I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
Fata Morgana
határa
Számos és számtalan
karakter állás
Csillámport szórunk
a hőseinkre
Jelenleg 140 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 140 vendég :: 2 Bots
Nincs
A legtöbb felhasználó (140 fő) 2024-09-16, 21:56-kor volt itt.
Néha Wesley és Cheryl azt az érzést keltették bennem, mintha nem ismertek volna igazán, bár ebben talán volt valami abszolút logikus, hiszen mindkettejükön a kapcsolatom hazugságokon alapult. Cheryllel bizonyosan, hiszen ki tudja mit szólt volna ahhoz, ha emlékezett volna mindenre, amit vele és a barátaival, a népével tettünk. Nem mintha öntudatra akarna ébredni, kislányos rajongással próbálja felhívni magára a figyelmemet. Wesleyvel a viszonyom sokkal másabb. Együtt nőttünk fel, közös emlékeken osztoztunk, s kölcsönösen is elárultuk egymást. Nem mintha az árulása, vagy az irányomba mutatott közönye nem zavarna, de nem mutatom jelét. Tanultam a múltamból, és azóta óvatosabb voltam a közelében. Nem akartam, hogy még egyszer, kétségbeesett vergődései közepette hátbaszúrjon, azonban arra kész voltam, hogy én legyek az a személy, aki majd egyszer megadja neki a kegyelemdöfést. Most még hagytam dölyfös magabiztosságba ringatni magát, de egyszer akarjon kijátszani, onnantól kezdve én sem voltam hajlandó tisztességes játékot játszani. Baljós gondolataimnak azonban nyomát sem mutatom. Képes voltam ilyeneken töprengeni, miközben a testem a velem szemben álló lányt kívánta darabokra szedni. - Néha te igazán élhetnél a módszerrel, ha már hajlandó voltál engedni a merevségedből – utaltam vigyorogva arra, hogy mégis milyen kis műsort tudott lerendezni a rúdon, és hogy ezt az újdonsült tapasztalatát máshol is kamatoztathatta volna. Bizonyára, rajtam kívül mások is akadtak a közelébe, akkor megismertették volna egy másfajta rúdtánccal. - Úgy mondod el a saját meglátásodat, hogy nem feltétlenül értesz hozzá, de ne aggódj, egy valamiben nagyon is hasonlítasz a fivéredre: mindketten szerettek belekotyogni olyan dolgokba, amelyekhez abszolút nem értetek – léptem előre pimaszul, és pimaszul végigsimítottam Cheryl arcán, hogy végül az ujjaimat az álla az alá csúsztassam és kicsit megemeljem a fejét. - De ne aggódj, már megszoktam, hogy ilyenek vagytok – súgtam halkan. Oldalra billentett fejjel, elgondolkodva simogattam az álla vonalát, gondolatban pedig az ő és a bátyja külsejét hasonlítgattam össze. Lehetséges, hogy testvérek voltak, de érezhetően teljesen más világokban nőttek fel. Ha Wesley nem lett volna elutasító az irányomba, őt nem hozták volna zavarba a határozott megmozdulásaim, de Cheryl… Ő más volt. Könnyen lehet, hogy éppen kísérletező hangulat ragadta el, de valahol mélyen még élt benne az a fiatal lányka, akinek csupán a pillantásomtól felforrósodott az arca – ha nem más. Arra nem reagáltam, hogy szerette a bátyját. Mit kellett volna mondanom? Hogy Wesley gyűlölte őt azóta, hogy bejelentették az anyja második terhességét? Vagy hogy a fivére olyan potenciális fenyegetést látott benne a múltban, a jelenben és a jövőben, hogy inkább lepecsételte az emlékeit? Nevetnem kellett volna a gondolatra, hogy Wes valaha is jó testvérként fog viselkedni, amikor nem volt több egy elkényeztetett hercegtől, akit a saját húga semmizett ki. Ezeket az információkat azonban kedvesen elhallgattam, és empatikus hümmögéssel bólogattam Cheryl szavaira. Ha akarta, szeresse a bátyját, de ne lepődjön meg, ha végén csalódni fog. - Valahogy úgy – bólintottam az összefoglaló szavakra. Nem szerettem kiszolgáltatott helyzetbe kerülni, ezért jobban szerettem magam dominálni. Nehezen viseltem, ha valaki más akart uralkodni felettem, eddig egyedül Wesleynek hajtottam fejet, na meg, annak idején az apjának, amikor magához vett. De az már egy nagyon régi történet volt, és mindannyian tudtuk – Cherylen kívül természetesen -, hogy milyen véget is ért. Kibukott belőlem a nevetés amilyen pillantásokkal illetett. A végén még kiderülne, hogy a hercegnő is olyan büszkeséggel rendelkezett, amely vetekedett a bátyjáéval. Pedig én csupán őszinte voltam vele. Kivételesen. - Ugyan, Cheryl, Cheryl – ingattam a fejemet elnéző mosollyal, ahogy előre léptem, ezzel lecsökkentve a köztünk lévő teret. Azt akartam, hogy fejezze be a szájalást, és tudja, hogy ebben a játszmában nem kerekedhetett felül velem szemben. – Fele annyira sem ismersz, mint gondolod. Duruzsoltam neki sötéten. Számtalan olyan lányt ismertem, mint Cheryl: előszeretettel kinéztek valakit, aki kellően sötétnek és elérhetetlennek tűnt ahhoz, hogy a rajongásuk tárgyává váljon, aztán mindenféle vad teóriát gyártottak róla. Belelovallták magukat abba, hogy majd pont ők lesznek azok, akik egy ilyen srácot jó útra terelnek, és megváltoztathatnak. Hogy majd az ő szerelmük miatt a fiú megváltozik… De ez nem volt több holmi nyálas romantikus regénynél. A valóság nem így működött. A valóságban egy ilyen srác teljesen tönkretette a lányt. Elvette mindenét: az identitását, a családját, a barátait, az álmait, céljait és önbizalmát, amíg a lánynak nem maradt más, csak és kizárólag a fiú. Ő pedig bántalmazta, lelkileg és fizikailag bántotta, olyan abuzív kapcsolatba hajszolta bele, amelyből a lány nem mert, vagy talán már nem is akart szabadulni. Cheryl veszélyes játékot játszott. Nem ismert túlságosan, épp annyira, amennyire közel engedtem magamhoz, így nem tudhatta, hogy előszeretettel játszadoztam a partnereimmel, amíg teljesen bele nem roppantak. Mert én ilyen voltam. Sosem voltam másabb, sosem éreztem mély szerelmet, csupán mély, zsigeri birtoklási vágyat, olyan pusztító erőt, amely molekuláira