Beauty and the Beast

Szépség és a Szörnyeteg

Nem volt kedvem folytatni vele ezt az értelmetlen vitát. Kirúghattam volna és a könyvvel elmehettem volna a szobámba, de semmi értelme nem lett volna. Az egésznek nem volt. Szóval csak végignéztem rajta, a könyvön, majd a könyvtáron, aztán sarkon fordultam és egyszerűen elindultam kifelé. Ezzel nem győzött, mert mint mondtam, kirúghattam volna, és ezt szerintem pontosan tudta is. Ha kellett volna, én magam álltam volna be a könyvtárba, hogy rendezzem a könyvek sorsát, akkor talán nem történik meg az, hogy egy értékes könyvnek lába kél, aztán csodával határos módon aztán megkerül.
Nem néztem vissza, nem terveztem semmit mondani. Kiléptem az ajtón, amit aztán kissé határozottabban zártam be a kelleténél. Aztán az irodámba indultam, hogy valamivel leköthessem magam és a gondolataimat, amiket Rose uralt jelenleg. Frusztrált. Félúton végül nem is az irodám felé mentem, hanem meggondolva magam a konyhai részleget vettem célba, hogy készíttessek magamnak egy forró, nyugtató teát.

↯ 148 szó ↯ losing game ↯ bocsi, nem nagyon tudtam mit kitalálni, szóval, ha neked is oké, zárjuk ezt a kört és kezdjünk majd újat  ↯

Talán jobb lett volna, ha elrejtem előle. Ha nem látja meg, hogy melyik kötet van a kezemben és vágom rá, hogy nem csak másolat hanem ugyanaz, akkor most nem kellene előállnom valamivel, amivel megakadályozhatom, hogy kikölcsönözze. Nem szeretnék úgy ébredni, mintha csak egy rossz álomból rángattak volna ki, mikor holnap nem találom itt a könyvet. Szükségem van a megnyugvásra és ehhez igen is itt kell tartanom ezt a könyvet. Az elmúlt napok izgalmai után ez a legkevesebb.
A nevetése koránt sem pozitív élményként tudatosul bennem. Sokkal inkább végigfut a hátamon a hideg. Lehet, hogy a nevetés a legtöbb esetben pozitív, de az ő esetében valahogy ez is még fagyosságot sugároz. Ahogy pedig az asztalra támaszkodik már csak egy mosoly se ül az arcán. Egy kicsit megrémít, de ettől függetlenül nem vagyok hajlandó meghunyászkodni. Nem tud sarokba szorítani. Most nem.
- Azt mondta, hogy a Könyvtár teljesen az én irányításom alatt van, nem? - Tény, hogy itt minden az ő tulajdona, de ha az én vezetésemre bízta a könyvtárat, akkor lehet beleszólásom abba, hogy mégis mikor-mit kölcsönöz ki. Ezt a kötetet pedig most nem eresztem magamtól. - Sajnálatosan a kötet jelenleg nem kikölcsönözhető, úgyhogy ajánlom, hogy nézzen vissza később. - Minden egyes pillanatban, amikor úgy döntök, hogy vele ellentétes oldalt veszek fel kockáztatom az állásomat, de az igazság az, hogy amennyire szükségem van nekem erre a munkára, mert ez a könyvtár a saját álomvilágom, ugyanannyira szüksége van neki is rám, mert rajtam kívül senki más nem lenne hajlandó hosszútávon kitartani mellette. Arról nem is beszélve, hogy az előfordult kis hibák sokkal gyakoribbak lennének. Már nem azért, mert nem képesek elvégezni, de a stressz, amit pluszban az ember nyakába akaszt a hozzáállásával határozottan rontana a helyzeten.

