I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
Fata Morgana
határa
Számos és számtalan
karakter állás
Csillámport szórunk
a hőseinkre
Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot
Mostanság nem alszom valami jól. Oké, eddig sem voltam épp egy világi hétalvó, ami a munkám mellett talán nem is meglepő, de ez most egészen más. Nem a munkahelyi stressz okozza, hanem azok a furcsa... képek. Egyelőre nem tudom, mi másnak nevezhetném őket. Akkor kezdtek el a fejembe tolakodni, mikor annak ellenére, hogy minden ajtó és ablak csukva volt a házban, jégvirágok kezdtek megjelenni a tükrömön, teljesen bepárásodott, és mikor le akartam törölni, megpillantottam őt... azt a fehér hajú rajzolt alakot, aki bár nem hasonlított rám semmilyen külső adottságában, mégis csak magamra emlékeztetett. Azóta pedig olyasmik jutnak eszembe, amiket egyszerűen nem tudok hova tenni. Össze vagyok zavarodva, és ez a munkámon is meglátszik. Ma nem sok hasznomat vette bárki is, dekoncentrált és szórakozott voltam, és azt hiszem akkor jött el a mélypont, mikor hiányolni kezdtem a kengurut a biológia labor ketrecéből. Mármint a nyulat. Korábban el is jöttem és végül a törzshelyemen kötöttem ki, talán már megszokásból egyből ide hozott a lábam. Kikérem a szokásos fagyihelyhet és megkeresem a kedvenc asztalomat, ami egyenesen az utcára néz. Senki sem szeret ide ülni, mert a havas utca és a hideg fagyi nem túl kellemes párosítás. Én viszont szeretem. A kanalamért nyúlok, de persze elfelejtettem hozni, így egy lemondó sóhajjal felállok, hogy visszamenjek, ám nem számolok azzal, hogy valaki épp akkor lép ki elém. Az ütközés váratlanul ér, az utolsó pillanatban kapom el a nő kezét, hogy ha a lendület esetleg kizökkentené az egyensúlyából, semmiképp se essen el, majd a zakomon lassan lefelé tartó fagyidarabra pillantok, ami komikusan komótosan araszol lefelé az anyagon. Hát ez tényleg nem az én napom. Legszívesebben kisgyerek módjára toporzékolnék, de az több okból sem lenne szerencsés, így csak hosszan beszívom a levegőt és lemondóan megrázom a fejem. – Remek. Egy pillanatra teljesen megfeledkezem a nőről, de nem azért mert bunkó vagyok, csupán lefoglal a nyomorom. Ma minden elromlott, ami elromolhat, így már meg sem próbálok jó pofát vágni bármihez is. Az fel sem merül bennem, hogy esetleg félreérthető ez az egész és magára veszi.