralkodása megkezdése utáni első időkben a hóhér kevesebb feladatot kapott; szeretett játszani a foglyokkal, majd kiszipolyozni az életerejüket, míg a vérük sűrű kátránnyá nem forrt össze, a szívük pedig aszott húsdarabbá sorvadt.
– Nem tehetek róla, hogy egyesek nem tudnak ellenállni nekem – tárta szét a karját, de továbbra sem emelte el azt a támláról, így a mozdulat laza nemtörődömséget sugallt. – A gyönyört megadom, de az ár sosem olcsó. Nekem is szórakoznom kell, és ha már máshogy nem tudnak a kedvemre lenni, legalább hadd kínozzam őket. Néha úgy érzem, a kegyetlenségen kívül semmi sem indít be igazán. – Ásított. Maga sem tudta volna megmondani, hogy baráti társalgás, vagy aljas ingerlés akart-e lenni. Talán mindkettő. Talán azt akarta, hogy a barátja megértse őt és a szadizmusra való ingereit, hiszen bizonyos szempontból Vernonnal is kegyetlen volt: az érzéseivel játszott, ha a testével nem is. S közben azt is akarhatta, hogy azt érezze, rajta is a vágyait éli, mégha nem is a szokványos módon tette azt, ezzel pedig össze is akarhatta zavarni a másik férfit. Akárhogy Is, Rasmus nem volt közömbös számára, de nem is jelentette azt, amire vágyott. Pedig belátta, mennyire egyszerűbb volna éppen benne megtalálni a gyógyírt. Ez azonban semmiben sem gátolta. Ha mindig csak olyanokkal bújt volna ágyba, akik jelentettek számára valamit, sosem bújt volna ágyba senkivel.
Egy pillanatra feloldódott a feszültsége és elnevette magát a tréfán, ami legalább nem az ő kárára ment.
– Bethany egy beteg ribanc. Ha azt mondanám neki, hogy megtértem, elrabolna és megerőszakolna – kontrázott, és hagyta, hogy a barátja szavai elégedettséggel töltsék el. – Fogalmam sincs, miért vannak úgy oda a megalázásért – vallotta meg szórakozottan. Nem mintha túl sokat gondolt volna erre, tulajdonképpen nem is érdekelte.
Az ingerültség egy pillanatra árnyékott vetett az arcára, amitől a szép, nemes vonásai eltorzultak. Miért kell Vernonnak folyton dacolnia?
– Te követelőzöl, ha valamit akarsz, mondd meg. Ezzel eddig neked sem volt gondod. A kurváid legalábbis sosem panaszkodnak rád. – Az árnyék eltűnt az arcáról, kíváncsian szegte fel a fejét és úgy fürkészte Vernont, mintha valami új íz lenne, amit még sosem próbált és nem döntötte el, hogy egyáltalán akarja-e. – Ezt a viselkedést biztosan nem fogom jutalmazni – vette oda még közönyösen, majd kiitta az itala maradékát. Nem csak a szemtelen viselkedés bosszantotta, azt akar még szórakoztatónak is találta volna, ha Vernon betartja a határokat. Az sem volt ínyére, hogy a férfi újra és újra arra célozgatott, hogy elárulja őt, de még erre is talált mentséget, hiszen a büszkeségére ő maga is kényes volt. Viszont kezdte azt érezni, hogy valóban túl nagy hatalmat adott Vernonnak, amivel már nem is éri be, most már rá is igényt formál, mintha valami szajha lenne. Azt akarta, hogy a másik tudja: ha valaha is ők ketten összegabalyodnak, az nem azért lesz, mert Vernonnak efféle igényei, vágyai vagy sóvárgása van, hanem mert ő úgy döntött, hogy meg akarja fektetni.
– Komolyan azt hiszed, hogy ülök a babérjaimon és a kisujjamat sem mozdítom, mondd? – mordult rá, majd kissé felé dőlt. – Ismerhetnél annyira, hogy tudd, másodjára már sokkal óvatosabb vagyok. Ügyelek a részletekre. – Nem tette hozzá, hogy ezúttal Vernont is fenyegetésnek gondolta időnként, ugyanis nem akarta, hogy a bizonytalanságától vérszemet kapjon a férfi. – Annyira azért nem ismerem őket, hogy tudjam, kik lehetnek. A szőke szuka gyanús, nem hiába szeparáltam el tőle Cherylt. De nem értem, hogy ha valóban ő az egyik, mire vár? Miért hagyja, hogy a húgom elpusztítsa önmagát? – Nem is sokat agyalt a kérdésen, bár időnként eszébe jutott valaki, akire nem akart gondolni. Nem lehetett a szőke csaj ő, de tudta, hogy a Szív Őrzője sem lehet messze. Felismerné, ebben biztos volt. Vele eltöltött némi időt, néha egészen meghitt pillanatokat éltek át együtt, bár Will erről talán másképp vélekedne. Az emléktől mosolyra görbült az ajka.
– Miért ne? – kérdezte meglepő jókedvvel az agymosós ötletre, majd megforgatta a szemeit. – Egy szavad sem lehet. Egyszer már bejött. De nem pazarolnám a mosogatófiúra az energiámat, szükségem van mindenre, hogy Cheryl felett megtartsam a kontrollt. Meglepően makacs, folyton ki akar bújni, bár mióta elkezdtél több figyelmet szentelni neki, mintha kezelhetőbb lenne. – Ezért sem bánta, ha Vernon elterelte a húga gondolatait, bár időnként roppant fárasztó volt kiszűrni a lényeges, elnyomandó emlékeket az indokolatlan, rajongással teli maszlagból. Utálta. Minden percet utált, amit azzal töltött, hogy Elyon fejében matatott, mert amíg az agyát boncolgatta, arra gondolt, milyen szépen festene a vére a falon, a padlón és az ő kezein.
Már nem érzett örömöt.
– Tudom, hogy mire megy ki a játék, de fogy a türelmem, Vernon – mondta csendesen, s bár a hangja nyugodt volt, nem lehetett elvitatni, hogy vészjóslóan csengett. Először nem akart belemenni a játékba, nem akarta megadni az örömöt neki, hogy az idegein táncoljon, mostanra viszont tényleg elege volt a szemtelenkedésből.
