Cornelia & Caleb

misunderstandings hurt the most

Tehetetlen haragot érzek magamban, mert bármit mondhatok olyan, mintha teljesen másképp csapódna le Calistában. Nem ő tehet róla. Én vagyok egy címeres ökör, amiért arra sem vagyok képes, hogy őszinte legyek vele, pedig minden ember közül, akit ismerek, ő érdemli meg a legjobban. A gondolat, hogy olyasvalami miatt haragszik rám, ami nem is feltétlenül igaz még kínzóbbnak hat számomra. Még hogy én és Cheryl… Nevetségesnek hangzott.
- Szerinted érdekli őt, hogy mit gondolok? – vonom fel a szemöldökömet kérdőn, de a hangomban lévő frusztráció nem neki szól, hanem ennek az egész elcseszett helyzetnek, kiváltképp az elcseszett életemnek. Tényleg tanácstalan vagyok a lányokat illetően, hiszen nem akarom megbántani Calistát – vagyis ennél is jobban bántani őt -, és tudom, hogy mindez érzékeny pont neki, de szükségük van egymásra. Ismerem annyira, hogy tudjam, vagy csak sejtsem, hogy neki is hiányzik a barátnője. Cheryl nem feltétlenül hallgat rám, de bízni akarok benne, hogy Calistának hinni fog. Egyszerűen hinni kell. Nem dobhatja el a barátságukat egy vadidegenért.
- Különben is, szinte mindig látom őt, vannak sejtéseim arról hogyan érzi magát – piszkálom a cipőm orrával a fényes padlót. Aztán egy belső késztetés, vagy Calista képzelt szúrós tekintete miatt inkább abbahagyom ezt a fajta pótcselekvést, és viselkedem.
- Jó ég, Calista! Komolyan azt gondoltad, hogy…? – pillantok rá hitetlenkedve, ugyanis nem gondoltam volna, hogy a hallgatásomból és az elzárkózásomból azt rakja össze, hogy rá vagyok kattanva Cherylre. Felhorkantok és a fejemet rázom erre a képtelen gondolatra. – Épp úgy a barátom, mint neked, és ígéretet tettem az apjának, hogy vigyázok rá.
Fűzöm hozzá magyarázatképp az igazságot, elvégre annak idején Mr Montgomery, ha nem is a lelkemre kötötte, de megkért rá, hogy tartsam szemmel a lányát és óvjam meg azoktól a butaságoktól, amelyeket esetlegesen elkövetne. Ehhez viszont láthatóan úgyis kevés lennék, ha az Őrzők mellettem állnának, mert nincs az az erő a világon, ami észhez térítené a lányt, és ne vonzódna többé ehhez ez álnok, kígyónyelvű rohadékhoz. Ha legalább jól nézne ki, vagy lenne valami pozitív tulajdonsága, ami vonzóvá tenné esküszöm, hogy megérteném, de messziről süt róla, hogy egy aljas és megátalkodott szociopata, aki azért van még szabadlábon, mert elég pénzzel rendelkezik ahhoz, hogy másokat lefizessen.
Nem tudom, hogy mire szeretne még magyarázatot kapni, vagyis vannak sejtéseim, de fogalmam sincs, hogy miként beszélhetnénk kettőnkről. Pedig magányos perceimben, a lakókocsi tetejét bámulva már-már beleőrülök abba, hogy nem mesélhetek neki Corneliáról, ahogy azért is bűntudatom támad, hogy a Calistával töltött közös perceinkről fantáziálok, pedig tudom jól, hogy más mellett köteleztem el magam.
- Nem, nem ismerlek félre. Pontosan tudom, hogy kiről beszélek – rázom meg a fejemet, ragaszkodva az igazamhoz, pedig belülről engem is kételyek gyötörnek, hogy valóban Calistáról beszélek-e, vagy Corneliáról. Bármelyikük is legyen az, tagadhatatlanul, már-már összezavaróan hasonlóak, ezért is gyűlölöm magam, hogy mindkettejüket szeretem.
