Nem tudom, hogy mégis ki lenne akkora idióta, hogy ne venné jó szívvel minden egyes dicsérő szavát Jess-nek. A mosolya mondjuk már alapból egy bónusz, mert szinte azt akarja elérni az emberrel szemben, hogy ő maga is tükrözze az arckifejezését, vagy vele együtt nevessen. Valamennyire azért örülök, hogy ennyire pozitív irányt vett a kettőnk kapcsolata és nem akarjuk egymás fejét leharapni a helyéről. Meg aztán, ha nem is jönnénk ki egymással nem hiszem, hogy sok kedvem lenne új partnert keresni magamnak. Mindegyik kapcsolatba időt és energiát kell fektetni így felesleges lenne egy újba belekezdeni ahelyett, hogy ezt próbálnánk megoldani. De persze vannak olyan végletek, ahol nem érdemes próbálkozni.
- Csak alkohol nem. - Mondjuk, ha valamit soha nem kísérelnék meg az nem más, mint az ittas vezetés. Az oké, hogy magadban szíves örömest tennél kárt, de másban is az már egy teljesen más kérdés. - De amúgy erről jut eszembe megünnepelhetnénk akkor egy ital keretében, hogy örökre a nyakadon maradtam. Vagy lehet gyászünnepség is. Mindkettő esetében elég nagy főszereplő a pia. - Mivel már elmondta, hogy egyáltalán nem tartja rossz dolognak, hogy társak maradunk és nem tervezem leváltani semmilyen formában sem valószínűleg köze sem lesz gyászünnepséghez, de ettől még igen csak reménykedem, hogy sikerül egy újabb kellemes megjegyzést halásznom magamnak.
- Még szép! - Hamar magamhoz kapom a kulcsomat, majd minden ajtót kinyitva neki beleértve az autóét is szállok be majd a kocsiba.
Áthajolva előtte nyúlok a biztonsági övért, hogy bekapcsoljam neki, amit nem is értek, hogy miért teszek tekintve, hogy ezt ő is ugyanúgy meg tudná oldani.

Lehet, hogy a kettőnk kapcsolata nem indult túl fényesen, de ettől függetlenül még nem cserélném el semmire. Minden kapcsolatnak megvannak a maga kihívásai, ahogy a partnerségnek is. Úgyhogy, ha rajtam múlik tőlem már nem szabadul, akármi is legyen az oka a kezdetleges tiltakozásának.
- Akkor kérem szépen ezt minden nap hangoztatni, hogy jobban érezhessem magam tőle. - A bókokból soha nem lehet elég. Én pedig kifejezetten szeretem, ha valaki simogatja az egómat, ha ez a személy pedig pont Jess lenne, akkor annak azért talán még egy kicsivel jobban is örülnék. Nem hiába ölelem magamhoz szorosan, amikor lehetőségem adódik majd fel is emelem a talajtól, aminek köszönhetően fel is nevet, ami furcsa dolgokat éreztet velem és nem tudom hirtelen hova tenni őket, de pont ezért nem is akarok elmerülni bennük.
- Koffeinmérgezésre fel? - Bökök a kávés pohara felé. Mondjuk egy kávé még igazán nem a világ vége. Még egy meg aztán megint csak nem. Talán az ötödik után éreztem egyszer, hogy a szívem a szokottnál hevesebben ver. De ha jobban belegondolok lehet, hogy Jess volt az oka. Hihetőbb kiváltó ok lenne, mint mondjuk a tömény koffein, amit magamba öntök szüntelen, mert nem tudom visszafogni magam. - De benne vagyok menjünk járőrözzünk egy kört aztán beülhetünk egy kávéra addig úgy is kikopik belőlünk ez az adag. - Magam ismerve valószínűleg abban a pillanatban, hogy kilépünk a rendőrőrsről. Sajnálatos módon még mindig nem hajlandó senki sem vénásan a szervezetembe juttatni a koffeint így a hatása sem olyan erőteljes, mint azt szeretném, vagy amire szükségem lenne.