tép bárkit, aki nem volt túl erős, hogy ellenálljon. Ezeket a gondolatokat azonban szintén elnyelte az éteri űr, a nyelvemen más szavak táncoltak, amelyek a klubot éltették, s nem az én vágyaimat és igényeimet ecsetelték. Pedig lett volna mit mesélnem a lánynak, akkor talán egy életre elüldöztem volna a közelemből. Azt pedig nem akartam, szükségem volt rá, hogy feldobja a minden napjaimat. - Valóban úgy gondolod, hogy pesztrálni kell az örökségeteket? – hangsúlyoztam ki felvont szemöldökkel, hogy ez az utolsó darabkája abból, amit a szülei rájuk hagytak, s bizony már ez sem olyan formában élt tovább, mint ahogy sokan emlékeztek rá. Én nem bántam. Ez a hangulat és környezet jobban kedvemre való volt, és Wesleyt ismerve bizonyára ő sem érzett terhet, ahogy a lányok magára próbálta. - Elfoglalt üzletember vagyok, Cheryl. Mi nekem abban az üzlet, ha az értékes időmet randizgatásra szánnám? – kérdeztem vissza, lehetőséget adva neki, hogy bebizonyítsa: annyi nő közül miért pont rá kellett volna időt szánnom. Miért őt kellett volna álszent mosolyokkal teli vacsorára invitálnom, amikor más nem járna az eszembe az étteremben, hogy hazavigyem és az ágyamra dobjam? Azt nem állíthatta, hogy elzárkóztam tőle, hiszen az út nyitva állt előtte, csupán ügyesen kellett játszania. Kaján vigyorral vontam meg a vállamat a kérdésére, amikor pedig a pillantása tükrözte az érzéseit, elnevettem magam. Szerettem húzni az agyát a féltékenységével. Az irigység épp olyan sebezhető pontja volt az embereknek, mint a büszkeség. - Attól függ, milyen értelemben történik a szidás. – A mosolyom még pimaszabbá vált, bár kötve hiszem, hogy ugyanaz járt volna a fejében, mint nekem. Nem szerettem a semmitmondó vitákat, valóban jobban kedveltem az engedelmes lányokat, de sosem mondtam nemet egy kis szerepjátékra, ami a végén eldurvult. - Vagy szimplán csak a bolondját járatom veled – nevettem fel ismét, amikor arról beszélt, hogy nem ismert eléggé. De. Ismertem annyira, amennyire kellett. Fel tudtam térképezni a gyengeségeit, s akár, ha nagyon megerőltettem volna magamat, akkor belehajszolhattam volna abba is, hogy újra és újra elkövesse a régi hibáit. Hiszen, amire nem emlékezett, abból nem tudott tanulni, nemde? Elégedett vigyorral húzódtam el tőle, hiszen a reakciója várható volt: a megérzéseim azt súgták, hogy le fog fagyni, ahogy a viszonzott csókból nem éreztem többet sóvárgás, amely még inkább az én malmomra hajtotta a vizet. - Ennél azért okosabb vagyok – fontam össze a mellkasom előtt a karjaimat, s bár nem voltam tévedhetetlen, tanultam a múltamból. Azóta pedig nem csak Wesley volt a szövetségesem, hanem akadtak más barátaim is. Nem válaszoltam neki. A hallgatásom elárulta a gondolataimat, hogy nem szerettem a monogám létformát, ő pedig vélhetően erre vágyott. De csak azért, mert nem próbálta még kettő, három, netán több másik személlyel. Viszont, ha ennyire játszadozni akart, és hajlandó lett volna nyitni a magamfajták szórakozásának az irányába, akkor sokkal hamarabb közös nevezőre juthattunk volna. Nem zártam ki annak a lehetőségét, hogy majd egy szép napon bevezetem ebbe a világba, és megszerettetem vele az édeshármas és egyéb nyalánkságok fogalmát. Ehhez nem volt másra szükségem, csak megfelelően keverni a lapokat és megtörni az ellenállását. Az engedelmes kislányoknál csak azt szerettem jobban, amikor én zülleszthettem le őket. Egy pillanatra teljesen elkalandoztam, ugyanis arról fantáziáltam, hogy vajon Cheryl miként mutatna az ágyamban meztelenül egy másik nő, vagy férfi társaságában. Pusztán a gondolat beindított, az érintése pedig váratlanul ért. Felmordultam, ahogy a mellkasomat és a nyakamat kezdte cirógatni, hagytam neki, hogy kiélvezhesse a testemet, hiszen mint említettem már: élveztem a nőkkel való szórakozást. Az érintése után a csókja már nem ért annyira meglepetésként, de a vérem pezsgett, így durván, akaratosan, már-már követelezően csókoltam vissza. Ha nem simult volna hozzám, akkor én rántottam volna magamhoz, így viszont nem volt más dolgom, mint a jobb kezemet a hátára csúsztatom, a bal kezemmel pedig szemtelenül a fenekére markoltam. Nagyon szívesen megadtam neki, amire vágyott, de ízelítőt is adtam neki abból, hogy mire számítson tőlem. Csók közben átvettem az irányítást, mert felül kellett kerekednem az esetlenségét, és gálánsan hajlandó voltam vezetni őt. Engem nem kifejezetten érdekelt, hogy hol, kivel és mit csináltam. Legalább is, ezen a helyen nem kellett volna szégyenkeznem, ha úgy döntöttem volna, hogy Cherylt az asztalra pakolom. Sokkal inkább ő volt az, akinek óvnia kellett volna a jó hírét. Nem figyeltem a környezetünkre, jobban lekötött az, hogy csók közben a lány testét derítsem fel a kezeimmel. Hülye voltam, amiért magamat kínoztam ilyenekkel, mert Cherylt ismerve nem húzódott volna félre velem egy üres irodába, hogy kielégítsem magamat, de mindig akadt valaki, aki a rendelkezésemre állt ez ügyben. - Tévedsz, Cheryl. Valaki nem változik – ragadtam meg a kezét, mert ha tovább engedtem volna neki, hogy cirógasson, akkor nem álltam volna jót magamért. Nem voltam az a típus, aki mély érzéseket táplált mások iránt, de ha valakit kívántam és nem kaphattam meg, akkor kiállhatatlan tudtam lenni. - Különben is. Ez nem volt több, mint egy csóknál. Mit bizonyít ez pontosan? – döntöttem oldalra a fejemet hergelő mosollyal, ahogy elengedtem a kezét és tettem hátrébb egy lépést. Nem. Cheryl akkor változott volna meg igazán, ha azt mondta volna, hogy azt akarja, hogy most és azonnal megdugjam. Ezt viszont nem tette szóvá, a kérése csupán az én piszkos fantáziámban ver visszhangot.
