I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
Deslin mikor megjön rá mosolygok kedvesen, kicsit izgatott vagyok ő az első, akinél megmutatom, hogy változtattam a stílusomon. Érthető, ha szeretnék a véleményére nem igaz? Rengeteget próbálok gyakorolni így ezek közé nem csak a tánc, de a sminkelés is beletartozik. - Szia, semmi baj nem késtél sokat. – nyugtatom meg így érdeklődöm aziránt, hogy milyen napja is volt. Rengeteget dolgozik, csodálkozom, hogy nem kezdett el lázadni. Pedig sokan talán így tennének, hiszen a fiúkra hagyom leginkább a hely irányítását. Megbízom bennük, miért ne tenném? Wesley az egyetlen bátyám és Vernon… mondhatnám ő a barátja és ezért, de egészen más magyarázata van. Megvárom míg rendel, csakis utána teszem fel neki a kérdést. Kellenek a visszajelzések, azoktól az emberektől, akiket kedvelek és közel állnak hozzám. Másként nehezen találhatom meg az új stílust, nem igaz? A válasza meglep, végig is mérem magamat, hogy ennyire rossz lenne-e a helyzet, de én nem találom annyira borzalmasnak. Jó a ruha és a smink tényleg nem én vagyok, felnőttesebb, nőiesebb irány. Ezzel próbálom talán megtalálni a hangomat? Nem csak Vernon felé, hanem a világban. Ettől a személyiségem nem változik. Így nézek vissza Deslinre. Nem is tudom, hogy hol kezdjem neki miért is teszem mindazt, amit. - Ennyire borzalmas lenne? Celeste kedves. Tényleg az szóval nem kell tőle tartanod. – mondom neki nyugodtan. Rossz irány… így fogalmazott. - Egyszerűen szeretném, ha észrevenné Vernon, hogy nem feltétlen vagyok már az a kislány, akinek akár tekint. Mert… nos tetszik. Igazán tetszik. – mintha ezzel nyomatékosíthatnám azokat az érzelmeket, amelyeket kivált belőlem bátyám barátja. A nagy változás miatt jogos lehet a hirtelen aggodalom Deslin irányából, ahogyan Calista is aggódik és úgy mindenki aggódik. Legalábbis ez az, amit látok, hogy aggódnak. - Megviselt a betörés, de Westley segít. Hiszen magához költöztetett nehogy gond legyen. – mondom mintha amúgy védelemre szorulna pedig egyáltalán nem. Mégis szeretném Deslint is megnyugtatni, hogy azért, mert most kicsit változtatok a külsőmön nem azt jelenti, hogy mindent sutba kívánok dobni. Nagyon sok dolog hiányzik az életemből, rengeteg minden változik… rengeteg dolog aggodalommal tölt el. Erre egy kicsit felsóhajtok. - Nem akarom megváltoztatni a személyiségemet, Dels… egyszerűen csak tényleg azon vagyok, hogy aki iránt gyengéd érzelmeket táplálok meglásson. Lehet kicsit drasztikus… de próbálkozom. – egy kedves mosoly húzódik most ajkaimra úgy pillantok a férfi szemeibe. Valahol jólesik, hogy aggódik. Az őszinteség, amivel pedig kimondja azt, amit gondol értékes. Ezt becsülöm benne. - Aggódsz… ugye? – bököm ki végül a kérdést, ami bennem mocorog.
Kezdtem azt érezni, hogy megbolondultam, vagy a tudatmódosító szerek bomlasztották az agyam. Egyszerűen nem értettem, mi ez az egész, ami körülöttem zajlik. Az emlékeim visszatértek, de csak még kuszábbá vált minden. Semmire sem tudtam koncentrálni, csak az járt a fejemben, hogy kerültem ide, mi történt és hol vannak a barátaim. Olyan volt ez, mint egy véget nem érő álom, ami lassacskán rémálommá alakul át. A kérdések fénysebesen cikáztak a fejemben, de nem jött rájuk válasz. Pont ezért örültem, mikor Cheryllel megbeszéltük, hogy egy teljesen más környezetben tartsunk egy beszélgetős délutánt, egyébként sem volt erre időnk mostanában. Aggasztott, milyen irányba kezdett haladni az ő élete is, de az még jobban, hogy valami rohadtul bűzlött az egész bárban - és nem a póló volt az, amit felvettem a héten már másodszorra. De lehet, hogy még nem is volt rajtam, csak akkor került a kanapémra, mikor még hétfőn azt válogattam, mit vegyek fel, és egyszerűen csak azóta nem sikerült elraknom. Mindegy. Úgy sétáltam végig az utcán, hogy közben azt éreztem, mindenki engem bámul. Pedig nem volt rajtam semmi különleges. Csak néha én láttam másképp a tükörben. Azt hiszem, ezt nevezik paranoiának. Ahogy nyílott a kávézó ajtaja, kis csengő jelezte az érkezésem. Alaposan körbe néztem, de nem volt nehéz kiszúrni a szőkeséget, akihez mentem, így nem is húztam az időt, felé vettem az irányt, majd lehuppantam vele szemben az