– Meg is ölhetjük – vetette fel a padlót bámulva. Összedörzsölte az ujjait, mintha csak Elyon vérét akarná szétkenni azokon. – Ha nem lenne gyanús – tette hozzá vicsorogva, ugyanis gyűlölte, hogy itt, ebben a világban ennyire lekorlátozódtak a lehetősegei. Nem tartott a börtöntől, de a bárt nem akarta elveszíteni, márpedig így minimum az egész városon emléktörlést kellett volna végeznie, ha valóban megszabadultak volna Elyontól. Valamiért mindenki szerette a húgát. Legalábbis mielőtt még ki nem fordult magából.
Nem tűnt fel neki a beállt csend, mert ő is elmélyedt a gondolataiban. Annak örült, hogy Vernonnak épp akkora teher a szőkeség, mint neki, így ha mégis úgy dönt, hogy eltakarítja az útból, nem a barátja lesz az, aki lebeszéli.
– Jó, mert annyira nem vagy elragadó, mint hiszed – jelentette ki kihívóan, bár nem gondolta komolyan. Talán nem úgy nézett Vernonra, mint valakire, akit megdugna, de azt elismerte, hogy van valami megkapó a személyiségében, aminek még ő sem tud teljesen ellenállni. Pedig rá igen kevesen voltak csak hatással az évszázadok során. Nem hiába nem emlékezett már az ágyasai nevére, ahogy azt sem tudta megmondani, kivel vesztette el a szüzességét, bár lehetséges, hogy ő soha semmilyen értelemben nem is volt tiszta.
A pohárhoz koccintotta az üveget és töltött a férfinak.
– De, hogyne. Milyen kár, hogy te sosem szerettél magadon kívül senkit még – helyeselt hasonló színlelt komolysággal, de közben Vernonra sandított. – Csak engem.
Megrázta a fejét a kérdésre. Ha frusztráló is volt a varázslatot fenntartani, sokkal rosszabb lett volna elengedni, majd újra kezdeni az egészet. Elyon ereje nélkül ‐- amit magába olvasztott – talán nem is ment volna. Ha a húga egy pillanatra öntudatra ébredt volna, talán sosem lett volna képes az uralma alá hajtani őt ismét. Meridian Fénye erős, de csak míg ver a szíve.
– Meglepődtél, pedig nem kéne. Nem erre játszol mostanában? – vonta fel a szemöldökét kifejezéstelen arccal, habár a végrendeletet még azelőtt tüntette el, hogy Vernon lázadozni kezdett volna ellene, ami azt sejteti, hogy már akkor sem bízott benne.
– Hiszen minden nap azt teszem. Dugok és közben rád gondolok – intett a kezével, a kegyetlenségét pedig azzal tetézte, hogy megérintette Ras karját. Pedig a szavai nem jártak olyan messze az igazságtól, habár nem éppen egy kontextusban történt a kettő, ahogy hangzott a szájából; előfordult, hogy miközben együtt volt valakivel azon tűnődött, hogy Ras megtette-e már azt, amit kért tőle, vagy visszaért-e már, vagy egyáltalán merre lehet. Vagy miért nem csatlakozik.
– Nem akarok nagy hírverést, a szüleim eltűnése így is nagyobb szenzáció lett, mint reméltem. Ha elkezdenének hullani itt az emberek, mint a legyek, az feltűnő lenne – magyaráta, habár biztos volt benne, hogy Vernon is tökéletesen tisztában volt azzal, hogy hogyan kell jól intézni a dolgokat, kivárni és elsimítani a szálakat, eltüntetni a nyomokat. Nem hiába bízott rá annyi mindent.
– Azt hittem, megegyeztünk abban, hogy a mi fajtánkat nem lehet szeretni. Ne gondolj túl sokat magadról, Ras. Elyon egy tizenkét éves kis szaros volt. Meglepne, ha megmaradt volna azon a szinten miután királynő lett. Cherylnek viszont nincs választása. Mondd, tudod egyáltalán, hogy miért van úgy odáig érted? Vagy ő tudja? Egy seggfej vagy, nem is titkolod. A legtöbb furskát elijeszteni szoktad. – Bár a szavait visszavágásnak szánta, nem tudott megállni egy cinkos mosolyt. Ő tudta értékelni a barátja hozzáállását. – Ha el tudtam érni nála, hogy a saját barátnőjét gyűlölje, veled sem lesz nehéz dolgom. Majd felidezem neki, amit a szüleink meggyilkolásáról meséltél. Szerintem ő annyira nem értékelné azokat a részeket, ahol az alaposságodat ecseteled. Vagy ahol arról pofázol, hogy mennyire élvezted a dolgot. – Még őt is megrendítette valahol – mélyen, habár közben megkönnyebbülést érzett. Tudta, hogy az elnyomásnak vége és szabad. Cheryl viszont ebben az életben lehetőséget kapott arra, hogy ismerje és szeresse a szüleiket. Cedric ezt vette el tőle, ráadásul nem érez megbánást.
– Mármint amúgy, vagy prédának nem elég jó? – szaladt össze a szemöldöke, mert elkalandozott. Ismét eszébe jutott az az őrző, a vörös. A neve nem jutott eszébe, mert utálta. Közönségesnek találta valakihez, aki olyan különleges, mint Kandrakar Szívének viselője. – Nekem csak egy szörnyem van, de ő dacol velem és feldühít, nem hoz lázba – nézett rá sokatmondóan.
S mintha csak ezt a kijelentését akarná igazolni, a férfi elérte, hogy Wesley elveszítse a türelmét. Ezúttal végleg.
– Akkor itt az ideje, hogy befogd, túl régóta tűröm a szarságaidat – csak ma. Viselkedj férfiként és ne rinyálj, ha nem kaphatsz meg valamit. – Közel hajolt hozzá. Érezte a szorítása alatt megfeszülő izmokat, az ütőér lüktetését, sőt azt is, mikor a barátja megpróbált nyelni. – Ezzel a viselkedéssel csak szánalmat keltesz bennem, nem vágyom rád tőle jobban. – Engedett, de csak annyira, hogy Cedric nyelhessen egy korty levegőt. Elég ideje ismerte már, tudta, hogy ezzel még nem érte el a kívánt hatást, sőt mintha a férfi beindult volna.