When a woman recognizes her own weapon you can spread the chosen man
Eszem ágába sincs se lenézni sem pedig alábecsülni Vernont. Ezt meghagyom a bátyámnak mert láthatóan ő ehhez… jobban „értett”. Nem bántom őt, hisz mégis csak a bátyámról beszélek, de olykor elgondolkodtat az a tudat, hogy vajon pontosan miért is viselkedi úgy Vernonnal ahogyan. Leginkább jelenleg a hatalmas egoja az, amely az őrületbe kerget, így valahol küzdök a zavarom és felpiszkálódó harcivágyam között. Hiszen nem azért rángattam bele ebbe Celestet, hogy veszítsek majd az előttem álló ellen. Már-már egy negédes mosolyt varázsolok ajkaimra ahogy őt mustrálom. - Abban egészen biztos vagyok. – válaszolok az összekötést illető szavaira majd ténylegesen végig mérem őt amikor körkörös mozdulatot tesz. - Hányszor volt az, hogy megkérdőjeleztem egy döntésedet? Attól, hogy elmondom a saját meglátásomat nem azt jelenti, hogy alá akarlak rendelni főnök-beosztott titulusba. Összekeversz a drága bátyámmal. Szeretem őt, de hajlamos túlzásokba esni. – ezt még én is látom annak ellenére mennyire szeretném a kapcsolatunkat rendbe hozni. Egyáltalán nem könnyű, sőt. Igaz jelenleg most nála lakom, de feltett szándékom a saját lábamra állni újra. - Légy vadász vagy pedig te magad leszel a préda. - egyszerűsítem le az egészet, hisz lényegében ezt akarja mondani. Lehet ostoba és naiv vagyok mert próbálok mindenkinek adni egy esélyt, de jelenleg ezt a gondolatmenetet végül nem kötöm az orrára. Olykor talán most a kevesebb néha több főleg, ha azt akarom szépen lassan a tudatába vésni, hogy nem biztos, hogy olyan gyámoltalan kislány leszek továbbra is mint hinné. Kicsit összébb szűkülnek szemeim, ahogy azt mondja remek pszichológiai esettanulmány lehetnék. Egy igen hetyke mégis valahol veszélyt is sugalló mosollyal ajándékozom meg míg próbálkozom arra törekedni semmim ne áruljon el. Nem játszhatok vele nyílt kártyákkal. Az a kőr nem jött be. - Milyen figyelmes vagy, de lehet ketten egyben kellene mennünk. Nem csak én vagyok érdekes esettanulmány anyag. - pislogok ártatlanul. A pulzusom pedig az egekben van valahol, ahova én nem is látok fel. Egyértelműen olyan játékot kezdeményezek, ami tőlem szokatlan. Mikor is szájalgattam vissza neki vagy a bátyámnak? Soha. Csak egy mosollyal tudom le miszerint mekkora kincs is a hely, azt meghiszem főleg, hogy esténként micsoda forgalom van minden nap. Tény és való, hogy nem tudnám úgy vezetni az üzlet eme részét, ahogy Vernon teszi. Ezzel soha nem is próbálkoznék. Viszont az egy kis pillanatra igencsak kizökkent, ahogy közel kerül hozzám, fülembe suttog. Remegő gyomromnak és térdeimnek nem tesz jót sem pedig a hevesen verő szívemnek. Érzem miként vörösödik el a fülcimpám, valószínűleg arcom is kissé, de nem hátrálok meg. Inkább erre halkan felnevetek. Valami isteni csoda lehet, hogy nem remeg a hangom. - Még a végén megsajnállak amiért annyi teendőd van olykor. Pedig azt hittem szereted pesztrálni a helyet. – mondom csipkelődve - Igaz nem tekintem úgy, hogy problémába ütköznél eme téren. Egyszerűen nem mersz időt szentelni arra vajon mi is várna, ha időt is szánnál rám. – mondom megforgatva a szemeimet. Talán kissé szemtelen hangnemet ütök meg, de már belementem ebbe, nincs vissza út. Szinte már úgy érzem, hogy tényleg a vérnyomásommal túrázik, ahogy a hajtincsemmel szórakozik. - Annak érződött vagy annak akartad érezni? Eléggé… sok a különbség. – hiszen minden éremnek két oldala van. Kissé szúrós pillantással ajándékozom meg, ahogy azt mondja kirúgnék bárkit. Már rég megtehettem volna, ha akarnám. Azzal még én is tisztában vagyok, hogy az emberi természet ellen mit sem tehetünk bármennyire is legyen bosszantó. A vérem pezseg és nem csak közelségétől, hanem a harci vágytól is amit ő ébreszt benne. - Csak nem szereted mikor leszidnak? Azt hinné az ember a kezesbárányokat kedveled. – ártatlan pillantására csak szemtelenül elmosolyodom. - Öreg hiba azt hinni, hogy bárkit kipenderítenék innen, Vernon. Akkor nem ismersz eléggé. – valahogy pedig pont erre vágyom, ne ismerjen teljesen, ne tudja kiszámítani pontosan milyen lépést is várhat tőlem. Talán tovább szájalnék, ha nem tenne olyat amire még inkább nem számítok, ajkai az enyémet érintik. Egy másodpercre teljesen kiürül minden a fejemből, mintha törlés gombot nyomtak volna meg. Ám nem vagyok rest a csókot viszonozni bármennyire nincs ebben tapasztalatom. Egyszerű csók, próbálom magamba plántálni míg egész bensőm úgy felbolydul akár egy méhkas. - Szép dolog, de egyszer te magad is veszíteni fogsz. – hunyom le egy pillanatra szemeimet míg a fülembe susog. Összeszedem magamat sebtében. Nem mutathatok gyengeséget, ebben a játékban hamar elvéreznék akkor. Míg én a kezdő kisegér vagyok ő egy olyan ragadozó, aki szemrebbenés nélkül