Beauty and the Beast

Szépség és a Szörnyeteg

A hallgatását nem tudtam mire vélni, hiszen annyi mindent jelenthetett, hogy nehéz lett volna felsorolni. De talán az volt a legbiztosabb az ő esetében, hogy fel sem fogta, mire kértem az imént. A könyvtár mondhatni, egyik ékköve volt a hotelnek – szigorúan csak a rózsakert után. Ez a két látványosság a hotelben sok vendéget vonzott már ide és tartott itt. Nem örültem volna, ha valamelyikkel komolyabb gondok adódnak. Eddig Rose a legtöbb dolgot jól csinálta, de mintha kezdett volna nem odafigyelni a dolgokra. Vettem egy mély levegőt, igyekezvén lenyelni mindazt, ami már a nyelvem hegyén volt. Aztán inkább próbáltam elkérni azt a könyvet – és válaszként a lehető legérdekesebbet kaptam. Felvontam a szemöldökömet és egyszerűen feltört belőlem egy rövid, értetlen nevetés, mint aki nem hallotta jól. Tényleg nem hittem a fülemnek. Azt mondta, jöjjek vissza később és akkor megkaphatom? Mégis… kinek képzeli magát? Már megint! Megnyaltam a szám szélét, aztán az asztalra támaszkodtam és úgy néztem rá, de már nem volt mosoly az arcomon.
- Nem voltam elég világos, Miss Thorn? Ne kelljen még egyszer megkérnem, hogy adja ide. Ez a hely még mindig az enyém és nem az öné, kisasszony. Azt teszi, amit mondok, kérek, követelek. Ha erre nem képes… - Igen, újfent fenyegetőznöm kellett, mert mintha nem tudta volna, hol a helye. És gyűlöltem az egészet, mert tudtam, hogy a stílusommal az ő gyűlöletét táplálom. De nehéz volt türtőztetni magam. Sosem voltam képes uralkodni magamon. A bennem élő szörnyeteg folyton-folyvást a felszínre tört, olykor a legváratlanabb pillanatokban.

↯ 247 szó ↯ losing game ↯ ha valami nem jó, sikíts   ↯

Egyetlen aprócska szívesség is vezethet egy nagyon sötét és elkeserítő úthoz. Jómagam is mérges voltam, hogy valaki szó nélkül kiadta ezt a könyvet, amikor nem voltam itt, de ha csak a sorok között vagyok elveszve nem zárom be az egész könyvtárat, de ezek után még ezt is többször megfontolom.
Szeretném a szemére vetni, hogy akkor ne haragudjon majd, ha esetlegesen úgy alakul, hogy majd azért lesz panasz, mert túl gyakran van zárva a könyvtár, de inkább csak némán bólintok. Az én felelősségem a könyvtár és ezután sokkal jobban oda fogok figyelni mindenre, mert ez a stressz, ami a napokban átjárt egyáltalán nem szükséges az életemhez. Aludni is alig tudtam, hiszen azon kattogott az agyam, hogy hol lehet a könyv vagy mégis, hogy miként tudnám helyrehozni ezt a hatalmas hibát, de inkább okozott több gondot, mint ezt az egyet is megoldotta volna.
A könyvet kérleli és szeretném azt mondani, hogy az elmém legalább szeretné átnyújtani neki, de mind a testem, mind a lelkem hevesen tiltakozik az ellen, hogy ezt a kötetet most egy darabig kiengedjem a kezeim közül.
- Inkább jöjjön vissza később, akkor megkapja. - Nem engedem csak úgy ki a kezemből újra most, hogy megtaláltam. Nem őrültem meg teljesen és az igazat megvallva nem állok készen rá, hogy lemondjak róla, hiszen még mindig hihetetlennek tűnik a számomra, hogy a kezeim között tarthatom. Nem szeretném, ha a lehetősége is meglegyen annak, hogy mikor holnap felkelek, akkor majd az első utam ide vezet és úgy keresgélem majd újra, mintha csak egy túl szép álomból ébredtem volna és nem lesz újra itt, mert az ő kezei között pihen. Olvasta elégszer a saját lelki békém pedig most fontosabb, minthogy neki feleljek meg. Csak erőszakkal szakíthatná ki a karjaim közül, de remélem, hogy ilyen módon nem kívánja meggyalázni a kötetet.