– Majd jól bánok veled, ha megint azt érzem, hogy nem akarsz a fejemre nőni, hanem elfogadod, hogy ki uralkodik kin. Te vagy az enyém és nem fordítva. – Felé dőlt. Nem akart rámászni, csak éreztetni akarta, hogy nincsenek egy súlycsoportban, de elég volt a legapróbb súrlódás, hogy megérezze, mit ébresztett fel a durvaságával. Ő sem maradt közömbös. Főleg, mikor a férfi másodszorra is hercegemnek szólította. Aztán megint. A kérés túl sok volt. De kegyelmes herceg akart lenni. Meg akarta adni Cedricnek azt, amitől még inkább csodálhatta őt. Az talán észhez is térítené, eszébe juttatná, hogy ők ketten sokkal többre viszik együtt, mint egyedül.
– Mi lesz az én igényeimmel? – Vonta kérdőre és közelebb húzta a férfi fejét magához. – Azt már tudjuk, hogy te mit akarsz. De mi van, ha én nem akarlak úgy? Vagy ha még nem tudom. – Az ujjai elernyedtek, nem tépték tovább Cedric haját, inkább lesiklottak a tarkójára. A teste reagált, de a katarzis nem következett be.
Talán többre van szükség.
A szájára nyomta a sajátját, aztán türelmetlenül elmélyítette a csókot mindenféle gyengédséget, vagy törődést nélkülözve. De ez máris több volt, mint amit a legtöbb ribanc kiváltott belőle, így ha a másik partner volt, hajlandó volt megpróbálni, hogy Cedric csillapíthatta-e az éhségét.

You know everyone is talkin’ on the scene. I hear them whisperin’, ‘Bout the places that you’ve been. And how you don’t know how to keep your business clean

+16
Időnként eljátszott a gondolattal, hogy az üzleti ügyek mellett a titkaiba is beavatja a másik férfit. Nem a sötét és véres titkokba, azoknak már amúgy is a részese volt; sokkal inkább azokról a dolgokról mesélt volna neki, amiket még magának is vonakodott bevallani. Gyengeségeket. Beszélt volna az étvágyáról, arról, hogy a kielégületlenség nem hetek vagy hónapok óta kínozza, hanem már időtlen idők óta, és hogy az a valami, amit keresett talán nem is létezett, de úgy érezte, hogy Vernon akkor sem venné komolyan, ha azon a borgőzös estén éppenséggel nem vallotta volna meg az érzéseit. Elkényeztetettnek gondolná, talán azt is a szemére vetné, hogy a gazdag ficsúrok problémája ez, amivel nem tud együtt érezni, pedig vadabb perceiben még az is megfordult az agyában, hogy talán épp a barátja jelenti a megoldást.
– Ki mondta, hogy nem áll? – szaladt fel a szemöldöke, a megfogalmazás pedig egészen véletlenül sikerült ennyire kétértelműre. – Engem tartasz elkényeztetettnek, mégis, ezek szerint te tartasz otthon saját bejáratú kurvát. Most, hogy már megteheted – tette hozzá beszédes mosollyal. – Még ha lenne is ilyen gondom, az csak abból fakadna, hogy kényes vagyok az otthonomra és nem tűrök meg egynél több haszontalan szukát benne. – Pimasz elégedettség ült ki az arcára, amiért a húgára tett megjegyzés kellően lealacsonyítóra sikeredett, és csak azt sajnálta, hogy Cheryl most nincs a szobában, hogy hallja, mit is gondol róla valójában. – Az volna? Vigyázz, a következő, amit kiböksz mindjárt az lesz, hogy a szépség belülről fakad – horkantott fel gonoszul.
Tudta jól, hogy Vernon szavai egytől egyig igazak, még sem volt könnyű elismernie egy ilyen horderejű dolgot.
– Ezt már sosem tudjuk meg, nem igaz? – Az egyetlen apjának tett ígéret, amit nem szegett meg ennyi év után sem az az volt, hogy nem mondta el barátjának az igazat arról, mi történt a családjával, az egész fajával. Lett volna rá alkalma, és szerette azt gondolni, hogy Cedricnek már amúgy sem számítana, de ebben nem lehetett egészen bizonyos. Megtartotta hát magának ezt a titkot, eltemette, mintha sosem létezett volna, mintha Cedric mindig is az övé lett volna. Ha egy nap a férfi valóban elhagyja őt, ne érezzen más fájdalmat, csak azt, amit az ő hiánya jelent.
Az állkapcsa vészesen megrándult, az arcára mégis mosolyt erőltetett.
– Tudom jól... hát, hogy ne. Feltűnt, hogy a hűség neked sem jelent már semmit. Kár – görcsösen igyekezett könnyednek látszani, de a kierőszakolt mosoly úgy fagyott az arcára, mintha Ras megütötte volna őt. Nem tudta, mit tart szégyenletesebbnek, hogy barátja elárulná még több pénzért, vagy hatalomért; vagy hogy ezt még ilyen pofátlanul be is vallja neki. – Volt legalább egy tulajdonságod, amit a javadra lehetett írni, és most nézz magdra. Pénzért bárkinek szét teszed a lábad? Nem ismerős ez kicsit? – A burkolt sértéstől sem érezte jobban magát, de igyekezett úgy tenni, mintha Vernon összemosása a szajhákkal elégtétel lenne számára az árulásért. A téma furcsa űrt hagyott benne azután is, hogy a beszélgetés tovább gördült.  Nem tudta, az emlékei közül nem minden bukkant még felszínre, de Vernon nem először lenne hűtlen hozzá, ha valóban meglépné az árulást.
– És mióta érdekel téged ilyen szinten a lányok hogyléte? – forgatta a szemeit. – Biztosíthatlak, hogy amit teszek velük, azt ők is akarják. Persze, nem fogok álszenteskedni, beindítana, ha tiltakoznának, de a csendes belenyugvásuk valahogy még inkább felizgat. – A szadista hajlamok már egészen  kiskorában megmutatkoztak. Eleinte próbált tiltakozni a természete ellen, tényleg megpróbált jobb lenni, még ha erről mindenki meg is feledkezik, de miután az anyja úgy döntött, hogy új örököst hoz a világra, utat engedett a sötétségnek. – Bethany néha álomba sírja magát mellettem, mégis önként ajánlkozik fel újra és újra azért, hogy azt tegyek vele, amit csak akarok. Mit kéne tennem? Utasítsam vissza? – rekedt kacagás tört fel a torkán. Nem értette, hogy a lány mit miért tesz, de nem is kereste az okát, nem az ő dolga volt kigyógyítani bármilyen elmebajban szenvedett, főleg, mivel a játékok mind azt a célt szolgálták, hogy megtalálja saját magának a gyógyírt. Ha Bethany ebben önként részt akart venni, miért is beszélte volna le róla?