levadászhat. Tudnám vajon ebből az egészből mi fog kisülni, de még inkább felbátorodom, esélyt adva annak, hogy megmerjem azt tenni, amit helyes döntésnek vélek. - Mintha most beleütném. – egy angyali mosollyal ajándékozom meg. Bosszantó tud lenni, egyben pedig úgy vonz, mint lepkét a fény. Tudom jól mit mondott Calista, hisz pont ezért vesztünk össze. A bennem lévő lány, aki iszonyatosan félénk szinte megborzong azoktól a gondolatoktól, amik átfutnak a fejemen. Alap esetben ilyesmit meg sem lépnék, már a csók után egyszerűen eliszkoltam volna, ha azt nézem honnan indulok. Nem is értem, akiknek eleve ennyi… önbizalmuk? Tapasztalatuk? Akármilyük van miként lépik meg olyan egyszerűen a dolgokat, ahogy lennie kellene. Lenyelem a remegő érzéseimet, hogy talán már ezt a határvonalat ma nem kellene átlépni. Felpillantok rá, mosolyra húzódnak ajkaim és közelebb lépve hozzá végig simítok mellkasán, felfelé a nyaka irányába, hogy ujjaim és tenyerem végig cirógassák nyaka oldalát majd tarkójánál állapodjanak meg kissé tincsei közé tévedve. - Derítsd ki magad. – nemes egyszerűséggel húzom le magamhoz őt és csókolom meg most én. Nem futólag, nem tétovázóan, pedig belül szinte harcol bennem az énem félős része és az, aki szinte új fajta szabadságot kezd megélni annak hála, hogy próbálok merész lenni. Talán most először zavar az, hogy nem volt még sohasem párkapcsolatom. Lehetséges több mindent tudnék kezdeni a helyzettel magával. Igaz most azt sem zavar igazán, hogy ki láthatja meg ezt a kis jelenetet. Én magam már oda dobtam elé a kesztyűt az már teljesen más kérdés ő hajlandó-e felvenni. Testem magától mozdul finoman simul az övéhez, nem nyomulósan, de éppen elég sejtetően mintha hívogatni szeretném, piszkálni az idegrendszerét. Nem mintha tudnám pontosan mire is moccan meg igazán. Így ezt magamnak kell majd kipuhatolnom. Szóval nem lehetek rest meglépni eme lépést így nyújtom el csókunkat és talán először bátortalanul, de mélyíteni is hajlandó vagyok. Az már rajta múlik ettől inkább meghátrál vagy pedig jobban belesiklik abba a helyzetbe, ami teremtetett. Egy halk meglepődött nyikkanást lehet hallani a hátunk mögül nem is tudom mennyi idő után, de azzal valamelyest tisztában vagyok, hogy nem túl hamar. Még érzem is, hogy cipőmnek ütközik valami. Nem húzódom el pánikszerűen Vernontól, csak felnézek a szemeibe, ahogy elválok ajkaitól majd a meglepődött lány felé pillantok. Nos igen, nem megszokott látvány, hogy Cheryl Montgomery éppenséggel a bátyja legjobb barátjával… csókolózik. Megejtek felé egy kedves mosolyt. Kissé ellépek tőle, magamban konkrétan infarktus közeli állapotban vagyok annyira zavarban érzem magamat. Kívülre viszont ennék jelét sem mutatom, arcomon pihenő pírt pedig betudhatjuk a csóknak is. Felveszem a lábamnak ütközött vizes palackot és oda nyújtom neki. Sebtében megköszöni majd hol egyikünkre, hol másikunkra nézve elmegy. Visszafordulok Vernon irányába. - Megfelelő választ adtam a kérdésedre? – ezúttal én döntöm kissé oldalra a fejemet, visszalépve hozzá pedig megsimogatom álla vonalát és nyakát szórakozottan. - Az emberek változnak… Vernon. – súgom neki egy kissé szempilláim árnyékából felnézve rá, elhúzva kezemet magabiztos mosoly játszik ajkaimon. Pedig belül nagyon is kapkodom a levegőt, amiért hagytam magamat a fejem után szaladni.
i love you the way you are but when do you notice this? no matter how much it hurts what you sometimes do to my soul, I still can't bear to be separated from you
- Sértő? – Már-már egészen vidáman csengett a hangom, ahogy Cheryl élcelődni próbált. Vigyorogva tolakodtam be a személyes terébe, azzal a szándékkal, hogy megpróbáljam előcsalogatni belőle a szende kislányt, amilyennek hitte, hogy tartottam. – Ahhoz kicsit jobban meg kell erőltetned magad, hogy engem megbánts. A körülöttem élő emberek úgy ismertek, akiről minden sértés lepergett, ha bosszút is álltam rajtuk, azért mert bosszantottak, nem pedig azért, mert érzékenyen érintette volna sötét lelkemet. Wesley ugyan néha belém taposott egy-egy gyengébb pillanatomban, de az esetek többségében azon is csak röhögtem. - Szeretem, ha a körülöttem lévők irigyek egymásra, ezt sose tagadtam – mosolyodtam el kajánul, hiszen élveztem a figyelmet, vagy éppen azt, ha epekedtek utánam. Mondjuk, nem olyan kórosan, ahogy Cheryl tette, de tudtam jól, hogy egy-egy csábos pillantás mögött ott lakozott a vágy, amely néhány alkalomra kielégíthette mindkettőnk igényeit. Cheryl az ellenkezője volt: édesgetést akart, törődést, minden olyan felesleges dolgot, amely tönkretette a kapcsolatokat, mert ha egy idő után nem adtál belőle eleget, akkor te leszel szar alak. Nem szerettem adni, szerettem megőrizni a függetlenségemet, Cheryl pedig hiába nézett ki jól, sokszor úgy tűnt, mintha megbéklyóznám