Beauty and the Beast

Szépség és a Szörnyeteg

Kivételesen nem rosszindulatú kérdés volt a részemről, hanem teljesen komoly, mégis úgy reagált, ahogy. Sóhajtottam, majd megráztam a fejem. Képes lettem volna ezúttal is lekiabálni a szőke haját a fejéről, de nem tettem. Próbáltam uralkodni magamon, de a bennem élő szörnyeteg – akinek magamat tartottam, mindig a felszínre akart törni. Olyan volt, mintha egy kicsit sem lennék hatással rá.
- Nem is mondtam, hogy robot lenne, kisasszony. A kérdésem ezúttal tényleg annak szólt, hogy… hogy lehetséges, hogy más adta ki a könyvet? A könyvtárért ön felel és ha ön nincs itt, akkor zárja kulcsra az ajtót. Nem szeretném, ha legközelebb is előfordulna valami baklövés… nem biztos, hogy újra előkerülne egy ilyen értékes, antik könyv, mint ez is – Böktem az említett könyvre, majd megcsóváltam a fejem. Olyan volt, mintha nem értette volna, miért voltam mérges.
Szerettem volna ezúttal én kikölcsönözni, még ha ez furán is hangzott, elvégre az én könyvtáram volt, és gyakorlatilag, jogilag az én könyvem. De a szabályok rám is vonatkoztak és a kölcsönzési jegyzéket én magam sem hagyhattam figyelmen kívül.
- Odaadná? – Kérdeztem végül, mikor láttam, hogy esze ágában sincs átnyújtani a könyvet. – Valami baj van, kisasszony? – Érdeklődve figyeltem, a hangomban pedig ezúttal semmiféle bántó él nem volt. Csak… érdekelt, miért nem mozdul, miért nem tesz semmit.

↯ 208 szó ↯ losing game ↯ ha valami nem jó, sikíts   ↯

Leírhatatlan érzés volt, ahogy kiült az arcára a meglepődöttség, hogy tényleg visszakerült hozzánk ez a kötet azután, hogy úgy tűnt örökre elveszett. Egyrészt ez azt jelenti, hogy nem vagyok annyira veszett úgy, mint azt ő gondolta volna. Még mindig nem hiszem el, hogy ki akart rúgni mindazért, mert egyszerűen, egyedül egy ekkora könyvtárban nem tudok minden egyes másodpercben mindenre odafigyelni. Sajnálatos módon emberből vagyok így vannak létszükségleteim, amelyeket nem ignorálhatok, de nem is akadályoztathatom miatta a könyvtár működését. Mondhatjuk úgy, hogy nincs megfelelő megoldás a helyzetre. A tökéletességre törekszem, de én sem vagyok tévedhetetlen.
- Sajnálatos módon nem robot vagyok, hogy mindenhol ott tudjak lenni és gondolom valaki ezt észrevette és ki akart segíteni, ugyanakkor nem gondolta át a helyzetet teljesen és ebből adódott ez a félreértés és kellemetlen szituáció. - Nem szeretnék senkit sem úgymond a busz alá hajítani azért, ami most történt. Jobban is véghez vihette volna a szívességét, de ajándék lónak igazán nem illendő a fogait nézegetni. Főleg, ha az valakinek az állásába kerülne. Mert amilyen könnyedén megszabadult volna tőlem is olyan könnyedén eresztené világnak azt is, aki segíteni próbált. Persze egy részem haragszik az illetőre amiért ennyi fejfájást okozott, de idővel tudom, hogy lenyugszom és feledésbe merül ez az egész.
Azt hiszem, hogy sokkal jobban oda kell figyeljek majd a dolgokra ezentúl, hiszen akármennyire is kiállhatatlan Maverick avagy Mr. Macnair szeretem az állásomat, a munkámat és ezt a könyvtárat mindennél jobban. Ha ehhez az kell, hogy az asztalom mindig rendben legyek még vészhelyzetek esetén is, akkor pontosan ezt fogom tenni míg bele nem roskadok az egészbe.
Ahogy kezét az irányomba nyújtja jelezvén, hogy a könyvet akarja a tekintetem rögtön a könyvre szegeződik, amit olyan szorosan ölelek magamhoz, hogy csak kitépni tudná a karjaim közül. Éppen csak szerencsém volt újra a birtokomban tudni, hogy aztán ő kikölcsönözze. De nemet mégsem mondhatok a kérésére. - Persze.. Máris. - Szavakkal reagálok, de a testem továbbra sem mozdul és egy kicsit sem enyhült a könyvre kifejtett szorításom.