– Hmm. És mégis hogyan? Olyan hatalmat adtam a kezedbe, ami talán még nekem sincs itt. A te kezed alatt fut össze minden, hagyom, hogy azt tégy, amit csak akarsz, azzal feküdj le, akivel csak akarsz, még azt is hagynám, hogy megdugd az ártatlan kishúgomat. Mit akarsz még Ras, amit nem kaptál meg? – Kissé oldalra billentette a fejét, mint aki hosszú anekdotákra készül, de a helyes válasz erre a kérdésre egyetlen szó volt csupán, csak azt fogadta volna el, ami felül írja mindazt, amit az előbb felsorolt. Nem számított, hogy ki intézi a pénzügyeket, az adminisztrációt vagy a kényes titkokat, amíg az illető felett neki, Wesleynek rendíthetetlen hatalma volt. A helyes válasz mindig Ő volt.
– Elég, ha közlöd. Az emailjeimet is te kezeled – vetette oda gúnyolódva. – Ha már az iróniával sem tudsz mit kezdeni, tényleg le kéne pihenned. Azokkal, akik számítanak nagyon is képben vagyok, ezt tudhatnád. – Az üvegért nyúlt, amit a jelek szerint Ras ki szándékozott sajátítani és nem foglalkozva azzal, hogy barátjának mik a szándékai, kiszedte a kezéből, hogy megtöltse a poharát. – Az apám is rábízott ezt-azt, szerintem megoldja, ha felajánlom neki azt a kényelmet, amiben most te lubickolsz. Persze, csak amíg össze nem szeded magad. De ki tudja. Cole talán még okozhat meglepetéseket, akkor pedig szeretném magam mellett tudni őt.
Felhorkantott, mikor Ras túlzott jó kedvvel reagálta le azt, ami az ő szemét viszont nagyon is szúrta.
– Én pofátlannak tartalak, az nem elég? Amúgy sem zárja ki egymást a két dolog. – A szavait kritikának szánta, s elvárta volna, hogy  barátja magába szálljon, de kezdte belátni, hogy Ras makacssága mostanra túlságosan elkanászodott. Hinni akarta, hogy meg tudná regulázni, ha nagyon akarná, és csak azért nem akarja, mert valahol élvezi a játékot.
– Zavar? – A nevetése őszintének hatott, de a szeme nem mosolygott, ridegen elemezte a másik férfit, mintha csak hazugságon akarná kapni őt. – Ugyan, ugyan, Ras. Nekem akarod bemesélni, hogy nincs ínyedre egy kis rajongás? – Megrázta a fejét, mint aki egyetlen szót sem hisz az egészből, és felsóhajtott. Egyszerre szórakoztatta és bosszantotta, hogy a húga mennyire igyekezett lesüllyedni Vernon szintjére. Az ő szintjükre. Mintha a rúdon vonaglás elég lenne hozzá, hogy megértse Vernon világát – az ő világukat. De arra azért kíváncsi lett volna, Meridian Fénye meddig lenne hajlandó elmenni azért, hogy az imádott férfi figyelmét kivívja. Összemocskolná magát? Hagyná, hogy összemocskolják? – Szóval bízzam magamat… magunkat inkább… a te elragadó sármodra? Ennél gyakorlatiasabbnak ismerlek. – Nem mintha kétségei lettek volna afelől, hogy Vernon meg tudja dolgozni a húgát, de egyszer már belebukott egy nő szeszélyességébe, még egyszer nem követi el ezt a hibát. – Valóban. Te csak a szüleit ölted meg – emelte a szájához szórakozottan a poharat, de mielőtt ivott volna, újabb gondolata támadt: – Mit gondolsz, mire tudnád rávenni? Mekkora a befolyásod felette? És mekkora volna az én közreműködésem nélkül? – Nem kötekedni próbált, habár akár úgy is tűnhetett. Próbálta megfejteni, hol kezdődik a húga és hol ér véget az az agymosott liba, akivé ebben a világban vált, s hogy mi haszna még életben tartani egyáltalán. Tudta, hogy oka van, csak már arra nem emlékezett, hogy mi, de a barátja eszébe juttatta, hogy Cheryl azért nem ment a szüleik után, mert nyoma volt annak, hogy őt illette meg minden, ami neki járt volna. Milyen elbaszottul unalmas már ez a forgatókönyv. – Nem fogja megtalálni. És te sem – tette hozzá rezignáltan, mintha csak olvasott volna Rasmus gondolataiban. – A fertőt pedig, ami olyan nagyon emlékeztet Rád, élvezem – emelte meg a poharát vigyorogva. Többre is vágyott. Vissza Meridianba, a trónjára, de a módját még nem találta meg, hogyan juthatna vissza. Valami történt, ami elzárta őt és a hozzá hasonlókat ide, de egyelőre túlságosan lefoglalta, hogy az Aphrodite’s-t megtartsa.
– Eszembe jutott, de amíg nem tudjuk biztosan, hogy ki az a ribanc, jobb ha nem kapkodunk. Nem most, a célegyenesben kellene hibáznunk. – A türelem sosem volt erénye, de ezúttal tényleg jobban akarta csinálni, így olyasmit is magára kényszerített, ami nem volt ínyére. – Megbotlott? – tárta szét a karjait vigyorogva, de a jókedve csak addig tartott, míg Rasmus arra nem kezdett el célozgatni, hogy Meridian Fénye még hasznára válhat. – Tudod, hogy hogy működik a varázslat, amit Cherylen alkalmazok, Ras? Egy szűrőhöz hasonlítanám, ami gondosan felfogja azokat az emlékeket, amik… hogy is mondjam? Cherylt Elyonná teszik. Abban ugye megegyezhetünk, hogy a két lány még csak köszönőviszonyban sincs egymással? Te Cheryl felett gyakorolsz hatalmat. Cheryl ártatlan, buta és persze ártalmatlan. Elyon viszont nem az. A szűrő felett nekem van hatalmam, és ha már így burkoltan fenyegetjük egymást, gondolj bele, mi történne, ha áteresztenék bizonyos információkat, amik esetleg nem túl előnyösek rád nézve, barátom. – A negédes monológot mosolytalanul, csendesen fejezte be. Rasmusnak tudnia kellett, hogy nem ő irányít mindent. Elyont legalábbis biztosan nem.