magamat vele. - A kettőt kellemesen össze lehet fűzni egymással, ha úgy alakul a beszélgetés – vontam meg a vállamat egykedvűen, miközben folytatta a kötekedést. Nekem nem volt a főnököm, nem tartottam őt annak, így csak kinevettem a próbálkozását. - Hidd el, nincs szükségem arra, hogy megmondjátok mit csináljak és mit nem. Vállalkozó vagyok, nem a beosztottad. Ezt ne felejtsd el. Még Wesley se ugráltathat kedvére, különben se ért semmihez abból, ami itt zajlik. Szóval, mielőtt fenyegetőznél, gondold át, hogy ki gondoskodik arról, hogy ez ne dőljön össze – tettem egy körkörös mozdulatot a mutatóujjammal a helyre utalva, mert bizony, ha akarnám, akkor csődbe tudnám vinni a céget. Bármennyire is néztek néhányan semmibe, ebben a vállalkozásban nem Wesley volt az észlény, hanem én. Mindent, amit eddig felépítettünk, nem neki köszönhettünk, hanem az én kemény munkámnak. Néha úgy éreztem, hogy Wesley és Cheryl nem voltak többek elkényeztetett hercegnél és hercegnőnél, akiknek igazán kijárt volna egy pofon az élettől. Ezt a gondolatot azonban mélyen eltemettem magamban, csak a borúsabb óráimon szokott eszembe jutni. - A világ erről szól Cheryl: az okos éli túl. Ha nem játszod jól a kártyáidat, akkor az lesz a veszted. Ezért igazán nem hibáztathatsz senkit. Ideje lenne, ha te is kinyitnád a szemedet és ráébrednél, hogy itt mindenki kihasználja a másikat. Ezt nem csak az alkalmi partnerekre értem, hanem általánosságban – vakartam meg a nyakamat, miközben beavattam őt hatalmas életbölcsességekbe. Neki se ártott volna elsajátítania az életfelfogásomat, mert akkor már rég visszaszerezhette volna azt, ami egykor az övé volt. - Nem szoktam unatkozni az ilyen pillanataidnál, érdekes esettanulmánya lennél egy pszichológusnak – tettem hozzá vigyorogva, hiszen valljuk be, az irántam érzett vonzódása nem volt egészséges. Legalább is, a kis barátnője biztosan ezt mondta volna neki, ha nem vesztek volna össze. - Való igaz, ez a hely egy igazi kincs volt, nézd mit hoztunk ki belőle – dőltem vissza a korlátnak vigyorogva, ugyanis bármilyen bölcseletet próbált letolni a torkomon, nem érdekelt. Amióta az eszemet tudtam, a saját szabályaim és lehetőségeim szerint igyekeztem leélni az életemet. Az emlékeim visszatérése után pedig ez a vágy erősebben élt bennem, mint valaha. Épp ezért nem érezhette magát nyeregben, így ismét a közelébe férkőztem, hogy tudassam vele: én voltam a domináns fél. - Nos, ezt valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, ugyanis nagyon szeretnél elhalmozni teendőkkel – suttogom a fülébe, miközben végigsimítottam az arcívén. Az orrom szökött az illata, a bőre érintése pedig felébresztette bennem a vágyat arra, hogy olyan dolgokat tegyek vele, amikről talán még nem álmodozott. Mégsem léptem át a határokat, csupán szórakoztam vele, hiszen a végén még túl sokat képzelt volna a közeledésembe. - Nos, az imént megtetted, amíg nem emlékeztettelek rá, hogy egyébként nem vagyok a beosztottad – húzódtak kaján mosolyra az ajkaim, ahogy az ujjaim közé csippentettem az egyik hajtincsét és kegyetlenül lassú mozdulattal a füle mögé tűrtem azt. - Egyébként, ha tudni szeretnéd, van aki magától flörtöl velem, de neveket nem mondok, mert egy hisztisebb pillanatodban kirúgod szerencsétleneket, amiért rám mertek nézném. Egyébként, meg tudom állni, legalább is, ezen a helyen, tucatnyi másik ember akad ebben a városban, akikkel jó érzés szórakozni. De abban mi a mókás, ha máshol szórakozok emberekkel, és nem jössz ide hozzám, hogy leszidj érte? – pillantottam rá ártatlanul, még mindig a haját piszkálva. Néha jól esett egyébként ezzel idegesíteni – épp olyan szörnyű voltam, mint Wesley -, de egyáltalán nem bántam. Talán ezért is mentem bele a játékba, és hajoltam hozzá még közelebb, hogy aljas módon csókot lopjak tőle. Nem volt a cselekedetem mögött semmi érzelem, vagy indíttatás azon kívül, hogy magamban borzasztóan jól szórakoztam rajta. - Ó, Cheryl – hajoltam a röpke csókot követően a füléhez, hogy édes hangon belesuttogjam a nevét. – Én sosem veszítek. Nyugodtan tűrtem az érintését, kedvemre való volt, így engedtem neki, hogy kiélje rajtam a lányos vágyait, csupán azt sajnáltam, hogy kellemes pillanatokon kívül nem kaptam mást cserébe. - Attól függ, mennyire tudsz távolni maradni és nem beleütni a kis orrodat a dolgaimba – érintettem meg az orrhegyét finoman, ahogyan oldalra biccentettem a fejemet. Annyival egyszerűbb lett volna, ha Cheryl nem akarta volna ennyire uralni a szerelmi életem minden szegmensét. - Miért, szeretnél egy rendes csókot is? – tettem hozzá vigyorogva, miközben az ajkaimba harapva kicsit hátrébb léptem, és ismét végigmértem őt. Tagadhatatlanul tudott jól kinézni, ha akart. Celeste jó munkát végzett rajta. Vajon a személyiségén is sikerült segítenie?
