Természetesen nem olyan helyen jelentem ki, hogy szeretném a dolgozók táborát erősíteni, ahol még életemben nem jártam és fogalmam sincs, hogy milyen helyre keveredhetek, mindazonáltal én sem vagyok mindennel tisztában, nem is lehetnék. Apám cégét sem ismerem annyira, hogy ilyen ki mernék mondani, az Antique Shop-nak pedig semmi köze a családomhoz, legalábbis remélem. Azt tudom, kinek neve alatt működik és éppen ez az, ami talán még apám szemét is felnyitja irányomba. Biztosan ismeri Seraphin Harthope..., ha viszont nem, legalább egy kis pénzt tudok keresni, amit nem kell, hogy szüleim is számon tartsanak. Lehet, hogy bugyutának tűnik a gondolkozásom és meg sem lep, hogy a pult mögött álló nő őrültnek néz, de szerintem csakis nyerhetek ebből a próbálkozásból. Maximum lekoppintanak, noha az nem lesz olyan könnyű.
- Elég éves ahhoz, hogy megbírkózzak az itteni munkákkal. - Nem akarok lekezelőnek tűnni, de ez egy bolt, nem hiszem, hogy olyan nehéz lenne kasszázni, vagy letörölni a tárgyakról a port. - Gyorsan tanulok és elhivatott tudok lenni - mutatkozom be, egyelőre még név nélkül, miközben a tekintetem a nő arcán ragad meg. Olyan szép! Bájos és mégis van benne valami, ami figyelmet parancsol és távolságtartásre késztet, azonban ahelyett, hogy megijednék tőle, én a nőiességébe belekapaszkodok és ezt megragadva folytatom.
- Hallottam, mennyire unalmas tud lenni egész nap kiszolgálni a vendégeket... - kezdek bele és nem titkolom, hogy ezzel manipulálni akarom őt, viszont nem olyasvalamivel, ami rossz lenne számára, sőt, szerintem még hasznám is venné. - Ha nem is nyolc órában, de a napok egy részében át tudnám vállalni ezt a munkát olyanoktól, akiknek biztosan nehezebb feladatok is nyomják vállukat. - Utalok egyértelműen ő rá, hiszen egy felnőtt, csodaszép erős nőt látok magam előtt, akinek már-már megalázónak hat egy ilyen munka. Ő többet érdemel, vagy legalábbis nem ezt. Én diákként pont megfelelő lennék a feladatra.
Nem tervezem túlerőltetni a szavaimat, néha a kevesebb több. Eközben hallom, hogy nyitódik az ajtó mögöttem, megfordulok és egy pillanatra le is fagyok, ahogy meglátom Seraphint. Már láttam őt, távolról, de még sosem beszéltem vele. Az ő tekintetében is van valami ijesztő, pont mint a velem szemben álló nő szemeiben, de egyúttal nem érzem azt, hogy teljesen testidegenek lennének hozzám. Ha le is nyelnek keresztbe, legalább jó tanulópénz ez az alkalom számomra.
- Jó napot! Evelyn Dearborn vagyok - mutatkozok be végül mindkettejüknek, vétek lett volna a bemutatkozással tovább várni, de így legalább csak egyszer kell megtennem. - Éppen állást keresek - mosolyodom el, bár végül is, semmiről sem maradt még le a férfi, a részleteket (amennyiben érdemes), feltételezem úgyis elújságolja majd a nő neki.
Nem túl feltűnően helyezem tekintetemet hol az egyikre, hol a másikra. Két dolog hasít belém: egyfelől nem tudom, de valamiért a szavakból úgy sejtem, hogy Seraphin itt a fő döntéshozó (túl feminista vagyok ahhoz, hogy ennek a feltételes gondolatnak csak úgy örüljek), másrészt azonban mintha szimatolna oroszlánorrom némi kémiát a két személy között.

XYZ szó ✦ youtube ✦ Sok szeretettel <3 ✦ kredit

Mindig akadt valami halaszthatatlan tennivaló. Most épp Frostcall másik végében volt dolgom, de tudtam, hogy ideje lenne ránéznem a boltra, hiszen fogalmam sem volt, Desdemona ott van-e egyáltalán. Szerettem mindig tudni, hogy a hely működőképes és minden rendben megy nélkülem is, de most nem volt túl sok időm arra, hogy telefonálgassak. Miután végeztem azzal, amivel akartam, autóba pattantam és elindultam vissza. Az utóbbi időben sokat gondolkodtam Seth tervén. Egyértelmű volt, hogy számíthat rám és megmozgatok köveket, akár hegyeket is érte és fogalmam sem volt, miért teszem ezt, ahogyan azt sem tudtam, a barátságunk valódi-e. Azaz… kölcsönös-e. Mégis képes lettem volna mozgósítani az embereimet, hogy megtegyem neki azt az apró szívességet, amiről beszéltünk.
A hosszas gondolkodásomból végül az rántott vissza, hogy elértem a boltig.
- Ez van, ha az ember sokat agyal… az idő pereg – Rápillantottam az órámra, majd a motort leállítva már szálltam is ki az autóból. Az ajtaja végül csapódva záródott be, én pedig a bejárati ajtó felé vettem az irányt. Ahogy beléptem, megcsapott az a melegség, amitől olyan jól éreztem magam itt. Mármint, a kinti hideghez képest itt mindig jó meleg volt és tagadhatatlanul jólesett.
A tekintetemet azonnal körbefuttattam a helyen, aztán meg is állapodott két alakon. Egy Desdemonán és egy kislányon. Várjunk…
Pillanatokon belül le is esett, hogy Seth lánya az. Mit keres itt? Elcsíptem Desdemona kérdését, de még így sem teljesen értettem, miről van szó.
- Szép napot, hölgyek. Segíthetek valamiben? – Néztem először az üzlettársamra, majd végül a kislányra. Nekem kislány volt, talán pont azért, mert Seth lányáról volt szó. Nem mintha sokat találkoztunk volna, sőt mi több, inkább látásból ismertem őt. Érdeklődve váltakozott a tekintetem a két lány között, miközben a pultra támasztottam az egyik kezem.
- Minden rendben ment, amíg távol voltam? – Ezt a kérdést egyértelműen Desdemona felé intéztem, de azért rá is néztem.
A múltkori… öhm, majdnem dolog köztünk azért nyomott hagyott bennem és őszintén szólva azóta nem is nagyon kerestem a társaságát. Jobb volt így. Talán. Meg kellett húznom a határt munka és magánélet között. A kérdés csak az volt, jól döntöttem-e…