Töprengve figyelte a másik férfi ténykedését, lustán előredőlt, ő is letette a poharát az asztalra, egy utolsót még szívott a cigarettából, majd a hamutartóba dobta a csikket, és épp olyan ráérősen dőlt vissza a már kész válasszal:
–  A vadászat jobban felcsigáz, de még nem találtam meg a számomra tökéletes prédát. Vagy túl gyorsan törnek meg, vagy világgá szaladnak, mert megrémisztem őket – felelte lassú mélázással. – A szörnyekkel meg az a baj, hogy mindig nagyobb szörnyek akarnak lenni nálam. Ismersz, nem szeretem a konkurenciát.
Ez a pillanatnyi meghitt nyugodtság sem tarthatott soká, Rasmusnak elég volt csak megkérdőjelezni azt a kijelentését, hogy hozzá, Wesleyhez tartozik, ő pedig robbant. Ha valamit, ezt nem vonhatta kétségbe senki, ugyanis Cedric ajándék volt az apjától. Az egyetlen, amire vigyázott is, amit nem pusztított el, és ő most hálátlanul azt merészeli mondani, hogy nincs ráírva a neve, így nem is formálhat rá jogot? A düh elvakította, elsőre fel sem tűnt neki, mit vált ki a férfiból azzal, hogy hevesen reagált. Csak akkor kezdte sejteni, mikor a barátja megpróbált fölé kerekedni. Nem hagyta.
– Elfelejtetted, hol a helyed. Talán én emlékeztesselek rá? – sziszegte keményen, és az ujjai Ras torkára kúsztak. Fájdalmat akart okozni neki, megtanítani arra, amit talán elfelejtett, de ahelyett, hogy eltaszította volna, inkább közelebb vonta. – Mi a célod, Cedric? Őszintén. Ki akarsz baszni velem, vagy… – a szemöldöke sokatmondóan felfelé rándult. – Baszni akarsz velem és azt hiszed, az majd beindít, ha hisztis kurvát játszol?
Próbált csillapodni, de bármitől is forrt fel a vére, nem múlt el, nem hagyott alább, sőt. Mikor Ras a füléhez hajolt és kiejtette azt a nevet, amin már rég nem szólította őt, állatias morgással döntötte a fejét az övének.
– Nem szabhatsz feltételeket nekem, ez nem így megy – suttogta most ő a férfi fülébe, a keze pedig ismét irányt változtatott. Cedric tarkójára simult, majd a hajába túrt az ujjaival és határozottan hátra rántotta a fejét, hogy a szemébe nézzen. – Azt akarom, hogy viselkedj, és ha képes vagy rá, talán én is hálasabb leszek – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon, sötét szemei pedig bejárták Ras arcát, míg végül az ajkain állapodott meg a pillantasa. – De ha elárulsz, megfizetsz. Ne légy ostoba, Cedric. Szükségem van rád.

You know everyone is talkin’ on the scene. I hear them whisperin’, ‘Bout the places that you’ve been. And how you don’t know how to keep your business clean

Ő kezdte ezt az aljas játékot, az igaz, de arról nem volt szó, hogy a végén, ha burkoltan is, de ő lesz majd sértegetve. Mikor lett Cedricnek ekkora szája? Mióta nem hajbókol már neki, mióta nem szólítja "hercegemnek", és egyáltalán mióta veszi a bátorságot mások előtt így beszélni vele?
– Lehet, hogy így van, barátom, de te sem a bankszámla kivonatra vered ki, nem? Vagy lemaradtam volna valamiről és újabban jobban lázba hoznak a nullák, mint... – hagyja, hogy egy pillanatig Rasmus azt higgye, hogy önmagát mondja majd, ezzel újabb olajat locsolva a tűzre, de végül csak nem teszi: – egy gyönyörű test látványa?
Illett volna megnyugtatnia Bethanyt, a lány biztosan elvárta volna, hogy azt mondja, rá másképp tekint, ő különleges számára, de mára már elég hazugságot suttogott a fülébe, érje be annyival. Az sem baj, ha a vérig sértődik és többet nem jön majd, sőt ha úgy tartja kedve, mondjon fel. Majd jön más a helyére.
Egyébként is jobban foglalkoztatta a barátja helyzete, s hogy kezd elszaladni Verononnal az a bizonyos ló. Az apja annyiszor figyelmeztette, hogy becsülje meg a szolgáit, milyen ironikus is lenne, ha épp ennek az atyai jótanácsnak a megfogadása okozná a vesztét...
– Azért téged sem kellett félteni soha, ha arról volt szó, miképp dacoljunk a hagyományokkal. Elég csak a puszta létezésedre gondolni – int vigyorogva, hiszen Cedric sorsa az volt, hogy elpusztuljon, valami rejtélyes okból kifolyólag az apja mégis megkímélte az életét és magához vette őt. Ez még a jóságos Zanden királytól is szokatlan volt, de ugyan ki mert volna szót emelni ellene? – Megunsz? – a nevetése élesebbre sikerült, mint amilyennek szánta. Tudta, hogy Vernon részéről ez kétségbeesett törekvés a büszkesége megőrzésére, mégis bosszantotta, hogy a férfi úgy próbált tenni, mintha kettőjük közül ő, Wesley lenne az, aki vágyik a másikra. – Mindketten tudjuk, hogy élnél a kínálkozó lehetőséggel – sokatmondó mosollyal biccentett, aztán Bethanyra bökött. – Mintha ezzel arra célozgatnál, hogy az alkalmazottaim csak azért jönnek fel megdugatni magukat, mert félnek tőlem. Nincs ebben némi ellentmondás? – forgatta a szemeit. Egyébként sem látta be, mi rossz lenne abban, ha így is lenne, vagy Rasmus egyáltalán miért tette szóvá ezt. Talán azt gondolta, hogy a dolog majd eljut Bethany agyáig, aki rádöbben, hogy csak kihasználják? Nevetséges. És nem ő hívta a lányt ma sem. Ha neki lehetnek fétisei, miért is olyan elképzelhetetlen, hogy Bethany pont az ő érdektelenségétől nedvesedik be?
