Lassan haladtunk előre, kezemben Liu-t tartottam, finoman irányítva őt a szűk utcán. A lábaink alatt halk zizegéssel csikorgott a macskakövezett út, miközben én izgatott mosollyal pillantottam hol kedvesemre, hol pedig célirányunk felé. A nő szemeit egy selymes kendő borította, amit én kötöttem rá, hogy megőrizhessem a meglepetés varázsát. Hetek óta terveztem ezt a napot és mindennek tökéletesnek kellett lennie. Még ha Liu menetközben sokat is kérdezősködne, csupán egy halk nevetéssel és sejtelmes szavakkal rendeztem le.
- Türelem, kedvesem, mindjárt ott vagyunk. - hangom lelkesedéstől átitatva csendült fel a kihalt utcán. Az épületek továbbra is visszaverték a lépteink visszhangjait, még titokzatosabbá emelve a meglepetés varázsát.
Szeretetteljes mosolyom viszont sosem lankadt. Finoman vezettem Liu-t tovább az úton, miközben az eső is lassan szemerkélni kezdett. Nem feltétlenül örültem az időjárás kiszámíthatatlan meglepetésének, de próbáltam úgy felfogni, hogy ezek az apró dolgok szükségesek voltak a mai naphoz. Hisz' a mai nappal minden változni fog majd és egy új kezdet tör a felszínre.
Ahogy haladtunk, lassan kirajzolódott előttem az épület körvonala, s valamennyivel tempósabban kezdtem el haladni felé. Majd csak akkor állapodtam meg, amikor már a kerítésen át álltunk az épület ajtajával szemben. Ujjaim gyengéden simították végig Liu kezét, mielőtt a nőt szemfordítottam magammal. Előttünk a bejárat egy szép, egyszerű ajtó volt, amely mindössze egy lépésnyire volt attól, hogy felfedje előttünk Liu meglepetését. Maga az épület rozogábbnak tűnt kívülről, hisz' Bloomcrown sosem a modern építkezéséről volt híres, ám egy kis munkával akármi felemelhető volt a porból.
- Itt vagyunk. - mosolyogtam, büszkén végigpillantva új otthonunk külsején. A bejárati ajtót halkan nyitottam ki és löktem be, hogy Liu ne sejthessen túl sokat, majd csak ezután helyeztem egyik kezemet a hátára. - Egyetlen lépés még... - pillantottam le a lábára, ügyelve arra, hogy ne akadjon meg semmiben és könnyen át tudja lépni a küszöböt. S amint ezzel megvolt, a háta mögé léptem egy lélegzetvételnyi szünet után, majd kioldottam a kendőre kötött csomót és felfedtem a nő előtt az üres lakás lehetőségekkel teli belsejét.
- Az új közös életünk első pillanata. Közös jövő... Közös otthon. - lágy mosolyommal léptem mellé, izgatottan várva a belőle áradó érzések és szavak megindulását. Szinte biztos voltam benne, hogy örülni fog ennek, ám saját szemeimmel akartam látni az érzelmeit. A tekintetem csillogott, miközben tűkön ülve vártam a reakcióit. - Ez a mi otthonunk, Liu. Már csak arra vár, hogy megtöltsük élettel. - és ezáltal sok heti készülődés végre célba ért. Az üres lakás csakis arra várt, hogy Liu elképzelései alakot ölthessenek. Ez a hely lesz az otthonunk, egy biztonságos közeg, ahová egymáshoz visszatérhetünk a kemény munkanapok után. Ahol a nappaliban, a kanapén ülve karolhatjuk át egymást és popcorn majszolva nézegethetjük a legújabb filmeket. Ahol közös főztjeink illatai lengik majd körbe a konyhát. És ahol az érzéki, szerető pillanataink fognak kibontakozni.