I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
Néhány nappal ezelőtt már jártam a könyvtárban, hogy magamhoz vegyem azt a Shakespeare kötetet, a Hamletet, de nem találtam. Azt gondoltam, hogy mostanra már újra a könyvtárban lesz, de ezúttal sem találtam a helyén: a polcon. Kezdett gyanússá válni a dolog, de még egyszer átböngésztem az egész polcsort, még oda is benéztem, ahol tudtam, tényleg nem lehetne. Pár sorral odébb voltam, mint Avery. Abban sem voltam biztos, látta-e, mikor bejöttem, bár ha látni nem is látott, a neszezésemet már könnyedén felfedezhette. Végül levettem egy másik kötetet a polcról, bár kevésbé szerettem a Rómeó és Júlia történetét, mint azt, amit kerestem, de a célnak megfelelt. Olvasni akartam. Elindultam kifelé a sorok között, de végül az utolsó pillanatban inkább befordultam abba a sorba, ahol a lány tevékenykedett. - Avery. Lenne rám egy perced? – A hangom határozottan csengett, ellentmondást nem tűrően, mintha csak azt kérném: bármi is van a kezében, dobja el, mert most rám kell figyelnie. Nos, valóban ezt akartam sugallni, elvégre én voltam ennek a helynek az ura és az én szabályaim szerint kellett mindennek és mindenkinek működnie. Amennyiben eleget tett a kérésemnek, így a pulthoz indultam a lánnyal. - Szeretném látni a kölcsönzésekről szóló listát – Azt akartam tudni, kinél lehet a könyv, amire jelenleg nekem lett volna szükségem. Egyelőre nem voltam túlzottan mérges, csupán érdeklődő. De hát, még fogalmam sem volt az igazságról; arról, hogy a könyvnek teljesen nyoma veszett. Ha a lány nekiállt előkeresni a listát, addig én leraktam a pultra a könyvet, és szabad kezemet is a fafelületre csúsztattam. Az ujjaimmal kezdtem halkan, türelmetlenül dobolni, miközben a tekintetemet újra meg újra körbevezettem a könyvtáron. Szerettem ide lejárni és nem tagadom, hogy az itt található könyvek nagyrészét olvastam. Talán sokkal többre értékeltem egy könyv társaságát, mintsem egy emberét.
Másnapra már kezdtem kicsit lehiggadni. A könyv ugyan még nem volt meg, de elhatároztam magamban, hogy idővel úgyis megkerül, majd akkor, ha már nem körülötte forognak a gondolataim, és nem stresszelek miatta. Maverick sem érkezett (még) meg, ami viszont inkább nyugtalanító volt, hiszen mi késik, az bizony nem múlik, ahogy pedig telik az idő, valószínűleg egyre mérgesebb lesz rám. Én hajlamos voltam arra, hogy felhergeljem magam amikor róla van szó, még a közelemben sem kell lennie ahhoz. Néha csak úgy elképzeltem, mit mondana, ha ott lenne mellettem, s már azzal képes voltam olyan szinten felbosszantani magam, szinte lángolt az arcom. Ezúttal inkább nyugtatni próbáltam magam, elterelni a figyelmem a munkával, elrendezni néhány polcot, ami még mindig rendetlen volt az előző napi kutyusos látogatás után. Az asztalom viszont még mindig elég ramatyul nézett ki az odaterített lapok miatt, amiket az eltűnt könyv okán hagytam ott, hátha előbukkan varázslatos módon valahonnan. Amint végeztem a pakolászással, kezembe vettem egy rongyot, hogy megszabadítsam a portól a könyvtárat. Egy héten minimum kétszer be kellett iktatnom egy takarítást, a szoba szinte vonzotta magához a koszt, ami néha teljesen érthetetlen volt számomra. Néha már az is eszembe jutott, hogy a drága tulaj oson be éjszakánként, hogy összeporoljon mindent, csak az én bosszantásomra. Ilyen és ehhez hasonló furcsa gondolatok között, komótos mozdulatokkal takarítottam a polcokat, olyannyira belemerülve a munkába, hogy észre sem vettem volna, ha valaki belép az ajtón, talán még azt se, ha szavakat intéz hozzám. Túlságosan is el voltam varázsolva, gyönyörködtem a könyvekben, miközben egyesével leszedtem, majd visszatettem őket a polcra, az alapos takarítás érdekében, és persze... a könyvek mindig képesek voltak magukkal ragadni. Néhányat hosszabb másodpercekig tartottam a kezemben, forgattam, elolvastam a fülszöveget, vagy a hátoldalon lévő rövid ismertetőt. A régebbi, bőrkötéses könyveket pedig egyenként törölgettem meg, ezek voltak a kedvenceim. Hamar telt így az idő, szinte észre sem vettem a percek, órák múlását. Mintha egy álomban ragadtam volna.
Legutóbbi képek
♡ 