– Hát persze – nevetett fel, ezúttal jóízűen, mert kaján örömét lelte abban, ahogy Rasmus azt próbálta bebizonyítani, hogy mostanra elmúltak az érzései. – Mondd csak, ez rád is igaz? Ha egy nap valaki jobb ajánlattal kecsegtet, elhagysz engem? – Nem, ez nem történhet meg, így magabiztos mosollyal szegte le a fejét. Mi lenne Rasmus nélküle? Egy senki. Semmi. És mi lehetne bőkezűbb ajánlat annál, amit ő kínált a férfinak? Általa olyan hatalmat birtokolt, amiért sokan a fél karjukat is odaadták volna. Talán nem egy egész világ felett uralkodtak még, de egy nap akár az is megtörténhet.
– Valószínű – mondja vontatott fejhangon. – De egészen addig nem zavarnak a téveszméi, amíg azt teszi, amit mondok neki.
A mosolya kissé lekonyult, mikor a másik újabb kötözködésbe kezdett, ám elhatározta, hogy ezúttal nem harap rá a csalira, inkább megmutatja neki, hogy még Rasmus sem pótolhatatlan.
– Jó – vágott a férfi szavába, és hogy kompenzálja az idegességből fakadó hevességet folytatta: – Ha nem bírod a tempót és pihennél, csak szólj és keresek valakit, aki segít neked. Talán Tristan megbirkózik a feladattal. Már akkor is itt dolgozott, mikor apám vezette a helyet, biztos örülne, ha feljebb léphetne mosogatófiúból. – Csak egy pillanata van kiélvezni a szavai súlyát mielőtt ismét elkomorodna: – Tényleg rád fér a pihenés. Újabban magadhoz képest is pofátlan lettél.
Senki sem vádolhatta azzal, hogy túlságosan szentimentális volna, de Rasmushoz nem csak azért ragaszkodott, mert jó munkaerő volt. A közös múlt, a szörnyűségek, amiket együtt követtek el és a cél, ami ott lebegett előttük összekötötte őket. Néha tudott úgy gondolni a férfira, ahogy az akarta, máskor testvért látott benne, olyan testvért, aki ki akarta túrni őt, időnként a barátot, akire számíthatott, de most... most talán az ellenséget is meglátta egy pillanatra. Az ellenséget, akit sértettség és düh keltett életre, aki tönkre tudná tenni őt, ha akarná – ha hagyná. Vajon Rasmus miként tekintett magára?
– Kezdem azt hinni, hogy az irántad táplált... rajongása megzavarta az agyad és azért vagy ennyire gúnyos. Elfelejtetted, hogy ki ő? Ebben a világban talán csak egy buta kislány, de attól még ő Meridian Fénye. Az érdekel, hogy mit csinálok egész nap? Fenntartok egy olyan erős varázslatot, ami gondoskodik róla, hogy erre továbbra se emlékezzen. Nyugodtan nehezményezd, hogy amíg te hálátlan feladatokban vagy kénytelen elmerülni, addig én erőt gyűjtök ehhez, de emlékeztetnélek, hogy ha a húgom rájön, hogy ki ő, akkor azt sem lesz nehéz összeraknia, hogy te ki vagy. Akkor aztán vége a nyálcsorgatásnak, meg a kisded játékoknak. – Az ingerültségét jól leplezetten, szinte nyájasan közölte mindezt. Ha fenyegetésnek is hangzott, kivételesen nem annak szánta, bár biztos volt benne, hogy barátja majd levon valami efféle következtetést is. – Cherylt és azt, hogyan mutatkozok vele, bízd rám. Egyébként pedig amíg nem kerül a kezébe apánk végrendelete, amiről gondoskodtam, úgy tudja, mindenen egyenlő részben osztozunk, így emiatt nem aggódom, úgy tudja, nincs beleszólása. És egyébként is tetszik neki ez az egész fertő. Biztos rád emlékezteti, és a része akar lenni – Gúnyos mosollyal rázta meg a fejét. A húga ostobasága jó szolgálatot tett neki, nem kellett megerőltetnie magát, hogy túljárjon az eszén. Talán ez volt az egyetlen olyan tulajdonság, amit szeretett benne. – Ezúttal okosabban keverem a lapokat. Csak azt az idegesítő szőke picsát kell távol tartanunk Cheryltől, és nem lesz gond.
Nem undorította elképzelni a húgát és Rasmust, de valahányszor megtette úgy érezte, mintha izzó parazsat lélegzett volna be, ami az egész mellkasát lángra lobbantotta. Árulás volt, hogy két ember, akik hozzá tartoztak, akiknek az élete, a boldogsága és a létezése tőle függött így gondoljanak egymásra, de ismerte a barátját.
– Később? Később majd arra gondolok, milyen jól fogok szórakozni, mikor összetöröd a szívét. Majd kibírom valahogy – Sunyi mosollyal gyújtott rá egy másik cigarettára. – Valaki, aki tudja, hogy miféle szörnyeteg vagy és nem akar megváltoztatni, sőt talán épp ezt találja benned olyan csábítónak. Talán ő is egy szörnyeteg – vont vállat. A saját vágyait tolmácsolta, bár bele sem gondolt. Valahányszor Bethany igent mondott neki egy-egy vad ötletére tudta, hogy csak azért teszi, mert akar valamit ezzel. Esténként álomba sírta magát, mert a játékaik túl durvák voltak, mégis újra és újra kötélnek állt, de nem azért, mert szerette őt. Egy szörnyeteget nem lehet szeretni, az anyja megtanította erre. Rasmus talán nem volt olyan kétségbeesett, mint ő, Wesley, de tudta, hogy úgy sem maradna meg egy Cheryl-féle lány mellett.
Felült, Ras felé fordult és megragadta az állát. Nem olyan gyengéden, ahogy a lányokét szokta, az ujjai a férfi arcába mélyedtek. Olyan közel hajolt hozzá, hogy még a szemébe tudjon nézni.
– Te is tudod, hogy nem ezek kötnek hozzám. Az enyém vagy, míg úgy nem döntök, hogy már nincs rád szükségem. De nem akarhatod, hogy így legyen. Nyeld le a büszkeséged, barátom és ne játssz a türelmemmel, mert nem leszek örökké elnéző még veled sem. – A fogása gyengült, most már ha akarta, Rasmus elhúzhatta a fejét, de ő magától nem eresztette.