asztalhoz. - Szia, ne haragudj a késésért - köszöntem vissza egy kisebb bocsánat kérés kíséretében, bár őszintén fogalmam sem volt, mennyi az idő, vagy hogy én késtem-e, vagy ő érkezett kicsit korábban. - Tudod, csak a szokásos. Munka, munka, munka - mondtam egy szem forgatás kíséretében, elvégre tényleg nem hagytak egy percre sem nyugton a bárban. Csodálkoztam, hogy egyáltalán azt a napot megkaptam szabadnak. Nem mintha egyébként okom lenne panaszra, hiszen ez a munka félig szórakozásból áll, de attól a két fickótól néha a hideg ráz. Fogalmam sem volt, Cheryl miért követte minden egyes szavukat a világ legnagyobb bizalmával… Időközben leintettem a pincért és kértem magamnak egy forró teát. Legközelebb már csak a lány izgatott hangjára kaptam fel a fejem, miután a pincér felvette a rendelésem, de válasz helyett beállt egy pár másodperces csend kettőnk között. Nem akartam őt megbántani, de a hazugság sem az én asztalom volt. - Őszintén? - kérdeztem végül. - Ez nem te vagy, és egy borzasztó rossz irányba haladsz a bátyád meg a kiskutyája hatására. Az új barátnődről nem is beszélve… - böktem ki aztán. Gondoltam mindkettőnknek így lesz a legjobb; ha minél hamarabb átesünk rajta. - Miért csinálod ezt? - kérdeztem értetlenül. Tényleg érdekelt a válasz, mert nem fért a fejembe, mi kattant át az agyában. Mármint tisztában voltam a történtekkel, de… - Ennyire megviselt a betörés?
hey, no offense, a lot of people say i’m mentally ill, but obviously i’m not ‘cause i’m over here and you’re over there.. with the other crazies
Akinek az arcát viselem :
robert sheehan
Itt lelsz rám ✦ Fata Morgana :
stormreach
A tükör mögött :
chat noir
2023-10-05, 11:34
you think I messed up?
Delsin & Cheryl
sometimes a friendly conversation means more than any action
Anserine Cafe egyik székén üldögélve vártam Delsint, bármennyire meglepő azért vannak hímnemű barátaim is. Gondterhelt sóhaj szakadt fel belőlem, hiszen még mindig nyomasztott a betörés. Természetesen ezt nem mutattam úgy sosem a mindennapokban csak néha-néha vetült fel. Vernon pedig olykor egyesen úgy érzem az idegeimen táncol. Bevallom volt, hogy már elsírtam magamat emiatt. Butaság lenne? Mégis az érzelmeimnek nem tudtam parancsolni, egyszerűen maguktól keltek életre minden egyes alkalommal és felé hajtottak. Celeste igazi tündér a szemeimben amiért időt szakít rám és tanít például a rúdtáncra. Azért az sem utolsó dolog, hogy emellett még nőt is farag belőlem, mert valljuk be. Az én ruhatáram nagyja abban merült ki, hogy kis szűzies ruhadarabokat húztam magamra. Most pedig egy egészen más világba csöppentem, szekrényemet konkrétan teljesen lecseréljük és nagyon kevés darab marad meg a régiekből. Nem mondom egy-kettőhöz én magam is bőven ragaszkodom azokat pedig nem engedem kipakolni. Kell egy-két kényelmes ruhadarab is otthonra. Beleiszom a kávémba akaratlanul is ellézengve nézek szét majd lepillantok telefonomra. Még mindig szoknom kell, hogy milyen smink van rajtam. Maga a sminkelés is néha kész kihívásnak bizonyul. Erre akaratlanul el is mosolyodom és majdnem felkuncogok. Ah egek, mennyi mindent is kell pontosan nekem megtanulni. Ajtó nyitódására kapom fel fejemet és az adott irányba nézek. Nem más lép be rajta, mint Delsin amit mosolyogva nyugtázok és felemelem a kezemet. - Szia! - intek neki majd megvárom míg közelebb ér hozzám, azért nem szeretném, ha a fél kávézó hallaná mit mondok vagy beszélünk. - Miújság? Miként telt eddig a napod? - érdeklődve nézek rá, ahogy leül. Leteszem kávés csészémet, hogy neki szentelhessem figyelmemet, illetve, ha szeretne megvárom a rendelést is. - Mit gondolsz az átalakulásról? - izgatottság van hangomban. Tényleg érdekelt mit gondolhat, hisz eddig nem nagyon láttuk egymást mióta elkezdett ez az egész végbe menni bennem és rajtam. Leginkább csak üzeneteket váltottunk és ennyi. Azért másabb így tapasztalni, mint elmesélésekből, nem igaz? Ő is sokszor úton van így ezek a napok aranyat érnek. Az pedig külön boldogsággal tölt el, hogy Calistával is beszélni kezdtünk. Apró dolgok és lépések, ezek is boldoggá tehetik az embereket. Próbálva tehát most eltemetni aggodalmaimat egyelőre csak rá mosolyogtam Delsinre várva válaszát.