- Mert… - Egy pillanatra megakadok, és nem is tudok előhozakodni az érveimmel, így inkább becsukom a számat, és hagyom, hogy ő beszéljen helyettem. Felhergelnek a szavai. Nem ő, nem is az, hogy a múltban mit tett meg Cherylért, hanem a keserű, kiábrándító valóságtól válok haragossá. – Te is tudod, hogy a testvére egy pöcs és nem is törődik vele.
Hogy ezt ő miért nem látja meg? Talán annyira örül a testvérének, hogy nem akarja meglátni azt, amivel a környezetében mindenki más tisztában van. Pedig, ha nem ébred rá az igazságra, akkor a jövőben jobban fog fájni neki, amikor szembesül vele.
- Nem, nyilván nem akarom ezt – rázom meg a fejemet, ugyanis hiába szeretném, hogy Cheryl logikusan és reálisan gondolkozzon a testvérét és annak a „barátait” illetően, még nem kényszeríthetek rá semmit. Viszont nem tagadom, hogy aggódok érte, kiváltképp, mióta egyre tisztábbak az emlékeim a múltat illetően.
- Mert… Mert akkor elsiklottam felette – túrok a nedvességtől csöpögő hajamba zavartan, ugyanis hogyan mondhattam volna el neki, hogy „bocs, akkor tértek vissza az emlékeim az előző életemről és szerelmemről, szóval fel sem fogtam, hogy mi történik körülöttem?”. Á, teljesen hülyének nézett volna.
- Látni nem láttam semmit. De tudom, hogy a szüleik eltűnése előtti éjszakán Mr Montgomery vitatkozott Wesleyvel. Nagyon dühös volt rá. Sokat panaszkodott miatta, Cherylhez jobban ragaszkodott és féltette őt. Hogy Wesleytől, vagy sem, azt nem tudom, de valami nem stimmel az eltűnésükkel – foglalom össze tömören Calistának az emlékeimet. Hülye lennék, ha nem gondolnám, hogy nincs összefüggés a történtek között.
- Állítólag neki is meg a patkány haverjának is betonbiztos alibije van arra a napra, de szerintem valami nagyon stimmel – teszem hozzá tétován, ugyanis az én feltételezéseim és spekulációim közel sem olyan kőbevésettek, mint az ő alibijük. Szeretném megérinteni Calistát, amikor a pultra roskad, de félek, hogy nem kér az érintésemből.
- Hogy mi? Mit mondtál? – kerekednek ki a szemeim, amikor Meridián Fényét emlegeti, és egy pillanatra elszorul a torkom a gondolattól, hogy talán még semmi nincs veszve.
- Várj, várj… Mit mondtál az imént? – emelem fel a kezeimet értetlenkedve, és egy pillanatra önző módon elfeledkezem az egész mizériáról Cheryl körül, mert tudnom kell, hogy Calista vajon tényleg azonos személy-e Corneliával, vagy sem.
Engedelmesen követem őt a bolt hátsó részlegébe, és még azt is némán tűröm, hogy erőből hozzám vágjon egy törölközőt. Egyébként is lassan reagálok, épphogy sikerül a mellkasomhoz szorítanom a törölközőt, ugyanis minden mozdulatában és gesztusában Corneliát vélem felfedezni.
A törölközőt a hajamhoz emelve szárazra dörzsölöm, amikor pedig végeztem, akkor a nyakamba csúsztatom azt, de olyannyira letaglóznak a saját gondolataim, hogy képtelen vagyok cselekedni, csupán idióta módjára állok és bámulom őt.