Beauty and the Beast

Szépség és a Szörnyeteg

Egy pillanatig sem gondoltam, hogy valaha meglesz az a kötet. Túl értékes volt és tudtam, ha valakinek a birtokába jutott, ostoba lenne visszaszolgáltatni nekünk. Ha van esze, előbb adja el egy régiségkereskedőnek vagy épp valami antikváriumba. De az, hogy hozzánk visszakerüljön, puszta álomnak tűnt. Mégis megpillantottam egy könyvet Rosie kezében. Nem, inkább úgy mondanám, hogy ölelgette, mintha valami plüssmackó lenne. Fel is hívta magára a figyelmemet, így nem voltam rest megkérdezni, hogy nem-e az a könyv… az esélytelenek nyugalmával kérdeztem mindezt, így eléggé ledöbbentett a válasza, ami az arcomra is kiült. Hogy … tessék? Néhányat pislogtam, majd ráncolni kezdtem a homlokomat.
- A könyvtárért ön felel, ha az emlékezetem nem csal. Vagy más is dolgozik itt magán kívül? – Nem nagyon értettem, hogyan lehetséges az, hogy valaki más adott ki könyvet helyette. Ha ő nincs, egyszerűen zárnia kellene a könyvtárat arra az időszakra. Akkor is, ha a mosdóba rohan ki, és akkor is, ha ebédszünetre óhajt elmenni. Sóhajtottam. Azon kezdtem gondolkozni, a szerződésben lefektettem-e ilyen szabályokat vagy kéréseket, de őszintén nem rémlett.
A dicséretem az asztalát illetően egyszerre volt bók és odaszúrás is, de már nem is volt túl őszinte a részemről. Az, hogy nem az ő hibája volt a könyv eltűnése, kissé aggasztó volt. Legalábbis olyan szempontból, hogy talán túlságosan szigorú voltam vele legutóbb. De hogy bocsánatot kellene-e kérnem? Kizártnak tartottam. Azzal elvesztettem volna a tekintélyemet, ami viszont elég nagy volt a motelben. Másrészt nem akartam, hogy azt gondolja, ő győzött.
- Csak így tovább, kisasszony – Tettem hozzá, majd a tekintetem újra a könyvre tévedt. Kicsit gondolkoztam, mielőtt a kezemet nyújtottam volna érte. – Ezt pedig most írja fel hozzám, ugyanis elvinném, ahogyan napokkal ezelőtt akartam. – Habár már számtalan alkalommal olvastam, nem tudtam megunni. És amúgy sem volt jobb dolgom az olvasásnál… jelenleg legalábbis nem.

↯ 294 szó ↯ losing game ↯ ha valami nem jó, sikíts   ↯

A könyv meglelése olyan örömmel töltött el, amiről azt gondoltam, hogy senki nem tudja porrá zúzni. De aztán megszólalt a drága főnököm, aki valahogy mintha minden teremből, ahová belép kiszívja a levegőt. Mintha az lenne az életcélja, hogy megkeserítse mások életét. Vannak, akiket az ilyen tevékenységek töltenek fel pozitív energiával, vagyis ami nekik pozitívnak tekinthető, de később csak negatív energiákat szórnak szét.
Legszívesebben megmondtam volna, hogy hova dugja a csalódottságát, de igyekeztem visszafogni magam. Szeretem az állásomat és nem szeretném azért elveszíteni, mert megmondanám neki azt, amit igazából valamelyest megérdemel. De a legutóbbi alkalommal így is túl közel kerültem a tűzhöz és nem szívesen játszanám el újra ugyanazt ilyen rövid időszakon belül, mert annak tényleg az lenne a vége, hogy fel is út, le is út.
- Pedig elhiheti, hogy pontosan az. Az előző személy hozta vissza, aki pár napja kikölcsönözte amíg nem voltam itt és ezért nem került felvezetésre. Úgyhogy megnyugodhat, hogy én mindent kézben tartok még azt is, amit nem teljesen. - Nem felelhetek a nap huszonnégy órájában az egész könyvtárért bármennyire is szeretnék. Ember vagyok és nem tudok kettészakadni. Az pedig nem lenne túl pozitív, ha csak az én jelenlétemben lenne nyitva a könyvtár, de egy ilyen hiba után igazán elgondolkozom rajta. Nem tudom, hogy lehet valaki ennyire figyelmetlen, hogy nem vezeti fel. Az ilyen dolgok felvezetése nélkül kicsit olyan, mintha ingyen és vakon osztogatnánk a kötetteket, hogy aztán tátott szájjal várjuk azt, hogy mégis melyik lesz majd az amelyik valamilyen csoda folytán visszatalál hozzánk.
Néha tényleg azt érzem, hogy jobb lett volna, ha nem szól egy szót sem, de már kezdem megszokni, hogy nem tudja megállni, hogy ne legyen a dicséretében is valami undok alréteg. - Köszönöm. - Mintha olyan gyakran fordult volna elő, hogy szanaszét lett volna minden az asztalomon. Egyszer, kivételesen előfordul és valamiért hirtelen azt tekinti az új normának.