You know everyone is talkin’ on the scene. I hear them whisperin’, ‘Bout the places that you’ve been. And how you don’t know how to keep your business clean

Ezen az estén nem ronthatta el semmi a kedvét, még Bethany kéretlen csimpaszkodását is tudta értékelni, akkor Rasmus epés megjegyzései biztosan nem fognak ki rajta. Rég volt már ilyen idillien tökéletes minden, tökéletesen az ő kedvére való, és nem szándékozott bosszúsággal reagálni barátja pimaszkodására. Megértette Vernont. Valahogy mégis csak kompenzálnia kellett a múltkori, visszaszívhatatlan gyengeséget, ami elhagyta a száját.
– Tehetek róla, hogy kecsegtetőbb jutalom vagyok a kemény munkáért, mint pár száraz bankó? – A szemöldöke beszédesen rándult meg, mintha a kérdés után még hozzá tette volna azt is, hogy "te már csak tudod, miről beszélek, nem?". Ez volt a csodálatos abban, hogy Rasmus és ő olyan régi barátok voltak, a szavak gyakran csak körítésként szolgáltak egy-egy társalgáshoz.
– Tudod, hogy semmi bajom a jól bevált hagyományokkal. – Az iróniához egy ragadozó mosoly társult, olyan, amit megint csak a másik férfi érthetett, nem is csoda, ha Bethany ostobán kapkodta a fejét közöttük. – Szóval legközelebb számítsak rá, hogy kikötözőset játszunk? – kérdezte könnyed hangon, mintha nem bújna meg mögöttes szándék a szavaiban, talán még a jól bevált kisfiús ártatlan bájt is magára varázsolta közben megszokásból, de egy pillanatig se hitte, hogy Rasmus majd el is hiszi neki.
– Mikor utasítottam én vissza egy kis csoportos rosszalkodást? – ciccegeve Bethanyra nézett, hogy leplezze, mennyire megmozgatta a fantáziáját a dolog. – De honnan veszed, hogy Bethany akar? – Nem mintha izgatta volna, hogy mit akar a lány, de úgy vette észre, a súlyos megaláztatás rontja a munkamorált, így időnként azzal az illúzióval kecsegtette a szerencsétleneket, hogy hozhatnak döntéseket és fontos az ő jóllétük is. Kár, hogy csak mostanság került a kezébe az a szakirodalom, ami talán abban is segíthetett volna, hogy megtartsa magának Meridian trónját. Persze az születési előjoga volt, így a dühös csőcselék lázadozása felségárulás volt, de ez már mindegy.
Figyelte, ahogy Rasmus mosolyogva fogadja azokat a szúrásokat, amikkel célba vette, és nevethetnékje támadt attól, hogy milyen elegánsan reagálta le őket. Ha eddig nem mutatott volna minden jel arra, hogy Cedric ebben a világban is mellészegődött, most biztosan tudná. Ugyanaz a fegyvermester oktatta őket, de Cedric mindig is ügyesebben taktikázott, őt, Phobost túl gyorsan elvakította a büszkesége és a haragja, aminek az lett a vége, hogy hibát hibára halmozott.
– Sajnálod tőlem a rajongóimat? A fanklubomban még van hely, ha be akarnál lépni, Ras. – Ez nyílt támadás, és talán magát is alábecsülte az előbb, mikor azt hitte, Rasmus tettei nincsenek rá hatással. A büszkesége rácáfolt erre, csak ez lehet az oka annak, ami elhagyta a száját. – Bethany túl sokat hisz magáról, és egyelőre nincs kedvem letörni a szarvát, de közel sem mozgat meg annyira, mint hiszi. Épp csak nem nagyon akad jobb. – Egész életében a legjobbat kapta mindenből, beleértve az ágyasokat is, egzotikus, távoli vidékekről jött kurtizánok keresték a kegyeit, olyan dolgokat is megtett velük, amik még ebben az elfajzott világban is betegesnek tűnhetnek, még sem tapasztalta meg soha a kielégülést, ami járt volna neki. Álmaiban néha felbukkant egy alak, egy vörös hajú nő, akinek sosem látta az arcát, de olyan tisztán, olyan valósághűen érezte az ízét, az illatát és a testét, hogy már akkor is boszorkányságnak gondolta, mikor még emlékek nélkül nem is hitt ezekben a dolgokban.
– A neve a bajom – dünnyögte gyerekes daccal. A pohara közben kiürült így a kezét nyújtotta a Rasmusnál lévő felé, de úgy tűnt, barátja nem tervezi megosztani vele, emiatt viszont nem korholhatta, mert a férfi következő mondata felbosszantotta. – Megoldanám, de akkor mi hasznodat is venném? – morogta. Nem tagadta, hogy Vernon nélkül sosem jutott volna idáig, a barátjának tekintette és nagylelkű pillanataiban a társaként emlegette, de attól még nem voltak egyenlőek. Igyekezett ritkán éreztetni ezt, sőt saját megítélése szerint Vernonnak semmi oka nem volt panaszra, mert a tőle kapott fizetségen túl azt is hagyta, hogy úgy mozgassa a számokat, ahogy akarta, s biztos volt benne, hogy barátja szép profitot termelt egy magánszámlán.
Lazított a befeszült izmain, ahogy a téma kicsit könnyedebbé vált.
– Ez a jó oldala? – horkantott a fejét csóválva. – Gondolom, be kell érnem ennyivel. – Megrántotta a vállát. Már régen letett arról, hogy a rejtélyes vörös nő egyszer besétál a klubba, ahogy arról is, hogy többet fog érezni annál, mint amit ezek az olcsó és haszontalan szajhák nyújtanak neki. Végre meggyújtotta a cigarettát és miután beleszívott, Rasmusnak is felkínálta.
Barátjára sandított, bár anélkül is tudta, hogy egyetlen szavát sem gondolja komolyan, de látnia kellett az idétlen arcot is, ami ezekhez a nevetséges szavakhoz társultak.
– Attól, hogy ugyanaz az anya szült minket még nem leszünk egy család. Mindent elvett tőlem, már az előtt, hogy a világra jött volna. – Talán valahol mélyen tisztában volt vele, hogy nem a húga akarta mindezt, de a felelősöket már nem gyötörheti tovább, így Cherylen kell levezetnie a haragját. – De igazad van. Tényleg elég elutasító voltam, talán ezért is nem tud megülni a seggén. – Felszisszen. Dühében olyan erősen markolta a poharat, hogy az darabokra tört. Az egyik szilánk felületes sebet ejtett a tenyerén, amiből komótosan vér kezdett csöpögni az ingére. Nem izgatta magát vele.