885 szó •••    ••• youtube

Cornelia & Caleb

misunderstandings hurt the most

Elbizonytalanodom. Talán nem a legjobb ötleteim egyike felkeresni Calistát, talán nem is kellene megpróbálnom visszatérni az életébe, mert megbántottam őt, de vagyok annyira önző, hogy legalább magamnak elismerjem, hogy hiányzik. A vele töltött pillanatok azonban összemosódnak a Cornelia iránti érzéseimmel és nem szeretnék hűtlen lenni Corneliához. Annyi kellemes és borzasztó pillanatot átéltünk együtt, hogy bár fogalmam sincs merre lehet, de kitartok mellette. Még akkor is, ha az orrom előtt ez a csodálatos lány, aki épp annyira szeretnivaló, mint a másik világbeli kedvesem.
Egyikükkel sem akarok szórakozni, vagy beletaposni az érzéseikbe, de akkor, amikor kitáncoltam a randinkból, nem éreztem helyénvalónak azzal az indokkal lemondani, hogy: „Én amúgy nem ebből a világból származom, és amúgy bocs, de van barátnőm.” A végén még őrültnek gondol és elintézi, hogy pszichiátriára kerüljek. Akkor pedig tényleg nem akad senki, aki szemmel tartja Wesleyt és Vernont.
Szólásra nyitom a számat, hogy elmagyarázzam miért kellemetlen ez az egész, de ahogy Calistára pillantok, inkább meg sem szólalok. Kerülni akarom a hazugságokat, ezért is kezeltem a múltkor helyzetet úgy, ahogy. A kezeimet visszacsúsztatom a kabátom zsebébe, a vállaimat pedig ösztönösen feljebb húzom, de nem a hangnem miatt, hanem a nyakamon csordogáló, csiklandozó esőcseppek miatt.
Valamelyest fellélegzek, amikor ismét kinyitja az üzletet, mert nem szerettem volna tüdőgyulladással az ágyat nyomni, bár tegyük fel, az én hülyeségem, hogy nem vagyok hajlandó esernyővel rohangálni. Évekbe tartott megszoknom a Meridián utáni másik világ, amely borzasztóan hasonlít technológiailag az ittenire. Még emlékszem a legelső telefonfülkés malőrömre, és minden egyes alkalommal, amikor megcsörren a mobilom hasonló belső frusztrációt érzek a kütyü használatától. Régebben nem értettem miért leszek ingerült, amikor valaki hívogatni kezd, de most már jobban értem az érzéseimet.
A bejárat mellett megtorpanva két dolog jár az eszemben: ha Calista kiakad, akkor kell egy gyors menekülőút, ha pedig elnapolja a gyilkosságomat, akkor sem érzem azt, hogy beljebb kellene tolnom a képemet. Tisztelem a határokat és mások érzelmeit. Még akkor is, ha a lány most nem így látja.
Annyira még én se vagyok, hogy ne érzékeljem az ingerültséget, ami a hangjában rezonál. Egy fásult sóhajjal teszek ismét kísérletet arra, hogy magyarázatot adjak neki.
- Mert érdekel, hogy mindketten hogyan vagytok – vonom meg a vállamat, de nem kezdek hosszas okfejtésekbe, hogy tudom mennyire megviseli őt az egész szituáció, ahogy azt sem boncolgatom, hogy Cherylre mennyire nincs jó hatással a bátyja és az idióta barátai. Nem vagyok a szavak embere, nem fecsérelem az időmet felesleges körökre, most mégis valami azt sugallja, hogy kommunikációs akadályokba ütközöm.
Feszülten felszusszantok. Fogalmam sincs honnan ered az az ötlete, hogy bármit is akarnék Cheryltől. Még a feltételezés is olyan bosszúságot varázsol az arcomra, mintha az imént pofozott volna fel.
- Mi? Dehogy! – rázom a fejemet értetlen arccal, mert tényleg gőzöm sincs ki mesélte be ezt neki. Hosszasan beszívom a levegőt, kinyújtom az ujjaimat és ismét ökölbe zárom azokat, hogy ne engedjek teret a frusztrációmnak. – Nem vagyok jártas a témában és nem akarok vele randizni se. Sose akartam.