Beauty and the Beast

Szépség és a Szörnyeteg

Nehéz volt nem azt vizslatni, melyik könyvet is tartja a markában, de a hangja visszarántott a valóságba, így rápillantottam és aprót bólintottam.
- Ne kelljen újra csalódnom, Miss Thorn – Elfordultam volna, el is mentem volna, de a lábaim nem engedelmeskedtek, így végül erőt vettem magamon, és egy nagy levegőt, mielőtt megszólaltam volna újra. – Mit szorongat annyira, kisasszony? Káprázik a szemem, vagy talán az elveszett könyvünk az? Bár kötve hiszem, hogy az lenne, maximum egy másodpéldány, nem igaz? – Sosem tudtam, mikor kell befogni vagy abbahagyni. Talán valahol élveztem is, hogy másokat kikészítek, már csak a jelenlétemmel is, de Rosie más volt. Az ő kiakadásai még jobban imponáltak, még ha ezt nem is vallottam be magamnak. Most pedig, hiába nem tudtam, valójában melyik könyv van nála, mégsem tudtam nem kihagyni ezt a beszólást.
– Apropó… - Végigsimítottam az asztalán, ami ezúttal rendezettebb volt, mint valaha. - …egész szép munkát végzett. Legalábbis ezt illetően – Magyaráztam. Egyszerre bókoltam és szóltam le, de én már csak ilyen voltam. Végül elléptem az asztaltól és kihúztam magam, így nézve továbbra is a szőkeséget, aki már-már megbabonázott a jelenlétével és szinte fojtogatott is egyben. Valamiért úgy éreztem, fenyegetést jelent rám, mintha hatással lett volna rám, úgy igazán. És ez mocskosul zavart. Nem akartam, hogy bárki is hatással legyen rám, bárki befolyásoljon. Főképp nem ő, akivel olyanok voltunk, mint a tűz és víz. Ellentétek. Ráadásul nem is kicsit. Mégis ott volt az a mondás, hogy az ellentétek vonzzák a leginkább egymást, avagy két ellentétes oldal tökéletesen kiegészíti egymást. Kételkedtem benne, hogy nálunk ez meglenne és amúgy sem volt szükségem másra.

↯ 260 szó ↯ losing game ↯ ha valami nem jó, sikíts   ↯

A fejfájás, amit a könyv eltűnése okozott szinte már-már elviselhetetlen volt. Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy mégis hogy tűnhetett el csak úgy. A legrosszabb az egészben talán, hogy most ha itt lenne előttem az illető, aki kiadta anélkül, hogy feljegyezte volna a kölcsönzést valószínűleg a felgyülemlett idegességnek köszönhetően leordítanám a haját a feje búbjáról. De még szerencse, hogy mindig is az a típus voltam, aki kerüli az ilyen eseteket. Meg aztán mondhatjuk úgy is, hogy Maverick mellett sikerült megedződnöm. Sokkal nyugodtabban kell hozzáállnom a különböző szituációkhoz máskülönben már rég elveszítettem volna az állásomat. A legutóbbi alkalommal mérhetetlenül közel is kerültem  hozzá, de őszintén hiszek abban, hogyha meg is tenné előbb jönne rá, hogy hibát követett el, mint sokáig fenntartsa a dolgot. Meg aztán szó szerint ki kellene innen tiltania ahhoz, hogy elhagyjam a könyvtárat.
Ahogy a könyvet ölelgettem kezdtem sokkal nyugodtabb lenni. Emberi dolog hibázni, de annyit kerestem a könyvet, hogy annyit elvártam volna, hogy említést tegyen arról, hogy ő volt az, aki kiadta de elfelejtette felírni a listára. Ugyanakkor a lényeg ugyanaz marad, hogy megvan és visszaállhat a béke a könyvtár falai közé. Értesítenem kellene róla Maverick-et is, de valahogy egyáltalán nem vágyom a dologra. Szóval majd megtudja, ha legközelebb rákérdez. Nem fogok vele megint feleslegesen leállni veszekedni.
Éppen, hogy elhatározom magam, amikor meghallom magam mögül a hangját. Barátságos mosollyal az arcomon fordulok az irányába - annak ellenére, hogy néha egy kanál vízben meg tudnám fojtani - továbbra is magamhoz szorítva a könyvet, mint aki soha nem akarja elereszteni. Most, hogy visszaszereztem eszem ágában sincs és még ő sem hozhat ki ennek köszönhetően a sodromból. Nem az én hibám volt a dolog. Úgyhogy egyáltalán nem érdemeltem meg mindazt, amit a fejemhez vágott.
- Rendben, máris rajta leszek az ügyön! - A fejemben megannyi dolgot jegyezhetek meg, de azokat soha nem engedhetem szabadon. Ahogyan elméletileg Maverick-nek sem lenne szabad neveznem, hiszen ennél formálisabbnak kell legyek, ha már megszólítom. De a saját fejem, a saját békés birodalmam, ahol azt csinálok és gondolok, amit szeretnék.  