- Attól, hogy nem dolgoztál még mással nem jelenti azt, hogy ez mindig így lesz. A dolgok változnak az életben, ha akarod ha nem. - Bár remélem, hogy a jelenlegi állapotunk nem változik, mert nem hiszem, hogy képes lennék elviselni még egy beszoktatási időszakot valakivel. De vannak változások az életben, amelyeket akármennyire sem szeretnénk mégis megtörténnek. Mint a tény, hogy időközönként egy róka néz vissza rám a tükörből, amely azért valamilyen időközönként igazán hozzásegít engem ahhoz, hogy felébredjek egy kicsit. De miután a villámszerű ébresztésem kimerült ugyanolyan fáradt vagyok így mondhatni hálás vagyok a kávéért, amit hozott nekünk.
- Miért én elég vagyok? - Amennyire fényezte a többieket hozzájuk képest én sem vagyok túl nagy szám. Egy kezdő vagyok, aki az ő szárnyai alatt bontakozott ki többé-kevésbé. mondhatnánk azt is, hogy kevesebbet érek, mint ő, mert nem merném azt mondani, hogy megütöttem az ő szintjét. Vannak olyan képességei, amelyeket nem lehet eltanulni. Azt hiszem sosem leszek annyira empatikus, mint ő.
Ahogy magához húz egy pillanatra meglepődöm. Persze élveztem az agyát húzni a közelségemmel, de nem gondoltam volna, hogy ő lesz majd az, aki átlépi ezt a képzeletbeli határt, amely eddig kettőnk között lebegett, de nem időztem sokáig hamar viszonoztam az ölelését egészen annyira, hogy felhúztam ültéből és kiegyenesedve még sikerült annyira felemelnem, hogy a lábai is elhagyják a talajt. Ha már belementünk menjünk bele nagyon. Aztán még lehet ettől is teljesen zavarba jön. - Nem megyek sehová míg nem zavarnak. De lehet még akkor sem. - Ahogy elhúzódik tőlem akarva-akaratlanul is széles önelégült mosoly ül ki az arcomra. - Azon kívül, hogy valamilyen formában el kell érjük, hogy ébren maradjak semmi. Legalábbis nem tudok róla. - Lehet, hogy valahol van valami a napirenden csak az agyam annyira álmos, hogy nem igazán fogta fel az információkat.

Szórakoztató volt játszadozni vele, de nem is tehettem volna meg ezt, ha nem kezdi el kerülgetni a forrókását. Mármint rákérdezhetett volna, hogy mégis mik a terveim, de persze azt is megértem, hogy valószínűleg félt a választól. Pedig annyira már ismerhetne, hogy nem gondolkozom ennyire előre a jövőben így meg sem fordult, hogy lenne lehetőségem arra, hogy partnert váltsak. Meg aztán minek tenném, ha úgymond már bevált az egyik? Ez sem indult olyan fényesen úgyhogy kétlem, hogy a másikkal túlságosan nagy sikerem lenne. Nem vagyok könnyű eset és ezen szerintem senkinek nem kell meglepődnie.
- Még tisztán emlékszem a kis duzzogásodra. - Azt hiszem sokkal inkább a felettese ellen szólt a kis lázadása, mint személyesen ellenem tekintve, hogy nem az én döntésem volt, hogy mellette kössek ki. De valakin ki kellett töltenie a benne felgyülemlett feszültséget és erre remekül megfeleltem. Talán a legjobban, mint életemben bármi más szerepre.
A tekintetem egy pillanatra a karomat megragadó kezére terelődik, majd újra az arcát kezdem fürkészni immár valamivel szélesebb mosollyal az arcomon.
- Mégis miért mennék el? Jól kijövünk, vagy nem? - Szándékosan nem húzódom el tőle. Bár talán jobb lenne, ha megtenném mert még a végén annyira zavarba hozom a közelségemmel, hogy lefordul a székről helyben. - Addig szórakoztató igazán amíg még ilyen hatással van rád az egész. - Nem hiszem, hogy valaha eljutnánk arra a pontra, hogy ne tudnám zavarba hozni vagy az idegein táncolni. Az lehet, hogy módszert kellene váltanom, de kétlem, hogy eljönne az a pillanat, hogy ne járnék sikerrel. Bár nem mondanám, hogy nem okozna valamilyen örömet, ha egyszer tényleg eljutnánk arra a pontra, hogy már bízik önmagában annyira, hogy ne legyek rá ilyen hatással. Emelném a képzeletbeli kalapomat előtte tisztelgésként.

