A párás tükör üvegén aligha láthatnék bármit kilépvén a zuhany alól. A mai saját edzésemen túl vagyok, jön pár vendégem, de sosem szerettem izzadtan fogadni őket, még a végén több vendége lenne annak a pökhendi Herculesnek, mint nekem. Kizárt. A csípőmön lazán körbetekerve pihen a törülköző, míg méretes tenyeremmel végigszántom a tükröt, hogy lássam meglehetősen kellemesnek tartott vonásaimat, s persze tekintélyes mellizmaimat, mert valljuk be, egész jól el voltam eresztve velük. Nem fognak kitüntetni az eszemért soha, az egyszer biztos, hogy számos versenyt megnyertem már a formáimmal, amire én ugyanúgy büszke vagyok, mintha valami lángelme lennék. A világ attól szép, hogy sokan vagyunk sokfélék benne. Bár azért, ha engem kérdezne bárki, sokkal jobban kijöttem az állatokkal, mint az emberekkel, valahogy jóval egyszerűbbnek és problémamentesebbnek tűnt a világ mellettük. Dolgozni persze ettől függetlenül szükséges volt, és elviselni az embereket. Kész szerencse, hogy a főnökömet legalább nagyon bírtam.
Igen ám, de közel sem a szokásos látvány fogadott, hátrahőkölve figyeltem a fura, rajzfilmhősre hajazó figurát, a fura fejét, a kócos, semmilyen séróját, egyedül abban hasonlítottunk, hogy ő sem tűnt épp cingár alaknak. Megcsóváltam a fejem, biztos túlságosan bevertem a fejem a guggolókeretbe, más ötletem nincs erre az ésszel fel nem érhető jelenségre. Azért bizonytalanul körbenéztem, van-e itt még rajtam kívül valaki, mert kedvem lett volna megkérdezni, hogy ő nem lát-e valami furát, de sajnálatos módon egyedül voltam. Végül egy sóhajjal inkább elindultam átöltözni, akkor még nem sejtve, hogy minden tükör ugyanezt fogja mutatni, elég sok fejfájást okozva az elkövetkezendő időszakban.
Az öltözőből kilépve a pulthoz mentem, elfogyasztok egy gyors fehérjét mielőtt érkezik a következő vendégem, egy csinos fiatal teremtés, aki minden egyes alkalmat megragad, hogy tapogassa az izmaimat, és nagyokat sóhajtozik. Különösebben nem foglalkoztat a dolog, de azért elég szórakoztató a hölgyemény. Miközben kortyolgatok, az utcafrontot figyelem, szokásom bámulni az előttünk elhaladókat, hátha bejön valaki érdeklődni, de olykor egyszerűen csak elbambulok.
A kirakat előtt ellibbenő profil, a barna, lágy tincsek, az az arcél, az a kósza oldalpillantás, mikor a tekintetem találkozik az övével, mosolytalan az arca, mégis, a következő pillanatban tenyereim és az üvegre tapadnak, ahogy nézek utána, elfeledkezem a tükörről, mikor jobban vágyom látni, és tisztességesen sikerül nekifejelnem, de mindez nem érdekel. Ki ez a lány? Miért érzem tőle ennyire furcsán magam? Egyetlen pillantástól? Ő talán észre sem vett.
Kilépek a terem elé, és elindulnék utána, itt hagyva csapot-papot, érdekel is most bármi egyéb, de már nem látom az utcán. Egyszerűen eltűnt, mintha sosem létezett volna. Mintha csak képzeltem volna. Miként a tükörképemet odabenn. Mégis, olyan furán verdes odabenn a szívem, és meg akarom fejteni. Tudni akarom, ki volt az, és ha itt lakik, miért nem láttam eddig? Vagy miért nem vettem észre soha? Miért nem mosolyog? Annyi értelmetlen kérdés rohamozott meg egy egyszerű ismeretlen kapcsán, hogy már-már merőben abszurdnak tűnt a dolog, végül sóhajtottam egyet, és sarkonfordulva indultam volna befelé, mintegy véletlen pont beleszaladva a következő vendégembe. Annyira ostoba azért nem voltam, hogy sejtsem, szándékosan állt ilyen közel, hogy előadhassa a nagy szabadkozását, aztán megkíséreljen kiengesztelni valamivel… Nők és az ő kis praktikáik.
De az az arc…


✦ Az állatok nyelvén tudsz kommunikálni.
A képesség 1 lezárt játék után aktiválódik, tehát a 2. játékban. <-- ha látja magát