Valahogy egyfajta karmaként üldöz hogy esélyem sincs kiemelkedő sikereket elérni. Nevess nyugodtan, próbálkozhatok bármivel, hiába tanulok keményen, dolgozok keményen, vagy akár próbálok meg csalni - mindig csak második vagyok, és ez bizony kurvára kikészít.

Bezzeg ha valami olyasmiről van szó, amire magasról szarok, az az ölembe pottyan.

Az üzlethez minig jó érzékem volt. Nagyon jó. Ezért is sértett vérig apám mikor a cégét nem rám hagyta, hanem elnegyedelte köztem és testvéreim között. Talán a sors keze volt, hogy apám halála után a cég csődbe is ment - abban viszont az én kezem volt, hogy testvéreim autója egy váratlan fékhiba után leszaltózott egy hídról.
Büszke vagyok rá? Nem.
Ugyanakkor - utálok osztozkodni. Ez mindenkire igaz.

Pár folton kívül elég ködösek az emlékeim Fata Morgana előttről. Ide már egyedül jöttem. Annyi biztos, fingom sem volt mihez kezdjek magammal. Ugyan bizonyítéka senkinek sem volt ellenem, soha, mégis folyton úgy éreztem hogy valaki a nyomomban van. Jobb volt elhúzni a picsába és új életet kezdeni. Pénzem ugyan volt, de őriztem mint a szemem fényét, csak egy autóm volt, egy '67es Shelby Mustang, apám hagyatéka. Nem kifejezetten nekem, de csak én maradtam aki vigyázhatna rá, szóval...
Tényleg nem emlékszek sokra a város előtt, ami egyébként furcsa, de a pszichológus szerint normális az ilyesmi ha az ember egy trauma után új életet kezd, az agyam valószínűleg így dolgozza fel a családi tragédiát. Igaz, neki kissé másképp meséltem el a történetet, de hé, talán igaza van!
Vettem egy házat, egy ideig csak léteztem, igazából jól elvoltam munka nélkül, de hamar rájöttem hogy valami kell. Kell, mert begolyózok. Persze a legkedvesebb hobbimnak, a vadászatnak továbbra is hódoltam, ez magában kevés, nagyon kevés. Muszáj volt normális, fizető munkát keresnem, különben csak kiszórom az összes pénzem az ablakon.
A baj csak az, hogy nem nevezném magam kifejezetten alkalmasnak a legtöbb dologra. Sőt. Paramétereimből adódóan egyből mindenki testőrnek meg kidobónak akart felvenni, de amikor az bassza fel a leginkább az agyad, akit védeni kéne... Nem szerencsés. Nem is volt túl jó hírem, bár pár alkalmat kidobóként bevállaltam, de soookkal több csontot törtem mint indokolt lett volna. Aztán kaptam egy fülest egy kicsit nyereségesebb pénzszerzési módról, ami még több csonttöréssel kecsegtetett: Feketén futó "gladiátorharcok". Nem nevezném küzdősportnak, sem boxnak - szó szerint két ember egy pince vagy tisztás közepén rongyosra veri egymást azzal ami csak eszébe jut, és ha te maradsz talpon, tied a szajré. Nekem való állás.
Egy évet húztam le az árnyékok között, nem tudom hány általam pépesre agyalt faszi végezte végül a temetőben, és azt kell mondjam, nem is érdekel. Nem tagadom, az az érzés, ahogy az ellenfeleddel körben cirkálva méregetitek egymást, ahogy menet közben érzed hogy a mérleg egyre inkább feléd billen, majd ahogy a végén a vérző, agonizáló vesztes fölött állsz, a mellkasára vagy a nyakára lépve... Még a vadászat sem tölt el ekkora élvezettel. Egy ilyen arénában mindenki az életéért küzd, én pedig kurva jó vagyok az életben maradásban.
Igaz egyszer majdnem beszoptam, a kis faszkalap behozott egy kést anélkül hogy jelezte volna, én meg nem vettem észre elég gyorsan. Majdnem a bal szemembe került, és azóta egy szúrt heg is van a jobb combomon. Mázlim volt, csak izmot ért és nem ment annyira mélyre, de azóta is vannak szarabb napok, amikor kissé sántítok. Mondjuk ez csak egy heg a többi közül, a felsőtestem tele van velük. Boxer, kő, tégla, szögek, parketta, járólap, ágak... Szerintem már minden állt a hátamba.