Csak úgy mellékesen szúrom oda, hogy amióta ismerem a lányt, azóta nincs ingerenciám arra, hogy bármiféle romantikus gesztust tegyek az irányába. Nem az esetem. Barátok vagyunk, ha még remélhetem, hogy így szólíthatom és a szülei is azt szeretnék, ha valaki vigyázna rá. Cheryl nem látja, hogy milyen mocskos játszmába keveredik a meggondolatlan és szertelen viselkedésével, ahogy azt sem, hogy a bátyja miként manipulálja őt, vagy Vernon hogyan játszadozik az érzéseivel. Cheryl nem több, mint egy öntudatlan sakkfigura a nagyok játszmájában. Ezen pedig változtatni kell.
- Hobbi? – ütközök meg a következő kijelentésen. Elkeseredett vigyorral rázom meg a fejemet, ugyanis sok mindent lehet mondani rólam, de azt nem, hogy másokkal szórakoznék. Sőt, még az sem indít be, hogy nap, mint nap táncoslányok vonaglanak a látóteremben. – Félreérted az egészet.
Ahogy telik az idő körülöttünk, úgy kelti azt a benyomást bennem, hogy ő már elkönyvelt engem valami világi seggfejnek, aki csak bántani akarja őt. Lenne értelme egyáltalán megpróbálnom elmagyarázni neki a helyzetet, vagy még több feszültséget szülne közöttünk? Elkalandozok. Próbálok azokhoz az emlékekhez menekülni, ahol Calista még nem utált, vagy még messzebbre nyúlok, amikor még otthon lehettem. A csettintésre kizökkent viszont a gondolataimból, zavartan pislogok, majd egy fáradt sóhaj kíséretében felé fordulok.
- Nem ilyennek ismertelek. Az a Calista, aki én ismertem, foggal-körömmel küzdött az igazságért és a barátaiért. Mégis mióta engeded meg, hogy mások lekörözzenek, kitúrjanak vagy félreállítsanak téged? Nem gondolod, hogy túlságosan könnyen feladod? – Kissé képmutatóan hangzik kiejtenek ezeket a szavakat a számon és már azt sem tudom eldönteni, hogy Calistáról, vagy Corneliáról beszélek-e éppen, mégis most rajtam a sor, hogy megmakacsoljam magam. Ha nem is vágok sértéseket a fejéhez, de emlékeztetni akarom arra, hogy halovány árnyéka önmagának, és ennél sokkal erősebb és határozottabb nőt ismertem meg a személyében.
- Calista – szóltam rá komorabban, ahogy tettem az irányába egy-két lépést. – Szükségetek van egymásra. Lehet, hogy most egy görénynek tartasz és minden jogod megvan arra, hogy utálj, de azt nem tagadhatod, hogy hiányzik neked Cheryl, és azt te is látod, hogy neki is kellene a legjobb barátnője.
Lassan formálom a szavakat, hogy minél jobban nyomatékosítsam a mondanivalómat, ahogy megpróbálom minél jobban megközelíteni a lányt. Az arcomra kiülő szigort viszont nem tudom sokáig fenntartani, a vonásaimat ellágyulnak, ahogy fáradtan, megkínzottan ráemelem a tekintetemet.
- Valami nem stimmel – túrok bele az esőtől nedves hajamba. – Nem mondtam senkinek, de szerintem Cheryl szüleit meggyilkolták. Nincsenek kézzel fogható bizonyítékaim, de látok és hallok dolgokat. Azok alapján pedig úgy érzem, hogy Cheryl is veszélyben lehet.
Ha Calista hajlandó meghallgatni, akkor szívesebben kifejtem neki bővebben, hogy az emlékeim mellett milyen terhek nyomják még a vállaimat. Ha másért nem, ezért csak félre tudja pakolni egy időre a saját büszkeségét.
- Ha nem is tartod a legjobb barátnődnek, de ismerd el, hogy valahol még fontos neked és a halálát te sem kívánnád. Cali, te vagy az egyetlen, aki segíteni tud nekem megvédeni őt és kideríteni az igazságot. Nem kérnék tőled ilyesmit, nem zaklatnálak a történtek után, ha ez nem lenne komoly. – Ha valóban ismer már annyira, akkor láthatja, hogy nem szórakozok sem vele, sem pedig Cheryllel. Ez az ügy sokkal komolyabb, mint amilyennek ő képzeli, és ugyan nehezemre esik bevallani, de nem ő az egyetlen magányos ember ebben a helyiségben. Az teljesen más kérdés, hogy nekem távol kellene tartanom magam tőle, hiszen meg kell találnom Corneliát.