Beauty and the Beast

Szépség és a Szörnyeteg

Képtelen voltam felfogni, hogy az a lány miért ennyire felelőtlen és makacs és vakmerő és egyébként is, hogyan mer szembeszállni velem? Még a kirúgással fenyegetőzésem sem hatotta meg igazán. Sem pedig az, hogy levonom a fizetéséből a könyv árát. Egyszerűen semmi. Fölöttébb érdekesnek bizonyult a számomra mindez, de aztán igyekeztem elütni az időmet valami mással. El akartam felejteni Rosie arcát – és próbáltam rájönni, miért hívom egyáltalán a nevén, miközben semmit sem jelent nekem. Azt hiszem, félreértettem legutóbb. Amikor azt szegezte nekem, hogy nem félek-e, hogy magam maradok, talán egészen másra gondoltam, mint ő. Sőt. Hiszen én teljesen másra reagáltam, nem arra, amit ő mondani kívánt vele. De a tény az tény volt: magam voltam már jó ideje és ezen semmi sem tudott igazán változtatni. Egy könyv társasága már bőven kielégítő volt nekem, az legalább nem tudott visszabeszélni, sem hátba támadni, sem elhagyni, sem semmi egyéb. Az élettelen tárgyak jobban vonzottak és nem kevésbé a dühömet is egyszerűbb volt kitölteni rajtuk. Nem a könyveken, még véletlenül sem.
Ezúttal is egy könyv volt a kezemben, aminek nem rég értem a végére. Habár a vitánk óta nem nagyon beszéltem Rosieval, a könyvtárat nem terveztem kerülni és vele is szót váltottam, ha szükséges volt.
Felálltam a székemből, majd elindultam a könyvtár felé. Vissza akartam vinni a könyvet, és keresni valami mást, ezúttal viszont olyasmire vágytam, amit még nem olvastam. Valami újat akartam, de klasszikust.
Ahogy elértem az említett helyiségbe, úgy pillantottam egyből a szőkeségre és el is időzött rajta a tekintetem. Láttam, hogy társalog valakivel, így nem mentem egyből oda, még az asztalára sem néztem rá. Igyekeztem nem törődni vele, még ha káosz is volt az asztalán. Nem akartam újból felidegesíteni magam apróságokon. Nem volt értelme. Azt hiszem. A polcok között elvesztem egy időre és visszahelyeztem a könyvet a helyére, majd indultam is kifelé a könyvtárból. Ekkor már nem volt ott az a nő, akivel beszélgetett. Viszont megtorpantam, mert épp egy könyvet ölelgetett. Huh? Közelebb léptem, puszta kíváncsiságból, de nem szólítottam meg, csak próbáltam a könyv borítójára nézni, de a kezeitől nem láttam. Sóhajtottam, végül odaléptem teljesen az asztalhoz.
- Visszahoztam Shakespearetől a Szentivánéji álom című könyvet és vissza is raktam a helyére. Dokumentálja, ha lehet. Köszönöm – Néztem rá, majd távozóra is fogtam volna, de a lábaim mégsem mozdultak. Csak figyeltem őt.

↯ 378 szó ↯ losing game ↯ ha valami nem jó, sikíts   ↯