Az a szar az egészben, hogy az eddigi problémáim kissé... Erősebben a felszínre törtek. Sokkal agresszívabb voltam mint előtte, ha az utcán valaki nekemjött, felkentem a falra. A különféle szeszesitalok is jó barátaim lettek a sebkezelésben, nincs az a fájdalomcsillapító mennyiség ami el tudja mulasztani azt az erős izom- és csontfájdalmat, a sajgó sebeket, az égő érzést. Whiskey, vodka, brandy, sör, bor, konyak, rum, keserű... Akár ezek keverve... Volt hogy két üveg eltűnt egy reggel alatt, kiesett egy nap, és csak a másnapi "valahol" ébredés volt meg, és az iszonyatos fejfájás. A rendőrök nem igazán kedveltek. Persze pénzzel sokmindent meg lehet oldani, de én is érezni kezdtem hogy ez így nagyon nem lesz jó hosszútávon. Vagy valaki más nyír ki, vagy én saját magam.
Így hát ismét munkát kerestem. Hogy hogy a francba kerültem a Wonderland Theaterbe, magam sem tudom. Több pozíciót is betöltöttem ott, díszletmozgató, jegyszedő, biztonsági őr... Timont és Pumbát itt ismertem meg, részben nekik köszönhető hogy maradtam is, és nem mozdultam tovább. Volt bennük valami, ami rámragadt ezzel az egésszel kapcsolatban, pedig a büdös életben nem gondoltam volna hogy picit mélyebbre ások a színészet világában. Az idegeimre mentek sokszor, de sokkal pozitívabb környezet volt, mint amiben eddig éltem, bár azt nem mondanám hogy barátok lettünk. Végül elég jó viszonyba kerültem az előző dirivel, és valahogy az adta meg az utolsó lökést a színművészet irányába. Biztonságosabb módja volt az önkifejezésnek mint mások péppé verése. Látta bennem a potenciált, nekem pedig rengeteg elmesélnivalóm volt. Néha magam is vállaltam szerepeket, de ez elég ritka alkalom volt. Túlzottan beleéltem magam.
A színészi szférában való élet valahogy a nőket is jobban vonzotta, de nem igazán érdekelt a pénzhajhász ribancok tömkelege - nem tervezek barátnőt fogadni, feleséget meg még kevésbé. Különösen nem olyanokat akik a vagyonomra pályáznak amit ÉN szereztem, amiért ÉN küzdöttem. Nem osztozkodok. Pont.
A színészgárda legkiemelkedőbbjei egyértelműen Kalapos, Alice, Nyuszi... Vérbeli profik, jó színészek, valódi érzelmekkel, egytől-egyig megnyerőek. Aztán ott a fekete bárány, Merida. Hiába a top 4 egyike, hiába olyan kiemelkedő mint a másik három, vele van fejfájás rendesen. Erre kénytelen voltam rájönni miután az igazgató nyugíjazta magát, és rámbízta a színházat. Üzleti érzéknek nem vagyok híján, így a színház hamar népszerűbb lett mint előtte valaha. Merida azonban... Hát, mondhatják hogy nőket nem illik megütni, de néha ráférne egy atyai keretezés. Egyelőre tartom a számat, mert a nézők odáig vannak érte, a többieknek viszont nagy teher a menet közbeni improvizálás, és ha Merida előbb vagy utóbb nem tanul meg csapatban játszani, komoly bajban leszünk.
Arról nem is beszélve hogy valami furcsa oknál fogva a kezdetektől kötődök hozzá. Isten ments, nem romantikus értelemben, inkább... Mintha magamra emlékeztetne. Ami azért furcsa, mert sok nőt megkúrtam életem során, de vöröset biztosan nem, meg hát ha jól tudom korából adódóan sem lehetne a lányom. Mindenesetre különösnek találom, de ha mást nem is, az orrára biztosan nem kötöm, hogy főleg azért nézem el a kihágásait, mert valahol büszke vagyok az ambíciójára, a temperamentumára. Ettől függetlenül tényleg nem fogom ezt a viselkedést sokáig tolerálni. Ez egy társulat, és az ide nem illőket előbb-utóbb kénytelen vagyok kigyomlálni. Alice, Kalapos és Nyuszi mindhárman éllovasok, és ha egyvalaki miatt ők akár csak elgondolkoznak a távozáson, prioritizálni fogok. Nem fogok három kurvajó színésztől megválni azért, mert a negyedik nem bír magával. Ha mást nem, kénytelen leszek kitalálni egy módot rá hogy különszedjem őket, vagy biztosítsak valamit Meridának ahol jobban kiélheti magát és ne a többiek idegeit nyüstölje. Ehhez viszont még időre van szükségem, addig pedig csak remélni tudom hogy nem harapóznak el a dolgok.