796 szó •••    ••• youtube

Cornelia & Caleb

misunderstandings hurt the most

Tucatnyi ellenérvet tudnék felsorakoztatni, hogy miért nem kellene itt lennem: kezdhetném az olyan alapvető dolgokkal, mint a “nem akarok tüdőgyulladást kapni az esőben”-nel, és folytathatnám úgy, hogy “Calista jobbat érdemel egy magamfajtánál”. Hosszú lenne a listám, ami a nem felé billentené a mérleget, azonban sosem tartoztam a racionális emberek közé, így most úgy cselekszem, ahogy a szívem diktálja.
Ahogy a távolban figyelem az alakját, villámcsapásként ér a felismerés, hogy mennyire hiányoznak az életemből azok a pillanatok, amikor a boltjában ücsörögve elbeszélgetjük az időt, vagy amikor a kassza mögött ácsorogva figyelem a karcsú alakját, ahogy megtölti a polcokat termékekkel. Nem értek azokhoz a kenceficékhez, amiket a lányok magukra kennek, de szeretem nézni Cali ténykedését. A közelsége megnyugtató, biztonságot és határozottságot áraszt, most mégis nehéz szívvel jelenek meg mögötte.
Esküszöm, még Delsinnel is szívesebben mennék egy kukázótúrára, vagy keresgetnék az Aphrodite’s mögötti sikátorban használt cigicsikkeket vele - vagy gyártanám én neki azokat -, mint amennyire ezt a találkozót szeretném. Idegesen izzad a tenyerem és elfog a vágy, hogy rágyújtsak még egy cigire, de nem teszem. Helyette épp olyan hősiesen tűröm a záporozó esőcseppeket, mint amennyire várom Calista lecseszését. Nem történik meg. Az esernyője takarásából méreget, s bár elsőre nem tűnik annyira haragosnak, mégis perzsel a  tekintete.
Az ujjaimat ökölbe szorítva szívom be a levegőt, ugyanis borzasztóan szégyellem magam a történtek miatt, mégsem fogok magyarázkodásba. Inkább csomót kötök a nyelvemre, és nem engedek a késztetésnek, hogy a nevem hallatára ne tegyek valami cinikus megjegyzést. Helyette frusztráltan bólintok, amolyan “igen, én vagyok, ki más lenne?” gesztusként.
- Hidd el, eléggé zavaró - szusszantok idegesen, és elfog az undor, ahogy felidézem a mai nap, sőt az évszázad legborzasztóbb jelenetét. Idegesen rángatom a kötést a kezemen, de nem érzem azt, hogy indokolt lenne a kedvessége. Hiába billenti az irányomba az ernyőt, nem lépek be alá, de nem is hátrálok ki alóla. Érzem, ahogy a vízcseppek végiggördülnek az arcomon és a nyakamon. Egyszerre csiklandozó és kellemetlen.
Összeráncolom a homlokomat, ahogy az ujjai közé csippenti a dzsekimet. Próbálom megfejteni őt, keresnék valami értelmet annak, hogy miért ilyen türelmes velem szemben, de tanácstalan vagyok. Nem értek a lányokhoz. Fogalmam sincs, hogy mitől olyan kitartóak, makacsak, vagy esetenként hisztisek, pedig a múltban hatan is a mindennapjaim részei voltak, de ez nem jelenti azt, hogy ezáltal valami szakértő lennék.