When a woman recognizes her own weapon you can spread the chosen man
- Talán csak nem sértő számodra? - kérdezem meg könnyedén, de a szívem is veszettül kalapál gyomrom pedig remeg megállíthatatlanul. Nagyon másabb ezt így gyakorlatba ültetni, amit elhatároztam, mint csak úgy beszélni róla Celestevel. Bárcsak annyi önbizalmam lenne, mint neki! Most mégis hajtott a düh és a féltékenység is. Kérdésére csak mosoly húzódik ajkaimra, de az szinte semmit nem árul el kivételesen a bennem dúló vihar és pánik egyvelegéből. - Ugyan kérlek, féltékeny? Végén kiderül, hogy igencsak kedvedre való lenne, ha ilyet váltanál ki belőlem. - ahogy fürtjeim közé mélyesztem jelenleg ujjaimat megmasszírozom kissé elzsibbadt fejbőrömet. Hiszen egészen nemsokkal ezelőttig fel volt fogva. - A beszélgetsz és flörtölsz két külön kategória, nem? Azért még én is különbséget tudok tenni közötte. Sima csevejhez én nem szoktam megtapogatni semmilyüket sem. Persze, ha ennyire vágysz még feladatokra adhatok csak szólnod kell. Esetleg pendítsem meg Wesleynek? - lehető legártatlanabb arcot vágtam, mint aki nem pont most tör borsot az orra alá. Szerencse, hogy nem lát belém, látná mennyire pánikban is vagyok a saját viselkedésemtől. Hiszen ez teljesen kívül esik a komfortzónámon. Nem vagyok megszokva vele közelről sem. Lassan eresztem le kezemet és végig mérem őt most ahogy hallgatom vétóját miszerint ő nem néz kislánynak. Idegességemben akaratlanul felnevettem ezen, nem nézne annak akkor nem kéne konkrétan harcolnom a figyelméért. - Kérdeznék is vajon teljes választ kapnék? Gondold ki és szerezd meg törvények uralkodnak. Talán tévednék? Végén még unatkozni támad újfent kedved mert nem bosszantalak a… riasztó pillanataimmal. - könnyen mondja ő, aki össze van gyógyulva szinte a bátyámmal. Így kérdezhetek én akármit úgy sem kapnék egyenes választ és ezzel tisztában voltam. Bezzeg a személyzetet tudja mind a kettő. Még Wesleytől nem is érdekel, de Vernon más tészta, hiszen az ember nem tudja irányítani az érzelmeit bármennyire is szeretné. Pont ez önt most belém bátorságot is, hogy ne hagyjam magamat csak úgy. - Néha pont ott találsz kincset, ahol azt hitted csak sima élményt találhatsz. - feleltem és lepillantottam. Burkolt megjegyzés volt inkább az én irányomba. Nem feltétlenül a felszínt kell kapargatnia csak. Kedvem támadt volna az orra alá nyomni, hogy azért nálam se nagyon erőlteti meg magát. Szinte már a vérem is fellázad ettől az egésztől. Nem teljesen vagyok tisztába a színfalak mögött megbúvó dolgokkal, de azt még magamnak is megfogadtam, hogy feladom a leckét Vernonnak. Akaratlanul bizsergés vibrált át testemen, ahogy közelebb hajolt hozzám. Pulzusom, ha lehetséges és még egészséges tartományban mérhetően… de megugrott. Tekintetemet visszavezettem rá, csak azon imádkoztam ne tudja kiolvasni tekintetemből mennyire képes lennék szívrohamot kapni a saját merészségemtől. Ajkaimra mosoly húzódott, némiképp szemtelen és sejtelmes. Nem adom olyan könnyen a bőrömet, ezzel pedig jobb lesz, ha hamar ő is tisztában lesz. - Állok a figyelmed elébe, vajon mit tudnál elérni, ha magadtól ajándékoznál figyelmet nekem? - kimondatlan csipkelődés ott volt. Általában én mentem a nyakára, nem jött ő hozzám, ha mégis az nagyon ritka volt. Viszont a kérdés nyíltan és ténylegesen adott volt. Ő maga sem tudja mit varázsolhatna elő belőlem, ha nem csak a maga kis világával foglalkozva felém is pillantana. - Kérlek, mikor láttál engem egy alkalmazottal is flörtölni? Vagy csak nem azt mondod ők kezdik folyton a flörtöt nálad? Képes vagy megállni a kis flörtölő játékaid nélkül? - szinte dorombolom szavaimat, gyomrom reszketett és kissé térdem is, de tartottam magamat. Nem fogok meghátrálni és fülemet-farkamat behúzva menekülni. Lehet igen veszélyes játszmába kezdtem bele, de valamit fel kell áldoznunk valamiért. A fejem zsongott, felpillantva szemeibe közelebb hajoltam hozzá ajkainkat csak pár centi választotta el egymástól. Érintése nyomán olyan volt mintha a bőröm égne, szinte minden kis idegszálam felbolydult. Reménykedtem nem mutatkozott pír orcáimon, most ez elég nagy luxus lenne, na meg talán túl nagy fegyver Vernon kezében. - Lehetnek olyan dolgok és játszmák, amiket elveszthetsz. - még mindig tekintetébe mélyesztettem a sajátomat finoman végig cirógatva ujjaimmal nyakának ívén egészen álkapocscsontjáig. A fülem zúgott heves szívverésem miatt. Finoman mosolyodom el és ahogy hátrébb húzódom tőle orrom súrolja az övét. Tekintetemben különös fény csillant, bármennyire féltem új erőt vélek felfedezni magamban. Muszáj átlépnem saját határaimat ennél tisztábban nem is jöhettem volna erre rá. - Már csak az a kérdés velem mennyire vagy hajlandó belebonyolódni? - úgy éreztem magamat, mint aki jelenleg üzletet köt az ördöggel. Celeste már nagyon sokat segített nekem, hogy legalább eddig elmerjek jutni, de hála a Vernon által kreált haragnak még nagyobbat léptem, mint amit eredetileg akartam volna. Az már más kérdés vajon ezzel mibe és milyen mélyen keverem magamat jelenleg.