– Ha ezzel most arra célzol, hogy te majd felavatod tudd, hogy a legkevésbé sem érdekel. – Rasmus felé fordult, s a tekintete ugyan igazolta a szavait, mégis volt valami a hangjában, amit csak az igazán szemfülesek hallhattak ki, és az azt sugallta, hogy megtiltja a dolgot. Tudta, hogy Rasmus csak vérszemet kapna, ha bármitől is eltiltaná, az egyetlen taktika az maradt, ha úgy tesz, mintha nem hatná meg, hogy épp a húgával szűri össze a levet. – Használd ki, ahogy akarod, de ne puhulj el a csodálatában sütkérezve. Ő csak egy buta kislány, nem való neked – egy pillanatig még fogva tartotta Vernon tekintetét, majd lehunyta a szemeit és hátra döntötte a fejét a kanapén. Nagyot szívott a cigarettából és még mindig lehunyt szemmel zárta le a gondolatot: – És te egyébként is hozzám tartozol.

You know everyone is talkin’ on the scene. I hear them whisperin’, ‘Bout the places that you’ve been. And how you don’t know how to keep your business clean

Mikor elképzelte ezt a helyet tudta, hogy az apja irodája lesz az első, amit átalakíttat. Az elegáns, fekete bőrkanapét leszámítva mindentől megszabadult. A kanapéval hosszú, keserves múltja volt, de ha az apja látná, hogy mostanság milyen jól szokta érezni magát rajta, biztosan kitérne a hitéből. A másik szembetűnő változás a belső falba ütött hatalmas ablak volt, ahonnan be lehetett látni az egész alsó teret a bártól a színpadig. Sok időt töltött itt figyelve, ahogy a látomása pár hét alatt megelevenedik. Még mindig volt néhány simítás, ami elmaradt a gyors megnyitó miatt, de a bár nyitva volt, a vendégkör pedig napról napra bővült.
– Te jó ég, már megint? – Bethany, akinek whisky, olcsó parfüm és szex illata volt megfordult az ölelésben és csókot akart lopni, de a férfi elhúzta a fejét. Azok után, amit a lány az imént a szájával művelt, inkább passzolt.
– Nem miattad van. Csak csodálom a mesterművemet. – Az ablak felé biccentett, nem akarta, hogy a lány komolyan azt gondolja, hogy a máris éledező izgalma neki szól. Akkor sosem tudná lekoptatni...
– Én nem kapok a csodálatodból? Olyan jó vagyok hozzád. – Bethany beletörődött, hogy nem fognak csókolózni, de mikor a nyakához dörgölte az orrát és nem ütközött újabb elutasításba, angolnaként cuppant a férfi bőrére.
A lány a következő pillanatban összerezzent, mikor becsapódott az iroda ajtaja. Átnézett a főnöke válla felett, aki maga is megfordult, bár tudta jól, hogy egyetlen ember van ezen a világon, aki elég pofátlan és bátor ahhoz, hogy kopogtatás nélkül merészelje zavarni.
Vernon betoppanása kizökkentette mindkét tevékenységéből; sem Bethany, sem a lenti nyüzsgés miatt nem érzett bosszúságot. A lány annál inkább, hiszen megdolgozott a csekély figyelemért, amit kaphatott volna, ha főnöke kollégája nem állít be hívatlanul.
– Pár pohárral le vagy maradva, Bethany gyorsabb volt. – Wesley szavai tréfálkozásnak hangzottak, de a tekintetében kihívás villant. – És az ötlete is jobban tetszett – tette hozzá, mikor Vernon a munkára terelte a szót. Azt gondolta, barátja keresztben le tudná nyelni Bethanyt, és szívesen végig nézett volna egy, a kegyeiért folytatott küzdelmet, még ha az esélyek egyenlőtlenek is voltak.
– Menj vissza dolgozni, Ras megölte a hangulatot – sóhajtotta teátrálisan, majd arcon csókolta a lányt, de ez a váratlanul szeretetteljes gesztus sem Bethanynak, sokkal inkább Vernonnak szólt; provokálni próbálta. Gyerünk, könyörögj, hogy a helyében lehess – üzente a pillantása, de tudta jól, hogy Vernon sosem menne le kutyába, legalábbis nem józanul és pláne nem ilyen egyértelműen. Újra sóhajtott, ezúttal csalódottan, és a kijárat felé terelte az összezavarodott táncoslányt.
– Úgy rémlik, ennél jobban szoktál időzíteni. – A szemrehányás is a színjáték része volt, bár abban egyáltalán nem volt biztos, hogy Vernon elhiszi neki, hogy bosszús, amiért ki kellett raknia Bethanyt.
Italt töltött magának, elemelte az asztalról az ezüst szivaros dobozt és azzal heveredett le barátja mellé.
– Phobos... – torzult grimaszba egyébként szép arca és kelletlenül nézett a papírokra. Nem értékelte a férfi névválasztását, különösen mióta tudta, hogy ki ő valójában. – Ezt anélkül is tudom, hogy belenéznék, mit gondolsz, miért bíztam rád ezt is? – Az igazság az volt, hogy nem sokat értett abból, amit Rasmus a számokkal művelt, de ezt persze sosem vallotta volna be. Tanult férfi volt, de türelmetlen, a számok nem hozták lázba, így nem is foglalkozott velük eleget. Viszont, ahogy arra Ras is rámutatott, más területeken igen hasznosnak bizonyult a szakértelme.
A dicséret önelégült mosolyra görbítette a száját. Kivett egy cigarettát a dobozból és eltűnődve forgatta az ujjai között.
– Megteszik – rántotta meg a vállát finnyásan. – Jobb lenne, ha nem csak az apátlan ribancokat érdekelné az állás, de a plusz bevétel, amit a konyhára hoznak az extra szolgáltatások bevállalásával... kárpótol valamennyire.
Wesley olyan képet vágott, mint aki csak most értesült róla, hogy van egy húga. Szívesen megfeledkezett volna Cherylről, de a lányé volt minden, ami neki járt volna, ez némiképp  megnehezítette a dolgot.
– A legkevésbé sem izgat, hogy mit csinál, csak ne legyen az utamban – felelte unottan és Rasmusra nézett, a vigyora aljas volt. – Talán, főműsorszámot is kap... és elárverezem a szüzességét. Ha már a nyakamon maradt, legalább profitáljak is belőle. Mit gondolsz?