Minden esetben van egy összeszokási időszak, amit nem szívesen tapasztalnék meg még valaki mással is. Vele sem volt kifejezetten egyszerű, de megtanultunk többé-kevésbé együttműködni, úgyhogy ezt felesleges lenne csak úgy kidobni az ablakon. Természetesen lehet, hogy lenne valaki, akivel még jobban megtalálnánk a közös hangsúlyt, de sosem voltam túl nagy szerencsejátékos. Mert minden csak a szerencsén múlna. Ha pedig ez nem olyan rossz, akkor mégis miért is jutna eszembe ezt kockáztatni? Még, ha maga lenne a pokol vele együtt dolgozni, akkor biztosan elgondolkozom rajta. De már mondhatjuk, hogy megszoktam vagy tényleg valamivel javult a helyzet. A lényeg, hogy már nem igazán variálnék rajta, ha nem szükséges.
- Nem volt felhőtlen ez igaz, de azért valljuk be, hogy ott van az a múlt idő, amit te is erőszeretettel használsz. - Egy pillanatra sem húzódom el tőle távolabb, de közelebb sem férkőzőm, hiszen már így is igen csak szórakoztató, hogy mennyire zavarba sikerült őt hoznom. Bár ezen dolgoztam most megállás nélkül és tényleg szórakoztatott, de még azon csodálkoztam, hogy ő nem unta meg, hogy megállás nélkül szívom a vérét. Vagy talán már kezdte megkedvelni.
- Pedig már kezdtem azt hinni, hogy kitennéd a szűrömet. Úgy ajánlgattad nekem itt a lehetőségeket, mintha alig várnád, hogy valamelyik karjába vessem magam aztán soha többet ne kelljen látnod engem. - Persze ez közel sem volt az igazsághoz, hiszen nagyon nehezen tudja elrejteni a gondolatait előlem. Amennyire nehéz bennem olvasni, annyira egyszerű benne. De nekem ez már mondhatjuk úgy is, hogy valamiféle szakmai ártalom. Egy megfejthetetlen rejtélynek kell lennem mindenki számára. Néha még saját magamnak is.

Kifejezetten szórakoztató volt az idegein táncolni. Nem tudom, hogy pontosan miért is leltem ekkora örömet benne. Talán mert túlságosan egyszerű volt. Meg sem fordult a fejemben egy pillanatra sem, hogy esetleg mást válasszak társamul. Nem is nagyon jutott eszembe, hogy ez lehetőség, mert úgy gondoltam, hogy ami bevált azt felesleges megpiszkálni. Mi is úgy rázódtunk egymás mellé egy döcögősebb úton keresztül ezt pedig nem játszanám el még egyszer. Arról nem is beszélve, hogy nem biztos, hogy a végén ilyen jól passzolnánk egymáshoz egy másik személlyel. Ha valami nem működik rosszul, akkor mégis miért is kellene azt lecserélni? Nem arról vagyok híres, hogy mindent szeretnék megtanulni. Ha pedig mégis így lenne inkább tanulom vele, mint valaki mással. Biztos vagyok benne, hogy akiket olyan nagyon tisztelnek azoknak az orruk is valahol a csillagos ég között helyezkedik el. Nekem pedig ahhoz nincs gyomrom.
A nevek meglepnek és azzal a lendülettel, ahogy érkeztek csúsznak ki az elmémből, mert tényleges választ nem vártam és nem is érdekelt különösebben. Még listát is lusta voltam csinálni nem, hogy pont majd őt teszem a végére.
Szívnám még egy kicsit a vérét ugyanakkor már nem akarok átesni a ló túloldalára, mert ahogy elnézem igen csak rosszul esik neki a tény, hogy a buta kis fejében úgy gondolta, hogy majd megyek amerre látok. Tényleg azt hinné valahol mélyen, hogy alig várom, hogy megszabaduljak tőle? Nem tudom, de az lesz a legjobb, ha most és mindörökre kiverem a fejéből ezt a gondolatot.
Felállok az asztalomtól, majd az övé mögé sétálok a székét magam felé fordítom és a karfáján megtámaszkodva hajolok közelebb hozzá. - Hogy is juthatna eszedbe, hogy egyáltalán gondolkoztam azon, hogy más partnerem legyen? - Egyrészt nagyon sajnálom, ha azt a feltevést sikerült velem szemben felállítania, hogy ilyen szinten a jövőmet tervezem. Mert inkább élj a mának típus vagyok, mintsem olyasvalaki, aki hosszas terveket készít. Legfőképpen mondjuk azért, mert nem tudhatja az ember, hogy mit hoz a holnap. Én aztán végképp.