Azt mondják, hogy csak az hullhat alá, aki egyszer a világ tetején volt. Sosem éreztem, hogy ott lennénk, hiszen az életem nagy részében azt sem tudtam, hogy mit csinálok. Vagy, amit teszek az helyes-e. Nem találtam az utamat, a helyemet a világban, mintha sehová sem illeszkedtem volna be igazán. Egyszerű életet éltem, sosem tartottam magamat többre, mint ami ténylegesen voltam. Mégis, mikor elérkezett az életemben egy mélypont tényleg azt hittem, hogy ennél lejjebb már nem igazán tudok kerülni. De akkor még csak nem is sejtettem, hogy még annál is van sokkal, de sokkal lejjebb. Hiszen megtanultam magamat még mélyebbre ásni. (...)
Apa lebetegedett, ami mindannyiónkat váratlanul ért. Így kénytelen voltam a kezeim közé venni az irányítást, de akkor még csak nem is sejtettem, hogy mennyire nehéz kihívás elé is nézek. Természetesen elsősorban rögtön elutasítással kellett szembesülnöm, mert nem vagyok megfelelő arra, hogy csatlakozzak a vadásztársasághoz nőként. Így kénytelen voltam más irányt venni és álcázni magam annak érdekében, hogy támogathassam a családomat anélkül, hogy az apámnak egy percig is aggódnia kellene. De talán az, hogy elutasítottak, amiért én magam jelentkeztem egy jel volt és nem kellett volna kijátszanom a szabályokat csak azért, hogy érvényesíthessem az akaratom. Akkor elkerülhető lett volna, hogy még mélyebbre ássam magam. Bár a történtek után azt hiszem, hogy így is, úgy is megtaláltam volna a módját annak, hogy még mélyebbre taszítsam magam, mert ebben tűntem a legjobbnak.
Nem akartam senkinek sem ártani. Igazából pont ezt akartam elkerülni. Szerettem volna mindenkit megóvni, hogy ne kelljen aggódniuk, minden terhet levenni a vállukról, de valahogy mégis az ellenkezőjét értem el. Habár apa előtt még mindig fenntartjuk a színjátékot, hogy minden rendben közben belülről a bűntudat emészt fel engem teljesen. Megsérült miattam valaki. Az egész egy baleset volt, de ha jobban odafigyelek, akkor ez az egész meg sem történik. A legrosszabb az egészben, hogy Mushu magára vállalta az én hibámat. Amióta az eszemet tudom mi ketten barátok vagyunk és én is mindent megtennék érte, de valahogy rettenetesen rosszul érzem magam amiatt, hogy ő vitte el helyettem a balhét azért, mert miattam sérült le az egyik vadásztársunk. Mégis nincs meg a lehetőségem arra, hogy hátat fordítsak mindennek és a hibám miatt eltűnjek a föld felszínéről is, mert vannak, akiknek még szüksége van rám. Nem számít, hogy hány kudarcot kell megélnem, ami szinte darabokra szaggatja a lelkemet, amiért másokat bajba sodrok, de amíg egy picit is segíthetek, vagy megkönnyíthetem az apám életét addig mindenképpen ki fogok tartani.


✦ Az emlékeid visszatértével a katonai kiképzésen szerzett tudásod teljesen a tiéd lesz. Az egyik legkiválóbb lehetsz a Vadászegyesületben. Képes leszel a kardoddal bánni, a lövészismereted páratlan lesz, valamint lovagolni is fogsz tudni (habár erre egyelőre nem lesz lehetőséged a városban).
A képesség 5 lezárt játék után aktiválódhat, tehát a 6. játékban.