i love you the way you are but when do you notice this? no matter how much it hurts what you sometimes do to my soul, I still can't bear to be separated from you
Épphogy rágyújtottam, Cheryl nem sokkal később megjelent előttem. Néha para volt, vagy túlságosan nyomulós, de akadtak pillanatok, amikor elszórakoztam rajta, vagy vele. Most nem bántam a jelenlétét, mert elég dögösen nézett ki ebben a szerelésben, és a rúdon sem volt olyan rossz így elsőre. Nyilvánvalóan akadtak nála tapasztaltabbak vagy jobb nők is, de a férfi nem tagjaként bármikor elnéztem őt is. Nem mintha egyébként csúnyának tartottam volna, csupán néha egy kicsit sok volt. - Kedves? Nem túl passzoló becenév – nevettem fel homlokráncolva. Senki nem hívott kedvesnek, sőt nem is vélekedtek így rólam. Nem mintha bántam volna, ugyanis az emberek többsége épp annyira érdemelte meg a figyelmemet, hogy a saját céljaimra használjam őket. Ilyen személy volt Cheryl is, aki naivan elhitte, hogy lehet köztünk bármilyen romantikus kapcsolat is. - Ezt úgy mondod, mintha állandóan ezt csinálnám, különben is… Csak nem féltékeny vagy, kedves? – dőltem neki a korlátnak háttal. Kedvelte dörgöltem az orra alá a rám aggatott becenevét, hiszen hozzá jobban passzolt volna, mint hozzám. Vigyorogva mustráltam a bőrszerkójában feszítve. Ezt a látványt többször is el tudnám viselni, kár, hogy Cheryl időszakosan játszotta a rossz kislányt. - Egyébként pedig mi mást csinálhatnék? A drága bátyádnak elvégeztem minden feladatot, tárgyaltam a bankkal is, elintéztem egy-két ad-hoc feladatot, mi mást csinálhatnék, mint beszélni az alkalmazottakkal? Vagy talán bűn? – vontam meg egykedvűen a vállamat, hiszen borzasztóan unalmasnak tűnt a mai nap, leszámítva talán az ő kis rúdtáncos mutatványát, de hát azt mondják, a jó dolgok nem tartanak örökké, és ebben egyet kell értenem. - Nem nézlek le, vagy tartalak kislánynak. Csupán néha vannak pillanataid, ami elriaszthat férfiakat. Ha ezt átgondolnád, akkor több sikered lehetne, akár nálam is – válaszoltam arra a megjegyzésére, hogy gyereknek tartanám. Persze, bizonyos dolgokat tekintve még mindig úgy gondolkozott, mint egy kisgyerek, de ezt inkább neveztem volna családi, örökletes betegségnek, hiszen a fivére sem volt sokkal érettebb nála. – De sose kérdezel, csak a fejedbe veszel valamit. Lehetséges, hogy a szívélyes fogadtatásom ellenére túlságosan is a lelkébe gázoltam, de bosszantott a tény, hogy az orrom alá dörgölte, hogy nem vettem róla tudomást. Ó, nagyon is tisztában voltam a jelenlétével, de meg kellett tanulnia ennek a játéknak a szabályait és a határokat. - Nem csak a tiéd alá – vigyorodtam el az érintése nyomán, és befejeztem a cigarettámat. Hangom érdes, a tekintetem pedig azt sugallja, hogy Cherylnek fogalma sincs arról, milyen játékba kezdett bele. Elnyomtam a csikket, és otthagytam a korláton, gondolván, hogy majd eltakarítják, ha elfelejteném. - Valljuk be, nem sok olyan emberrel találkozom, aki által meg kellene erőltetnem magam. Gondolok itt intellektuális vitákra. A többség csak birkaként megy a többi után – tekintettem le az alsó szinten lévő, szánalmas emberekre. Én sokkal több voltam náluk. Megvolt az eszem és a képességem arra, hogy kijátsszam azokat, akik túlságosan ostobák voltak ahhoz, hogy magukhoz ragadják az irányítást. - De ha ennyire vágysz a figyelmemre, akkor tessék, itt vagyok. Állok rendelkezésedre – hajoltam közelebb hozzá, készségesen a fülébe duruzsolva, hogy ha annyira kellettem neki, akkor itt voltam, vegyen el, hódítson meg. Mutassa meg, hogy képes volt rá, és nem fog a többi bátor – vagy ostoba – jelentkező sorsára jutni. Talán még a bátyját is féltékennyé tehetem végre. - Különben is, ha az alkalmazottakkal nem flörtölhetek, ez fordítva is igaz kellene, hogy legyen, nemde? – érintettem meg óvatosan a haját, tekintetemmel az ő szempárját keresve, miközben az ujjaim óvatosan simították az arcívét. Partner voltam az ilyen játékokban, de ismertem ezeknek a játszmáknak a végét: sose én távoztam törött szívvel.
When a woman recognizes her own weapon you can spread the chosen man
Örültem amiért végül Celestet sikerült erre rábeszélnem, szükségem volt a segítségére. Szerintem erre ő maga is igencsak rájött ahogy realizálta… SOS vészhelyzetként kell kezelni az én gubóból való átalakulásomat. Lehet egyeseknek esztelenség amiért ennyire elakarom csavarni Vernon fejét, de elég béna lenne csak úgy tovább állni leszegett fejjel. tegye mindenki szívére kicsi kezeit és vallja be, ő maga is akart olyat, amit annyira nem szabadott volna. Phobos mit is szól ehhez? Jelenleg úgy vagyok ezzel, hogy ideje neki is rájönnie nem vagyok már pisis gyerek. Megvannak a magam indítékai. Azokon pedig elég vaskosan szerepel a mi kis „üdvöskénk”. Követve Celeste utasításait tekergek a rúd körül, ami marhára nem egyszerű. Viszont kiderült, hogy nagy tehetségem van ehhez, ha nem lennék tulaj, hanem munkát keresnék lehet instant fel is vennének. Azért elég ironikus, hisz enyém az egész… aztán mellette még tehetséget is mutatok erre. Párszor még szünetet is tartunk, hogy feltudjunk lélegezni, ami valljuk be nem árt. Jelenleg képes lennék szerintem kiköpni a tüdőmet is. Ami annyira nem lenne szerencsés szerény személyem szerint. Szeretem, ha… úgy minden belsőszervem bent marad. Celeste rám dobott egy bőr szerkót, legalábbis azt mondta szokjak hozzá és ez az első lépés az átalakításomhoz. Én pedig nem vontam kétségbe, ugyanis tényleg… elég keveset tudok az ilyesfajta dolgokról. Egy ideig Vernont én észre sem veszem, hogy ott lenne csak akkor figyelek fel mikor egyik munkás meg nem szólítja. Éppen ügyesen pördítem meg magamat a rúdon és sikeres stabil érkezést hajtok végre a magassarkú csizmákban. Elégedet mosoly terül szét ajkaimon úgy néztem rá Celestére. Akaratlanul is hallok minden szót a beszélgetésből. Felpillantok az adott helyiség felé és összébb is húzom szemeimet, hah szóval majd te intézel? Azt még meglátjuk. Szó sem róla még mindig nyuszi voltam annak ellenére mennyire próbál rám hatni barátnőm, de mindent kis lépésekben kezdünk el. Maró érzést érzek szinte torkomban… féltékeny lennék? Valószínűleg, nem lenne újkeletű a férfi mellet. Olyan ez mintha savat innék önként. Megköszönöm a mai idejét is és szeretettel, de elköszönök Celestétől, ideje kicsit talán rászólni kedves munkaerőnkre. Hajam egyelőre fel volt fogva, hogy azért ne zavarjon egyelőre a gyakorlások során. Felsétáltam az emeletre és felérve közelítek az újra korlátnak támaszkodó Vernonhoz. - Nocsak, ennyire unatkoznál, kedves? Nagyra értékelném, ha nem folyamatosan a személyzetet piszkálnád munkára készülve… vagy munka közben. - mondom neki összébb húzott szemekkel, jelenleg nem tudtam nagy határokat szabni a haragomnak, ami felé irányult. Kibontva kontyból fürtjeimet hagytam, hogy hátamra omoljanak, már majdnem csípőmig ért szőke zuhatagom. Kicsit meg is rázom fejemet, megkönnyebbülés leengedni. Mosolya már-már igazinak hatott, de talán most veszem észre először mintha… zavarná valami? Közelebb lépkedek, úgy pillantok fel szemeibe, kissé még arcom kipirult a gyakorlásnak hála. - Tudom, hogy kislánynak nézel a bátyámmal karöltve, de ideje lenne kinyitni a szemeteket, nem gondolod? Nem olyan könnyű… csak úgy rád bízni. - kissé oldalra döntöttem a fejemet, végig mérem őt, végül tekintetem újra az ő szemein állapodnak meg. Úgy érzem menten kiugrik szívem a helyéről, zavarban is vagyok, sosem voltam még ilyen élesnyelvű vele… általában csak mosolyogva örültem, ha szánt rám egy percet. Ám most? Most haragudtam, féltékeny voltam és idejét éreztem felébreszteni. - Túlságosan szeretsz borsot törni az orrom alá, nem igaz? - merészkedtem finoman megsimítani álla vonalát egy ujjammal továbbra is tekintetébe fúrva a sajátomat, lassan eresztem le kezemet és sejtelmes mosoly rajzolódik rájuk. Nem szabad meghátrálnom bármennyire érzem azt, hogy el kell szaladni. Olyan játékot kezdek lassan el, amit talán nem tudok én sem irányítani. Az pedig veszélyessé is válhat akár az én kontómra. Meg kell acéloznom magamat, hogy akár a tétovázás vagy zavarom kis morzsáját se láthassa rajtam vagy pillantásomban. Kevés fegyvert kell adnom neki, különben én fogok elveszni helyette és oda annak a tervnek, hogy meghódítsam.