Az utasítására végül megindulok, miután ismét kinyitja a boltot, követem őt az épületbe. A megérzéseim azt súgják, hogy a csendes viselkedése a kezdeti döbbenetnek köszönhető és nem több a vihar előtti csendnél. Amíg Calista a sarokba támasztja az esernyőjét, addig én kibújok a vizes kabátomból, és felakasztom valahová, ahol a legkevesebb gondot okozza.
A csendben töltött pillanatok kíméletlenül hosszúnak tűnnek, mintha már évek óta ácsorognék a bejárathoz közel. Nem is megyek beljebb a kelleténél, mert pofátlannak tartanám, ha most elkényelmesednék.
- A segítséged kell - szólalok meg ismét, de csak időt akarok nyerni magamnak, amíg a kötéssel babrálok ismét, mert ez remek pótcselekvésnek tűnik. Amikor hirtelen felindulásból eldöntöttem, hogy ide jövök, még nem tudtam mit fogok mondani Calistának, ahogy pedig előtte állok, minden maradék gondolatomat elfelejtem. El akarom mondani neki, hogy mennyire hiányzik és mekkora egy seggfej vagyok. A tudomására kellene hoznom, hogy nem lehetünk együtt, mert nem az az ember vagyok, akinek gondol, de helyette csak ennyit bökök ki: - Cheryllel még mindig haragban vagytok?
Gőzöm sincs, hogy mi van kettejük között. Pasiként legfeljebb a bárban ácsorgó részegek és Delsin öntik ki nekem a lelküket, de egyikre sem szokásom túlságosan figyelni. Ha pedig Cheryl szóba állna velem és csak egyetlen elejtett mondattal utalna akár Vernon létezésére is, szinte azonnal ellenállást váltana ki belőle.
- Aggódom érte - túrok bele a hajamba, aztán a kezemet levezetve a nyakamat kezdem masszírozgatni. A tekintetem körbevándorol az üzleten: rendezett és tiszta, valahol Calista pedánssága Corneliára emlékeztet, ahogy az üzletben terjengő illatok is. Eleinte orrfacsarónak találtam a helyet, sokszor még most is tüsszenthetnékem támad egy-egy terméket érezve, de mára ehhez a helyhez kellemes emlékek fűznek csak.
- Mostanában nem teljesen önmaga: rúdtáncolni tanul Celeste-től. Fogalmam sincs honnan jött neki ez az ötlet, de a szülei halála előtt abszolút nem volt ilyen, sőt… Tudod mi a legrosszabb? Ma láttam smárolni Vernonnal, de én hiába mondom neki, hogy tartsa távol magát attól az alaktól… Nem tudsz valamit tenni, hogy észhez térjen? - Ígéretet tettem a szüleinek, hogy figyelni fogok a lányukra, de azt senki nem írta bele a szerződésembe, hogy ez azzal jár, mintha a nemlétező tinédzserlányomat akarnám lebeszélni arról, hogy még véletlenül se zúgjon bele a suli legbalhésabb srácába.
- Te vagy a legjobb barátnője, csak hallgat rád… - Jöhetnék még azzal a dumával is, hogy a csajok általában jobban megértik egymást, különben is, ha én nyomatnám jobban Cherylnek, hogy hagyja a francba azt az álnok kígyót, akkor a végén még azt szűrnék le, hogy tetszik nekem. Pedig nem. Szimplán jó barátja akarok lenni, ha már más nem akadt, hogy vigyázzon rá abban a fertőben.