Azt mondták, hogy totál megváltoztam, nem vagyok már a régi, vagy legalábbis nem olyan, mint pár éve. Én meg erre: "O ne mondd, tényleg??" Talán azért, mert eltelt pár év, amik alatt azért történtek dolgok, apróságok és kevésbé apróságnak nevezhető események, amik befolyással voltak rám is, meg mindenkire a családomban. Kérdem én, nem kellene előbb objektíven megvizsgálni a helyzetet és csak aztán felelősségre vonni engem a tetteimért, öltözködésemért, stílusomért? Könnyebb csak mutogatni és azt mondani - élen anyámmal -, hogy "vegyek vissza", "ne beszéljek így", "kezdjek magammal valamit és ne csak itthon üljek". Na én erre mind valami erőset válaszoltam vissza, rendszerint már útban a szobám felé menve hátraüvöltve neki, viszont az utolsó, amit egy hete vágott hozzám egy kicsit jobban megmaradt mint az összes többi szidása. Ez nem is rossz ötlet. Mert hát valljuk be, valószínűleg azért szívtam mellre ennyire a családi mizériát, mert állandóan az orrom előtt történtek a dolgok. Tehát konklúzió: kellene egy munka, csak mégis hol és mi? Mindenre én sem vagyok hajlandó, kukászsákokat nem cipelek, de ha jó a közösség, pincérkedés sem hangzana rosszul. Legalább beleköphetek azok kajájába, akiket nem kedvelek.
Kutakodtam egy kicsit a lehetőségek után, találtam számos álláshirdetést, amire tudtam, hogy rá kellett volna csapnom, de valamiért nem volt hozzá kedvem. Nem volt szimpi, mondjuk így. Oké, dolgozni fogok, de nem azért, mert megpusztulok a szegénységben, hanem mert akarok valami hasznosat is csinálni a napjaim többségében a tanuláson kívül.
Többször elsétáltam már a H&D Antique Shop mellett, be is tértem oda párszor, mondjuk nem én vagyok az, aki felvásárolja a boltot, de szeretem annak a helynek a hangulatát. Megtudtam időközben, hogy a tulaj ismeri apámat és mit tudom én, milyen kapcsolatban vannak, de az ismeretség már egy jó alapkő lehetne az új munkahelyemnek. Na már nem azért, hogy apa neve által nyomjam be magam oda, hanem mert így talán megtudhatok a tevékenységükről többet is. Apa nyilván nem avat be semmibe, nem is beszél velem sokat, munkáról meg aztán pláne nem, minden amit tudok az vagy Kierantól van, vagy a várost járva barátaimmal kapartuk ki innen-onnan a sejtelmes információkat. Bárhogy is, úgy éreztem, hogy akár még bele is köphetnék a tulaj és apa közösen fortyogtatott levesébe, ha másért nem is, hát azért, hogy végre legyek valaki apám szemében. Ha egy vagyok a munkáját akadályozó tényezők között, lehet megfontolja a rátermettségemet. Tehát irány az Antique shop!
Benyitok. Mint ahogy eddig, most sem tudom megállni, hogy tekintetem ne ragadjon máris a portékákra. Annyira misztikusak, annyira menők. Nem akarok egyiket sem magaménak, de tudni akarom, mi micsoda és mire való. Emlékeztetnem kell magamat, hogy most nem ezért vagyok itt, így hát néhány forgolódós pillanat után szemeimmel keresni kezdem a tulajt, de egyébként meg bárkit, csak találjak egy személyt, akivel beszélni tudok.
- Szép napot! - szólalok meg derűsen, vidáman, tele energiával és odasétálok a személyhez, akit épp csak megpillantottam. - Itt szeretnék dolgozni.
Nem vagyok egy megszeppent kismacska, tudom miért vagyok itt, tudom mit akarok, mit vacakoljak hát elterelő gondolatokkal? Én nem benyalni akarok, hanem meggyőzni őket, hogy nekem itt a helyem és ezt határozottan így gondolom.

516 szó ✦ youtube ✦ Sok szeretettel <3 ✦ kredit