Voltál már úgy valaha, hogy felkeltél reggel, egy erős megérzéssel? Mármint annyira erőssel, hogy szinte szó szerint megmondta, mit tegyél?
Na, eddig én sem.
Most pedig a megérzésemnek még neve is lett. Hm.
Szombat lévén a bank nem üzemel, a homeoffice feladatokat pedig magamnak szabályzom, belefért a kimenő.
Úgy hallottam, Jimena García egy igencsak hirtelen hangulatú nő hírében áll. Ugyanakkor azt is hallottam, hogy mostanában többször is elidőzött a falnál, emiatt ott kezdtem a “keresést”. Végső soron szép információbázissal rendelkezek a kedvenc helyeiről, pihenőiről, a hozzávetőleges napirendjéről… Legfeljebb csámborgok egyet a városban, úgyis ritkán sétáltatom meg ekkora távon a kis drágámat. Természetesen Onix is jön velem, két okból is hatékony társ: Egyrészt kutya, amitől sokan ellágyulnak, készségesebbek lesznek. Másrészt dobermann, emiatt megfélemlítésre is kiváló.
Ahogy lekaptam a pórázt a fogasról, fejvesztve rohant ki az előtérbe, és leült elém. A lábai toporogtak, de egyébiránt mozdulatlanul.
- Jó kislány… - simogattam meg a fejét miközben feladtam rá a hámot, ezután én is felvettem egy hétköznapibb zakót.
A szombatok általában nyugodtak, nincs sok ember az utcán, különösen kora délután, úgyhogy kellemes sétánk volt. A fal megfelelő része ugyan tőlem jó harminc perc sétára volt, de bőven megteszi, egy kis edzés kell. Sajnos nem futottam ismerős arcokba, pedig az a kedvencem. Látni ahogy lesápadnak, látni ahogy szinte remegnek… Nem is értem az embereket. Annyian nem tudják, miben rejlik az igazi hatalom. Persze, hogyne, a pénz is fontos, de minden valamirevaló ember eldobja a pénzét amint félnie kell valamiért. Az egészségéért, a családjáért, az életéért…
Négylábú kísérőm halk morranása zökkentett ki a gondolatmenetemből, ő jóval előbb észrevette a fal közelében parkoló autót, és vele együtt a nőt. Elmosolyodtam. Erre mondják, hogy kapás van? Bár itt nem én várakoztam, én inkább az áldozatát becserkésző párduc voltam. Mégis, nem szokásom másokra a frászt hozni - többnyire.
- Szép napot, hölgyem... Oh, csak nem Miss García személyesen? - kérdeztem színlelt meglepettséggel - Igazán örülök a találkozásnak, több öltönyöm is az ön divatházából van, kiválóak. Bocsássa meg a modorom, a nevem Dearil Adrian Darrow, de hívjon csak Dearil-nek… Viszont ha nem veszi sértésnek, tegeződhetünk? Túl formai a magázódás egy szombati naphoz.. - mosolyogtam rá, ekkor a dobermann kicsit meghúzta a pórázt a kezemben, kíváncsian meredt a nőre.
- Ő Onix, a szemem fénye. Kezes, de nem engedem el, ha kellemetlenség. - jegyeztem meg, és végigsimítottam a kutya hátán.