796 szó •••    ••• youtube

Cornelia & Caleb

misunderstandings hurt the most

Forr a vérem. Nem csak azért, mert szívből gyűlölöm Vernont, hanem azért is, mert remekül ért ahhoz, hogy elcsessze az ember kedvét. A kezemen lévő seb még mindig sajog, a rögtönzött kötés pedig olyan szoros, hogy mire végzek a munkában már nem érzem az ujjaimat. Nem is érdekel igazán. Azon viszont felidegesítem magam, hogy Cheryl minden óvaintésem ellenére úgy akaszkodik össze a sráccal, ahogy nem szégyelli, pedig a palinak a homlokára van írva, hogy veszélyes és takarodj a közeléből. Úgy tűnik, Cherylnek valamiért ez az esete, nem tudna inkább felszedni valami rendes srácot… De hát nem vagyok sem az apja, sem pedig a jóképességű bátyja, hogy megpróbáljam megfékezni. Ettől függetlenül eljátszok a gondolattal, hogy a smárpartijuknak véget vetek azzal, hogy bemosok egyet Vernonnak, de ennél okosabbnak tartom.
Fújtatva vágom be magam után az ajtót, és indulok meg az utcán. A szürke, borongós időjárás hűen tükrözi az én hangulatomat is, és ha nem tudnám mára pontosan kicsoda vagyok, akkor bemesélném magamnak, hogy az idő az én hangulatomhoz igazodik, de ezt a szupererőt meghagyom valaki másnak, aki talán több hasznát veszi ennek a képességnek, mert ha rajtam múlna, akkor állandóan vihar lenne.
Zsebre vágom a kezeimet, ahogy sietős léptekkel megindulok, abban a reményben, hogy még zárás előtt sikerül elcsípnem Calistát – és nem fog agyonverni. Pofátlannak érzem magam, amiért mindenféle mondvacsinált indokokkal kerülöm őt, most pedig arra készülök, hogy a segítségét kérjem. Már majdnem olyan undorítónak tartom a saját viselkedésemet, mint a főnökömét.
Vegyes érzésekkel emelem a tekintetemet a távolban kirajzolódó üzletre: egyrészt, nem esik nehezemre bevallani, hogy hiányzik Calista, de amennyire hiányolom őt az életemből, annyira ragaszkodok Corneliához, márpedig így is csalódást okoztam saját magamnak, nem akarok Cornelia érzéseibe gyalogolni azzal, hogy hűtlen voltam. De ettől függetlenül szívesen töltenék időt Calistával, és szeretném elmagyarázni neki a helyzetet, hogy nem vagyok olyan pasi, aki kihasználja a lányokat, majd dobja őket – bármennyire is tűnik úgy most a szituáció. Ennél ez sokkal bonyolultabb, ezért is tartok attól, hogy az első reakciója az lesz, hogy felpofoz, ha meglát. Még csak nem is ellenkeznék, mert megérdemelném.
Szemerkélni kezd az esőt, amelyet egy ingerült szusszantással reagálok le, ahogy összébb húzom magamon a bőrkabátomat és rágyújtok egy cigire. Már régóta le akarok szokni, de egy-egy feszültebb pillanatomban szükségem van rá, hogy elcsitítsa a gondolataimat. A cigaretta csak addig lóg a számban, amíg közelebb nem érek az üzlethez, még az úton elnyomom egy kukánál, mielőtt megszólítanám az üzletből kilépő lányt.
Tisztes távolságban megtorpanok. Felmerül bennem a kérdés, hogy vajon jó ötlete-e előhozakodni most ezzel a témával, de tudom, hogy ő az egyetlen, aki talán még hatással lehet Cherylre. Tudom, hogy a viszonyuk nem a legjobb, de a barátunknak a szülei halála után szüksége lenne rá, mert… Úgy látom, kicsit kifordult magából, ha ilyen söpredékekkel akar lógni.
- Szia Calista. Zavarhatlak? – szólítom meg, miután rászánom magamat, hogy megtöröm a nyugalmát. Zavartan túrok bele az esőcseppektől nedves hajamba, a hangom pedig épp olyan kelletlennek hangzik, amennyire vágyom erre a beszélgetésre. – A segítségedre lenne szükségem.
Talán meggondolatlanul válogatom meg a szavaimat, de utólag már nem tudom visszaszívni azokat, így szimplán leeresztem a karomat a testem mellé, és felkészülök a legrosszabbra. Nem akarok kifogásokat keresni, sem pedig szabadkozni, mert megérdemelné az igazságot, amelyet nem vagyok még kész megosztani vele. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a tekintetembe ne költözne fájdalom, vagy szomorúság, ahogyan rápillantok, elvégre nekem is fáj az egész szituáció, mégsem tehetek semmit. Hogyan is tehetnék? Hiszen ő ember, én pedig… Csak egy mesefigura.

571 szó •••    ••• youtube