Van aki azt mondaná, most jó életem van. Végső soron úgy is nevezhetjük, noha a színházasdi nagyon nem érdekel. Legalábbis nem annyira hogy életem végéig ezt csináljam. Van benne buli, tud élvezetes lenni, de hosszútávon nekem ez túl... Hogyismondjam. Egyelőre megálltam itt, de amint találok egy ugratót, repülök tovább. Én a barbár, pofozkodós ősember fajta pasas vagyok, nem az öltönyös, színdarabokat néző, pezsgőző értelmiségi. Persze ostoba nem vagyok, de ez akkor sem az én stílusom. Folyamatosan olyan érzésem van hogy nekem nem ez a célom az életben, nem ezért vagyok itt. Bár rájönnék végre hogy akkor mi a picsáért. Megőrjít. Mintha folyamatosan lenne benned egy kényszer, ami noszogat, hogy menj, csináld, tedd a dolgod, csak épp azt nem mondja meg hogy amúgy mi a francot akar...

Talán emiatt van az is, hogy hiába a látszólagos siker, két dologról az istennek nem tudtam lemondani: A vadászatról és a piáról. Igaz, én nem is annyira a trófeára megyek, bár egy-egy pár agancs, vagy fogak, karmok szinte mindig jól mutatnak akár még ékszerként is, de a szőrmék... Az a böszmenagy fekete medve ami a nappalim padlóját ékesíti, a mai napig a legnagyobb fogásom. Az alkohol megint más tészta, de mostanra nem is annyira a fájdalom tompítására használom, inkább a régi énem zsibasztására. Amíg van bennem egy kis pia, funkcionálok. A bennem levő harag, a bennem levő... Bestia az utóbbi pár hónapban valahogy egyre erősebb. Néha szinte pillanatról pillanatra elönti az agyam a vörös köd, ezt rengeteg bútorom bánta. Vettem magamnak két új autót, egy Ford Rangert és egy újabb évjáratú Mustangot - egyiket vadászni, a másikat pedig arra, hogy kiengedjem a gőzt. Ahogy az autóval száguldok, ahogy érzem a motor bőgését, ahogy morajlik alattam a gép, tépi az utat, egy kicsit még az elbaszott életemről is elfeledkezek...


✦ Képes vagyok felvenni egy hatalmas, fekete színű medve alakját. Egyértelműen a nem-természetes fajta, hiszen jóval nagyobb, mint egy kifejlett jegesmedve, és a sebek amik a testet borítják, mind-mind hozzáadnak a roppant félelmetes kinézethez. Ebben az alakban nem árthat nekem fegyver, nem érzek fájdalmat, erőm pedig tíz harcoséval is felér. Ugyanakkor a vérszomjam is jelentősen megnő, ha elérem a töréspontot, akár a szeretteimet is megtámadhatom. Sajnos a medvealak irányíthatatlanul is előtörhet, például ha nagyon felhúzom magam valamin. Ilyenkor csak reménykedni tudok, hogy marad annyi józan eszem, hogy őrjöngés helyett kifussam magam.
✦ Erőm emberi alakban is jelentősen megnövekedik, ugyan nem emberfeletti szintre, de határozottan megnehezítem azok dolgát akik belémkötnek.
✦ Fájdalomérzetem lecsökken, állóképességem, kitartásom sokkal jobb lesz. Ennek csak annyi hátulütője van, hogy attól mert a fájdalmat kevésbé érzem, a sérülés még nem lesz kevésbé komoly, úgyhogy oda kell figyelnem magamra ha balesetet szenvedek vagy bármilyen sérülés ér.
A képesség 5 lezárt játék után aktiválódik, tehát a 6. játékban.