Hidegzuhanyként ér a látvány: ez Ő. Mármint, az a férfi, akivel én… jézusom! Mit tettem? Azt hiszem, oda a lehetőségem. Ha a legjobbak között is a legjobb lennék se biztos, hogy felvenne, igaz? De meg kell próbálnom. Amúgy is… csak egy kaland volt. Neki biztosan. Nekem meg valami több, mert rég nem adtam magam oda senkinek: azóta a nap óta… senkinek. De benne van valami, ami miatt megnyíltam neki.
- Jó napot kívánok… - Tegeznem kellene? Nem, ő sem teszi. Emlékszik rám egyáltalán vagy részegebb volt, mint amilyennek tűnt? Az baj, ha csak én tudom, mi történt köztünk vagy vehetném tiszta lapnak is? Jaj, nagyon nem tudom, mit kellene csinálnom. Kezet fogok vele, mivel odanyújtja; kellemes érzés jár át, de igyekszem nem engedni a gondolataimnak. Az arcát figyelem, a szemeit, hátha kiolvasok belőle valamit, de úgy tűnik, jó színész, vagy tényleg nem tudja, ki vagyok.
- Rendben, máris! – Zavarban vagyok, de teszem, amit kér, a szabad szék felé veszem az irányt, majd lerakom a táskát mellé és ezután ülök le. Aztán sietősen felkapom vissza a földről, hogy előszedjem belőle az előző munkahelyem ajánlólevelét. Ezt nem küldtem el az önéletrajzom mellé.
- Ezt… mindenképp meg szeretném mutatni. Egy másik cégnél dolgoztam, másik városban, de hátha ér valamit az ottani főnököm ajánlólevele. Mondjuk csak gyakorlaton voltam náluk néhány hónapig… – Ha beleolvas, csupa jót írtak rólam. Gyorsan tanulok, felelősségteljes vagyok és jó eredményeket ért el az a részleg, ahol dolgoztam. Persze, negatívat is írtak: többek közt azt, hogy nagy nyomás alatt hajlamos vagyok kapkodni és szétszórtan viselkedni, pedig ha ne stresszelnék rá, valószínűleg semmi gond nem lenne velem.
Megköszörülöm a torkom, mielőtt válaszolnék a kérdésre. Miért is lennék jó erre a pozícióra? Nem tudom. Ez lenne a legelső normális munkahelyem. Nem tudom, mivel tudnék bevágódni, főleg úgy, hogy lefeküdtünk… nem jó kiindulási alap.
- Tapasztalatom ugyan nem sok van, csak amennyit az önéletrajzomban is feltüntettem és az ajánlólevél… de gyorsan tanulok és tényleg bármit képes vagyok összehozni. Azt mondják, megbízható vagyok és kreatív. – Elgondolkozok, mit mondhatnék, de tényleg nem jut eszembe semmi. Inkább elkezdek mesélni arról, hogy miféle papírjaim vannak, azaz miféle iskolákat végeztem el, miféle eredményekkel, de nem csodálom, ha félbeszakít, hisz ezt ő maga is láthatja az önéletrajzomban. – Egyébként… úgy hallottam, jó a hangulat a cégnél, és jó a csapat. Ezért is szerettem volna tenni egy próbát itt, hisz úgy gondolom, nem mindegy, hol dolgozik az ember, mennyire érzi jól magát és mennyire tud kiteljesedni benne – Igaz, a pénz sem utolsó és a lakbér drága lesz, de ezt nem akarom hozzátenni. Annak is örülhetek, ha egyáltalán kapok egy esélyt tőle a történtek után. Látszik rajtam, hogy ideges vagyok, tördelem az ujjaimat, de ez nekem fel sem tűnik. A férfit figyelem és el-elmerülök a látványban. Még mindig vonzó. De ah, Takuya, koncentrálj!!

460 szó ✦ Lost In The Moment ✦ nem bánnám  ✦ kredit

Nyakkendőmet megfeszítve ülök le a forgószékbe, majd asztalom mögé húzva magam kezdem el lapozgatni az interjúra érkező alany önéletrajzát. Kép nincs csatolva az információkhoz, de ez legyen a legkevesebb. A szakmabeli tudása és pontossága lesz az, amire figyelni fogok, nem az arcára.
Bele is kortyolok a frissen főzött, immáron sokadik kávéba, mely még egy kicsit égeti a nyelvem, ám közel sem olyan elviselhetetlen. Szürcsölök hát egy újabbat, s mire leteszem a bögrét, az irodaajtó irányából kopogtatás hallatszódik. Tizenegy óra van pontban, ahogy lepillantok a monitor sarkában lévő digitális számlapra. Az időzítésével tehát nincs probléma, ez még akár egy piros pontot is szülhet magának.
- Fáradjon be! - szólok oda az illetőnek, s amennyiben belép azon a ködös üvegajtón én már állok is fel, hogy méltón üdvözölhessem. Zakóm két kigombolt szárán rántok egyet, hogy elsimithassam a felráncosodott anyagot, majd megkerülve az íróasztalt lépek Nishihara Takuya elé jobbomat irányába tartva egy kézfogásra. Ám annyival nem számolok, hogy a leendő alkalmazottam arca az az arc lesz, akivel a napokban együtt tölthettem egy számomra kellemesen vad éjszakát. S habár egész testem tiltakozik az ellen, hogy bármiféle reakciót mutassak ki döbbenetem gyanánt, egy sóhaj mégiscsak kiszalad belőlem. A kézfogást persze nem vonom vissza és remélhetőleg ő sem lesz annyira prűd, hogy most kezdjenek el iszonyodni tőlem. Az interjút mindezek ellenére meg fogom tartani. Szükségem van a segítségre, még ha az az egy éjszakás kalandom is lesz. A képességeiből majd kiderül mennyire alkalmas a munkára. Habár azt már tudom, hogy az ágyban roppant alkalmas.
- Üljön le Mr Nishihara. - intek az üres szék irányába asztalom előtt, s már indulok is vissza az én oldalamra, hogy leülhessek vele szemben. Ezek után kényelmesen dőlök hátra és magamba fojtom minden feltörekedő szót, mely arra az estére akarna utalni. Kíváncsi vagyok, hogy a sors miért akar ennyire kicseszni velem. Ajkaim szélén egy apró mosoly játszadozik gondolataim fonalainak kibontakozásánál és ezzel meg is nyitom az első beszélgetés ajtaját. - Meséljen magáról. Miért lenne alkalmas erre a pozícióra? - szokásos kérdés, mégis fontos miként válaszolják meg. Már csak Takuyán áll mennyire akarja ezt az asszisztens munkát. A válasza döntő lesz ebben.

344 ✦ delulu ✦ note: most is faljalak fel? ✦ kredit