i love you the way you are but when do you notice this? no matter how much it hurts what you sometimes do to my soul, I still can't bear to be separated from you
A múltkori buli után felmondott a bejárónőm. A fejemhez vágta, hogy többet nem hajlandó két-három naponta más hányását lekaparni a falról. Még fizetésemelést is ígértem neki meg egy családi autót, de valamiért nem hatotta. Pedig eddig egyetlen alkalmazottom sem panaszkodott arra, hogy túlságosan szigorúan bantam volna velük, vagy ne fizettem volna meg őket. Jó, talán az a féleszű Tristan sokszor vágott pofákat, de nem rúghattam ki, mert Phobos húga ragaszkodott hozzá. Magam sem értettem miért, de nem akartam megkérdőjelezni ezeket a kérdéseket, valami haszna biztosan volt a jelenlétének, bár szívesebben pakoltam volna fel a színpadra, hogy kicsit több női vendéget csalogassunk be. A lényeg azonban, hogy a mai nap felét nem döntöttem a bárban, ugyanis jobban lefoglalt, hogy találjak egy új takarítónőt, arról nem is beszélve, hogy továbbra sem sikerült rájönnünk a másik Phobosszal, hogy miért akarták feltörni a széfemet. Nem mintha olyan fontos dolgokat tároltam volna ott, ennél azért jóval több ésszel rendelkeztem. Ettől függetlenül leszívott a folyamatos intézkedés, így most a galérián állva, cigarettával a számban szemléltem, ahogy Celeste rúdtáncolni oktatta Cherylt. Mindkettő nő jól nézett ki, főleg ebben a szerelésben élveztem a látványt: ilyen prémium minőségű seggeket nem akárhol látni… Talán nem kellett volna az épületen belül dohányoznom, de nem igazán érdekelt. A herceg nem volt itt, a többi kis hülye pedig úgysem merte szóvá tenni. Kivettem a számból a cigit, a mennyezet felé fújtam füstöt, aztán amikor mellettem elhaladt az egyik lány, vigyorogva a fenekére csaptam. - Vernon! – sápítozott. Nevetve ragadtam meg a csuklóját, és húztam vissza magamhoz. Az arcát cirógattam, ahogy az ajkai közé csúsztattam a cigarettámat. - Nem akarsz egy kis privát show-t adni nekem? – kérdeztem halkan, ahogy a megérintettem a hajtincseit. - Nem lehet, épp dolgozom. - Átírhatom a beosztásodat, hogy legyen rám időd. – Az ujjaimmal megérintettem a puha bőrét, az ajkát, aztán a nyaka ívét követve a vállát simogattam. Kivette a szájából a cigit, a korláton lévő hamutálba nyomta, és ellépett tőlem. - Talán később. Nem akarok bajba kerülni Mr és Miss Montgomery-nél. – Sikertelen kísérletet tettem arra, hogy visszahúzzam magamhoz. - Ugyan már, Wesley még csatlakozna is. Ami pedig Cherylt illeti… Bízd csak rám – vigyorogtam rá. A zakóm zsebéből előhúztam a cigarettatartómat, de a lány láthatóan nem akart maradni. Most egérutat adtam neki, de legközelebb nem ússza meg ennyivel. Mert amit akarok, azt elveszem. Ha más lehetőséget nem akar adni, akkor pedig erővel. Ismét rágyújtottam, visszafordultam a színpad irányába, de lenti a lányok eltűntek. Fintorogva könyköltem a korlátra, miközben azon járt az eszem, miként terjesszem elő a terveimet a hercegnek. Nagyravágyó voltam, nem akartam beérni ezzel a bárral, amikor együtt sokkal többre voltunk képesek, ráadásul úgy éreztem, hogy Cheryl bizonyos változtatásokat ellenzett volna. Elmerültem a gondolataimban. Magam elé bámulva pöfékeltem egészen addig, amíg egy ismerős hang szólított meg hátulról. - Cheryl! Nahát, azt hittem, hogy Celeste-tel gyakorolsz még – varázsoltam széles mosolyt az arcomra, úgy téve, mintha mennyire örülnék, hogy látom. Tulajdonképpen, még örültem is volna neki, ha meztelenül feküdt volna az ágyamban, sőt annak még jobban, ha a testvére is élvezte volna a társaságomat.
Legutóbbi képek
Örültem amiért végül Celestet sikerült erre rábeszélnem, szükségem volt a segítségére. Szerintem erre ő maga is igencsak rájött ahogy realizálta… SOS vészhelyzetként kell kezelni az én gubóból való átalakulásomat. Lehet egyeseknek esztelenség amiért ennyire elakarom csavarni Vernon fejét, de elég béna lenne csak úgy tovább állni leszegett fejjel. tegye mindenki szívére kicsi kezeit és vallja be, ő maga is akart olyat, amit annyira nem szabadott volna.
614 szó 
